Balljós érzelmek 4. rész
Az előttem lévő
halmokat néztem, de már képtelen voltam a gondolkodásra. Amint belekezdtem
mindig elvesztettem a fonalat. Mély levegőt véve papírt ragadtam és tollat majd
elkezdtem egy rögtönzött listát írni a teendőkről, de akárhogy próbáltam
koncentrálni, a szemem elnehezült és minden újabb gondolattal és tollvonással
egyre fáradtabbnak éreztem magam. Újabb mély levegőt véve megmozgattam a
vállaimat és egy pillanatra lehunytam a szemem, majd folytattam a gondolataim
rendezését. A telefonom naptárát is segítségül hívtam, hogy felvezethessem a
lista melletti pontokra, hogy mire egyeztettünk időpontot és azok mikor is lesznek
esedékesek. Az új albumot januárra harangoztuk be, szóval kicsivel több mint
fél évünk maradt, hogy mindent elkészítsünk.
Aoi lassabban haladt a komponálással mint általában. Két dalunk van és szövegeim nem jók hozzá, de együtt úgyis neki ülünk még csak.. Most valahogy az sem működött rendesen.
Uruha is dolgozik az alapon és elkérte a dalszöveget is de most mintha mind az öten kicsit megfáradtunk volna. Annyi ötletünk volt és van is de valahogy most egyik sem működik úgy ahogy azt szeretnénk.
Felsóhajtva gyűrtem össze a papírt, túl sok mindent kihagytam a felsorolásból amit aztán nyilakkal húzgáltam sorrendbe de így egy nagy katyvasz lett az egész.
– Ruki-kun te még mindig itt vagy? – torpant meg az ajtóban Kai.
– Csak testileg ha ez vigasztal. – feleltem és azzal a lendülettel ledobtam a kisasztalra a füzetet meg a tollat és Kai-kun felé fordultam. – Itt felejtettél valamit? – bár ez elég egyértelmű volt.
– Az eszemet. – felelte és elröhögte magát, gondolom azért, mert az eszét olyan rég elhagyta, hogy körözést is kár lenne kiadni rá, úgy se találnák meg. Pedig egy nagyobb összegért bárkit és bármit felkutatnak.
Kisebb kotorászás után a magasba emelte a kulcsait mire értetlenül ráncoltam a szemöldököm.
– De te nem kocsival jöttél?
– De igen. – bólintott és bár láttam, hogy kínosan érzi magát rosszallóan megingattam a fejem.
– Szóval azt is elfelejtetted. – fusztráltan felsóhajtott és köszönés nélkül elment a telefonját meg itt felejtette.. Felemeltem a kezem és lassan visszaszámoltam öttől.. Mire a nullához értem, Kai megint berobogott és újra keresgélésbe fogott de közben morcosan meredt maga elé és már az egész füle vöröslött zavarában és haragjában.
– Kai-kun.
– Mi van?
– Az asztalon. – mutattam a telefonjára mire elmormogott egy köszönömöt és ismét elviharzott. Láttam, hogy a kijárat felé megy, nem pedig az alagsorba vezető lépcsőhöz.. Ha felidegesíti magát, még feledékenyebb. – Másik irány! – ordítottam utána és néztem ahogy ismét elhalad az ajtó előtt ezúttal a jó irányba.
Haza sétált gyalog, rájött, hogy nincsenek nála a kulcsai, azt meg biztosra veszem, hogy elfelejtette, hová rejtette a pótkulcsokat. Visszajött és szembesült vele, hogy egyébként kocsival jött dolgozni.
Zseniális dobos és nagyon kedves ember, de rettentően feledékeny. Veszélyesen feledékeny és érzékeny is.
A telefonom rezegni kezdett. A kijelzőre pillantva láttam a felvillanó K betűt mire felsóhajtva fogadtam a hívását.
– Dolgozok.
– Dolgozhatsz rajtam is. – ajánlotta egészen komoly hangon mire egy pillanatra elfintorodtam és már épp levegőt vettem, hogy elküldjem nyugatra, de ekkor kitört belőle a nevetés.
– Szóval vicc volt. – értettem meg mire halkan kuncogott.
– Túl magas labda volt.
– Mégis elérted. – utaltam arra hogy ő is alacsony, szóval mi nem igen érjük el a magas labdákat.
– Imádom, hogy mindenre van válaszod. – röhögte kissé ironikusan. – Ha már válaszok.. Mikor végzel? – kérdezte de ez nem olyasmi amire olyan könnyen tudnék válaszolni. Nincs kötött munkaidőm, szinte mindig dolgozok és ezzel tudtommal ő is így van, bár lehet a DeG-nél ez máshogy működik. – Pontosítok. Mikor tervezed, hogy pihensz is?
– Miért? Szeretnéd elvenni a pihenő időm?
– A szex elég jó kikapcsolódás.
– De nem pihentető, pláne nem veled. – ezen megint felröhögött.
– Ezt most bóknak veszem. – csak a szemeimet forgattam. Kyo a legutóbb bebizonyította, hogy sokkal strapabíróbb mint én és csak sor került arra a könyörgésre is, hogy hagyjon végre pihenni. – Ígérem, hogy visszafogom magam.
– Képzelem..
– Komolyan mondom! Cserkész becsszó.
– Nem is voltál cserkész.
– De láttam egy filmben hogy ezután az ígéret után mindenkinek hisznek.
– Igen, ha voltak cserkészek. – bár amúgy fogalmam sincs. – De neked akkor se hinné el senki, ha tényleg kitűzőket gyűjtögettél volna meg sütiket árulsz.
– Szerintem nem csak ezt csinálják. – morfondírozott.
– Szerintem meg egész vicces lennél az egyenruhájukban. Milyen kitüntetésekre hajtasz? – mosolyodtam el, mert ez a téma kezdett érdekesnek tűnni. Már nem akartam olyan gyorsan lerázni.
– Fogalmam sincs mik vannak, de a fürge ujjak jól hangzik.
– Perverz. – röhögtem a fejemet ingatva mire sértetten levegő után kapott.
– Kötél csomózásra osztanak ilyesmit! – már épp fennakadtam volna rajta, hogy ezt honnan tudhatja, de egyrészt simán hazudhat, másrészről..
– Ettől nem lett kevésbé perverz. – próbáltam visszatartani a röhögést de a mosolyom nem akart lehervadni az arcomról.
– Ühhm, beköthetem a cipőfűződet? – mélyítette el a hangját olyan szexi flörtölősen.
– Nagyfiú vagyok már apuci, betudom kötni egyedül is. – amint kimondtam ijedten hátra fordultam, hogy ugye nem hallotta-e senki. Kyo nevetése felcsendült a vonal túloldalán, de én továbbra is félve az esetleges kínos helyzetektől, inkább felálltam, hogy becsukjam az ajtót.
– Ez az apuci rohadtul nem szexi. – osztotta meg az észrevételét Kyo. – Komolyan nem értem, hogy van aki ezt kibírja röhögés nélkül.
– Mindenkinek más tetszik és van egy-két jó történet amiben van ilyen. – keltem az apucis történetek védelmére, bár eleinte én is utáltam az összeset és csak véletlenül kezdtem bele egy olyanba, amiben az utolsó fejezetek környékén előjött ez az egész. Szóval végül is nem teljes mértékben apucis sztoriról volt szó.
– Mesélj Chibi, miket olvasol magányos éjszakáidon?
– Ezt is azt is és akadt köztük egy meglepően jó Daddys történet de ott el volt magyarázva, hogy hogy is lehet ez izgató meg miért és hogy köztük miért is működik. – miután abban az epizód daddyzésben megtetszett, adtam esélyt más hasonló sztoriknak is, bár eddig csak egy teljes értékűt találtam. Mondjuk nem is keresgéltem annyira..
– Ne kérd, hogy gondolkodjak. – már épp be akartam oltani mikor folytatta. – Tudod hogy nem megy. – lopja a szerepem. Nekem kéne beoltanom. – Szóval mi az a helyzet amiben ez működhet?
– Apa komplexus.
– De az egy feldolgozandó traumaszerű valami, amit csak aljas rohadékok használnak ki. – ez egy kicsit meglepett, mert egyrészt igaza volt, másrészt meglepően szimpatikussá tette, hogy így áll ehhez.
– Jobban belegondolva ez illene ránk. Én aki sosem kaptam elég figyelmet az apukámtól és te, a rohadék.
– Válogatós rohadék vagyok Ruki, nekem az apuci szó nem fekszik.
– Válogatós rohadék. – röhögtem el magam és feljegyeztem, hogy ne felejtsem el anyucinak hívni. – De megnyugtató, nekem sem lenne hozzá gyomrom, hogy ilyen szerepjátékot játszak.
– Ilyet? Tehát van ami mehet? – kérdezte és nagyon úgy tűnt, hogy szívesen visszatérne a flört vonalra.
– Régen tűzoltó akartam lenni. – vagyis tűzoltókocsi, de mikor rájöttem, hogy nem lehetek transzformersz, arról kezdtem ábrándozni, hogy tűzoltóként tengetem a napjaimat és a járgányom a legjobb barátom aki átváltozik robottá és megmentjük a földet.
– Piros ruha, tüzes hangulat, nedves környezet. Nem tűnik rossznak. – ábrándozott. – Ruki-kun, tűz van nálam, kérlek siess és oltsd el. – lehunyva a szemem igyekeztem nem hangosan felröhögni ezen.
– Hűtsd le a vágyaidat Kyo, mondtam hogy dolgozok. – próbáltam szigorúan beszélni de kihallatszott, hogy mosolyra görbülnek az ajkaim.
– Hagynál elveszni ebben a tűzben te szívtelen?
– Épp ellenkezőleg. Ha most sietnék hozzád abból nem tűzoltás lenne, hanem atomrobbanás.
– Szerintem ne menjünk bele ennek a kémiájába. – szólt sietve mielőtt elemezni kezdhettem volna a szavaimat.
– Pedig a kémiatanár is szexi lenne.
– A kémitanárom egy vén kecske volt, mégis mi ebben a szexi?
– Nekem tanárnőm volt és mindig tapadós nadrágot hordott amibe belegyűrte a felsőit. Ha értettünk valamit akkor is kértük, hogy írja fel újra a táblára. – emlékeztem vissza arra a pár kémiaórára amit nem lógtam el. Szexi tanárnő ide vagy oda, utáltam azt a tantárgyat.
– Kétségkívül jobban hangzik mint az én élményeim. – a mögöttem lévő ajtó kinyílt mire hátra pillantottam az érkező Reitára. Kérdőn vonta fel a szemöldökét ahogy én is. Így csodálkoztunk egymásra miközben Kyo tovább beszélt a vonal túloldalán, de annyira értelmetlen volt, hogy biztos megint kitalált valamit.
– Legkésőbb kilenckor végzek, de most tényleg le kell tennem. – búcsúzkodtam.
– Rendben addig nem gyújtok fel semmit. Én leszek a kémiatanár és te a tűzoltó. – határozta el és bár szívem szerint kiköveteltem volna, hogy fehér köpenyben várjon, inkább csak beleegyezően morogtam valamit és elköszöntem.
– Miattam nem kellett volna leraknod. – szabadkozott Rei de hanyagul leintettem.
– Hogy-hogy visszajöttél? – kérdeztem, mert ahogy elnéztem a ruháját edzésről jöhetett.
– Kai-kun mondta, hogy még itt vagy. – erre a szemöldökömet ráncoltam mire Rei felsóhajtott. – Kibékültünk. – magyarázta bár nagyon úgy tűnt, hogy még azért mindig haragszik a dobosra a legutóbbi vitájuk óta. Profik szóval a színpadon egyáltalán nem látszik a köztük lévő feszültség, de miután lejövünk a színpadról egymásra sem hajlandók nézni.
Rei leült mellém én pedig kicsit közelebb húzódtam hozzá és felkönyököltem a kanapé háttámlájára.
– Szerintem dugnotok kéne. – jelentettem ki mire döbbenten kapta felém a fejét. Nem mosolyogtam, hanem egy globális felmelegedésről szóló cikket idéztem fel magamban, ami túl komoly ahhoz, hogy mosolyogni lehessen rajta. Reita végül ismét felsóhajtott.
– Tiszta hülye vagy. – hagyta rám, pedig már lassan tényleg nem tudom mással magyarázni kettejük változó kapcsolatát. Ha az egyikük haragszik a másik békíteni próbálja, ha pedig mind a ketten haragszanak, világvége hangulat uralkodik. Ezzel szemben mikor jól kijönnek egymással, egy csomó időt töltenek együtt.
– Viszonylag ritka, hogy mind a ketten dühösek vagytok egymásra de az mindig sokáig elhúzódik.
– És erre biztosan a szex a megoldás. – forgatta a szemeit.
– Azt hiszem vannak érthetetlen konfliktusok amik szexuális vonzalomból adódnak. – mióta szexelek Kyoval teljesen máshogy állok hozzá. Még mindig vannak idegesítő dolgai, de sokszor meg tud lepni. Ez az apucis téma is meglepően kellemes csalódás volt, hogy nem ült fel egy ilyen beteg vonalra és mikor azt mondtam vannak jó történetek amik ilyenek, nem lehurrogott, hanem kíváncsi volt a véleményemre.
Még sosem volt ennyire felszabadult szexuális életem és a titkolózás csak még izgalmasabbá tette, a köztünk lévő kémia pedig olyan lehengerlő, hogy néha alig kapok tőle levegőt. Ez biztos hogy árt az egészségemnek. Arról nem is beszélve mennyire különlegesnek érzem magam a figyelmétől.
Nagyot nyelve támasztottam meg az állam a kanapé háttámláján és az ülő alkalmatosság mögötti parkettára meredtem.
– Min agyalsz ennyire? – kérdezte Reita mire hümmögtem párat. Az igazat nem fogom elmondani.
– Miért haragszol ennyire Kai-kunra?
– Mert egy agyatlan idióta. Persze szerethető idióta de attól még idióta. Ha idióta vagy neked nem fáj, de a körülötted lévőknek..?
– Kai-kun jó ember és nagyon kedves.
– És remek dobos, sőt, fantasztikus. – ismerte el. – Ezért kértem tőle bocsánatot, de csak bólintott, hogy rendben, aztán ott hagyott. – morgolódott. – Uruha is zseniális zenész, ő még sem feledékeny.
– Ő hétalvó. – bólintottam.
– Azzal legalább lehet mit kezdeni.
– Egy hétalvóval inkább ne kezdj semmit, te perverz.
– Nem úgy! – kapta felém a fejét mire elröhögtem magam. Kyo is képes bárhol elaludni.
– Dolgozzunk egy kicsit mert mindjárt szétrobban a fejem. – fordultam előre és magamhoz vettem a füzetet meg a tollat. – Segíts összesíteni, hogy mivel vagyunk kész és mi van folyamatban.
– Ma is rengeteg új dolgot felvetettünk nem?
– Épp ez az! Rohadtul nem látom át az egészet. És akkor sokan azt hiszik, hogy zenésznek lenni milyen egyszerű ugye? Csak dalocskákat írtok meg zenélgettek kicsit, meg a faszt!
– Ruki-kun, hogy beszélsz? – hallottuk meg Uruha hangját mire vidáman fordultunk felé.
– Mond hogy azért jöttél mert beütött egy isteni szikra és sikerült feljavítani az alapot!
– Alakítottam egy kicsit a dalszövegen ami miatt Aoi-kunt megszállta az ihlet és feljavította az alapot.
– Ti együtt dolgoztatok? – kérdezte Reita de én két kézzel nyúltam Uruha felé a dalszöveget kérlelve.
– Igen, együtt dolgoztunk. – mondta ki a nyilvánvalót miközben a táskájában kutatott a füzetei között, majd a kezembe nyomott egyet. Fellapoztam és dúdolgatva olvasgattam a javításokat.
– A marketing várhat, ezt most azonnal próbáljuk el.
– Felhívom Kai-kunt. – mondta Uruha mielőtt Reita kinyithatta volna a száját.
– Mindenki itt van? – toppant be Aoi is és meglepetten nézett ránk. – Majdnem mindenki? – pontosított és udvariasan meghajolva köszönt. Viszonoztuk a gesztust és akármennyire húzott a fejem, a szívem majd kicsattant az izgalomtól. Uruha csodát művelt a szöveggel. Alapból nem szeretem ha belepiszkálnak és nagyon nehezen engedek, de Uruha egy zseni. Ő érti milyen irányú a dal amit írok és azalapján dolgozik vele.
– Uruha, imádlak. – közöltem vele mikor leült mellém és hogy szeretetem bizonyítsam homlokon csókoltam. Aoi lelkesen pakolta ki a laptopját az asztalra, Uruha pedig nevetve ingatta meg a fejét a puszi miatt.
– Ez már szexuális zaklatás. – közölte Reita mire Aoi felkapta a fejét.
– Ha nem szeretné, nem csinálnám, de mint látod, szereti. – mondtam miközben vaktában a mellkasára tettem a kezem és megcsíptem a mellbimbóját. Uruha lepillantott a kezemre majd röhögve megpuszilta a bügykeit és egy barackot nyomott a fejemre. Lesütött szemmel röhögtem, bár a fejem így is eléggé hasogatott, magamnak köszönhettem, hogy ezt kaptam. Az elutasítás mindig fáj, de erős vagyok, gyorsan túl lendültem és kiszúrtam az újabb szeretetre méltó bandatársamat. – Irigykedsz Rei-chan? Téged is megpuszilgatlak ha szeretnéd. – húzódtam hozzá közelebb mire elröhögte magát.
– Ez nagyon nem Japán. – utalt az érzelmi kitörésemre, de közben felém mutatta az arcát így röhögve csókot nyomtam rá.
Nem, ez tényleg nem túl tartózkodó és udvarias, mint ami a népünket jellemzi, de ahogy Kyo mondta, mi így vagyunk rockerek. Szarunk a szabályokra. Ha meg akarom puszilni a barátaimat, akkor megteszem és ebben a bandában meg is tehetem.
Úgy belemerültünk a munkába, hogy
este tizenegykor a karbantartók kopogtak be, hogy szeretnének beriasztani és
hazamenni ha nem baj. Sűrű bocsánatkérések közepedte elbúcsúztunk tőlük, majd
az aulában még egyeztettünk a bandával. Aoinak családi programok miatt csak a keddi
nap felelt volna meg és mivel Reitának is programja volt, így abban maradtunk,
hogy akkor kedden jövünk be újra, hogy próbáljunk közösen is ne csak otthon.
Bár manapság keveset gitároztam így rám is rám fért a gyakorlás, de most a
marketing és az új album dizájn sokkal fontosabb volt..
A dal bár meghozta a kedvünket és végre elindultunk egy új irányba, a gondolataim rendszerezésével semmire sem jutottam. A metrón ülve zenét hallgattam és próbáltam legalább minimálisan összeszedni a gondolataimat vagy megtervezni hogy holnap csak és kizárólag ezzel tudjak foglalkozni, de ilyenkor mindig bejön egy áramszünet vagy egy földrengés..
Az út Kyo házáig szinte elrepült, mikor pedig a bokrok szegélyezte hátsóajtóhoz mentem, ösztönösen lett úrrá rajtam a bűntudat. Kilenc után nem sokkal írt nekem egy sms-t, hogy leégett a ház és most nincs hol aludnia. Csak rápillantottam és eldöntöttem, hogy mindjárt válaszolok neki de az idő elrepült.. Félve nyomtam be a csengőt, a hetszet egyik felét kivettem a fülemből és várakozón ácsorogtam az ajtó előtt.
Mikor kinyílt az ajtó, Kyo félmeztelenül állt előttem és megragadva a felsőmet húzott be az ajtón, majd szinte azonnal az ajkaimra tapadt.
– Milyen tűzoltó az aki hagyja porig égni egy segélykérő házát? – tett finoman szemrehányást miközben becsukta mögöttem az ajtót és neki döntötte a hátam. Ajkaival finoman simogatta arcomat miközben beszélt. – Pocsék tűzoltó lennél Chibi. – megfogta a kezem és a mellkasára tette, oda ahol a bőr, izom és hús alatt a szíve dobogott. – Érzed milyen lustán kalimpál? Már csak hamu maradt.. Minimum egy varázslónak kell lenned ahhoz, hogy felélezd a tüzemet.
– A tűzoltók nem okoznak tüzet. – leheltem a bőre ellen majd a kezemmel belemarkoltam a mellizmába ami puha volt, de a szorításom miatt megkeményedett. – Imádom mikor egy finom puha testrészed hirtelen megkeményedik az érintéseim alatt. – vigyorodtam el. – Gyerünk kis főnixem, éledj fel a hamvaidból. – duruzsoltam a mellkasához hajolva és csókot leheltem a finom, puha bőrére ami fenyőtoboz illatot árasztott. Szeretem ezt a tusfürdőt.
– Ruki te.. Lángolsz. – nyögte amin elmosolyodtam.
– Lehetetlen. Tűzoltó vagyok, nekik van tűzálló ruhájuk.
– Nem, Ruki, te forró vagy.
– Még jó, ha hideg lennék egyáltalán nem lennél rám hatással. – röhögtem el magam de ekkor hirtelen felcsapta a villanykapcsolót ami az ajtó mellett volt a falon. Fájdalmasan felszisszentem. A mesterséges fény nem tesz jót a fejfájásnak. Kyo tenyere a homlokomra simult majd mielőtt bármit mondhattam volna hirtelen a vállára kapott. Elkerekedett szemekkel meredtem magam elé miközben fájdalmasan nyögve adtam kyo tudtára, hogy a válla rohadtul nyomja a belső szerveimet. Mikor ledobott az ágyára a puha párnák közé a hasamra simítottam a kezeimet és panaszosan felnyögtem. – Értékelem mikor ilyen heves vagy de legközelebb ne dobj a válladra mint egy zsák krumplit, oké? Rohadtul fáj ám. – ezen aztán elmosolyodtam és finoman szét tettem a lábaimat. – Hogy akarsz kiengesztelni?
– Mondtam már Ruki, csak kérned el és leszoplak.
– Jaa nagyon ragaszkodsz ehhez. – egyszer sem szopott le én meg eddig egyszer sem kértem. A legutóbb mikor a határaimat feszegette majdnem könyörögtem érte, de a dac bezárta a számat.
– Vacsoráztál?
– Nem.
– Hozok enni. – határozta el és ott hagyott egyedül. csak pislogtam utána és duzzogva belefúrtam az arcomat az egyik párnába. Amilyen hévvel nekem esett az ajtóban.. Mi a franc lelte egyik percről a másikra? És mi az hogy hoz kaját? Dühösen felültem és elindultam utána de a folyosón megszédültem. A falnak támaszkodva simítottam a homlokomra szabad kezemet és mély lélegzetet vettem. Basszus, tényleg alig ettem ma..
És Koron! Te jó ég, nem vittem le sétálni.. És nem kapott vacsorát.. Hogy lehettem ilyen felelőtlen? Miért ide jöttem rögtön? Akkora egy szar ember vagyok, hogy feledkezhettem meg az időről? Hisz mondták is a karbantartók, hogy mennyire késő van én mégis csak azon kattogtam, hogy holnap reggel mi lesz, hogy mit fogok aznap csinálni de az eszembe sem jutott, hogy haza kell mennem Koronhoz.
Egy erős kéz karolt át és kezdett el visszaterelni a puha ágy felé, de elhúzódtam tőle mielőtt leültetett volna.
– Haza megyek. – határoztam el és egy pillanatig tényleg éreztem magamban azt az erőt, hogy igen, haza tudok menni, haza kell mennem a kiskutyámhoz.
– Lázas vagy.
– Dehogy vagyok. – fintorogtam az ajtó felé menet de elkapta a csuklóm és fáradtan felsóhajtott. A gyomrom görcsberándult a látványra.. Nyilván szexelni akart, ezért jöttem én is, de később mint gondoltam és ráadásul szarul is vagyok. – Majd kárpótollak legközelebb. – húztam volna el a kezem de nem engedett. Ekkor vettem észre hogy a másik kezében egy tányér van, rajta mindenféle rögtönzött kajával. Hínár, rizs, káposzta, fasírt, kagyló..
– Ha már úgy is kárpótolni akarsz, használd ki, hogy jófej vagyok és egyél. – érvelt de nekem a gyomrom is felfordult a gondolatra, hogy csak azért kedves velem, mert ha jobban leszek kárpótolni fogom. – Ruki így biztos nem engedlek haza egyedül, szóval ne fintorogj! – mordult rám dühösen mire meglepetten vontam fel a szemöldököm.
– Nem engedsz?
– Nem! – válaszolta határozottan.
– Rábasztál, nincs kárpótlás. Haza megyek mert nem te döntöd el hova mehetek és mikor. Ha kipihentem magam és ettem, majd akkor esetleg eljövök dugni egyet. Úgy ahogy megszoktad, frissen és kipihenten, na meg persze a megbeszélt időben. Bocs hogy felébresztettelek és óh, nagy Kyo, bocsáss meg nekem amiért fáradtan érkeztem és kissé megszédültem. Most pedig vedd le rólam a kezed.
– Hogy lehetsz ennyire ostoba?
– Én vagyok az ostoba?!
– Lázas vagy bassza meg, persze hogy nem hagylak egyedül utazgatni ilyenkor! Ha haza akarsz menni, oké, elviszlek vagy ha derogál beülni mellém a kocsiba akkor megyek veled tömegközlekedéssel de ne kúrj fel olyan szöveggel, hogy „óh nagy Kyo bocsáss meg”! Egy kurva szót nem szóltam ami arra adott volna okot, hogy zavarsz!
– Ja csak majd kárpótoljalak meg sóhajtozol!
– A kárpótlásos cuccot te kezdted, persze hogy nem kell kárpótolnod ilyesmiért. Bárkinek segítenék akit beengedek a házamba, ez nálam bizalmi zóna. A sóhaj meg.. Nem emlékszem hogy sóhatottam volna de mindenbizonnyal a lehetetlen személyiséged volt az oka!
– Nekem ehhez most nincs kedvem, haza megyek. – húzódtam volna el de ekkor erélyesen lecsapta a tányért a komódra és magához rántva megcsókolt. Meglepetten nyitottam meg az ajkimat amire azonnal lecsapott és átfúrta a nyelvét a számba, miközben magához szorított, de úgy hogy egyszerre bizseregtem bele és kezdett sajogni mindenem. – Kyo.. – rántottam el a fejem és lihegve a vállába temettem az arcom. – Nem akarok zavarni..
– Nem zavarsz.
– Nem tudtam, hogy.. Nem éreztem magam betegnek..
– Ha tudtad volna külön lebasználak azért amiért nem hívtál fel hogy menjek el érted. – erősebben fúrtam az arcom a vállgödrébe és nyeltem egyet mielőtt folytattam volna.
– Koron.. A kutyám.. Le kell vinnem sétálni és meg kell etetnem. Nem néztem az időt csak elindultam ide. – Kyo szorítása enyhült és ismét felsóhajtott.
– Csak hogy ne értsd félre, azért sóhajtottam, mert így már értem miért sietsz haza. Azt hittem már voltál otthon és bűntudat nélkül itt maradhatnál. – a szemöldökömet ráncoltam, mert eddig csak kétszer aludtunk együtt. Először abban a buliban, másodszor mikor szinte rögtön elaludtunk szex után. De akkor is korán keltem és siettem haza, azt sem vártam meg, hogy Kyo felébredjen.
– Haza viszel? – kérdeztem óvatosan.
– Igen, csak egy pillanat. – engedett el és felvette a tányért majd eltűnt a folyosón. Hallottam ahogy a fiókokban matat így utána mentem. Épp folpackot tett a tányérra majd mikor észrevett a kezembe nyomta.
– Van otthon kajám.
– Akkor majd én megeszem. – vont vállat hanyagul. Szóval eldöntötte, hogy nem csak haza visz de fel is jön velem és ezt is mindenképp magunkkal visszük. Értetlenül meredtem a tányérra miközben Kyo ezúttal a szobájában tűnt el újra. Éreztem ahogy elnehezül a szemem és a végtagjaim is. A homlokomra simítottam az egyik kezem és bár éreztem hogy meleg mégis kirázott a hideg. Ez a rosszfajta hidegrázás és melegség egyértelműen betegség. Hogy nem vettem észre? – Mehetünk. – állt meg előttem Kyo egy rövidujjú pólóban és egy mackónadrágban majd hümmögve az arcomba hajolt. – Még egy pillanat. – tűnt el újra és mikor visszajött a homlokomra ragasztott egy hűsítő tapaszt és mint aki jól végezte dolgát összecsapta a tenyerét. – Most már tényleg mehetünk. – bólintott és megfogta az egyik kezem. A másikban a tányért tartottam töretlenül bár most a saját testem is nehéz volt, nem hogy a megpakolt tányér.
Kyo a szabad kezével csukogatta le a villanyokat és nyitotta-zárta az ajtókat, majd a kocsiba beültetve még az övemet is becsatolta.
– Ha ilyen gondoskodó vagy a végén még bizonyítani tudom, hogy nyertem.
– Mindenkivel jó fej vagyok.
– Hazug. – ezen csak elmosolyodott majd becsukta a kocsiajtót és megkerülve a járművel be ült a vezető ülésbe.
Valamikor elaludhattam, mert mikor felébredtem már az ágyamban feküdtem. Koron mellettem szuszogott és élvezte ahogy Kyo a másik oldalán simogatja. Mikor észrevette, hogy felébredtem, felemelte a kis fejét és farok csóválva nézett rám.
– Úgy elaludtál mint akit fejbevertek. – közölte Kyo és letette a telefonját amivel eddig foglalkozott. – Levittem sétálni, megetettem és meg is itattam. – nyugtatott. – Nem tudom felengeded-e az ágyra de mindenesetre megtörölgettem a mancsait azzal a kendővel amit a bejárati ajtónál tartasz.
– Én vagyok beteg, de te viselkedsz furcsán. – a hangom mély volt és rekedt.
– Biztos hallucinálsz. – legyintett majd egy vigyor jelent meg az arcán és cinkosan húzódott hozzám közelebb. – Egy kedves Kyoról ábrándozol aki gondoskodik rólad? Ez szerelem Ruki. Fülig belém zúgtál.
– Mondja ezt az aki képes volt becipelni a szobámba és.. Te.. Hogy találtad meg a kulcsaimat?
– Nyugi nem turkáltam a retikülödben. Előbb végig tapogattam a zsebeidet aztán belekukkantottam a táskád oldalsó meg elülső zsebibe. Csak azt vettem ki, mást nem.
– De ugye most tényleg nem hazudsz? – kérdeztem mire elmoslyodott.
– Dehogy hazudok. – mondta és egészen egy pillanatig hittem neki, ám ekkor a másik oldala mellől felemelte a noteszem és lazán fellapozta.
– Ezzel durván sérted a jogaimat.
– Perelj be érte kiscsibém. – kuncogott fel majd felém mutatott egy karikatúrát amit róla mintáztam. – Édes hogy ilyen sokat gondolsz rám. – mondta már-már elérzékenyülten. – De egyébként marha sok dolgod van. Gőzöm sem volt róla, hogy ezeket mind te csinálod, nekünk ezekre például külön emberünk van. Persze mi is beleszólunk és egyeztetünk de a marketing osztály elvégzi a többit.
– Nekünk is vannak moderátoraink meg marketingesünk de mi is be tudunk lépni az oldalainkra.
– Tényleg?
– Ti nem?
– Die és Kaouru kérték, de nem tudom lett-e belőle valami. – vont vállat hanyagul majd elmélyült pár sor olvasásában. – A menedzserünk minden reggel vagy este szól hogy mikor hová kell mennünk és gyakran értünk jön kocsival ha előtte meg kell beszélnünk valamit. Ezt mind te csinálod?
– Nekünk is van menedzserünk és sokat segít, de.. Mi azért tudjuk hova kell mennünk és mikor.
– Fura.
– Inkább te vagy a fura.
– Mindketten furák vagyunk. – bólintott majd megint felém mutatta a noteszem. – Ez a dalszöveg nagyon jó.
– Köszönöm. – motyogtam, mert még mindig nehéz volt megszokni, hogy bókolni is tud.
– Egyél egy kicsit aztán vegyél be gyógyszert. – bökött az én oldalamon lévő komódra. Egy natúr onigiri, egy csomag gyógyszer, meg egy üveg víz várakozott arra, hogy felébredjek.
– Köszönöm. – mondtam újra. – De letehetnéd végre a füzetem. Személyes..
– Épp azért tetszik mert személyes. – felelte és esze ágában sem volt letenni.
– Kyo..
– Rendben, nem olvasgatom tovább. – csukta be majd kisebb gondolkodás után megint fellapozta és.. kitépett belőle egy oldalt.
– Kyo!
– Engem ábrázol, szóval megtartom. – mutatta felém a karikatúrát. Kikaptam a kezéből és megnéztem mi van a hátulján. Semmi fontos.
– Jól van, tessék. – adtam vissza. – De akkor is bunkóság mások cuccai közt turkálni és a személyes dolgait olvasgatni. – erre egy tündéri mosolyt villantott ami az ő arcán minden volt csak tündéri nem.
– De hát én bunkó vagyok. – vigyorgott mire elröhögtem magam és megingattam a fejem.
– Tudom, de most külön megkérlek rá, hogy ne turkálj a cuccaim közt és ne olvasgasd el a személyes dolgaimat.
– De honnan tudjam, hogy személyes ha nem olvasom el?
– Minden személyes amit nem mutatok meg neked.
– Oké. – adta vissza a noteszt. – Használhatom a mosdód?
– Tudod, hogy igen.
– Hát.. Nem kaptam rá külön engedélyt szóval.. – kezdte mire hozzávágtam egy párnát ő pedig röhögve felkelt és kiment a fürdőbe. Koron érdeklődve nézett utána majd felém fordult.
– Egy hatalmas pöcs ugye? Folyton veszekszünk és látod mennyire nem érdekli a magántulajdon meg minden. – csak pislogott rám majd elkezdte csóválni a farkát. – Igen, tudom. Kedves is tud lenni és.. Vesztettem nem igaz? – belezúgtam.
Aoi lassabban haladt a komponálással mint általában. Két dalunk van és szövegeim nem jók hozzá, de együtt úgyis neki ülünk még csak.. Most valahogy az sem működött rendesen.
Uruha is dolgozik az alapon és elkérte a dalszöveget is de most mintha mind az öten kicsit megfáradtunk volna. Annyi ötletünk volt és van is de valahogy most egyik sem működik úgy ahogy azt szeretnénk.
Felsóhajtva gyűrtem össze a papírt, túl sok mindent kihagytam a felsorolásból amit aztán nyilakkal húzgáltam sorrendbe de így egy nagy katyvasz lett az egész.
– Ruki-kun te még mindig itt vagy? – torpant meg az ajtóban Kai.
– Csak testileg ha ez vigasztal. – feleltem és azzal a lendülettel ledobtam a kisasztalra a füzetet meg a tollat és Kai-kun felé fordultam. – Itt felejtettél valamit? – bár ez elég egyértelmű volt.
– Az eszemet. – felelte és elröhögte magát, gondolom azért, mert az eszét olyan rég elhagyta, hogy körözést is kár lenne kiadni rá, úgy se találnák meg. Pedig egy nagyobb összegért bárkit és bármit felkutatnak.
Kisebb kotorászás után a magasba emelte a kulcsait mire értetlenül ráncoltam a szemöldököm.
– De te nem kocsival jöttél?
– De igen. – bólintott és bár láttam, hogy kínosan érzi magát rosszallóan megingattam a fejem.
– Szóval azt is elfelejtetted. – fusztráltan felsóhajtott és köszönés nélkül elment a telefonját meg itt felejtette.. Felemeltem a kezem és lassan visszaszámoltam öttől.. Mire a nullához értem, Kai megint berobogott és újra keresgélésbe fogott de közben morcosan meredt maga elé és már az egész füle vöröslött zavarában és haragjában.
– Kai-kun.
– Mi van?
– Az asztalon. – mutattam a telefonjára mire elmormogott egy köszönömöt és ismét elviharzott. Láttam, hogy a kijárat felé megy, nem pedig az alagsorba vezető lépcsőhöz.. Ha felidegesíti magát, még feledékenyebb. – Másik irány! – ordítottam utána és néztem ahogy ismét elhalad az ajtó előtt ezúttal a jó irányba.
Haza sétált gyalog, rájött, hogy nincsenek nála a kulcsai, azt meg biztosra veszem, hogy elfelejtette, hová rejtette a pótkulcsokat. Visszajött és szembesült vele, hogy egyébként kocsival jött dolgozni.
Zseniális dobos és nagyon kedves ember, de rettentően feledékeny. Veszélyesen feledékeny és érzékeny is.
A telefonom rezegni kezdett. A kijelzőre pillantva láttam a felvillanó K betűt mire felsóhajtva fogadtam a hívását.
– Dolgozok.
– Dolgozhatsz rajtam is. – ajánlotta egészen komoly hangon mire egy pillanatra elfintorodtam és már épp levegőt vettem, hogy elküldjem nyugatra, de ekkor kitört belőle a nevetés.
– Szóval vicc volt. – értettem meg mire halkan kuncogott.
– Túl magas labda volt.
– Mégis elérted. – utaltam arra hogy ő is alacsony, szóval mi nem igen érjük el a magas labdákat.
– Imádom, hogy mindenre van válaszod. – röhögte kissé ironikusan. – Ha már válaszok.. Mikor végzel? – kérdezte de ez nem olyasmi amire olyan könnyen tudnék válaszolni. Nincs kötött munkaidőm, szinte mindig dolgozok és ezzel tudtommal ő is így van, bár lehet a DeG-nél ez máshogy működik. – Pontosítok. Mikor tervezed, hogy pihensz is?
– Miért? Szeretnéd elvenni a pihenő időm?
– A szex elég jó kikapcsolódás.
– De nem pihentető, pláne nem veled. – ezen megint felröhögött.
– Ezt most bóknak veszem. – csak a szemeimet forgattam. Kyo a legutóbb bebizonyította, hogy sokkal strapabíróbb mint én és csak sor került arra a könyörgésre is, hogy hagyjon végre pihenni. – Ígérem, hogy visszafogom magam.
– Képzelem..
– Komolyan mondom! Cserkész becsszó.
– Nem is voltál cserkész.
– De láttam egy filmben hogy ezután az ígéret után mindenkinek hisznek.
– Igen, ha voltak cserkészek. – bár amúgy fogalmam sincs. – De neked akkor se hinné el senki, ha tényleg kitűzőket gyűjtögettél volna meg sütiket árulsz.
– Szerintem nem csak ezt csinálják. – morfondírozott.
– Szerintem meg egész vicces lennél az egyenruhájukban. Milyen kitüntetésekre hajtasz? – mosolyodtam el, mert ez a téma kezdett érdekesnek tűnni. Már nem akartam olyan gyorsan lerázni.
– Fogalmam sincs mik vannak, de a fürge ujjak jól hangzik.
– Perverz. – röhögtem a fejemet ingatva mire sértetten levegő után kapott.
– Kötél csomózásra osztanak ilyesmit! – már épp fennakadtam volna rajta, hogy ezt honnan tudhatja, de egyrészt simán hazudhat, másrészről..
– Ettől nem lett kevésbé perverz. – próbáltam visszatartani a röhögést de a mosolyom nem akart lehervadni az arcomról.
– Ühhm, beköthetem a cipőfűződet? – mélyítette el a hangját olyan szexi flörtölősen.
– Nagyfiú vagyok már apuci, betudom kötni egyedül is. – amint kimondtam ijedten hátra fordultam, hogy ugye nem hallotta-e senki. Kyo nevetése felcsendült a vonal túloldalán, de én továbbra is félve az esetleges kínos helyzetektől, inkább felálltam, hogy becsukjam az ajtót.
– Ez az apuci rohadtul nem szexi. – osztotta meg az észrevételét Kyo. – Komolyan nem értem, hogy van aki ezt kibírja röhögés nélkül.
– Mindenkinek más tetszik és van egy-két jó történet amiben van ilyen. – keltem az apucis történetek védelmére, bár eleinte én is utáltam az összeset és csak véletlenül kezdtem bele egy olyanba, amiben az utolsó fejezetek környékén előjött ez az egész. Szóval végül is nem teljes mértékben apucis sztoriról volt szó.
– Mesélj Chibi, miket olvasol magányos éjszakáidon?
– Ezt is azt is és akadt köztük egy meglepően jó Daddys történet de ott el volt magyarázva, hogy hogy is lehet ez izgató meg miért és hogy köztük miért is működik. – miután abban az epizód daddyzésben megtetszett, adtam esélyt más hasonló sztoriknak is, bár eddig csak egy teljes értékűt találtam. Mondjuk nem is keresgéltem annyira..
– Ne kérd, hogy gondolkodjak. – már épp be akartam oltani mikor folytatta. – Tudod hogy nem megy. – lopja a szerepem. Nekem kéne beoltanom. – Szóval mi az a helyzet amiben ez működhet?
– Apa komplexus.
– De az egy feldolgozandó traumaszerű valami, amit csak aljas rohadékok használnak ki. – ez egy kicsit meglepett, mert egyrészt igaza volt, másrészt meglepően szimpatikussá tette, hogy így áll ehhez.
– Jobban belegondolva ez illene ránk. Én aki sosem kaptam elég figyelmet az apukámtól és te, a rohadék.
– Válogatós rohadék vagyok Ruki, nekem az apuci szó nem fekszik.
– Válogatós rohadék. – röhögtem el magam és feljegyeztem, hogy ne felejtsem el anyucinak hívni. – De megnyugtató, nekem sem lenne hozzá gyomrom, hogy ilyen szerepjátékot játszak.
– Ilyet? Tehát van ami mehet? – kérdezte és nagyon úgy tűnt, hogy szívesen visszatérne a flört vonalra.
– Régen tűzoltó akartam lenni. – vagyis tűzoltókocsi, de mikor rájöttem, hogy nem lehetek transzformersz, arról kezdtem ábrándozni, hogy tűzoltóként tengetem a napjaimat és a járgányom a legjobb barátom aki átváltozik robottá és megmentjük a földet.
– Piros ruha, tüzes hangulat, nedves környezet. Nem tűnik rossznak. – ábrándozott. – Ruki-kun, tűz van nálam, kérlek siess és oltsd el. – lehunyva a szemem igyekeztem nem hangosan felröhögni ezen.
– Hűtsd le a vágyaidat Kyo, mondtam hogy dolgozok. – próbáltam szigorúan beszélni de kihallatszott, hogy mosolyra görbülnek az ajkaim.
– Hagynál elveszni ebben a tűzben te szívtelen?
– Épp ellenkezőleg. Ha most sietnék hozzád abból nem tűzoltás lenne, hanem atomrobbanás.
– Szerintem ne menjünk bele ennek a kémiájába. – szólt sietve mielőtt elemezni kezdhettem volna a szavaimat.
– Pedig a kémiatanár is szexi lenne.
– A kémitanárom egy vén kecske volt, mégis mi ebben a szexi?
– Nekem tanárnőm volt és mindig tapadós nadrágot hordott amibe belegyűrte a felsőit. Ha értettünk valamit akkor is kértük, hogy írja fel újra a táblára. – emlékeztem vissza arra a pár kémiaórára amit nem lógtam el. Szexi tanárnő ide vagy oda, utáltam azt a tantárgyat.
– Kétségkívül jobban hangzik mint az én élményeim. – a mögöttem lévő ajtó kinyílt mire hátra pillantottam az érkező Reitára. Kérdőn vonta fel a szemöldökét ahogy én is. Így csodálkoztunk egymásra miközben Kyo tovább beszélt a vonal túloldalán, de annyira értelmetlen volt, hogy biztos megint kitalált valamit.
– Legkésőbb kilenckor végzek, de most tényleg le kell tennem. – búcsúzkodtam.
– Rendben addig nem gyújtok fel semmit. Én leszek a kémiatanár és te a tűzoltó. – határozta el és bár szívem szerint kiköveteltem volna, hogy fehér köpenyben várjon, inkább csak beleegyezően morogtam valamit és elköszöntem.
– Miattam nem kellett volna leraknod. – szabadkozott Rei de hanyagul leintettem.
– Hogy-hogy visszajöttél? – kérdeztem, mert ahogy elnéztem a ruháját edzésről jöhetett.
– Kai-kun mondta, hogy még itt vagy. – erre a szemöldökömet ráncoltam mire Rei felsóhajtott. – Kibékültünk. – magyarázta bár nagyon úgy tűnt, hogy még azért mindig haragszik a dobosra a legutóbbi vitájuk óta. Profik szóval a színpadon egyáltalán nem látszik a köztük lévő feszültség, de miután lejövünk a színpadról egymásra sem hajlandók nézni.
Rei leült mellém én pedig kicsit közelebb húzódtam hozzá és felkönyököltem a kanapé háttámlájára.
– Szerintem dugnotok kéne. – jelentettem ki mire döbbenten kapta felém a fejét. Nem mosolyogtam, hanem egy globális felmelegedésről szóló cikket idéztem fel magamban, ami túl komoly ahhoz, hogy mosolyogni lehessen rajta. Reita végül ismét felsóhajtott.
– Tiszta hülye vagy. – hagyta rám, pedig már lassan tényleg nem tudom mással magyarázni kettejük változó kapcsolatát. Ha az egyikük haragszik a másik békíteni próbálja, ha pedig mind a ketten haragszanak, világvége hangulat uralkodik. Ezzel szemben mikor jól kijönnek egymással, egy csomó időt töltenek együtt.
– Viszonylag ritka, hogy mind a ketten dühösek vagytok egymásra de az mindig sokáig elhúzódik.
– És erre biztosan a szex a megoldás. – forgatta a szemeit.
– Azt hiszem vannak érthetetlen konfliktusok amik szexuális vonzalomból adódnak. – mióta szexelek Kyoval teljesen máshogy állok hozzá. Még mindig vannak idegesítő dolgai, de sokszor meg tud lepni. Ez az apucis téma is meglepően kellemes csalódás volt, hogy nem ült fel egy ilyen beteg vonalra és mikor azt mondtam vannak jó történetek amik ilyenek, nem lehurrogott, hanem kíváncsi volt a véleményemre.
Még sosem volt ennyire felszabadult szexuális életem és a titkolózás csak még izgalmasabbá tette, a köztünk lévő kémia pedig olyan lehengerlő, hogy néha alig kapok tőle levegőt. Ez biztos hogy árt az egészségemnek. Arról nem is beszélve mennyire különlegesnek érzem magam a figyelmétől.
Nagyot nyelve támasztottam meg az állam a kanapé háttámláján és az ülő alkalmatosság mögötti parkettára meredtem.
– Min agyalsz ennyire? – kérdezte Reita mire hümmögtem párat. Az igazat nem fogom elmondani.
– Miért haragszol ennyire Kai-kunra?
– Mert egy agyatlan idióta. Persze szerethető idióta de attól még idióta. Ha idióta vagy neked nem fáj, de a körülötted lévőknek..?
– Kai-kun jó ember és nagyon kedves.
– És remek dobos, sőt, fantasztikus. – ismerte el. – Ezért kértem tőle bocsánatot, de csak bólintott, hogy rendben, aztán ott hagyott. – morgolódott. – Uruha is zseniális zenész, ő még sem feledékeny.
– Ő hétalvó. – bólintottam.
– Azzal legalább lehet mit kezdeni.
– Egy hétalvóval inkább ne kezdj semmit, te perverz.
– Nem úgy! – kapta felém a fejét mire elröhögtem magam. Kyo is képes bárhol elaludni.
– Dolgozzunk egy kicsit mert mindjárt szétrobban a fejem. – fordultam előre és magamhoz vettem a füzetet meg a tollat. – Segíts összesíteni, hogy mivel vagyunk kész és mi van folyamatban.
– Ma is rengeteg új dolgot felvetettünk nem?
– Épp ez az! Rohadtul nem látom át az egészet. És akkor sokan azt hiszik, hogy zenésznek lenni milyen egyszerű ugye? Csak dalocskákat írtok meg zenélgettek kicsit, meg a faszt!
– Ruki-kun, hogy beszélsz? – hallottuk meg Uruha hangját mire vidáman fordultunk felé.
– Mond hogy azért jöttél mert beütött egy isteni szikra és sikerült feljavítani az alapot!
– Alakítottam egy kicsit a dalszövegen ami miatt Aoi-kunt megszállta az ihlet és feljavította az alapot.
– Ti együtt dolgoztatok? – kérdezte Reita de én két kézzel nyúltam Uruha felé a dalszöveget kérlelve.
– Igen, együtt dolgoztunk. – mondta ki a nyilvánvalót miközben a táskájában kutatott a füzetei között, majd a kezembe nyomott egyet. Fellapoztam és dúdolgatva olvasgattam a javításokat.
– A marketing várhat, ezt most azonnal próbáljuk el.
– Felhívom Kai-kunt. – mondta Uruha mielőtt Reita kinyithatta volna a száját.
– Mindenki itt van? – toppant be Aoi is és meglepetten nézett ránk. – Majdnem mindenki? – pontosított és udvariasan meghajolva köszönt. Viszonoztuk a gesztust és akármennyire húzott a fejem, a szívem majd kicsattant az izgalomtól. Uruha csodát művelt a szöveggel. Alapból nem szeretem ha belepiszkálnak és nagyon nehezen engedek, de Uruha egy zseni. Ő érti milyen irányú a dal amit írok és azalapján dolgozik vele.
– Uruha, imádlak. – közöltem vele mikor leült mellém és hogy szeretetem bizonyítsam homlokon csókoltam. Aoi lelkesen pakolta ki a laptopját az asztalra, Uruha pedig nevetve ingatta meg a fejét a puszi miatt.
– Ez már szexuális zaklatás. – közölte Reita mire Aoi felkapta a fejét.
– Ha nem szeretné, nem csinálnám, de mint látod, szereti. – mondtam miközben vaktában a mellkasára tettem a kezem és megcsíptem a mellbimbóját. Uruha lepillantott a kezemre majd röhögve megpuszilta a bügykeit és egy barackot nyomott a fejemre. Lesütött szemmel röhögtem, bár a fejem így is eléggé hasogatott, magamnak köszönhettem, hogy ezt kaptam. Az elutasítás mindig fáj, de erős vagyok, gyorsan túl lendültem és kiszúrtam az újabb szeretetre méltó bandatársamat. – Irigykedsz Rei-chan? Téged is megpuszilgatlak ha szeretnéd. – húzódtam hozzá közelebb mire elröhögte magát.
– Ez nagyon nem Japán. – utalt az érzelmi kitörésemre, de közben felém mutatta az arcát így röhögve csókot nyomtam rá.
Nem, ez tényleg nem túl tartózkodó és udvarias, mint ami a népünket jellemzi, de ahogy Kyo mondta, mi így vagyunk rockerek. Szarunk a szabályokra. Ha meg akarom puszilni a barátaimat, akkor megteszem és ebben a bandában meg is tehetem.
***
A dal bár meghozta a kedvünket és végre elindultunk egy új irányba, a gondolataim rendszerezésével semmire sem jutottam. A metrón ülve zenét hallgattam és próbáltam legalább minimálisan összeszedni a gondolataimat vagy megtervezni hogy holnap csak és kizárólag ezzel tudjak foglalkozni, de ilyenkor mindig bejön egy áramszünet vagy egy földrengés..
Az út Kyo házáig szinte elrepült, mikor pedig a bokrok szegélyezte hátsóajtóhoz mentem, ösztönösen lett úrrá rajtam a bűntudat. Kilenc után nem sokkal írt nekem egy sms-t, hogy leégett a ház és most nincs hol aludnia. Csak rápillantottam és eldöntöttem, hogy mindjárt válaszolok neki de az idő elrepült.. Félve nyomtam be a csengőt, a hetszet egyik felét kivettem a fülemből és várakozón ácsorogtam az ajtó előtt.
Mikor kinyílt az ajtó, Kyo félmeztelenül állt előttem és megragadva a felsőmet húzott be az ajtón, majd szinte azonnal az ajkaimra tapadt.
– Milyen tűzoltó az aki hagyja porig égni egy segélykérő házát? – tett finoman szemrehányást miközben becsukta mögöttem az ajtót és neki döntötte a hátam. Ajkaival finoman simogatta arcomat miközben beszélt. – Pocsék tűzoltó lennél Chibi. – megfogta a kezem és a mellkasára tette, oda ahol a bőr, izom és hús alatt a szíve dobogott. – Érzed milyen lustán kalimpál? Már csak hamu maradt.. Minimum egy varázslónak kell lenned ahhoz, hogy felélezd a tüzemet.
– A tűzoltók nem okoznak tüzet. – leheltem a bőre ellen majd a kezemmel belemarkoltam a mellizmába ami puha volt, de a szorításom miatt megkeményedett. – Imádom mikor egy finom puha testrészed hirtelen megkeményedik az érintéseim alatt. – vigyorodtam el. – Gyerünk kis főnixem, éledj fel a hamvaidból. – duruzsoltam a mellkasához hajolva és csókot leheltem a finom, puha bőrére ami fenyőtoboz illatot árasztott. Szeretem ezt a tusfürdőt.
– Ruki te.. Lángolsz. – nyögte amin elmosolyodtam.
– Lehetetlen. Tűzoltó vagyok, nekik van tűzálló ruhájuk.
– Nem, Ruki, te forró vagy.
– Még jó, ha hideg lennék egyáltalán nem lennél rám hatással. – röhögtem el magam de ekkor hirtelen felcsapta a villanykapcsolót ami az ajtó mellett volt a falon. Fájdalmasan felszisszentem. A mesterséges fény nem tesz jót a fejfájásnak. Kyo tenyere a homlokomra simult majd mielőtt bármit mondhattam volna hirtelen a vállára kapott. Elkerekedett szemekkel meredtem magam elé miközben fájdalmasan nyögve adtam kyo tudtára, hogy a válla rohadtul nyomja a belső szerveimet. Mikor ledobott az ágyára a puha párnák közé a hasamra simítottam a kezeimet és panaszosan felnyögtem. – Értékelem mikor ilyen heves vagy de legközelebb ne dobj a válladra mint egy zsák krumplit, oké? Rohadtul fáj ám. – ezen aztán elmosolyodtam és finoman szét tettem a lábaimat. – Hogy akarsz kiengesztelni?
– Mondtam már Ruki, csak kérned el és leszoplak.
– Jaa nagyon ragaszkodsz ehhez. – egyszer sem szopott le én meg eddig egyszer sem kértem. A legutóbb mikor a határaimat feszegette majdnem könyörögtem érte, de a dac bezárta a számat.
– Vacsoráztál?
– Nem.
– Hozok enni. – határozta el és ott hagyott egyedül. csak pislogtam utána és duzzogva belefúrtam az arcomat az egyik párnába. Amilyen hévvel nekem esett az ajtóban.. Mi a franc lelte egyik percről a másikra? És mi az hogy hoz kaját? Dühösen felültem és elindultam utána de a folyosón megszédültem. A falnak támaszkodva simítottam a homlokomra szabad kezemet és mély lélegzetet vettem. Basszus, tényleg alig ettem ma..
És Koron! Te jó ég, nem vittem le sétálni.. És nem kapott vacsorát.. Hogy lehettem ilyen felelőtlen? Miért ide jöttem rögtön? Akkora egy szar ember vagyok, hogy feledkezhettem meg az időről? Hisz mondták is a karbantartók, hogy mennyire késő van én mégis csak azon kattogtam, hogy holnap reggel mi lesz, hogy mit fogok aznap csinálni de az eszembe sem jutott, hogy haza kell mennem Koronhoz.
Egy erős kéz karolt át és kezdett el visszaterelni a puha ágy felé, de elhúzódtam tőle mielőtt leültetett volna.
– Haza megyek. – határoztam el és egy pillanatig tényleg éreztem magamban azt az erőt, hogy igen, haza tudok menni, haza kell mennem a kiskutyámhoz.
– Lázas vagy.
– Dehogy vagyok. – fintorogtam az ajtó felé menet de elkapta a csuklóm és fáradtan felsóhajtott. A gyomrom görcsberándult a látványra.. Nyilván szexelni akart, ezért jöttem én is, de később mint gondoltam és ráadásul szarul is vagyok. – Majd kárpótollak legközelebb. – húztam volna el a kezem de nem engedett. Ekkor vettem észre hogy a másik kezében egy tányér van, rajta mindenféle rögtönzött kajával. Hínár, rizs, káposzta, fasírt, kagyló..
– Ha már úgy is kárpótolni akarsz, használd ki, hogy jófej vagyok és egyél. – érvelt de nekem a gyomrom is felfordult a gondolatra, hogy csak azért kedves velem, mert ha jobban leszek kárpótolni fogom. – Ruki így biztos nem engedlek haza egyedül, szóval ne fintorogj! – mordult rám dühösen mire meglepetten vontam fel a szemöldököm.
– Nem engedsz?
– Nem! – válaszolta határozottan.
– Rábasztál, nincs kárpótlás. Haza megyek mert nem te döntöd el hova mehetek és mikor. Ha kipihentem magam és ettem, majd akkor esetleg eljövök dugni egyet. Úgy ahogy megszoktad, frissen és kipihenten, na meg persze a megbeszélt időben. Bocs hogy felébresztettelek és óh, nagy Kyo, bocsáss meg nekem amiért fáradtan érkeztem és kissé megszédültem. Most pedig vedd le rólam a kezed.
– Hogy lehetsz ennyire ostoba?
– Én vagyok az ostoba?!
– Lázas vagy bassza meg, persze hogy nem hagylak egyedül utazgatni ilyenkor! Ha haza akarsz menni, oké, elviszlek vagy ha derogál beülni mellém a kocsiba akkor megyek veled tömegközlekedéssel de ne kúrj fel olyan szöveggel, hogy „óh nagy Kyo bocsáss meg”! Egy kurva szót nem szóltam ami arra adott volna okot, hogy zavarsz!
– Ja csak majd kárpótoljalak meg sóhajtozol!
– A kárpótlásos cuccot te kezdted, persze hogy nem kell kárpótolnod ilyesmiért. Bárkinek segítenék akit beengedek a házamba, ez nálam bizalmi zóna. A sóhaj meg.. Nem emlékszem hogy sóhatottam volna de mindenbizonnyal a lehetetlen személyiséged volt az oka!
– Nekem ehhez most nincs kedvem, haza megyek. – húzódtam volna el de ekkor erélyesen lecsapta a tányért a komódra és magához rántva megcsókolt. Meglepetten nyitottam meg az ajkimat amire azonnal lecsapott és átfúrta a nyelvét a számba, miközben magához szorított, de úgy hogy egyszerre bizseregtem bele és kezdett sajogni mindenem. – Kyo.. – rántottam el a fejem és lihegve a vállába temettem az arcom. – Nem akarok zavarni..
– Nem zavarsz.
– Nem tudtam, hogy.. Nem éreztem magam betegnek..
– Ha tudtad volna külön lebasználak azért amiért nem hívtál fel hogy menjek el érted. – erősebben fúrtam az arcom a vállgödrébe és nyeltem egyet mielőtt folytattam volna.
– Koron.. A kutyám.. Le kell vinnem sétálni és meg kell etetnem. Nem néztem az időt csak elindultam ide. – Kyo szorítása enyhült és ismét felsóhajtott.
– Csak hogy ne értsd félre, azért sóhajtottam, mert így már értem miért sietsz haza. Azt hittem már voltál otthon és bűntudat nélkül itt maradhatnál. – a szemöldökömet ráncoltam, mert eddig csak kétszer aludtunk együtt. Először abban a buliban, másodszor mikor szinte rögtön elaludtunk szex után. De akkor is korán keltem és siettem haza, azt sem vártam meg, hogy Kyo felébredjen.
– Haza viszel? – kérdeztem óvatosan.
– Igen, csak egy pillanat. – engedett el és felvette a tányért majd eltűnt a folyosón. Hallottam ahogy a fiókokban matat így utána mentem. Épp folpackot tett a tányérra majd mikor észrevett a kezembe nyomta.
– Van otthon kajám.
– Akkor majd én megeszem. – vont vállat hanyagul. Szóval eldöntötte, hogy nem csak haza visz de fel is jön velem és ezt is mindenképp magunkkal visszük. Értetlenül meredtem a tányérra miközben Kyo ezúttal a szobájában tűnt el újra. Éreztem ahogy elnehezül a szemem és a végtagjaim is. A homlokomra simítottam az egyik kezem és bár éreztem hogy meleg mégis kirázott a hideg. Ez a rosszfajta hidegrázás és melegség egyértelműen betegség. Hogy nem vettem észre? – Mehetünk. – állt meg előttem Kyo egy rövidujjú pólóban és egy mackónadrágban majd hümmögve az arcomba hajolt. – Még egy pillanat. – tűnt el újra és mikor visszajött a homlokomra ragasztott egy hűsítő tapaszt és mint aki jól végezte dolgát összecsapta a tenyerét. – Most már tényleg mehetünk. – bólintott és megfogta az egyik kezem. A másikban a tányért tartottam töretlenül bár most a saját testem is nehéz volt, nem hogy a megpakolt tányér.
Kyo a szabad kezével csukogatta le a villanyokat és nyitotta-zárta az ajtókat, majd a kocsiba beültetve még az övemet is becsatolta.
– Ha ilyen gondoskodó vagy a végén még bizonyítani tudom, hogy nyertem.
– Mindenkivel jó fej vagyok.
– Hazug. – ezen csak elmosolyodott majd becsukta a kocsiajtót és megkerülve a járművel be ült a vezető ülésbe.
Valamikor elaludhattam, mert mikor felébredtem már az ágyamban feküdtem. Koron mellettem szuszogott és élvezte ahogy Kyo a másik oldalán simogatja. Mikor észrevette, hogy felébredtem, felemelte a kis fejét és farok csóválva nézett rám.
– Úgy elaludtál mint akit fejbevertek. – közölte Kyo és letette a telefonját amivel eddig foglalkozott. – Levittem sétálni, megetettem és meg is itattam. – nyugtatott. – Nem tudom felengeded-e az ágyra de mindenesetre megtörölgettem a mancsait azzal a kendővel amit a bejárati ajtónál tartasz.
– Én vagyok beteg, de te viselkedsz furcsán. – a hangom mély volt és rekedt.
– Biztos hallucinálsz. – legyintett majd egy vigyor jelent meg az arcán és cinkosan húzódott hozzám közelebb. – Egy kedves Kyoról ábrándozol aki gondoskodik rólad? Ez szerelem Ruki. Fülig belém zúgtál.
– Mondja ezt az aki képes volt becipelni a szobámba és.. Te.. Hogy találtad meg a kulcsaimat?
– Nyugi nem turkáltam a retikülödben. Előbb végig tapogattam a zsebeidet aztán belekukkantottam a táskád oldalsó meg elülső zsebibe. Csak azt vettem ki, mást nem.
– De ugye most tényleg nem hazudsz? – kérdeztem mire elmoslyodott.
– Dehogy hazudok. – mondta és egészen egy pillanatig hittem neki, ám ekkor a másik oldala mellől felemelte a noteszem és lazán fellapozta.
– Ezzel durván sérted a jogaimat.
– Perelj be érte kiscsibém. – kuncogott fel majd felém mutatott egy karikatúrát amit róla mintáztam. – Édes hogy ilyen sokat gondolsz rám. – mondta már-már elérzékenyülten. – De egyébként marha sok dolgod van. Gőzöm sem volt róla, hogy ezeket mind te csinálod, nekünk ezekre például külön emberünk van. Persze mi is beleszólunk és egyeztetünk de a marketing osztály elvégzi a többit.
– Nekünk is vannak moderátoraink meg marketingesünk de mi is be tudunk lépni az oldalainkra.
– Tényleg?
– Ti nem?
– Die és Kaouru kérték, de nem tudom lett-e belőle valami. – vont vállat hanyagul majd elmélyült pár sor olvasásában. – A menedzserünk minden reggel vagy este szól hogy mikor hová kell mennünk és gyakran értünk jön kocsival ha előtte meg kell beszélnünk valamit. Ezt mind te csinálod?
– Nekünk is van menedzserünk és sokat segít, de.. Mi azért tudjuk hova kell mennünk és mikor.
– Fura.
– Inkább te vagy a fura.
– Mindketten furák vagyunk. – bólintott majd megint felém mutatta a noteszem. – Ez a dalszöveg nagyon jó.
– Köszönöm. – motyogtam, mert még mindig nehéz volt megszokni, hogy bókolni is tud.
– Egyél egy kicsit aztán vegyél be gyógyszert. – bökött az én oldalamon lévő komódra. Egy natúr onigiri, egy csomag gyógyszer, meg egy üveg víz várakozott arra, hogy felébredjek.
– Köszönöm. – mondtam újra. – De letehetnéd végre a füzetem. Személyes..
– Épp azért tetszik mert személyes. – felelte és esze ágában sem volt letenni.
– Kyo..
– Rendben, nem olvasgatom tovább. – csukta be majd kisebb gondolkodás után megint fellapozta és.. kitépett belőle egy oldalt.
– Kyo!
– Engem ábrázol, szóval megtartom. – mutatta felém a karikatúrát. Kikaptam a kezéből és megnéztem mi van a hátulján. Semmi fontos.
– Jól van, tessék. – adtam vissza. – De akkor is bunkóság mások cuccai közt turkálni és a személyes dolgait olvasgatni. – erre egy tündéri mosolyt villantott ami az ő arcán minden volt csak tündéri nem.
– De hát én bunkó vagyok. – vigyorgott mire elröhögtem magam és megingattam a fejem.
– Tudom, de most külön megkérlek rá, hogy ne turkálj a cuccaim közt és ne olvasgasd el a személyes dolgaimat.
– De honnan tudjam, hogy személyes ha nem olvasom el?
– Minden személyes amit nem mutatok meg neked.
– Oké. – adta vissza a noteszt. – Használhatom a mosdód?
– Tudod, hogy igen.
– Hát.. Nem kaptam rá külön engedélyt szóval.. – kezdte mire hozzávágtam egy párnát ő pedig röhögve felkelt és kiment a fürdőbe. Koron érdeklődve nézett utána majd felém fordult.
– Egy hatalmas pöcs ugye? Folyton veszekszünk és látod mennyire nem érdekli a magántulajdon meg minden. – csak pislogott rám majd elkezdte csóválni a farkát. – Igen, tudom. Kedves is tud lenni és.. Vesztettem nem igaz? – belezúgtam.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése