Baljós érzelmek 3. rész
Szinte azonnal rám vetette magát mikor beszállt a kisbuszba én pedig hagytam magam, sőt még viszonoztam is a hevességét. Kivárta a tíz percet mielőtt utánam jött volna, azt hittem ez idő alatt mindketten lenyugszunk egy kicsit, de amint újra kettesben maradtunk a vágy megint elemi erővel lett úrrá a testünkön. Kapkodva csatoltam ki az övét miközben ő is a nadrágomat igyekezett letolni rólam, de beérte annyival, hogy a combomig gyűrte a farmert és az ujjai szinte rögtön újra belém csusszantak. Fellélegezve fogadtam újra a testemben de mielőtt elmélázhattam volna, hogy ez mennyire para, inkább a farkára fogtam és bár a hév még mindig tombolt, már a kezemben volt, az ő ujjai pedig bennem, szóval már nem siettem sehová. Kyo lehunyva a szemeit igyekezett nyugodtan lélegezni, de az izmai meg-megfeszültek ahogy kényeztettem meredező farkát. Szabad kezemmel a golyóit simogattam mire halkan felsóhajtott. – Csinálhatod egy kicsit erősebben is. – a hangja olyan mély volt, hogy szinte csak d...