A két feladó 2. évad 8. rész

Hiba volt elengednem ugye? 

Az izmaim megfeszültek miközben próbáltam kikecmeregni Kuroo alól. Egész testsúlyával rám nehezedett és erősen nyomott lefelé, ami már fizikai fájdalmat okozott, de nem adtam fel és továbbra is erőteljesen igyekeztem felé kerekedni. Olykor tényleg sikerült, de ez nem tartott valami sokáig és ami az egészben idegesít..
– Ühmm, egész jó vagy. – dorombolta Kuroo a fülemnél és újra a fenekemhez nyomta az egyre csak merevebb péniszét. Na igen.. Ez tényleg idegesítő.
– Egész jó? Olyan kemény vagy, hogy az már fáj. – sziszegtem dühösen mire Kuroo halkan kuncogott és megharapta a vállam.
– Nem inkább a saját merevedésed az ami fáj? – kihasználva azt a leheletnyi gyengeségét, kirántottam a kezem a szorításából és hátra lendítve kerültem fölé. Bár nem épp úgy ahogy terveztem. Kuroo ugyanis a másik karjával szorosan átkarolta a törzsem, így mikor a lendülettől megfordultunk, egy pillanatra egy nyamvadt teknősnek éreztem magam, aminek Kuroo a levakarhatatlan háta. Kuroo felült, így én is kénytelen voltam erre, mivel a teknősökkel ellentétben itt nem a puha teknős dönt, hanem a kemény páncél. Hiába sportolunk mind a ketten, ő rendőr képzésen vett részt és kitudja milyen edzéstervet követ rendszeresen, hogy formában tartsa magát. Én idióta meg azt hittem, hogy nyerhetek. Kuroo megnyalta a vállam és a nyakam közti részt, mire egy kisebb remegés rázott meg. Kicsit összegörnyedtem és felhúztam a vállam, hogy ne hagyjam szabadon azt az érzékeny helyet. Még mindig túl kínos akarni ezt.. Ráadásul tényleg felizgultam.. Utálom ezt.. – Kapcsold ki az agyad. – kezdte el harapdálni a fülem mire ismét remegni kezdtem. – Mivel ez lesz az első olyan alkalom, hogy befogadó félként vagy jelen.. Csak hagyd, hogy irányítsak. Ellazítalak majd.. – egyik kezével végig simított a combom külső részén majd a térdemnél vissza indult az ölem felé, a belső oldalon. Ösztönösen hátrébb mozdultam ezzel azonban olyan volt mintha nem a keze elől húzódnék el, hanem az öléhez simulnék hozzá. És őszintén szólva, nem igazán tudnám megmondani, hogy az utóbbi szerepet játszott-e a mozdulatban.
– Van egy feltételem.. – motyogtam lehajtott fejjel, mire egy pillanatra leállt a combom simogatásával és a fülem kínzásával.
– És mi lenne az? – nyeltem egyet, de ez nem változtatott az érzésen ahogy a szívem és a gyomrom összeszorult. Nehéz felejteni.. Kurvára nehéz elengedni azokat az időket amikor olyan kibaszott boldognak éreztem magam, mint még azelőtt és azóta egyszer sem. Az érzelmek nélküli szex is jó volt, de csak akkor, ha nem ismertem a partnerem. De ez most már, mert Kuroot (még ha csak felületesen is de) ismerem.
– Ne beszélj közben. – éreztem ahogy megrázkódik mögöttem a nevetéstől.
– Azt hittem azt fogod mondani, hogy ne beszéljek róla senkinek, vagy hogy húzzak fel óvszert.
– Ez a kettő elég egyértelmű.
– Már miért lenne az? – unottan sóhajtottam, de közben Kuroo folytatni kezdte a lábaim simogatását.
– Úgy is letagadom hogy lefeküdtem veled. Ha pedig nem húzol óvszert széttörök valamit ami fontos neked.
– Az orromat? – horkantva nevettem egyet és a vállam fölött felé pillantottam.
– Nincs semmi fontosabb az orrodnál? – kérdeztem mire kinyitotta a száját de nem azért hogy megszólaljon, hanem hogy bekapja az orromat és megharapja. Fájdalmasan nyögve rántottam el a fejem és óvatosan tapogattam meg az orrom. – Ez fájt, te barom. – motyogtam. Persze annyira nem volt vészes, de azért nem is esett jól.. Kuroo ajkai a tarkómra tapadtak és óvatosan csókolgatta a bőrömet, néha meg is nyalva a felületet. Félre téve a dolgot, hogy nem mondta el mi a fontosabb a drágalátos orránál.. Úgy tűnik tényleg nem fog megszólalni.. Hirtelen végig simított mindkét kezével a mellkasomon majd lefelé menet a hosszú ujjai a nadrágom széle alá csúsztak. Kicsit megemeltem magam, hogy le tudja rólam csúsztatni az anyagot. A térdemig tudta letolni, majd egyik kezével a combom alá simított és megemelte, lehámozva jobb lábamról a nadrág szárát is. Már emeltem volna a másik lábam is, de alig emeltem meg, óvatosan vissza nyomta. A szabad lábamat ismét megfogta és átvetette a térdén, hogy némileg terpeszben legyek. Nem lenne könnyebb ledobálni a ruhákat és belevágni? Ha romantikus akarnék lenni, még kérném is, hogy lassan vetkőzzünk, kiélvezve minden feltárulkozó bőrfelületet, de ez egyáltalán nem romantikus.. Legalábbis én nem akarom, hogy az legyen. Kuroo keze az alsógatyámba csúszott mire feszülten tartottam vissza egy pillanatra a lélegzetem. De amint ezt észrevettem erőszakosan megpróbáltam ellazulni. Mintha ezt erőszakkal meg lehetne tenni.. Oikawa te barom.. Úgy viselkedek mint egy hülye szűz. Egy pillanatra ismét megfeszültem mikor Kuroo ujjai a farkam köré fonódtak és finoman kezdte el mozgatni rajta. Mikor egy kis idő elteltével a vállamba csókolt, megragadtam a csuklóját és kihúztam az alsómból majd felálltam az öléből és lerángattam a másik lábamról is a nadrágomat. Kuroo érdeklődve figyelt de nem mondtam neki semmit. Bár végül is nem vissza felfelé öltöztem, hanem épp ellenkezőleg, szóval ő is tudja hogy ez folytatást jelent csak épp.. Az ablakhoz léptem és leengedtem a redőnyöket, hogy ne lássam Kuroo arckifejezéseit miközben.. Még mindig nem hiszem el, hogy ezt teszem. Wakatoshival sem lett volna jobb, de hogy pont Kuroo.. Vissza mentem az ágyhoz és óvatosan felemeltem a kezem, hogy megtaláljam Kuroo vállát. A kezem puha anyaghoz ért.. Alatta kidolgozott izmok. Megvan. Mindkét kezemmel megfogtam a vállait és felé térdelve lenyomtam az ágyra. Nem mondott semmit, ahogy arra kértem. Remélem nem fogom megbánni ezt az egészet..

 

Egy újabb hiba.. És még egy.. Hah! Csodálkoztam volna, ha ez a mondta helyes lett volna. Megdörzsöltem a szemem és ismét ásítottam egyet. Tanárnak lenni egész király dolog, de azért elég fárasztó is. Bár több a jó oldala mint a rossz. És szeretek tanítani is.. De ez a lány annyira reménytelen eset ha a nyelvtanról van szó. És az a két fiú egy igazi kis gennyláda. Nem emlékszem, hogy nekem lett volna olyan osztálytársam aki ennyire tiszteletlen volt egy tanárral. Gőzöm sincs mihez kezdjek velük.. Lehet, hogy rosszindulatú kis barmok, de jó eszük van. Vagyis lenne.. Rá írtam a lány dolgozatára az egyest, hisz az egész szöveg tele van hibákkal és ha nagyon keresgélnék benne akkor is max két pontot érne az egész. És az még úgy is elégtelen. Felpillantottam a fali órára, ami hajnali egyet mutatott. Remek.. Akkor a sportegyesület e-mailjét holnap olvasom át újra. Utálom ezeket a hülyeségeket. Abba is bele köt az ország másik végén ücsörgő valaki, hogy egy jelenléti lap hátuljának a tetején is legyen meg az a fejléc ami az első oldalon van.. Lehet hogy az az én kezemben egy lap, de szkennelve kell elküldenem, egy pdf formátumban a két oldalt, szóval miért kell szívatni? Ha nekik ez ennyire fontos, akkor írogassa rá ő, legközelebb pedig szóljon előre ezekről! Vagy küldje el úgy azt a rohadt jelenléti ívet, hogy mindkét oldal tetején jelölje, hogy írjam rá a dátumot, az óra anyagát és célját meg, hogy hol tartottam és ki vagyok én. És most öt évnyi jelenléti ívet kell újra szkennelnem, elneveznem a fájlokat és előtte persze kézzel írjam rá az első oldalon lévő információkat is. Öt év! Az sok idő! És rengeteg lap.. Még jó, hogy az elődöm ilyen pedáns volt, máskülönben meg lennék lőve. Félre tettem a dolgozatokat és ismét ásítottam. Felálltam a székről és felmarkolva a papírhalmokat be mentem vele a szobámba és letettem az íróasztalomra. Kenma békésen aludt az ágyamban. Az egyik lába kilógott a takaró alól, az egyik keze a párna alatt feküdt. Egy pillanatra leültem az ágy szélére és az arcát néztem. A konyhából épp annyi fény szűrődött be, hogy kivehetőek legyenek arcának vonásai. B terv mi? Ezt mondta de nem úgy tűnt, hogy komolyan gondolja.. Óvatosan az arcához érintettem a kezem. Még mindig ég az ütés helye amit az a Sae nevű lány csinált. Úgy tűnik a lány abban a hitben élt, hogy az alkalmi szex idővel komolyabbá válik. Kenma nem beszélt róla sokat mikor rákérdeztem az arcán lévő véraláfutásra. Azt is csak futólag említette, hogy reméli Kuroo nem fogja majd megütni őt mikor vele is beszél. Elhúztam a kezem és hangosan felsóhajtottam miközben az ágy melletti kis komód fiókjából előkerestem egy hűsítő tapaszt, hogy lecseréljem azt ami az arcán van.. Én tényleg kedvelem Kenmát, de én ennél többre vágyom. Valami olyanra ami boldogsággal tölt el, ami nem hagy hiányérzetet maga után, amiben nem érzem magam egyedül. Kenma jó társaság, és a kémia is működik. Figyelmes, jól főz, nem féltékeny típus és igazán vonzó. Ennél többet nem is kívánhatnék. Talán tényleg az a baj, hogy még mindig nem tudtam lezárni az Oikawa iránt való érzéseimet. Hiába randizgattam, nem találtam senkit aki erős érzelmeket váltott volna ki belőlem, a hányingeren kívül. Újra a fekete hajúra néztem és ismét megsimítottam az arcát és elidőztem a fehér tapaszon. Nem kell B terv. Ha Kenma ezt tényleg ilyen komolyan gondolja, akkor én is így teszek. Elvégre őt százszor jobban kedvelem mint azokat a seggfejeket akikkel randizni szoktam. Oikawát pedig végleg el kell engednem. Már sokkal hamarabb el kellett volna, de még most sem késő, nem igaz?

 

Már megint feldúlt.. Akkor szokott így pakolászni minden különösebb ok nélkül. Beleittam a teámba amiből ez a barom kihagyta a cukrot. Mindegy, amúgy is egészségtelen. Ittam még egy kortyot, majd letettem a kisasztalra és felhúzva a lábaimat fáradtan pislogtam párat, hogy kitisztuljon a látásom. Imádom a munkám, de nagyon lefáraszt. Oikawa véletlenül elejtett egy könyvet ami hangos puffanással ért földet. Mióta ide költözött vagy ezerszer átrendezte már azt a könyves polcot. Szín szerint, tartalom szerint, abc sorrendben, most viszont rohadtul nem értem mi hova megy és mi alapján, de tanulva a legutóbbi ilyen alkalomból, inkább nem kérdeztem rá. Ha van valami ami idegesítőbb a több órás ufós kiselőadásainál, az az amikor olyasmiről tart több órás kiselőadást ami nem is érdekli, csak a figyelmét tereli el vele, hogy ne keljen egy bizonyos személyre gondolnia. Őszintén szólva kicsit hiányoznak azok az idők amikor még együtt voltak. Meg az előtte lévő időszak is. Nem mintha nem szeretném még most is, elvégre olyan mintha a testvérem lenne, de.. Épp ezért szar nézni ahogy szenved. Oikawa fáradtan túrt a hajába, miközben egy újabb kupac papírt kezdett el szétválogatni.
– Tegnap lefeküdtem Kurooval. – szólalt meg végre. Nem mondom, hogy nem számítottam rá, de azért egy hangyányit meg lepett.
– És jó volt? – kérdeztem mire hanyagul vállat vont, de még mindig a papírokat olvasgatta és egyáltalán nem nézett felém.
– Nem volt rossz, de nem is volt jó. – régen az ilyesmikről is többet beszélt. Néha már illetlenül többet. És mikor lefeküdt Sugawarával úgy viselkedett mintha élete legjobb dolga történt volna vele. És ahogy beszélt róla.. De azóta talán csak egyszer részletezett egy egyéjszakás kalandot. Bár az tényleg nagyon jó lehetett. Legalábbis az elmondása alapján. Még irigykedtem is volna rá, ha nem tudnám mennyire depressziós, de így csak örültem neki.
– Alul voltál? – egy pillanatra leengedte a kezeit amiben a lapok voltak, de nem nézett rám. Egy pillanatig így ácsorgott majd bólintott egyet. Ez is egy válasz, de.. Dühösen vágtam hozzá egy kisebb méretű (de elég vastag) könyvet mire fájdalmasan feljajdult és végre méltóztatott felém fordulni.
– Ezt miért kellett!? – hisztizett már megint én pedig dühösen ropogtattam meg a kezeimet.
– Ülj le, te barom.. – morogtam és ismét hangos roppanás hallatszott ahogy a másik kezemet is megszorítottam. Oikawa értette a néma célzást, így leült velem szemben és felemelte a saját bögréjét, hogy igyon belőle.
– Elfelejtettem a cukrot.. – motyogta és már épp felállt volna, de dühösen felmorrantam így inkább a seggén maradt. Elégedetten biccentettem.
– Van még más is nem igaz? – kérdeztem mire ismét bólintott, miközben a teájába bámult. – És elmondod vagy megint megüsselek? – a kérdés hallatán egy kicsit bosszúsan nézett rám, de nem tudott meghatni.
– Kaptam egy csomagot.. Vagyis Kuroo hozta.. Sugawara küldte. – érdeklődve hajoltam közelebb, egyrészt mert ez a fejlemény nagyon is új volt, másrészt Oikawa egyre halkabban beszélt. – Az én cuccaim voltak benne. Vagyis inkább azok amik rám emlékeztették. Pulcsik, könyvek, régi mozijegyek amikről nem is tudtam, hogy megtartotta és.. A.. is..
– A mi?
– A.. – dögöljek meg ha ezt valaki hallja.
– Beszélj már hangosabban! – mordultam rá dühösen, de csak lehajtott fejjel ült továbbra is. Valami ami ennyire kiakasztja.. Fényképek? Nem hiszem, bár az is lehetne. Egy időben elég sokat fotóztunk és Oikawa szinte mindig Sugawarát fényképezte mikor esélye nyílt rá. De nem hiszem hogy a képek, hacsak.. – A gyűrű? – jutott eszembe hirtelen. Oikawa bólintott egyet. Hát.. Végül is várható volt, hogy nem tartja meg.. Megtámaszkodtam az asztalon és közelebb hajoltam Oikawához, hogy egyik kezemmel megemelhessem a frufruját. A szemei.. Sírt volna? – Oikawa.. – motyogtam szomorúan, mire elhúzódott és kínosan elnevette magát.
– Szánalmas vagyok mi? – kérdezte elcsukló hangon, küzdve a sírással. A doboz zaklatta fel ennyire? Vagy az hogy lefeküdt Kurooval? Mindegy is. Átnyúltam az asztal felett és szorosan át öleltem. Oikawa válla megrázkódott és valami nyöszörgés féle tört fel belőle, ami nála a sírás kezdete.
– Nem vagy szánalmas. – sóhajtottam megsimogatva a hátát egy erőteljes mozdulattal, hagy érezze a törődést. – Csak szerelmes, ami rohadt szívás. – hörögve köszörülte meg a torkát és elhúzódott tőlem majd megtörölte az arcát és vett pár mély lélegzetet, de miközben az arcát törölgette megint megrottyantak a vállai és ismét megrázkódott a feltörő sírástól. – Láttalak már sírni, nem foglak kinevetni miatta ha emiatt aggódsz. – mondtam de nem úgy tűnt mint akit ez érdekelne. Pár percig még hol lenyugodott kicsit majd ismét a könnyeit törölgette, de végül ő győzött és megköszörülve a torkát ismét beleivott a teájába.
– Nincs benne cukor. – nem mondod?
– Mindegy. Úgy is egészségtelen. – legyintettem ő pedig újra bólintott. Kuroo bólogatós bábut csinált belőle vagy mi van? Ez egy meglepően új oldala a depijének. – Hogy vagy? – kérdeztem mire hanyagul vállat vont. Dühösen bokszoltam bele a vállába, mire fájdalmasan feljajdult.
– Iwa-chan gonosz vagy! Nem látod mennyire magam alatt vagyok? Miért kell belerúgni abba aki már így is a fölön van?! – nyavalygott a tőle megszokott módon.
– Nem rúgtalak hanem ütöttelek. A kettő nem ugyanaz. És legalább kinyitottad végre a szád. – mondtam mire duzzogva dőlt el a szőnyegen és hangosan felsóhajtott.
– Szarul vagyok.. Felmentem egy meleg társkereső oldalra, és órákig keresgéltem mire végre megtaláltam. Sokkal férfiasabb és karizmatikusabb mint volt. Még mindig kibaszott vonzó.. – órákig keresgélni egy társkereső oldalon az exed profilját egy kicsit beteges nem? Tudtam hogy egy kicsit kattant de.. Oké, vannak nála veszélyesebb fazonok. Oikawa elég megszállottan viselkedik most, de igazából mindig (vagyis többnyire) egy bizonyos vonalon belül maradt. Nem lépte át a határt.
– És? – ösztönöztem folytatásra a magam módján, mire elhúzta a száját.
– Elkezdtem beszélni a fotójához. – egy pillanatra ledermedtem és valószínűleg enyhén tátott szájjal néztem rá, miközben a szavakat kerestem..
– És mit mondtál neki? – kérdeztem, megpróbálva úgy tenni mintha valami tök normális dolgot mondott volna.
– Hogy bárcsak elütné egy kocsi. Pár év múlva.. Hogy korházba kerüljön és ápolhassam. – oké ez már tényleg sok.
– Mondanám, hogy új szintre emelted a betegesen romantikus fogalmát, de régen amúgy is azt gondoltam, hogy rólad nevezték el a fogalmat, szóval inkább azt mondanám, hogy még mindig képes vagy túlszárnyalni magad.
– Igazából nem sok értelme volt annak amit mondtál, de értem mit akarsz ezzel. És szerintem is beteges amit csináltam. Főleg hogy utána rákerestem más meleg társkeresőkön is. Vagy négy helyen regisztrálva van és amúgy mindegyiknél ugyanaz a képe és az alatta lévő szöveg is. – a szememet forgattam mosolyodtam el.
– Hát legalább már beszélsz róla. Az is valami.
– Miről?
– Inkább kiről.
– Oh.. – bizony. Oh.. Egészen idáig kerülte még a gondolatát is és most minden percét az teszi ki, hogy rajta agyal. Hamarabb is elkezdhetett volna túllépni rajta, de végül is jobb később mint soha, nem? – Hiba volt elengednem ugye?
– Ja. Már akkor mondtam mikor kiköltöztél a kollégiumból.
– Hát köszönöm, vágd a fejemhez, hogy igazad volt! – csak vállat vontam, majd felemeltem egy csomag zsebkendőt és hozzá vágtam.
– Igazam volt. – mondtam mire kínjában elröhögte magát.
– A „vágd hozzám” rész csak képletesen értettem.
– Tudom. – mondtam mire ismét nevetett, de nem volt valami felhőtlen. Bár nem is csoda. Nem is emlékszem mikor láttam utoljára sírni. Mármint tudom hogy mikor a kutyája meghalt akkor biztos sírt, de nem előttem tette. Utoljára akkor sírt előttem mikor még együtt voltak Sugawarával. Az meg már nagyon régen volt. Az arcát figyelve szinte ki tudtam következtetni mire is gondolhat éppen. Hogy vajon Sugawarának is eszében jut-e néha. Vagy hogy ő is ennyire szenvedett-e.
– Figyelj te idióta. Tudom, hogy közös megegyezés alapján szakítottatok, de te sosem akartad őt elengedni igazán. Viszont azt is értem miért nem küzdöttél tovább. Már az első perctől kezdve te voltál az aki többet akart a kapcsolatotoktól, és bármit megtettél azért, hogy együtt maradhassatok. – na várjunk hova is akartam ki lyukadni? Oikawa halványan elmosolyodott és felém fordította a fejét.
– Elfelejtetted mit akartál ebből kihozni, mi?
– Ja.. De mindegy is, a lényeg az, hogy még ha nem is értek egyet a döntéseiddel, támogatlak és segítek neked. Akkor is amikor elbaszol mindent és akkor is amikor helyre kell hozni. – a szája ismét mosolyra húzódott, és halkan sóhajtott.
– Egy barátnak nem kellene megakadályoznia, hogy elbasszak dolgokat?
– Ha egy olyan barátról van szó aki egy csomó mindent elbasz és megbasz akkor egy idő után kénytelen vagyok szortírozni. – mondtam mire elgondolkodva hümmögött.
– Ebben van valami.. Bár a lényeg az, hogy támogatsz, bárhogy is döntsek. Jó barát vagy Iwa-chan. – nézett rám mosolyogva. A szemei még mindig pirosak voltak a sírástól, ami miatt a mellkasom összeszorult. Az elmúlt években is fájt érte a szívem és örülnöm kéne, hogy végre kiadja magából azt a sok szart ami felgyülemlett a lelkében de.. Akkor is rossz őt így látni.
– Nagyon szeretett téged. – mondtam mire a mosolya eltűnt. – Biztos vagyok benne, hogy eszébe szoktál jutni. Elég nagy szerelem volt a tiétek, csoda lenne ha nem jutnál eszébe, nem igaz? – mosolyogtam de Oikawa csak unottan morgott.
– Ja. Két randi közt biztos eszébe jutok, mi?
– Amilyen tahók vannak a társkereső oldalakon, nem csodálkoznék rajta, hogy te jutsz róluk az eszébe.
– Seggfej. – röhögte el magát keserűen.
– Szaros.
– Annyira modortalan vagy Iwa-chan. – sóhajtotta gondterhelten. – Sosem fogod kinőni az ilyen sértéseket mi?
– Hé! A seggfej miért kulturáltabb sértés mint a szaros? – kérdeztem mire hanyagul vállat vont.
– Nem az. Viszont tőled tanultam, szóval..
– Ezt bezzeg eltanulod.
– De a teregetést nem, mi? – egy fokkal őszintébb volt a mosolya. Bár csak azért mert már megint terel én meg persze hagyom..
– Még egy majom is ügyesebben tereget nálad.
– Te már csak tudod. Mr. Állatgondozó. – röhögve ingattam meg a fejem és én is lefeküdtem a szőnyegre. Egy ideig csendben feküdtünk egymás mellett. Én fejben gyakran elkalandoztam a munkám felé, de mikor oldalra fordítottam a fejem azzal kellett szembesülnöm, hogy Oikawa a kezeit nézegeti. Valószínűleg olyan hülyeségeken agyal mint, hogy melyik vonal mit jelenthet és hogy mi értelme a jóslásoknak meg miegymás.. Az évek alatt olyannyira rászokott erre, hogy hiába kezdett el újra az érzéseiben úszkálni, túl csábító a szárazföld biztonsága az érzelmei viharával szemben. Jobb is ez így.. A lényeg, hogy halad előre és végre megtudja élni a szakítást és talán tovább tud majd lépni..

09. - Kösz az együttérzést