Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2020

A két feladó 2. évad 6. rész

Kép
Hogy ütne el egy kocsi Kuroo hirtelen betoppanása eléggé meglepett. Kenma egy szóval sem említette, hogy jönni fog, azt pedig végképp nem, hogy a hét közepén.. Általában hétvégén jár erre, hét közben max Kenma ugrik el hozzá így érthető, hogy ilyen helyzet még egyáltalán nem állt elő az elmúlt években. Le tettem elé a kávét és a kis edényt amiben a cukrot tartottuk.  – Kenma azt mondta, hogy ma korábban haza ér. Úgy egy óra és itt lesz. – mondtam el vagy hatodszorra. Kuroo mosolyogva megköszönte a kávét és újfent megkérdezte, biztos nem zavar-e, amire ismét azt feleltem, hogy egyáltalán nem. Kínos csendben ültünk egymással szemben. Biztos furcsa lenne ha Oikawáról kérdezném, a röplabda témát pedig olyan gyorsan lezárta pár perce mintha nem is érdekelné a dolog. Ha valakit megkérdeztem még a közép suliban a röplabdáról, mindig egy csomó választ kaptam. Az edzésekről, a csapatmunkáról, a csapattársakról, az edzőről, a legutóbbi meccsekről, az ellenfelekről és még nyújtógyakorlat...

A két feladó 2. évad 5. rész

Kép
Barmok vagyunk Iwa-chan lakása alomtól és állateledeltől bűzlött mint ahogy azt már jó ideje megszokhattam. Néha olyan érzés ide jönni, mint belépni egy kisállat kereskedésbe. Az ölemben pihenő Sato-chan elégedetten dorombolt, pedig csak néha simogattam meg gyönyörű bundáját, egyébként csak pihentettem rajta a bal kezem. Iwa-chan épp az egyik papagájt zárta vissza a kalitkájába, mikor kissé elkalandozva pillantott ki az ablakon. Régen is voltak olyan esetek amikor elbambult, de az érettségi után egyre többször fordult elő. Eleinte nem tudtam miért zárkózik el olykor, vagy hogy miért bambul a semmibe, de mára már elég egyértelművé vált, hogy főleg akkor teszi ezt, amikor kilátástalannak érzi az egész életet, vagy.. Ha épp túl boldog.. A két véglet közül, most leginkább az utolsóra tippelek, tekintve, hogy mikor megérkeztem, Iwa-chan épp a mosott ruháit teregette (hozzá teszem férfiakat megszégyenítő módon szabályosan és szépen tereget). Az egyik vállfán pedig a fehér ingje száradt ...