Sziklarejtek árvája 45. rész
Utáljuk egymást.. Mikor Deidara túl
lépett egy határt..
Azt hiszem ezúttal.. Kissé elvetettem a sulykot.. Az oldalamat
fogva fájdalmasan nyögtem fel, mire Itachi egy pillanatra elbizonytalanodott..
Túl sok erőt vitt bele és emiatt elég nagyot estem.
– Add
ide.. – morogta és felém tartotta a kezét a kulcsot kérve. Már épp a szoknya
zsebéhez nyúltam volna, hogy elővegyem a kért tárgyat de ekkor felpillantottam
rá.. Én nem félek tőle.. Sosem féltem, és bár most meglehetősen dühös, még sem
ijesztő a helyzet..
– Mit
titkolsz ennyire? – kérdeztem a szemeibe nézve amik dühösen villantak meg. Bár
csak játéknak indult, még is komoly verekedés lett belőle amit úgy tűnik, hogy
én fogok elveszíteni.. Nem meglepő, bár neki soha nem ismerném be (és senki
másnak sem), nagyon is jól tudom, hogy erősebb nálam. És persze képzett is..
Akárcsak a hülye öccse.
– Add
ide azt a kurva kulcsot.. – morogta halkan de elég dühösen ahhoz, hogy egy
pillanat mazsolányi töredékére elbizonytalanodjak. Még jó, hogy sötét van és
nem vette észre ezt a pillanatot..
– Mert
ha nem? Akkor kicsavarod a kezemből? – kérdeztem mire megrándult egy arcizma,
amit sajnos a sötétség nem rejtett el. Há! Még a sötétség is az én oldalamon
áll.
– Beteges
vagy.. Te komolyan.. Szinte kéred a verést.. – egy kisebb fintor suhant át az
arcán amin elmosolyodtam, hiába mart belém a szégyen.. Hisz nagyon is jól tudom
mire célzott ezzel.. Kakashira és Sasorira.. És bár Itachi nem tud róla de volt
egy őrült lány Sziklarejtekben akivel néha lefeküdtem még a gimi előtti nyár
alatt.. Ő sem volt százas és meglehetősen erőszakos egyéniség lett belőle.
Itachi elkapta a karomat mire reflexszerűen kaptam el a lábát és kihasználva a
pozíciónkat erősen hasba fejeltem miközben a lábát kirántottam alóla. Csak hogy
ő meg elég erősen fogta a karomat így mondhatni ráestem, de én már amúgy is
közel voltam a földhöz, szóval ez inkább neki fájt. Megpróbáltam lefeszegetni
magamról az ujjait de cserébe másik kezével elkapta a hajamat és azt tépte.
Dühösen vicsorítottam és minden igyekezetemmel azon voltam, hogy ne ordítsak
fel a fájdalomtól.
– Nyomorult..
Seggfej.. – kezdtem el szidni és egyre durvább sértéseket vágtam a fejéhez
amiket persze ő sem tűrt szó nélkül. Egyik lábával hasba térdelt, mire dühösen
kaptam el a frufruját. – Mr. Tökéletesnek valami kegyetlenül nagy titka lehet
ha? Kisame biztos tudja mi az, és le is írta. Ezért vagy ennyire dühös és
kétségbeesett. – nem válaszolt csak fordított a helyzetünkön, de a lendülettől
nekimentünk valaminek.. Kisebb ágak csapódtak az arcomba, ami azt jelenti, hogy
egy szobanövényt borítottunk fel.. Megint.. Fasza.. – Ne legyél már ennyire
önfejű és rideg! Gyerünk mond ki, hogy mi bajod van! – miért csinálja ezt
folyton? Elnyomja az érzéseit aztán meg napokig puffog. Kisame hiába a barátja,
még sem tesz semmit amikor ilyen búval baszott fejet vág vagy épp mindenkire rá
ragasztja azt a kicseszett Uchiha rossz-kedvet.
– Egyetlen
bajom van és az egy hangos, idegesítő, buzeráns szőke! – dühösen mostam be neki
egyet így újra én vettem át az irányítást és felé kerekedtem, de mikor ismét
hátra húztam a kezem, hogy megüssem, a könyökömmel levertem valamit (gondolom
egy széket) ami hatalmas robajokat idézett elő (gondolom a szék sok mást is
levert az esése közben amik meg mást is levertek.. Dominó, Jej!). Itachi
kihasználta a pillanatnyi ijedtségemet a zajok miatt és lelökött magáról, majd
felkapta a földön heverő kulcsot és hátrált tőlem pár lépést. Mindketten
ziháltunk ahogy a tekintetünk találkozott a beszűrődő hold fényében.
– Mi
a fenét műveltek?! – csapta fel a villanyt egy felsőbb éves. – Most nézzétek
meg mit csináltatok! – szörnyülködött de mi továbbra is egymást néztük, bár a
hirtelen fény miatt eleinte kissé vörösen láttam mindent de pár pislogás után,
könnyes szemmel erőltettem meg magam, hogy tartsam a szemkontaktust és ugrásra
készen vártam, hogy újra támadhassak. – Francba.. – morgolódott a srác.
– Menj
csak majd én intézem. – a másodperc töredéke alatt zökkentem ki a támadási
szándékból, bár a figyelmemet még mindig Jégcsapnak szenteltem.. – Takarítsátok
ki a termet. A gondnok majd megmutatja mit hol találtok. – mondta Sasori majd
még egy ideig a teremben ácsorgott, valószínűleg arra várva, hogy
megmozduljunk, de olyanok voltunk mint azaz idegesítő szúnyog esténként.. A
sötétben randalíroztunk, de amint felcsukták a villanyt, hogy lecsapjanak
bennünket, mi megdermedünk.. Ők pedig fülelve próbálnak megtalálni minket.. Mi
azonban mozdulatlanul várjuk, hogy újra sötét legyen, és kedvünkre szívhassuk
tovább a vérüket. Jelen esetben egymásét. Kannibál-szúnyogok vagyunk.. Sasori
dühösen felsóhajtott és tett pár lépést felénk, majd megállt Itachi mellett. –
Nem tudom mi van a borítékodban, de nyisd ki, olvasd el aztán tépd szét vagy
amit csak akarsz, utána pedig kezdjetek neki a takarításnak. – Itachi
elszakította rólam a tekintetét és lepillantott Sasorira.. Ha tekintettel ölni
lehetne, Sasori most összeesne.. Mondjuk én már milliószor meghaltam Jégcsap
fagyos tekintete által, de hát na.. Túlélő vagyok. Lehajtva a fejem, dühösen
szorítottam ökölbe a kezem.. Ezt jól megcsináltam.. Ráadásul semmit nem értem
el vele. Jégcsap ridegebb mint volt, bajba keveredtünk, fáj a karom és az
oldalam, a fejemről nem is beszélve és a titokról sem tudtam meg semmit. –
Dei.. – simította a fejemre a kezét Sasori de elcsaptam a kezét.
– Felfogtam..
Kitakarítok.. – morogtam rá se nézve.
– Hn..
Jó.. – állt fel és ott hagyott minket. Hallottam ahogy Itachi feltépi a
borítékot majd pár perc múlva dühösen összegyűri a papírt és a fejemhez vágja.
Amolyan ˝Nesze, olvasd el ha annyira akarod˝ stílusban. Nem nyúltam hozzá,
helyette inkább végre feltápászkodtam a földről.
– Megkeresem
a gondnokot. – hagytam ott.. Sasori tudta egyedül, hogy mi történt Kakashi és
köztem.. Pontosabban ő az egyetlen a felsőbb évesek közül aki tudott róla.
Miért nem tudott úgy tenni mintha nem tudna róla? Miért kellett leírnia? Mi
lett volna ha valaki meglátja és mégis mit csináljak azokkal a képekkel?
Kankurou valószínűleg már gondoskodott róla de akkor is.. Ez komolyan
bosszantó.
– Szőke
haj és középiskolai egyenruha. Te leszel az egyik rendbontó, ugye? – kérdezte
egy idősebb férfi mire felé se nézve bólintottam ő pedig a kezembe nyomott egy
seprűt és egy lapátot. – Viszek felmosó vizet. – hagyott ott én pedig kissé unottan
néztem utána. Meglepően jó a kedve ahhoz képest, hogy tovább kell itt maradnia
miattunk.. Hangosan felsóhajtva mentem vissza Itachihoz. Épp a padokat
igazgatta vissza és a székeket. Két növényt is felborítottunk, és egy irattartó
is leborult az egyik asztalról. Letettem a seprűt és a lapátot, hogy felszedjem
a szétszóródott lapokat. A papusnak igaza volt. Folyton bajt keverek. Pedig
otthon nem csináltam ennyi hülyeséget. Talán csak egyszer törtem ki az ablakot
és csak heti egyszer küldtek ki valamelyik tanóráról, de szaktanárit például
nem kaptam.. Mondjuk az lehet a papus miatt volt... – Annyira nem is nagy a
felfordulás. Pár perc és kész is vagytok. – hallottam meg a gondnok hangját. Ha
már itt tartunk ő miért van itt? Találkozott a tekintetünk mire elmosolyodott.
– Szinte az arcodra van írva, hogy ˝ez meg mit keres itt?˝. – zavartan
fordítottam el a fejem. Ha már ez az öregember is letudja olvasni a
gondolataimat az arcomról, az egyáltalán nem jó jel.. Bár ez az előbbi eléggé
egyértelmű volt.. – Már évek óta itt dolgozom és mindig mikor az avatás van,
elkérik tőlem az iskola kulcsait. Az iskola igazgatója tud erről, de arról,
hogy az ezen az egy éjszakán mit műveltek itt arról nem sokat tud, de
valószínűleg sejti mivel ő is itt tanult még régebben. – ült le a fal mellett
lévő székek egyikére. – Elég csúnyán elbántatok egymással. Szerelmi civakodás?
– egy pillanatra megálltunk a pakolásban és egymásra néztünk. Még hogy én
Jégcsappal? Viccnek is rossz..
– Fiú
vagyok. A jelmez a szívatás része. – gyömöszöltem be a papírokat egy tartóba.
– Oh,
ne haragudj csak annyira.. – akadt meg egy pillanatra.
– Nőies
vagyok? – kérdeztem meglepően szenvtelenül.
– Csak..
Megszólalásig.. Vagyis a hangod igazán férfias az ádámcsutkád mégsem látszik és
a hosszú szőke haj meg a szőrtelen lábak...
– Elég
lesz, felfogtam. – intettem le unottan. Ha nem lennék fáradt most neki ugrottam
volna, hogy mekkora perverz állat amiért ennyire szemügyre vett.. És az nem
számít hogy lánynak nézett, attól még gusztustalan. Én sem stírölök másokat,
főleg nem kislányokat. Az öreg kínosan elhallgatott és kínosan feszengett. Úgy
kell neki.. Épp az egyik növényt állítottam fel mikor észrevettem, hogy az
egyik ág megtört.. Nem túl vészes de azért észre lehet venni. Úgy állítottam,
hogy a tört ág a falnak támaszkodhasson, majd a kezemmel elkezdtem összeszedni
a kiborult földet.
– Ha
nem szerelmi civakodás akkor miért jöttél utána? – ez komolyan nem tudja
befogni? Jégcsap karba fonta a kezét és félig-meddig kíváncsian várta a
válaszomat, de közben az is kiolvasható volt a tekintetéből, hogy nagyon is
sejti miért szívóztam vele.
– Nem
egyértelmű? Hogy bosszantsam. – sepertem le a kezeimet.
– Hmm..
Inkább úgy tűnt mintha a figyelmére vágynál. – na itt telt be a pohár. Dühösen
trappoltam a kövér öregember felé és megállva előtte dühösen néztem le rá.
Kínosan hőkölt hátra és mindenfelé nézett csak a szemembe nem. Addig nagy a
pofád amíg háttal állok neked mi?
– Micsoda
emberismerő. – gúnyolódtam. – Nem vágyok a figyelmére és nem akarok a közelében
lenni. Makacs, tudálékos, beképzelt, lusta és rettentően idegesítő személyisége
van. Már a gimi óta egymás agyára megyünk.. Verekszünk.. Utáljuk egymást. –
összegeztem majd Jégcsap felé fordultam. – Nem igaz Menyét? – kérdeztem de nem
fordult felém, hanem inkább úgy tett mintha nem is hallana minket. Felőlem..
A rendbontásunk miatt az egész egyetemen szét kellett néznünk,
hogy nem borítottak-e fel valamit a többiek a folyosókon vagy a termekben.
Egy-két széken és kukán kívül (meg egy rejtésen felborult pad persze) minden
rendben volt, szóval a gondnok kikísért minket a hátsó kapuig, majd onnan
szétváltak útjaink. Mármint a gondnoknak és nekünk.. Itachival csendben sétáltunk
egymás mellett, még mindig az ízléstelen jelmezeinkben. Úgy éreztem mintha az a
10 perc egy nagyon kellemetlen 2 perc lenne.. Ez csak azért furcsa mert
általában a kellemetlen helyzetek hosszabbnak tűnnek, de ez most meglehetősen
gyorsan elszaladt. A kapuban Sasori, Obito és Kisame dohányoztak...
Valószínűleg ránk vártak.
– Cuki.
– jegyezte meg Obito de túl fáradt voltam ahhoz, hogy erre bármit is reagáljak.
Már épp lenyomtam a kapu kilincsét de.. Nem nyílik..
– Zárva
van. – kösz Sherlock, erre én is rájöttem! Kisame megdobta Itachit egy cigivel
és épp azt kezdte el magyarázni, hogy az a tanár akitől a kolis kulcsot
szerezték, már épp haza indult mikor egy másik felsőbb éves gyorsan
visszacsempészte hozzá a kulcsait. Azt hiszem a kígyóképű tanártól szedték. Bár
van rá egy tízesem, hogy igazából tudott mindenről.. Legalábbis ami a kulcsait
illeti.. Arról a tanárról sugárzik az elmebaj. Az a pszicho-beteg-perverz-zseni
fajta.. – Átdobjalak a kapun szöszi? – kérdezte Kisame de oda se nézve
leintettem az ötletet.
– Te
írtad Jégcsap borítékát? – kérdeztem a halképűt aki kissé meglepetten meredt
rám.
– Dehogy
is. Nem volt benne titok, csak egy bugyuta mondóka még az oviból. – na tessék..
Most vagy nem ismeri Itachi hű-de-egetrengető kis titkát, vagy csak volt benne annyi
baráti jóindulat, hogy nem veszélyeztette az esetleges kitudódást.. És bár a
halpofa elég nagypofájú, Jégcsap valószínűleg azért volt annyira kiborulva,
mert a kedves kis cápakrapek bizony tud valamit.. Azt a citromízű logikáját, én
tényleg kezdek nagyon álmos lenni..
– Azt
hittem rövidebb szoknyád lesz. – ijedten ugrottam meg Obito hideg ujjainak
érintésétől a combomon és dühösen tenyereltem a Jégkása képébe.
– Szóval
ez a te bűnöd mi? Rohadt perverz! – rúgtam bokán, mire fájdalmasan nyöszörgött.
– Annyira
édes mikor dühös vagy..
– Ugh..
Utálom ezt az énedet. – utaltam a vinnyogós hangjára és a piros pozsgás
arcára.. Nem akarom tudni mi jár a fejében..
– Már
úgy is rég láttuk Tobit. – vont vállat Kisame hanyagul. Sasori arcáról nem sok
mindent lehetett leolvasni, de ha jól emlékszem, ő akkor látta először Obito
idegesítőbb felét, mikor először találkoztunk.. Most hogy jobban belegondolok..
Ők ketten jóban voltak (vannak) és Sasori nagyon jól tudta, mit akar tőlem
Tobi.. Hogy érez irántam valamit, vagy legalábbis olyasmi.. Még is lefeküdt
velem és össze is jöttünk. Ha Kankurou ráhajtott volna egy lányra akit
szeretek.. Vagy Konan egy pasira akit Úgy kedvelek.. Haha, milyen jó hogy
mindkét nemből van egy legjobb barátom.. De akkor is.. Én nem tudom, hogy
viszonyulnék hozzájuk ez után. Elárulva érezném magam. Hisz még is csak
tiszteletben kell tartanunk a barátaink érzéseit, nem?
– Dei-chan..
– meghökkenve pislogtam Tobi ölelésében. Óvatlan voltam.
– Szállj
le rólam! – mordultam fel dühösen mire azonnal elengedett. – Válts vissza. –
duzzogtam, noha gőzöm sincs, hogy ez hogy működik. Tobi/Obito kínosan feszengve
bámult rám, de végül is tisztes távolságból, szóval gondolom most egy ideig nem
lesz gond.. Komolyan fura ez a srác. Ha nem ismerném, el sem hinném, hogy létezik.
– Na
jó, ha elszívtátok akkor menjünk. – kapta el a kerítés szélét Kisame, majd
egyszerűen átszökkent felette. Na igen, ha valaki magas meg izmos annak könnyű,
mi? Obito mellém lépve rám mosolygott.
– Tartsak
neked bakot?
– Csak
ha előtte kikaparhatom a szemeidet. – Obito kínosan elnevette magát és még csak
nem is tagadta hogy kukkolni akart..
– Lebuktam..
De akkor majd becsukom a szemem. – morogva hajtottam fel a szoknyát a combomig,
majd kicsit arrébb léptem a többiektől és segítség nélkül átmásztam a kerítésen.
Obito köhögési rohamot kapott, Kisame Sasorin és Obiton nevetett én pedig
értetlenül pillantottam Jégcsapra, hátha valami magyarázattal szolgálhat.
– Túlságosan
felhúztad azt a szart. – közölte Kisame még mindig nevetve. Ja mondjuk éreztem
hogy kivan a seggem, de gatya van rajtam szóval mindegy, nem? Ráadásul
mindannyian pasik vagyunk. Pontosabban, Kisame hetero, Obito különc, Jégcsap
impotens, Sasori pedig ennél jóval többet is látott már belőlem.
– És
ez miért vicces?
– Obito
elég furcsa hangot adott ki, Sasori pedig orron akarta vágni, de véletlenül
torkon vágta, de közben végig téged nézett. – rötyögött a halképű..
– Milyen
fura hangot? – kérdeztem de erre már nem kaptam választ. Az aulába lépve egy
pillanatra még megtorpantunk. Kisame és Obito szobája a földszinten volt, ha
jól hallottam egymás mellett. Viszont mikor Kisame végig nézett Sasorin,
Itachin és rajtam, kissé habozott.. – Én mondtam, hogy nem lehetünk egy
szobában.. És egy csapatban sem. – mondjuk Pandácskának mondtam, de gondolom
már ők is tudnak a délelőtti reklamálásunkról.
– Ha
külön csapatban lennétek és ennél fogva külön szobában, ti akkor is
megtalálnátok a módját, hogy összekapjatok. – közölte Sasori kissé lenézően..
Na itt álljunk meg. Ha valamelyik volt osztálytársam mondaná ezt azt
megérteném, de Sasori? Szinte csak a töredékét látta annak, hogy mire vagyunk
képesek Jégcsappal és még is úgy beszél, mintha már évek óta szenvedne
miattunk. – Menjetek nyugodtan, majd figyelek rá. – kapta el a blúzom gallérját
és finoman meghúzva indult el a lépcsők felé.
– Jó
éjt Dei-chan. – köszönt még el Obito nyivákolósan szerelmes fele. Elhessegettem
Sasori kezét ezzel is jelezve, hogy ismerem az utat a fagyos kis fészkünkbe
Jégcsappal.. Ha már itt tartunk..
– Jégcsap
hova lett? – kérdeztem hátra pillantva, de ott sem láttam. Ennyire bele tud
olvadni a sötétségbe? De hisz a bőre nagyon fehér.. Hullafehér mint Hófehérkének..
Hmm.. Hullafehér Hómenyét.. Bárcsak időben gondolkodtam volna és akkor
segíthettem volna a túlbuzgóknak a darab megírásában és a szerepek osztásában.
Ha van egy kis eszük akkor Itachi kapta Hófehérke szerepét.
– Miért
ütöd el folyton a kezem? – kérdőn pislogtam Sasorira a sötétben. Nem is csapom
el..
– Kérdésre
kérdéssel válaszolni nem éppen udvarias.
– Nem
mindegy hol van? Biztos előre ment. – mintha kissé dühös lenne, de közben meg
próbál közönyös lenni. – Még mindig zavar ha hozzád érek? Még akkor is ha csak
baráti?
– Egyrészt,
nekem senki ne rángassa a galléromat, mert kényelmetlen, zavaró, és amúgy is.
Másrészt épp benne voltam valamiben mikor megzavartál a teremben.
– Megzavartalak?
Felborítottatok egy csomó padot és egymást ütöttétek.
– Itachi
egy puccos patent családban nőtt fel és folyton elzárkózik mindenki elől a
hülye maszkjával. Csak akkor tudok nála bármit is elérni ha így viselkedek..
Biztos van kevésbé durva módja is annak, hogy valaki kommunikálni tudjon vele,
de valamiért rohadtul fel csesz már csak a jelenlétével is, szóval gondolkodás
nélkül csesztetem.. – ahogy ő is engem. Bár néha egész jól kijövünk, ez egy
pillanat alatt meg változhat és ehhez elég egy Hn vagy Hm.. Sőt.. Nekem az is
elég ha megforgatja a szemét vagy felsóhajt.. Vagy levegőt vesz.. Mindegy. Nem
szeretem ha hülyének néznek, pláne nem ha ő teszi ezt. – Gondolom amiatt
aggódsz, hogy esetleg félek tőled vagy ilyesmi. De a múltkor már mondtam neked,
hogy nem félek tőled. A kapcsolatunknak inkább a szép pillanataira gondolok
vissza, a végét pedig betudom annak, hogy túl nagy volt rajtad a nyomás..
Mindenkivel megesik, csak épp máshogy vezetik le.
– Én
rajtad, te meg Itachin.
– Ja..
MI VAN?! NEM! – ordítottam el magam de aztán észbe kaptam és behúzva a nyakam
elhallgattam. Sasorival megálltunk az egyik lépcső fokon és úgy hallgatóztunk,
hogy esetleg valakit felvertünk-e aki mondjuk bosszúálló típus és ki akar
minket ütni amolyan ˝aludjatok˝ jelleggel. De ez persze nem történt meg.
Felsóhajtva fontam karba a karjaimat majd ezúttal suttogva beszéltem tovább. – Tudod ez az előbbi úgy hangzott mintha arra
céloztál volna, hogy azért csesztetem azt a kibaszott menyétet mert szexuális
kielégülést okoz.
– Túl
komplikálod. Inkább arra céloztam, hogy az előle való menekülés és a verekedés
kellő adrenalinnal tölt fel, aminek valószínűleg a függője vagy.
– Jégcsapot
felhúzni nem veszélyes. Még soha nem tört el egy bordám sem. – méltatlankodtam
mire Sasori lenézően felhökkent.
– Ha
ez a mérce, akkor engem felhúzni sem volt veszélyes. – hát azért.. Az jobban
fájt mint egy-két tasli a Hóembertől. Bár jobban átgondolva szerintem direkt
vissza fogja magát, elvégre én nem vagyok ennyire strapabíró ő pedig elég
erős.. De mindegy is, ami engem jobban érdekel az a boríték..
– Te
írtad az enyémet ugye? A boríték.. Honnan vannak a fotók? – kérdeztem mire
Sasori felsóhajtott és nagyon úgy tűnt, hogy nem akar válaszolni, de mikor én
nyitottam volna szólásra a szám, hirtelen előkerült a hangja.
– A
nagyanyám azt hitte még együtt vagyunk szóval lefotózott titeket mikor látta
hogy mit csináltok a kocsiban. Mind a három kép ugyanazon a napon készült én
pedig dühös lettem és kinyomtattam őket hogy beletegyem a borítékodba. Nyugi
azaz egy példány van belőlük amiket te kaptál. Letöröltem a telefonjáról.
– A
nagyid tudja használni az okostelókat?
– Inkább
Kinu.. Elég sokat sétáltak együtt míg ki nem derült, hogy nem is az enyém a
kölyök. Viszont ne haragudj.. Attól, hogy dühös voltam, nem kellett volna
leírnom a történteket és pláne kinyomtatnom azokat a fotókat. – legalább ezt a
részét érti. Végül is Sasori okos srác és kedves, csak.. A nagyanyja
mentalitása, Kinu idegesítő nyafogása és az én mentalitásom meg idegesítő
nyafogásom képes a legrosszabbat kihozni az emberekből. – Kakashi és te..
Együtt vagytok még?
– Az
exemként vagy a barátomként kérdezed?
– Egy
kicsit mindkettő.
– Döntsd
el, mert ez alapján válaszolok. – kötöttem az ebet a karóhoz, noha Sasori
elvileg mindkettő.. Mármint nem az eb is meg a karó is, hanem ő valóban az exem
és elvileg barátok is vagyunk..
– Jó
akkor a barátodként. – vont vállat hanyagul én pedig a sötétben egy lekicsinylő
pillantással jutalmaztam a válaszát.. Egyértelműen hazudik.. Mivel nem igazán
tudtam kivenni Sasori arckifejezését, közelebb hajoltam hosszá és hunyorogva
méregettem. Sasori nem hőkölt hátra én pedig csak azt a közömbös fapofát láttam
amit a legtöbbször produkál. – Örülök, hogy már ennyire felszabadultan mászol
bele az aurámba, de ha nem akarod, hogy lekapjalak, akkor egy kicsit állj
hátrébb. – észbe kapva léptem hátrébb és hangosan felsóhajtottam.
– Komolyan
nem értelek titeket. Hogy tudjátok így elrejteni az érzelmeiteket?
– Többes
szám alatt Itachit is érted?
– Meg
az öccsét.
– Terelsz
Kakashiról és valamiért folyton Itachinál lyukadunk ki. – most miért van így
rákattanva Jégcsapra? Folyton szóvá teszi ha szóbahozom. Csücsörítve
fordítottam el a fejem, mintha csak duzzognék éppen.
– Gőzöm
sincs miről beszélsz. – Sasori lemondóan felsóhajtott én pedig abba hagyva a
˝terelést˝ szólaltam meg ismét. – Szakítottunk. – motyogtam halkan. A
részleteket nem igazán akartam vele megosztani így mielőtt bármit is mondhatott
volna, folytattam. – Ne mond el senkinek.. Azt sem hogy együtt voltam vele, és
azt sem ami előtte történt..
– Félted
az állását?
– Otthagyta
az állását. Még a tanév végén felmondott. – bár javarészt Jiraiya-san
kényszerítette.. És ott van Iruka is.. – Megyek aludni. – hagytam ott és lassú
léptekkel indultam el a kis szerelmi fészkünkbe.. Most komolyan mit gondolt az
a férfi? Már messziről látszik rajtunk mennyire nem tudunk meglenni egymás
mellett.. Még egy utolsó pillantást vetettem a mellettünk lévő szobák ajtajaira
miközben azon morfondíroztam, hogy esetleg odabújhatnék valaki mellé, de..
Egyrészt ha lányok mellé bújnék, jönnének a problémázások a tanárokkal. Ha fiú
mellé akkor ez szoknyában szintén nem túl.. Hogy is gondoljam? Szóval elég
furcsa lenne.. Egy lemondó sóhajjal nyitottam be a szobába, de meglepetésemre a
kedves senpaijunknak hűlt helyét találtam, Itachi pedig az ágyában feküdt, háttal
nekem.. Halkan becsuktam az ajtót majd a szoknya cipzárjával szerencsétlenkedve
indultam el az ágyamhoz amin két szatyor is volt.. Az egyik valószínűleg
Itachié.. A felsőbb évesek nem igazán törődtek vele melyik ágy kié, de a lényeg
hogy gyorsan bedobálták őket az egyik ágyra.. Kérdőn emelkedtem fel egy kicsit
az ágyról, hogy az íróasztalon túl ami nagyon logikusan a szoba közepén van,
átláthassak Jégcsapra aki.. Hát öhm.. A host jelmez darabjai az asztalon
összehajtogatva pihentek, ő maga pedig félmeztelenül egy takaróval félig meddig
betakarva feküdt. Pedig az osztálykiránduláson pizsama volt rajta.. Na jó ne
túlozzunk. Egy egyszerű póló és egy melegítő volt rajta ahogy az ismerőseim
többségén is lenni szokott.. Mármint ha kirándulunk valahová vagy ilyesmi.
Amúgy gőzöm sincs miben alszanak otthon. – Alszol? – kérdeztem meggondolatlanul..
– Hmm.. Értem.. Öltözködök szóval ne less. – nem mintha számítana, látott már
meztelenül az onsenben is. – Haragszol rám? – csúszott ki egy őszinte kérdés is
a számon.. – Sajnálom hogy tapintatlan voltam.. Nem kellett volna elvennem a
kulcsot és elfutni vele, tudom, hogy semmi közöm nem volt a titkodhoz.. Csak te
is tudsz rólam mindent. Vagyis majdnem mindent, de.. Tudtál Kakashiról és arról
is amikor Sasori elkezdett durván viselkedni.. Én nem tudok rólad semmi komoly
dolgot.. – megszeppenve rezzentem össze mikor hirtelen felült és halkan
felsóhajtva felém fordult. A haja ki volt engedve és a vállára omlott, e-miatt
kissé ijesztő volt rá nézni a sötétben.
– Nem
rólam volt szó.. Az apámról. – összeráncolt szemöldökkel meredtem rá.
– Mármint..
– kerestem a szavakat, de ingerülten morogva közbe vágott.
– Kisame
tudott az apám egy baklövéséről ami a munkájába is kerülhet. Ezért voltam
dühös!
– Voltál..
Értem.. – pislogtam majd egy mosoly kúszott az arcomra. – De nem írta le.
– Nem.
– úgy tűnik Kisame tényleg jó barát. Odalent is úgy tett mintha nem is lenne
semmilyen titok, pedig tud róla.. Sasori egy pöcs.. – Hn.? (Meddig maradsz
abban a szarban?)
– Nem
tudom leszedni.. – ismertem be kínosan. Itachi egy hosszú percig gondolkodott
de végül intett hogy menjek oda. Felállva az ágyról mellé szökelltem és oldalra
fordulva vártam, hátha ő több sikerrel jár mint én. Éreztem ahogy a cipzárral
babrál. – Tényleg lánynak nézek ki? – kérdeztem kissé szomorúan.
– Hn?
(Hátulról vagy elölről?)
– Hm..
(Az mindegy..) – Itachi töprengett egy ideig de közben végre elindult egy
kicsit a cipzár lefelé, azonban út közben megint megakadt.
– Hn..
(Nem tudom..)
– Hogy
hogy nem tudod? – kérdeztem lepillantva rá. A cipzár sínét macerálta.
– Te
Deidara vagy. Ennyi. – ez elég furcsa válasz, de.. Végül is igaz. Én tudom,
hogy férfi vagyok, a többiek nem izgatnak.. Csak néha.. És néhányan.. – Kész.
– Köszönöm.
– mentem vissza az ágyamhoz és végre ledobhattam magamról ezt a vackot és bele
bújhattam a melegítőmbe. A szívecskés gumit is kiszedtem a hajamból meg
ledobtam a felsőt is. A szoknya zsebéből kiszedtem a nyalókát. Azt megtartom ha
már ennyit szenvedtem. Lehuppanva az ágyra pillantottam Itachira aki még mindig
nem dőlt vissza az ágyra. – Haragszol annyira, hogy ellopd amíg alszok? –
mutattam fel a kerek nyalókát.
– Hn..
(Talán..)
– A
párnám alatt lesz. Óvatosan vedd el. Hajlamos vagyok megijedni ha ébredéskor
egy hóember tornyosul felém. – rejtettem el a zsákmányt.
– Hn?
(Mit számít, hogy megijedsz?) .. Hn.. (Te bármitől megijedsz..)
– De
ébredéskor ütök is. – erre csak vállat vont, majd visszadőlt az ágyra. Végül
is.. Sok pofont kapott már az élettől.. Ott az öccse, az apja.. Tőlem meg
nyalókát lophat büntetlenül. Igazi csoda vagyok, nem?
Másnap reggel a
nyalókámnak hűlt helye volt..
Megjegyzések
Megjegyzés küldése