Sziklarejtek árvája 45. rész

Utáljuk egymást.. Mikor Deidara túl lépett egy határt..

Azt hiszem ezúttal.. Kissé elvetettem a sulykot.. Az oldalamat fogva fájdalmasan nyögtem fel, mire Itachi egy pillanatra elbizonytalanodott.. Túl sok erőt vitt bele és emiatt elég nagyot estem.

– Add ide.. – morogta és felém tartotta a kezét a kulcsot kérve. Már épp a szoknya zsebéhez nyúltam volna, hogy elővegyem a kért tárgyat de ekkor felpillantottam rá.. Én nem félek tőle.. Sosem féltem, és bár most meglehetősen dühös, még sem ijesztő a helyzet..

– Mit titkolsz ennyire? – kérdeztem a szemeibe nézve amik dühösen villantak meg. Bár csak játéknak indult, még is komoly verekedés lett belőle amit úgy tűnik, hogy én fogok elveszíteni.. Nem meglepő, bár neki soha nem ismerném be (és senki másnak sem), nagyon is jól tudom, hogy erősebb nálam. És persze képzett is.. Akárcsak a hülye öccse.

– Add ide azt a kurva kulcsot.. – morogta halkan de elég dühösen ahhoz, hogy egy pillanat mazsolányi töredékére elbizonytalanodjak. Még jó, hogy sötét van és nem vette észre ezt a pillanatot..

– Mert ha nem? Akkor kicsavarod a kezemből? – kérdeztem mire megrándult egy arcizma, amit sajnos a sötétség nem rejtett el. Há! Még a sötétség is az én oldalamon áll.

– Beteges vagy.. Te komolyan.. Szinte kéred a verést.. – egy kisebb fintor suhant át az arcán amin elmosolyodtam, hiába mart belém a szégyen.. Hisz nagyon is jól tudom mire célzott ezzel.. Kakashira és Sasorira.. És bár Itachi nem tud róla de volt egy őrült lány Sziklarejtekben akivel néha lefeküdtem még a gimi előtti nyár alatt.. Ő sem volt százas és meglehetősen erőszakos egyéniség lett belőle. Itachi elkapta a karomat mire reflexszerűen kaptam el a lábát és kihasználva a pozíciónkat erősen hasba fejeltem miközben a lábát kirántottam alóla. Csak hogy ő meg elég erősen fogta a karomat így mondhatni ráestem, de én már amúgy is közel voltam a földhöz, szóval ez inkább neki fájt. Megpróbáltam lefeszegetni magamról az ujjait de cserébe másik kezével elkapta a hajamat és azt tépte. Dühösen vicsorítottam és minden igyekezetemmel azon voltam, hogy ne ordítsak fel a fájdalomtól.

– Nyomorult.. Seggfej.. – kezdtem el szidni és egyre durvább sértéseket vágtam a fejéhez amiket persze ő sem tűrt szó nélkül. Egyik lábával hasba térdelt, mire dühösen kaptam el a frufruját. – Mr. Tökéletesnek valami kegyetlenül nagy titka lehet ha? Kisame biztos tudja mi az, és le is írta. Ezért vagy ennyire dühös és kétségbeesett. – nem válaszolt csak fordított a helyzetünkön, de a lendülettől nekimentünk valaminek.. Kisebb ágak csapódtak az arcomba, ami azt jelenti, hogy egy szobanövényt borítottunk fel.. Megint.. Fasza.. – Ne legyél már ennyire önfejű és rideg! Gyerünk mond ki, hogy mi bajod van! – miért csinálja ezt folyton? Elnyomja az érzéseit aztán meg napokig puffog. Kisame hiába a barátja, még sem tesz semmit amikor ilyen búval baszott fejet vág vagy épp mindenkire rá ragasztja azt a kicseszett Uchiha rossz-kedvet.

– Egyetlen bajom van és az egy hangos, idegesítő, buzeráns szőke! – dühösen mostam be neki egyet így újra én vettem át az irányítást és felé kerekedtem, de mikor ismét hátra húztam a kezem, hogy megüssem, a könyökömmel levertem valamit (gondolom egy széket) ami hatalmas robajokat idézett elő (gondolom a szék sok mást is levert az esése közben amik meg mást is levertek.. Dominó, Jej!). Itachi kihasználta a pillanatnyi ijedtségemet a zajok miatt és lelökött magáról, majd felkapta a földön heverő kulcsot és hátrált tőlem pár lépést. Mindketten ziháltunk ahogy a tekintetünk találkozott a beszűrődő hold fényében.

– Mi a fenét műveltek?! – csapta fel a villanyt egy felsőbb éves. – Most nézzétek meg mit csináltatok! – szörnyülködött de mi továbbra is egymást néztük, bár a hirtelen fény miatt eleinte kissé vörösen láttam mindent de pár pislogás után, könnyes szemmel erőltettem meg magam, hogy tartsam a szemkontaktust és ugrásra készen vártam, hogy újra támadhassak. – Francba.. – morgolódott a srác.

– Menj csak majd én intézem. – a másodperc töredéke alatt zökkentem ki a támadási szándékból, bár a figyelmemet még mindig Jégcsapnak szenteltem.. – Takarítsátok ki a termet. A gondnok majd megmutatja mit hol találtok. – mondta Sasori majd még egy ideig a teremben ácsorgott, valószínűleg arra várva, hogy megmozduljunk, de olyanok voltunk mint azaz idegesítő szúnyog esténként.. A sötétben randalíroztunk, de amint felcsukták a villanyt, hogy lecsapjanak bennünket, mi megdermedünk.. Ők pedig fülelve próbálnak megtalálni minket.. Mi azonban mozdulatlanul várjuk, hogy újra sötét legyen, és kedvünkre szívhassuk tovább a vérüket. Jelen esetben egymásét. Kannibál-szúnyogok vagyunk.. Sasori dühösen felsóhajtott és tett pár lépést felénk, majd megállt Itachi mellett. – Nem tudom mi van a borítékodban, de nyisd ki, olvasd el aztán tépd szét vagy amit csak akarsz, utána pedig kezdjetek neki a takarításnak. – Itachi elszakította rólam a tekintetét és lepillantott Sasorira.. Ha tekintettel ölni lehetne, Sasori most összeesne.. Mondjuk én már milliószor meghaltam Jégcsap fagyos tekintete által, de hát na.. Túlélő vagyok. Lehajtva a fejem, dühösen szorítottam ökölbe a kezem.. Ezt jól megcsináltam.. Ráadásul semmit nem értem el vele. Jégcsap ridegebb mint volt, bajba keveredtünk, fáj a karom és az oldalam, a fejemről nem is beszélve és a titokról sem tudtam meg semmit. – Dei.. – simította a fejemre a kezét Sasori de elcsaptam a kezét.

– Felfogtam.. Kitakarítok.. – morogtam rá se nézve.

– Hn.. Jó.. – állt fel és ott hagyott minket. Hallottam ahogy Itachi feltépi a borítékot majd pár perc múlva dühösen összegyűri a papírt és a fejemhez vágja. Amolyan ˝Nesze, olvasd el ha annyira akarod˝ stílusban. Nem nyúltam hozzá, helyette inkább végre feltápászkodtam a földről.

– Megkeresem a gondnokot. – hagytam ott.. Sasori tudta egyedül, hogy mi történt Kakashi és köztem.. Pontosabban ő az egyetlen a felsőbb évesek közül aki tudott róla. Miért nem tudott úgy tenni mintha nem tudna róla? Miért kellett leírnia? Mi lett volna ha valaki meglátja és mégis mit csináljak azokkal a képekkel? Kankurou valószínűleg már gondoskodott róla de akkor is.. Ez komolyan bosszantó.

– Szőke haj és középiskolai egyenruha. Te leszel az egyik rendbontó, ugye? – kérdezte egy idősebb férfi mire felé se nézve bólintottam ő pedig a kezembe nyomott egy seprűt és egy lapátot. – Viszek felmosó vizet. – hagyott ott én pedig kissé unottan néztem utána. Meglepően jó a kedve ahhoz képest, hogy tovább kell itt maradnia miattunk.. Hangosan felsóhajtva mentem vissza Itachihoz. Épp a padokat igazgatta vissza és a székeket. Két növényt is felborítottunk, és egy irattartó is leborult az egyik asztalról. Letettem a seprűt és a lapátot, hogy felszedjem a szétszóródott lapokat. A papusnak igaza volt. Folyton bajt keverek. Pedig otthon nem csináltam ennyi hülyeséget. Talán csak egyszer törtem ki az ablakot és csak heti egyszer küldtek ki valamelyik tanóráról, de szaktanárit például nem kaptam.. Mondjuk az lehet a papus miatt volt... – Annyira nem is nagy a felfordulás. Pár perc és kész is vagytok. – hallottam meg a gondnok hangját. Ha már itt tartunk ő miért van itt? Találkozott a tekintetünk mire elmosolyodott. – Szinte az arcodra van írva, hogy ˝ez meg mit keres itt?˝. – zavartan fordítottam el a fejem. Ha már ez az öregember is letudja olvasni a gondolataimat az arcomról, az egyáltalán nem jó jel.. Bár ez az előbbi eléggé egyértelmű volt.. – Már évek óta itt dolgozom és mindig mikor az avatás van, elkérik tőlem az iskola kulcsait. Az iskola igazgatója tud erről, de arról, hogy az ezen az egy éjszakán mit műveltek itt arról nem sokat tud, de valószínűleg sejti mivel ő is itt tanult még régebben. – ült le a fal mellett lévő székek egyikére. – Elég csúnyán elbántatok egymással. Szerelmi civakodás? – egy pillanatra megálltunk a pakolásban és egymásra néztünk. Még hogy én Jégcsappal? Viccnek is rossz..

– Fiú vagyok. A jelmez a szívatás része. – gyömöszöltem be a papírokat egy tartóba.

– Oh, ne haragudj csak annyira.. – akadt meg egy pillanatra.

– Nőies vagyok? – kérdeztem meglepően szenvtelenül.

– Csak.. Megszólalásig.. Vagyis a hangod igazán férfias az ádámcsutkád mégsem látszik és a hosszú szőke haj meg a szőrtelen lábak...

– Elég lesz, felfogtam. – intettem le unottan. Ha nem lennék fáradt most neki ugrottam volna, hogy mekkora perverz állat amiért ennyire szemügyre vett.. És az nem számít hogy lánynak nézett, attól még gusztustalan. Én sem stírölök másokat, főleg nem kislányokat. Az öreg kínosan elhallgatott és kínosan feszengett. Úgy kell neki.. Épp az egyik növényt állítottam fel mikor észrevettem, hogy az egyik ág megtört.. Nem túl vészes de azért észre lehet venni. Úgy állítottam, hogy a tört ág a falnak támaszkodhasson, majd a kezemmel elkezdtem összeszedni a kiborult földet.

– Ha nem szerelmi civakodás akkor miért jöttél utána? – ez komolyan nem tudja befogni? Jégcsap karba fonta a kezét és félig-meddig kíváncsian várta a válaszomat, de közben az is kiolvasható volt a tekintetéből, hogy nagyon is sejti miért szívóztam vele.

– Nem egyértelmű? Hogy bosszantsam. – sepertem le a kezeimet.

– Hmm.. Inkább úgy tűnt mintha a figyelmére vágynál. – na itt telt be a pohár. Dühösen trappoltam a kövér öregember felé és megállva előtte dühösen néztem le rá. Kínosan hőkölt hátra és mindenfelé nézett csak a szemembe nem. Addig nagy a pofád amíg háttal állok neked mi?

– Micsoda emberismerő. – gúnyolódtam. – Nem vágyok a figyelmére és nem akarok a közelében lenni. Makacs, tudálékos, beképzelt, lusta és rettentően idegesítő személyisége van. Már a gimi óta egymás agyára megyünk.. Verekszünk.. Utáljuk egymást. – összegeztem majd Jégcsap felé fordultam. – Nem igaz Menyét? – kérdeztem de nem fordult felém, hanem inkább úgy tett mintha nem is hallana minket. Felőlem..

A rendbontásunk miatt az egész egyetemen szét kellett néznünk, hogy nem borítottak-e fel valamit a többiek a folyosókon vagy a termekben. Egy-két széken és kukán kívül (meg egy rejtésen felborult pad persze) minden rendben volt, szóval a gondnok kikísért minket a hátsó kapuig, majd onnan szétváltak útjaink. Mármint a gondnoknak és nekünk.. Itachival csendben sétáltunk egymás mellett, még mindig az ízléstelen jelmezeinkben. Úgy éreztem mintha az a 10 perc egy nagyon kellemetlen 2 perc lenne.. Ez csak azért furcsa mert általában a kellemetlen helyzetek hosszabbnak tűnnek, de ez most meglehetősen gyorsan elszaladt. A kapuban Sasori, Obito és Kisame dohányoztak... Valószínűleg ránk vártak.

– Cuki. – jegyezte meg Obito de túl fáradt voltam ahhoz, hogy erre bármit is reagáljak. Már épp lenyomtam a kapu kilincsét de.. Nem nyílik..

– Zárva van. – kösz Sherlock, erre én is rájöttem! Kisame megdobta Itachit egy cigivel és épp azt kezdte el magyarázni, hogy az a tanár akitől a kolis kulcsot szerezték, már épp haza indult mikor egy másik felsőbb éves gyorsan visszacsempészte hozzá a kulcsait. Azt hiszem a kígyóképű tanártól szedték. Bár van rá egy tízesem, hogy igazából tudott mindenről.. Legalábbis ami a kulcsait illeti.. Arról a tanárról sugárzik az elmebaj. Az a pszicho-beteg-perverz-zseni fajta.. – Átdobjalak a kapun szöszi? – kérdezte Kisame de oda se nézve leintettem az ötletet.

– Te írtad Jégcsap borítékát? – kérdeztem a halképűt aki kissé meglepetten meredt rám.

– Dehogy is. Nem volt benne titok, csak egy bugyuta mondóka még az oviból. – na tessék.. Most vagy nem ismeri Itachi hű-de-egetrengető kis titkát, vagy csak volt benne annyi baráti jóindulat, hogy nem veszélyeztette az esetleges kitudódást.. És bár a halpofa elég nagypofájú, Jégcsap valószínűleg azért volt annyira kiborulva, mert a kedves kis cápakrapek bizony tud valamit.. Azt a citromízű logikáját, én tényleg kezdek nagyon álmos lenni..

– Azt hittem rövidebb szoknyád lesz. – ijedten ugrottam meg Obito hideg ujjainak érintésétől a combomon és dühösen tenyereltem a Jégkása képébe.

– Szóval ez a te bűnöd mi? Rohadt perverz! – rúgtam bokán, mire fájdalmasan nyöszörgött.

– Annyira édes mikor dühös vagy..

– Ugh.. Utálom ezt az énedet. – utaltam a vinnyogós hangjára és a piros pozsgás arcára.. Nem akarom tudni mi jár a fejében..

– Már úgy is rég láttuk Tobit. – vont vállat Kisame hanyagul. Sasori arcáról nem sok mindent lehetett leolvasni, de ha jól emlékszem, ő akkor látta először Obito idegesítőbb felét, mikor először találkoztunk.. Most hogy jobban belegondolok.. Ők ketten jóban voltak (vannak) és Sasori nagyon jól tudta, mit akar tőlem Tobi.. Hogy érez irántam valamit, vagy legalábbis olyasmi.. Még is lefeküdt velem és össze is jöttünk. Ha Kankurou ráhajtott volna egy lányra akit szeretek.. Vagy Konan egy pasira akit Úgy kedvelek.. Haha, milyen jó hogy mindkét nemből van egy legjobb barátom.. De akkor is.. Én nem tudom, hogy viszonyulnék hozzájuk ez után. Elárulva érezném magam. Hisz még is csak tiszteletben kell tartanunk a barátaink érzéseit, nem?

– Dei-chan.. – meghökkenve pislogtam Tobi ölelésében. Óvatlan voltam.

– Szállj le rólam! – mordultam fel dühösen mire azonnal elengedett. – Válts vissza. – duzzogtam, noha gőzöm sincs, hogy ez hogy működik. Tobi/Obito kínosan feszengve bámult rám, de végül is tisztes távolságból, szóval gondolom most egy ideig nem lesz gond.. Komolyan fura ez a srác. Ha nem ismerném, el sem hinném, hogy létezik.

– Na jó, ha elszívtátok akkor menjünk. – kapta el a kerítés szélét Kisame, majd egyszerűen átszökkent felette. Na igen, ha valaki magas meg izmos annak könnyű, mi? Obito mellém lépve rám mosolygott.

– Tartsak neked bakot?

– Csak ha előtte kikaparhatom a szemeidet. – Obito kínosan elnevette magát és még csak nem is tagadta hogy kukkolni akart..

– Lebuktam.. De akkor majd becsukom a szemem. – morogva hajtottam fel a szoknyát a combomig, majd kicsit arrébb léptem a többiektől és segítség nélkül átmásztam a kerítésen. Obito köhögési rohamot kapott, Kisame Sasorin és Obiton nevetett én pedig értetlenül pillantottam Jégcsapra, hátha valami magyarázattal szolgálhat.

– Túlságosan felhúztad azt a szart. – közölte Kisame még mindig nevetve. Ja mondjuk éreztem hogy kivan a seggem, de gatya van rajtam szóval mindegy, nem? Ráadásul mindannyian pasik vagyunk. Pontosabban, Kisame hetero, Obito különc, Jégcsap impotens, Sasori pedig ennél jóval többet is látott már belőlem. 

– És ez miért vicces?

– Obito elég furcsa hangot adott ki, Sasori pedig orron akarta vágni, de véletlenül torkon vágta, de közben végig téged nézett. – rötyögött a halképű..

– Milyen fura hangot? – kérdeztem de erre már nem kaptam választ. Az aulába lépve egy pillanatra még megtorpantunk. Kisame és Obito szobája a földszinten volt, ha jól hallottam egymás mellett. Viszont mikor Kisame végig nézett Sasorin, Itachin és rajtam, kissé habozott.. – Én mondtam, hogy nem lehetünk egy szobában.. És egy csapatban sem. – mondjuk Pandácskának mondtam, de gondolom már ők is tudnak a délelőtti reklamálásunkról.

– Ha külön csapatban lennétek és ennél fogva külön szobában, ti akkor is megtalálnátok a módját, hogy összekapjatok. – közölte Sasori kissé lenézően.. Na itt álljunk meg. Ha valamelyik volt osztálytársam mondaná ezt azt megérteném, de Sasori? Szinte csak a töredékét látta annak, hogy mire vagyunk képesek Jégcsappal és még is úgy beszél, mintha már évek óta szenvedne miattunk. – Menjetek nyugodtan, majd figyelek rá. – kapta el a blúzom gallérját és finoman meghúzva indult el a lépcsők felé.

– Jó éjt Dei-chan. – köszönt még el Obito nyivákolósan szerelmes fele. Elhessegettem Sasori kezét ezzel is jelezve, hogy ismerem az utat a fagyos kis fészkünkbe Jégcsappal.. Ha már itt tartunk..

– Jégcsap hova lett? – kérdeztem hátra pillantva, de ott sem láttam. Ennyire bele tud olvadni a sötétségbe? De hisz a bőre nagyon fehér.. Hullafehér mint Hófehérkének.. Hmm.. Hullafehér Hómenyét.. Bárcsak időben gondolkodtam volna és akkor segíthettem volna a túlbuzgóknak a darab megírásában és a szerepek osztásában. Ha van egy kis eszük akkor Itachi kapta Hófehérke szerepét.

– Miért ütöd el folyton a kezem? – kérdőn pislogtam Sasorira a sötétben. Nem is csapom el..

– Kérdésre kérdéssel válaszolni nem éppen udvarias.

– Nem mindegy hol van? Biztos előre ment. – mintha kissé dühös lenne, de közben meg próbál közönyös lenni. – Még mindig zavar ha hozzád érek? Még akkor is ha csak baráti?

– Egyrészt, nekem senki ne rángassa a galléromat, mert kényelmetlen, zavaró, és amúgy is. Másrészt épp benne voltam valamiben mikor megzavartál a teremben.

– Megzavartalak? Felborítottatok egy csomó padot és egymást ütöttétek.

– Itachi egy puccos patent családban nőtt fel és folyton elzárkózik mindenki elől a hülye maszkjával. Csak akkor tudok nála bármit is elérni ha így viselkedek.. Biztos van kevésbé durva módja is annak, hogy valaki kommunikálni tudjon vele, de valamiért rohadtul fel csesz már csak a jelenlétével is, szóval gondolkodás nélkül csesztetem.. – ahogy ő is engem. Bár néha egész jól kijövünk, ez egy pillanat alatt meg változhat és ehhez elég egy Hn vagy Hm.. Sőt.. Nekem az is elég ha megforgatja a szemét vagy felsóhajt.. Vagy levegőt vesz.. Mindegy. Nem szeretem ha hülyének néznek, pláne nem ha ő teszi ezt. – Gondolom amiatt aggódsz, hogy esetleg félek tőled vagy ilyesmi. De a múltkor már mondtam neked, hogy nem félek tőled. A kapcsolatunknak inkább a szép pillanataira gondolok vissza, a végét pedig betudom annak, hogy túl nagy volt rajtad a nyomás.. Mindenkivel megesik, csak épp máshogy vezetik le.

– Én rajtad, te meg Itachin.

– Ja.. MI VAN?! NEM! – ordítottam el magam de aztán észbe kaptam és behúzva a nyakam elhallgattam. Sasorival megálltunk az egyik lépcső fokon és úgy hallgatóztunk, hogy esetleg valakit felvertünk-e aki mondjuk bosszúálló típus és ki akar minket ütni amolyan ˝aludjatok˝ jelleggel. De ez persze nem történt meg. Felsóhajtva fontam karba a karjaimat majd ezúttal suttogva beszéltem tovább.  – Tudod ez az előbbi úgy hangzott mintha arra céloztál volna, hogy azért csesztetem azt a kibaszott menyétet mert szexuális kielégülést okoz.

– Túl komplikálod. Inkább arra céloztam, hogy az előle való menekülés és a verekedés kellő adrenalinnal tölt fel, aminek valószínűleg a függője vagy.

– Jégcsapot felhúzni nem veszélyes. Még soha nem tört el egy bordám sem. – méltatlankodtam mire Sasori lenézően felhökkent.

– Ha ez a mérce, akkor engem felhúzni sem volt veszélyes. – hát azért.. Az jobban fájt mint egy-két tasli a Hóembertől. Bár jobban átgondolva szerintem direkt vissza fogja magát, elvégre én nem vagyok ennyire strapabíró ő pedig elég erős.. De mindegy is, ami engem jobban érdekel az a boríték..

– Te írtad az enyémet ugye? A boríték.. Honnan vannak a fotók? – kérdeztem mire Sasori felsóhajtott és nagyon úgy tűnt, hogy nem akar válaszolni, de mikor én nyitottam volna szólásra a szám, hirtelen előkerült a hangja.

– A nagyanyám azt hitte még együtt vagyunk szóval lefotózott titeket mikor látta hogy mit csináltok a kocsiban. Mind a három kép ugyanazon a napon készült én pedig dühös lettem és kinyomtattam őket hogy beletegyem a borítékodba. Nyugi azaz egy példány van belőlük amiket te kaptál. Letöröltem a telefonjáról.

– A nagyid tudja használni az okostelókat?

– Inkább Kinu.. Elég sokat sétáltak együtt míg ki nem derült, hogy nem is az enyém a kölyök. Viszont ne haragudj.. Attól, hogy dühös voltam, nem kellett volna leírnom a történteket és pláne kinyomtatnom azokat a fotókat. – legalább ezt a részét érti. Végül is Sasori okos srác és kedves, csak.. A nagyanyja mentalitása, Kinu idegesítő nyafogása és az én mentalitásom meg idegesítő nyafogásom képes a legrosszabbat kihozni az emberekből. – Kakashi és te.. Együtt vagytok még?

– Az exemként vagy a barátomként kérdezed?

– Egy kicsit mindkettő.

– Döntsd el, mert ez alapján válaszolok. – kötöttem az ebet a karóhoz, noha Sasori elvileg mindkettő.. Mármint nem az eb is meg a karó is, hanem ő valóban az exem és elvileg barátok is vagyunk..

– Jó akkor a barátodként. – vont vállat hanyagul én pedig a sötétben egy lekicsinylő pillantással jutalmaztam a válaszát.. Egyértelműen hazudik.. Mivel nem igazán tudtam kivenni Sasori arckifejezését, közelebb hajoltam hosszá és hunyorogva méregettem. Sasori nem hőkölt hátra én pedig csak azt a közömbös fapofát láttam amit a legtöbbször produkál. – Örülök, hogy már ennyire felszabadultan mászol bele az aurámba, de ha nem akarod, hogy lekapjalak, akkor egy kicsit állj hátrébb. – észbe kapva léptem hátrébb és hangosan felsóhajtottam.

– Komolyan nem értelek titeket. Hogy tudjátok így elrejteni az érzelmeiteket?

– Többes szám alatt Itachit is érted?

– Meg az öccsét.

– Terelsz Kakashiról és valamiért folyton Itachinál lyukadunk ki. – most miért van így rákattanva Jégcsapra? Folyton szóvá teszi ha szóbahozom. Csücsörítve fordítottam el a fejem, mintha csak duzzognék éppen.

– Gőzöm sincs miről beszélsz. – Sasori lemondóan felsóhajtott én pedig abba hagyva a ˝terelést˝ szólaltam meg ismét. – Szakítottunk. – motyogtam halkan. A részleteket nem igazán akartam vele megosztani így mielőtt bármit is mondhatott volna, folytattam. – Ne mond el senkinek.. Azt sem hogy együtt voltam vele, és azt sem ami előtte történt..

– Félted az állását?

– Otthagyta az állását. Még a tanév végén felmondott. – bár javarészt Jiraiya-san kényszerítette.. És ott van Iruka is.. – Megyek aludni. – hagytam ott és lassú léptekkel indultam el a kis szerelmi fészkünkbe.. Most komolyan mit gondolt az a férfi? Már messziről látszik rajtunk mennyire nem tudunk meglenni egymás mellett.. Még egy utolsó pillantást vetettem a mellettünk lévő szobák ajtajaira miközben azon morfondíroztam, hogy esetleg odabújhatnék valaki mellé, de.. Egyrészt ha lányok mellé bújnék, jönnének a problémázások a tanárokkal. Ha fiú mellé akkor ez szoknyában szintén nem túl.. Hogy is gondoljam? Szóval elég furcsa lenne.. Egy lemondó sóhajjal nyitottam be a szobába, de meglepetésemre a kedves senpaijunknak hűlt helyét találtam, Itachi pedig az ágyában feküdt, háttal nekem.. Halkan becsuktam az ajtót majd a szoknya cipzárjával szerencsétlenkedve indultam el az ágyamhoz amin két szatyor is volt.. Az egyik valószínűleg Itachié.. A felsőbb évesek nem igazán törődtek vele melyik ágy kié, de a lényeg hogy gyorsan bedobálták őket az egyik ágyra.. Kérdőn emelkedtem fel egy kicsit az ágyról, hogy az íróasztalon túl ami nagyon logikusan a szoba közepén van, átláthassak Jégcsapra aki.. Hát öhm.. A host jelmez darabjai az asztalon összehajtogatva pihentek, ő maga pedig félmeztelenül egy takaróval félig meddig betakarva feküdt. Pedig az osztálykiránduláson pizsama volt rajta.. Na jó ne túlozzunk. Egy egyszerű póló és egy melegítő volt rajta ahogy az ismerőseim többségén is lenni szokott.. Mármint ha kirándulunk valahová vagy ilyesmi. Amúgy gőzöm sincs miben alszanak otthon. – Alszol? – kérdeztem meggondolatlanul.. – Hmm.. Értem.. Öltözködök szóval ne less. – nem mintha számítana, látott már meztelenül az onsenben is. – Haragszol rám? – csúszott ki egy őszinte kérdés is a számon.. – Sajnálom hogy tapintatlan voltam.. Nem kellett volna elvennem a kulcsot és elfutni vele, tudom, hogy semmi közöm nem volt a titkodhoz.. Csak te is tudsz rólam mindent. Vagyis majdnem mindent, de.. Tudtál Kakashiról és arról is amikor Sasori elkezdett durván viselkedni.. Én nem tudok rólad semmi komoly dolgot.. – megszeppenve rezzentem össze mikor hirtelen felült és halkan felsóhajtva felém fordult. A haja ki volt engedve és a vállára omlott, e-miatt kissé ijesztő volt rá nézni a sötétben.

– Nem rólam volt szó.. Az apámról. – összeráncolt szemöldökkel meredtem rá.

– Mármint.. – kerestem a szavakat, de ingerülten morogva közbe vágott.

– Kisame tudott az apám egy baklövéséről ami a munkájába is kerülhet. Ezért voltam dühös!

– Voltál.. Értem.. – pislogtam majd egy mosoly kúszott az arcomra. – De nem írta le.

– Nem. – úgy tűnik Kisame tényleg jó barát. Odalent is úgy tett mintha nem is lenne semmilyen titok, pedig tud róla.. Sasori egy pöcs.. – Hn.? (Meddig maradsz abban a szarban?)

– Nem tudom leszedni.. – ismertem be kínosan. Itachi egy hosszú percig gondolkodott de végül intett hogy menjek oda. Felállva az ágyról mellé szökelltem és oldalra fordulva vártam, hátha ő több sikerrel jár mint én. Éreztem ahogy a cipzárral babrál. – Tényleg lánynak nézek ki? – kérdeztem kissé szomorúan.

– Hn? (Hátulról vagy elölről?)

– Hm.. (Az mindegy..) – Itachi töprengett egy ideig de közben végre elindult egy kicsit a cipzár lefelé, azonban út közben megint megakadt.

– Hn.. (Nem tudom..)

– Hogy hogy nem tudod? – kérdeztem lepillantva rá. A cipzár sínét macerálta.

– Te Deidara vagy. Ennyi. – ez elég furcsa válasz, de.. Végül is igaz. Én tudom, hogy férfi vagyok, a többiek nem izgatnak.. Csak néha.. És néhányan.. – Kész.

– Köszönöm. – mentem vissza az ágyamhoz és végre ledobhattam magamról ezt a vackot és bele bújhattam a melegítőmbe. A szívecskés gumit is kiszedtem a hajamból meg ledobtam a felsőt is. A szoknya zsebéből kiszedtem a nyalókát. Azt megtartom ha már ennyit szenvedtem. Lehuppanva az ágyra pillantottam Itachira aki még mindig nem dőlt vissza az ágyra. – Haragszol annyira, hogy ellopd amíg alszok? – mutattam fel a kerek nyalókát.

– Hn.. (Talán..)

– A párnám alatt lesz. Óvatosan vedd el. Hajlamos vagyok megijedni ha ébredéskor egy hóember tornyosul felém. – rejtettem el a zsákmányt.

– Hn? (Mit számít, hogy megijedsz?) .. Hn.. (Te bármitől megijedsz..)

– De ébredéskor ütök is. – erre csak vállat vont, majd visszadőlt az ágyra. Végül is.. Sok pofont kapott már az élettől.. Ott az öccse, az apja.. Tőlem meg nyalókát lophat büntetlenül. Igazi csoda vagyok, nem?

Másnap reggel a nyalókámnak hűlt helye volt..

46. rész - 28 naponta jelentkező dolog.. Kaja, hangulatingadozás és a kedves Duó.