Sziklarejtek árvája 44. rész

Azt tettem amihez a legjobban értek.


A sötétben botladozva szidtam az egész egyetemet és a tábort.. Alig pár perce épp békésen aludtam, mikor is a szobánkban lévő harmadik személy (aki nem mellesleg az egyik senpai-unk) elég durván felrázott az álmomból. Itachi fel volt öltözve és unottan ácsorgott az ajtóban ami előtt több kómás gólya haladt el. Akkor nem igazán figyeltem meg a ruhájukat és tekintve, hogy gőzöm sem volt róla hova indulunk és rajtam milyen ruha van éppen.. Egy szál boxerben és az alvós pólómban indultam volna el én is, de az egyik senpaiunknak feltűnt a probléma az aulában, így visszaküldtek a szobába egy nadrágért. Mivel végig sötét volt a folyósokon is meg a szobánkban is, elég nehezen találtam magamnak ruhát, de végül felkaptam egy melegítőt meg egy cipőt és lesiettem a többiekhez. A létszám alapján nem volt nehéz rájönni, hogy kisebb csoportokban vittek ki minket a koliból. Sejtettem, hogy lesz egy titkos avatás is, de nem gondoltam volna, hogy az egyetem területén leszünk.
– A francba már.. – morogtam dühösen mikor megint megbotlottam egy fűcsomóban. Itachi unottan sóhajtott fel mellettem. Valószínűleg már a hünnögésre is lusta, de pechjére így is értettem, hogy bénának tart.. Már épp emeltem volna a kezem, hogy az oldalába csípjek, de reflexszerűen arrébb lépett. Közelebb mentem hozzá, hogy véghez vigyem a tervem, de ekkor megláttam, hogy meredten nézi az egyik ajtót. A kiskapun mentünk be és azzal szemben volt tárva nyitva egy kétszárnyú ajtó. – Te tudod mi fog történni? – kérdeztem halkan, hisz Kisame is itt tanul meg Painék is.. Konan is biztos tudja milyen lesz az avatás..
– Hn.. (Gőzöm sincs..) – tekintve, hogy egész őszintén hünnögött, a többieket kezdtem tanulmányozni. Alig hatan-heten lehettünk + a két rangidős aki vezetett minket. Beléptünk az ajtón ami az egyetem folyosójára vezetett. Hátsó ajtó.. Ezután lekanyarodtunk egy másik folyosóra ahol szatyrok lógtak a fogasokról. Értetlenül pislogtam a gyér fényben. Esküszöm, hogy láttam egy cipőt az egyikben! Most kinyírnak minket vagy mi lesz? Láttam már ilyen horrort és nagyon nem tetszett!
– Ruhákat le, a cipők maradhatnak. – nyomtak a kezünkbe egy-egy szatyrot. Értetlenül néztünk a magas szöszire aki unottan nyomkodta a telefonját majd lenyomva valamit annyit mondott a telefonjába, hogy indulhat a következő csapat.. – Haladjatok már! Ruhákat le! A cipő maradhat! – mondta idegesen. Kérdőn Itachira néztem aki tanácstalanul nézett vissza rám, de végül lekapta a pólóját. Előttem egy lány épp a nadrágját vette le, így én is levettem a ruháimat, kivéve a cipőt, a zoknit és természetesen a boxerem. (sz.m. japánban a meztelen testek látványa nem kínos, ott inkább az érzelmek kimutatása az ami zavarba ejtő. Persze vannak kivételek, de a meztelenkedéssel kapcsolatban gondoljatok csak a meleg vizű forrásokra ahová mindenki ruha nélkül egy kis törölközővel megy be.) Miután belepakoltam a cuccom a szatyorba, odamentem a fogashoz, hogy felakasszam a többi közé, de ekkor észre vettem, hogy a többi szatyron fekete vonalak vannak.. Az egyiket jobban megnéztem.. Ebben volt a cipő.. „Hidan”… Miért vette le a cipőt, ha elmondták, hogy az maradhat? Bár ő Hidan. Ő sokféleképpen tudja értelmezni a dolgokat.
– Hn.. (Ez hülye..) – meglepetten néztem Itachira aki a fehér szatyrot nézte Hidan nevével ellátva.. Pontosabban egy cica rajzot rajta ami nekem először fel sem tűnt. Itachi felém tartott egy alkoholos filcet amivel ügyetlenül ráfirkáltam a nevem a szatyorra. Ez az avatás már most rosszul indul. Legszívesebben elhúznék innen a francba, de inkább azt bánjam meg később, hogy itt maradtam és végig szenvedtem ezt a szart, minthogy azon bánkódjak, lemaradtam egy alkalomról amikor Itachit kellemetlen helyzetbe hozták. Mikor végeztem a remekművel, megcsillagoztam a szatyrot, mert féltem, hogy a nevem elmosódik vagy ilyesmi. Bár fújkáltam egy ideig de na.. A kiscsillag elmosódva is kiscsillag marad. Itachi a csillagomat bámulta majd végül szó nélkül elindult a tornaterembe. Én is követtem és útközben odaadtam a szőke lánynak a filcet. Odabent teljes volt a sötétség, így reflexszerűen fogtam meg valaki karját előttem, hogy ha esek, ne egyedül szenvedjek.
– Félsz a sötétben? – kérdezte egy lány suttogva, valószínűleg az ő karját fogom.
– Csak nem akarok hasra esni. – legalábbis nem egyedül.
– De fél is, ebben biztos vagyok. – hallottam meg Konan hangját a földről. A lány akinek a karját fogtam felkuncogott és mikor végre elértük a következő sorban lévő üres helyeket, leültünk a földre. Még hallottam Konan hangját ahogy valakivel beszélget, valószínűleg az egyik csapattársával.
– Te is fekete pólós vagy ugye? – kérdezte a mellettem ülő lány.
– Aha. Gondolom te is.
– Igen. – és ezzel be is rekedt a beszélgetés. Még váltottunk pár szó de elég semmitmondó baromságok voltak, és végül inkább azon kezdtünk aggódni, hogy vajon miért kellett levennünk a ruháinkat. Az emberek lassan szálingóztak be a tornaterembe. A végére már elég nagy volt a tömeg. Ekkor az előttünk lévő falra kivetítették az internetes kereső oldalt.. Kérdőn pillantottam fel a projektort keresve amit a falba építve pillantottam meg egy nagyobb ráccsal védve. A rácsok úgy voltak kialakítva, hogy ne zavarják meg a kivetített képet, de gyanítom többször is volt már ezzel probléma..
– Jégcsap, te vagy az? – kaptam el a másik oldalamon ülő haját. Itachi kedvtelenül morgott valamit én pedig továbbra is a haját fogva néztem a kivetítést.. Bár nem történt rajta semmi különös... – Szerinted ez mire kell?
– Hn? (Honnan kéne tudnom?)
– Rendőr akarsz lenni nem? Elkezdhetnél nyomozni.
– Idióta.
– Én is így érzek irántad, de most nem ez a lényeg.. Ruha nélkül ülni egy ekkora teremben.. A gimis avatás nem ilyen volt..
– Hn.. (Azt is elbasztad..)
– Hm.. (Ott pecsételődött meg a sorsunk..)
– ? (Milyen sorsunk?)
– Hmm.. (Tudoood..) – Itachi fáradtan felsóhajtott. – Hm. (Visszagondolva jó volt.)
– Hn.. (Szar volt..) – már épp mondtam volna, hogy nem is, de akkor eszembe jutott mi lett a kis kabarénk végeredménye... Volt ott pár csap az udvaron ahol a himnuszt énekeltük, valószínűleg azért voltak ott mert a sport klubbosok innen hozták a felmosó vizet mikor takarítottak és itt tudtak inni is meg mi egymás.. Na szóval az évnyitókat és az évzárókat úgy is mindig gyorsan le szokták zavarni épp ezért próbáltam arra a pár percre lehiggadni, de aztán valahogy Itachival hajba kaptunk és véletlenül letörtük a csapot. Pontosabban én kaptam el fogódzóként, de Itachi meg zuhant velem és kettőnk súlyát nem bírta el az a kissé rozsdás szelep. Szóval letört de közben valahogy megnyitottuk a vizet és Gai sensei aki épp felénk tartott, hogy leállítsa a verekedést, totálisan elázott. És a fehér anyag átnedvesedve elénk tárta a valóságot..
– Hm.. Ühm.. (Na jó.. Szörnyű volt..) – ismertem el. Még mindig élénken él bennem Kakashi sensei hangja amikor azt kérdezte Gai sensei-től, miért nem visel alsóneműt.. – Hmm. (Egy igazi férfi nem visel alsót.) – idéztem az őrült tesi tanár szavait.
– Ti komolyan értitek miről beszéltek? – hallottuk meg Hidan hangját a hátunk mögül. Egy emberként fordultunk felé Jégcsappal.
– A gimis avatásról.. Meg Gai ruhájáról..
– Hn. – biccentett Itachi.
– Én ezt most komolyan nem vágom.. Miért csesztetitek egymást folyton?
– Kezdjem el sorolni? – kérdeztem unottan.
– Hangos, idegesítő, női tusfürdője van, harap, énekel, verseket szaval, folyton basztat miközben még is utánam koslat mint valami levakarhatatlan pincsi és mindezek mellett egy érzelmileg túl fűtött homoszexuális nyúl. – elkerekedett szemekkel néztem rá. A falról visszaverődő kivetítő fénye kellően megvilágította érzelemmentes arcát. – És még mindig fogja a hajam. – mondjuk ez utóbbi igaz, de hiába mondta nem engedtem el, hanem tovább morzsoltam ujjaim közt a puha tincseket. Ez jelenleg kellőképp lenyugtat ahhoz, hogy ne féljek az avatástól és ne legyek dühös a sértései miatt.
– Megtanult beszélni bazdmegezés nélkül. Kezdek büszke lenni rá. – ismertem be. – Idegesít hogy tehetséges de bunkó mindenkivel, kegyetlenül lusta, folyton felbukkan és a frászt hozza rám, hülyének néz, nem értékeli a művészetem és a verseket amiket szeretek, érzéketlen Uchiha és basszus miért selymesebb a hajad mint az enyém?! – kérdeztem ezúttal mindkét kezemmel a haját buzerálva. – És amúgy meg honnan veszed hogy női tusfürdőt használok?
– Már bocs Deidara de ezt még én is tudom. Mindig olyan illatod van mint egy gyümölcsöskertnek nyáron, csak ez keveredik a saját testszagoddal. Igazából kellemes és egyedi, de attól még nőies.
– Ti szaglásztok engem vagy mi van? Nekem gőzöm sincs milyen a testszagotok. – és őszintén szólva nem is érdekel.
– Meddig akarod még fogdosni Itachi haját? – kérdezte Hidan mire röhögve vállat vontam.
– Ameddig hagyja magát, utána majd tépni fogom, hogy megint hagyja. – Itachi kelletlenül morgott de a következő pillanatban Hidan is előre nyúlt és megfogott egy fekete tincset.
– Bazd ez tényleg tök jó..
– Noss Jégcsap, most hogy szobatársak lettünk ideje megosztanod velem a samponodat én pedig cserébe befonom a hajad, hagy legyél azaz igazán szexi lány aki valójában lenni akarsz. – Itachi már épp elcsapta a kezünket és morogva fordult felém, de ekkor egy mikrofon sípolása zavarta meg a csevejünket. A sípolás elhalt és valaki bele krákogott a mikrofonba. Számolt is, meg úgy alapjáraton ellenőrizte, hogy halljuk-e.. Itachi kicsit arrébb húzódott tőlünk, bár már későn próbál távolságot tartani.. A gimi után és amiket a mai nap folyamán lekevertünk, kellően bemutatkoztunk a kolinak, a felsőbb éveseinknek és a többi diáknak is.. De értékelem, hogy próbál jó Jégcsap lenni.
– Sziasztok. Nyílván mindenki kíváncsi és kissé össze is van zavarodva.. – kezdte a hang alapján egy srác én pedig közelebb húzódtam Jégcsaphoz és meredten figyelve a még mindig eseménytelen kivetítést, vaktában megfogtam Itachi haját. – Az igazi avatásról a tanárok vagy nem tudnak, vagy nem érdekli őket, de mindenesetre teljes diszkrécióra kérünk titeket. Jövőre ti is gólyatábort és gólya avatást fogtok szervezni az újaknak.. – és még azután is ha kedvünk van hozzá. Kisamének ez lesz az utolsó éve, ahogy Pain-nek is.. És azt hiszem Sasorinak is meg talán Obitonak is.. Sok végzős van itt.. Bár azt hiszem Kisame Itachi miatt van itt, Pain és Nagato Konan miatt, Obito örök rejtély, és Sasori.. Talán csak a zabigyerek és a kedves mama elől menekül.. Jégcsap megunta a rá szentelt figyelmemet és elcsapta a kezem mire duzzogva néztem rá.
– Fejezd be.. – sziszegte a fogai között. Már az is csoda hogy nem hünnögve állított le..
– Jó, de csak mert szavakkal kértél meg rá. A légy szíves részt meg majd oda képzelem. – csak egy dühös morgás érkezett válaszul. A srác még magyarázott valamit de nem igazán figyeltem rá. Csak néhány szót fogtam fel igazán de azoknak sem láttam értelmét. Az internetről szövegelt, meg a titkokról de mivel nem egy krimiben vagyunk ezt inkább elszáműztem az agyam egy olyan szegletébe amit nem sűrűn használok..
– Bazd meg.. – hűlt el Hidan én pedig kérdőn pillantottam felé. A kivetítést nézte amin róla szóló posztok szerepeltek. Mindkét szemöldököm a magasba szaladt, hát még mikor a részeges videókat kezdték mutogatni.. Hidan egy csirkével táncol gőzöm sincs hol; Zetsuval haverkodik mire Kakuzu bemos neki egyet és ráförmed hogy kerülje a zöldeket (?).. Sok értelmetlen, kellemetlen, eszeveszettül kínos és undorító videó követte egymást. Ezek után még több képet és itt-ott posztokat is mutogattak. Csoportok amiket követ (a cuki kisállatokon meg sem lepődtem, de volt egy-két olyan csoport is amiről még sosem hallottam de nem túl bizalom gerjesztőek..). A nevelő apjára is kitértek, ugyanis az egyik videóban Hidan az öreget szidja a telefonban, egy kis vágás után pedig egy szemüveges férfi lép be a kocsmába és miután Hidan nem hallgat rá, rendőröket hív és úgy viteti haza..
– Mint azt már mondtam, ezzel nem titeket akarunk lejáratni, hanem fel akarjuk hívni a figyelmeteket a tudatos internet használatra. – és persze fitogtatják a tudásukat is amiből egy csomó mindent elénk tárnak. Ráadásul ruhák nélkül ülünk egy hatalmas teremben..
– Ezt megtehetik? – kérdeztem suttogva Jégcsapot aki idegesen vállat vont.
– Hn.
– Bazd ki.. – hűltem el már előre félve attól, hogy rám kerül a sor..
– Mit mondott? – kérdezte Hidan idegesen dobolva az ujjaival a parkettán támaszkodva, hogy Jégcsap arcára lásson és az enyémre is.
– Azt hünnögte, idézem: Mivel olyan információkat osztanak meg velünk amiket mi magunk tettünk közzé a világhálón, hivatalosan nem szabályellenes amit csinálnak. Viszont tekintve, hogy ruhák nélkül ülünk itt, tekinthetjük csoportos megalázásnak a videókat, azonban kétlem, hogy bárki beperelné őket e-miatt. Egyrészt ez egy kegyetlen avatás amin ők is átestek és jövőre mi is ezt foglyuk tenni másokkal. Ezek a kínos dolgok lebontják köztünk a falakat. Te például egy sráccal jártál és egy tanárral kavartál, de e-miatt senki nem fog elítélni, mivel te meg tudod róluk, hogy az egyik az anyjába szerelmes, a másik pedig pénzért árulta a húga zoknijait.
– Egy „Hn” ennyi mindent takart? – kérdezte Hidan mire bólintottam ő pedig kínosan elröhögte magát. – Ezt kurvára nem veszem be.
– Jól mondta, most pedig duguljatok el. – mordult ránk Itachi és feszülten figyelte a kijelzőt. Hidan duzzogva szót fogadott ahogy én is.. Kankurouról kiderült, hogy a Kazekage fia (hű, nahát!) és nem mellesleg a legjobb barátja meleg (hű, nahát!) .. Egy kommentben oltott le egy homofóbot és ott érvelt azzal, hogy mikor összejöttem egy sráccal ő nem viselkedett velem tahón, mert ennek ellenére én ugyanaz maradtam aki voltam. Csak hogy ezután bevágtak róla egy képet amin Kibával ölelkezik valahol Homokrejtekben.. Mondhatni ezzel, hogy az előbbi kedves komment igencsak mehet a füstbe, hisz most a többség úgy gondolhatja, hogy valószínűleg ő is meleg. Kiba egyik kommentje viszont visszabillentette a mérleget, amiben azt taglalja, hogy reménytelenül üldöz egy srácot a szerelmével, holott neki is kurvára nehéz volt elfogadni, hogy egy srácot szeret. Ezek után csak néhány videót mutattak nekünk róla. Volt egy amin zongorázik majd kiborul és felborít egy asztalt miközben azt ordítja, hogy rohadtul gyűlöl zongorázni és megbaszhatja a kibaszott vénasszony (valószínűleg a zongoratanár) saját magát, ha még egyszer megjegyzéseket tesz az öccsére. Hogy ez miért pont az előadás alatt idegesítette fel azt nem tudom, de valószínűleg nem volt túl józan, mert a következő képsorokban lehányt egy pincért (hűnahát!). Konannek a yaoi imádatára tértek ki (tyű, nahát!) és mutattak pár képkockát azokról a yaoi tartalmú mangákról és filmekről amiket valamelyik kommentben dicsért (ugh, nahát..). A családjára is kitértek, főleg a részeges anyjára és az apjára aki folyton félrelép.. Ezt azért mutatták meg, mert Konant örökbe fogadta ez a két ember, és félő hogy esetleg Konannel tett is valamit a nevelő apja. Fel kéne állnom és leállítani ezt az egészet, de valahogy nem tudom rávenni magam.. Ez tényleg kicseszettül kínos.. A gyomrom görcsben van és mindig mikor egy új személyre térnek át a netes kutatások eredményei, megremegek attól félve hogy most jövök én.. De nem.. Számomra ismeretlen emberek sokasága veszi át a főszerepet.. Nagato és Pain miért hagyta hogy ilyen kompromittáló képeket mutassanak Konanről? És Temari miért hagyta hogy megmutassák azt a videót Kankurouról?.. A következő pillanatban Jégcsapé lett a főszerep.. Eddig is mindenki tudta, hogy az apja rendőr és hogy tehetséges zongorista, de most azt is megmutatták milyen tökéletes alapból mindenben (a rajzra persze nem tértek ki. Ch.. Lúzerek..) .. Róla semmi kínos dolgot nem tudtak mutatni kivéve egy videót.. Ami inkább nekem volt kínos..
– „Edd meg! Edd meg! Nyalj! Nyalj! Nyalj!” – csendültek fel a jól ismert sorok. Kínosan pillantottam Jégcsapra aki egyik kezével az orrnyergét dörzsölte és valószínűleg a kivégzésemet tervezgette. Én vagyok a folt a tökéletes életén.. Aha.. És itt még nem volt vége.. Felsorolták az összes rendbontásunkat, a női wc esetétől egészen Makiko-san betört ablakáig mindent felsoroltak rólunk.. Úgy tűnik nem csak egy kis folt vagyok.. Hanem hatalmas.. Egy pillanatra eluralkodott rajtam a bűntudat de aztán inkább nevethetnékem támadt amit nagyon nehezen tudtam visszatartani.. Nem Folt vagyok hanem a Fény az Éjszakában. Ha én nem lennék mellette csak az unalmas és tökéletes életét mutogatták volna, de hé! Mennyivel szerethetőbb és elérhetőbb ezek után a képsorok után?
– Te komolyan..? – kezdte volna a drága Menyét az átkozódást, de ekkor röhögve elterültem a parkettán.
– Ez utóbbi rendbontások erősen kapcsolódnak egy bizonyos szőkéhez.. – na baszódjatok meg! Mi az hogy engem kapcsolnak Itachihoz?! Két külön személy vagyunk közös balhékkal! Abba hagyva a nevetést dühösen néztem Jégcsapra aki mintha kiolvasta volna tekintetemből a gondolataimat, egyszerűen lehülyézett és nézte tovább a megalázásomat. Képek amin Kurotsuchival, Akatsuchival és a papussal vagyok.. Kommentálásokkal közölték, hogy nem kerültem árvaházba hanem a Tsuchikage gondoskodott rólam és két barátomról.. Amikor elkezdték taglalni, hogy egy idő után külön költöztem tőlük abba a házba amit a szüleim hagytak rám, kezdett felmenni bennem a pumpa, ugyanis arra utalgattak, hogy esetleg a papus tett velem valamit.. Ezt azzal bizonyították, hogy egy ismeretlen Tweeter fiók tulajdonosa azt ecsetelte jó pár posztban, hogy az egyik férfi tanárommal kavarok.. Később pedig azt is közszemlére tették, hogy hivatalosan is együtt voltam Sasorival.. Mivel a kémia órán lévő robbantásokban Itachi nem szerepelt, (legalábbis nem mindig,) így azt külön az én saramnak állították be.. Viszont semmi szó nem esett arról, hogy Kakashi volt az tanár és arról sem, hogy erőszak is történt.. Alig hogy vége lett a vetítésnek, néhány felsőbb éves kezdett el sétálni köztünk kisebb zacskókkal a kezükben. Néha lehetett hallani ahogy neveket kérdezgetnek, de én továbbra is a kivetítőt néztem. A srác a mikrofonnal elkezdte ecsetelni, hogy miért nem érdemes e-miatt pert indítani ellenük, meg hogy végtére is ezzel csak összekovácsolnak minket, de jelen esetben én csak gyűlölni tudtam az egész egyetemet és az összes felsőbb évest.
– Deidara. – guggolt le elém Nagato és a kezembe nyomott egy zacskót. – Ezt velünk is megcsinálták. – mondta csak úgy mellékesen. – Valami háború előtti beteges hagyomány ami ellen hiába küzdünk, a többség még is ragaszkodik hozzá.. – vont vállat hanyagul. – Az internetes maszlagot tavaly fűzték hozzá.. Mármint hogy az internet használatra tanítanak minket. Amúgy kamu az egész. Csak szeretnek kutakodni is kiteregetni mások szennyesét meg érdemeit. – pillantott itt Itachira.
– Meglepően sokat beszélsz vörös. – morogta Hidan. Nagato válasz helyett a kezébe adott egy szatyrot.
– A méret nem biztos hogy jó. – mondta azzal felállt és tovább ment. Hirtelen felcsukták a villanyokat ami először vakítóan hatott, másodszor pedig közszemlére tette, hogy a ˝ruhát le˝ felszólítást sokan túlzottan komolyan vették. Néhány lány büszkén ácsorgott (Például Hidan) mindenféle szégyenérzet nélkül, teljesen meztelenül, de olyanok is akadtak akik még fehérneműben is kínosan takargatták magukat.
– Nyílván sok mindenkinek feltűnt, hogy nem hangzott el minden titka az imént. A súlyosabb ügyeket, vagy épp azokat amiket nem is az internetről tudunk de azért még tudjuk őket.. Szóval azokat elrejtettük az egyetem területén. Hogy ne rohangáljatok ruha nélkül, biztosítottunk számotokra néhány kölcsönzött ruhát a dráma szakosoktól amiket felvehettek. A folyosón hagyott szatyrokat a vetítés ideje alatt elvittük. A kollégiumi szobátokban lesznek. A zacskóban mindenki talál egy névvel ellátott kulcsot, hisz azt ti sem gondolhattátok, hogy a legféltettebb titkaitokhoz bárki hozzá férhet majd a keresés alatt nem igaz? A lakatok nincsenek felcímkézve, de természetesen mi tudjuk kinek hol van a kulcsához tartozó lakat, benne a titokkal. – alig hogy ezt kimondta több srác is elindult felé, de ő csak mosolygott. – A lista természetesen nem nálam van. Láttalak titeket a mai nap folyamán és vannak köztetek olyan alakok akik jóval felettem állnak erőviszonyokban. Most pedig az avatás második felének a lényege: Találd meg a titkot hajnali egy előtt, és akkor nem tesszük közé azokat is, mint az előbbieket az imént. – megszeppenve néztem a srácra majd Itachi felé fordultam.
– Ezt tényleg.. csak így simán megtehetik? – kérdeztem de a kisugárzása most teljesen más volt mint általában. Dühös volt, de máshogy mint amikor egymást ugratjuk. Jobb lenne ha most inkább békén hagynám..
– Van valami kérdés?
– Megtarthatom a pólót?! – ordította el magát Hidan mire a srác a szemöldökét ráncolva meredt az anyaszült meztelen albínóra és sokan mások is teljesen kizökkentek a kisebb döbbenetből amit az avatás okozott. Helyette inkább az ártalmatlan meglepettség vette át a helyét a kérdés hallatán.
– Ezeket a dráma szakosoktól kaptuk kölcsön. Mindent vissza kell juttatnunk nekik, mert..
– Még is mi a faszomért kéne a dráma szakosoknak egy ˝Kakuzu cicája˝ feliratú póló amin egy közös kép van rólam meg a pasimról?! – kérdezte kissé felháborodottan. Hogy azért ilyen dühös mert az egyetlen számára jó cuccot sem kaphatja meg az alázások után, vagy csak egyszerűen most jön ki rajta a „szétcsapok köztetek ti kis nyomorul ge**k ”  azt nem tudom. A felsőbb éves Mr. Bunkóra sandított aki ma már többször is belekötött Hidanbe, de végül újra felénk fordult.
– Később megbeszéljük. – legyintett unottan. Még mondott pár szót és meghallgatott pár kérdést ami a „Dögöljetek meg.” skálán mozgott és félő volt, hogy akár tettlegességbe is átcsap, de végül nem történt semmi.. Én is elővettem a jelmezt amit kaptam és legszívesebben lenyomtam volna valaki torkán.. Mert mi mást kaptam volna, ha nem egy közép iskolai egyenruhát.. Pontosabban lány egyenruhát.. Már épp levertem volna egy nem túl férfias hisztit amikor is láttam, hogy van aki rosszabbul járt mint én, és persze olyanok is voltak akik egész klassz jelmezt kaptak. Az én jelmezem egyértelműen a Kakashival folytatott viszonyomhoz köthető, Hidané pedig Kakuzuhoz, de Jégcsap..
– Na mi van, még kiszívást is kaptál hozzá? – böktem a nyakára mire csak a szemeit forgatta. Úgy tűnik most nem igazán tud foglalkozni velem, de se baj. Egyébként valami olcsó host-nak öltöztették vörös inggel és fekete mellénnyel. A nadrág kicsit lógott rajta de övet is kapott szóval nem nagy ügy.. A napszemüvege teljesen indokolatlan de mindegy is. Viszont elég fura, hogy valaki kiszívta a nyakát. Talán becsajozott a nyár alatt?.. Felvettem az egyenruhát és úgy igazgattam magamon a szoknyát, hogy eltakarja a térdemet, de lépés közben úgy is ki fog kandikálni.. A felsőhöz még egy fura masnit is kaptam amit unottan pattentoltam össze. A zacskóban volt még egy masnis hajgumi, néhány csat, egy kerek nyalóka (a rózsaszín fajta) és az elmaradhatatlan rúzsizé.. Remélem nem gondolták, hogy ezt használni fogom. Kivettem a kulcsot aminek a gagyi műanyag kulcstartó bizéjébe az én nevem volt becsúsztatva. Hidanre pillantottam akinek a szatyrában egy üzenet is volt. – Mit írtak?
– Hogy ne legyek gyökér. És kivették a kinti szatyorból a gatyámat meg a cipőmet és itt van a zoknim is. – vont vállat hanyagul. Már fel volt öltözve. Kapott egy cicafüles fejpántot, egy nyakörvhöz hasonlító valamit pórázzal, és egy olyan lányos nadrágot ami olyan feszülős fekete izé.. A póló amit kapott a combjáig ért.. Valószínűleg direkt választottak ilyen nagy méretet, hogy megkíméljenek minket a feszülős nadrág átkának látványától, vagyis a magyarázattól, hogy ezt a cuccot miért nem férfiak hordják a hétköznapokon.
– Egy órátok van, hogy megtaláljátok a titkotokat rejtő lakatot. – szólt bele a mikrofonba ezúttal egy lány. – Sok sikert. – fűzte még hozzá. A gyorsabb felfogásúak már el is indultak, voltak akik rohantak a hülye jelmezükben és olyanok is voltak akik a felsőbb éveseket célozták meg. Hiába nézelődtem, nem találtam sem Konant sem pedig Kankurout és Jégcsap is felszívódott.. Hidant még láttam ahogy elindul az udvar felé és elég sietősre vette a lépteit, szóval talán jobb lenne ha én is kapkodnám magam. A folyosón egy pillanatra megtorpantam és megvártam amíg a szemem megszokja a félhomályt. Hallottam ahogy pár lány arról cseveg, hogy nekik nincsenek titkaik, ami számukra kínos volt azt már mindenki tudja, így ők kényelmesen elsétálgatnak majd a folyosókon. Én azonban ezt nem igen engedhetem meg magamnak. Sasori tudta hogy kavarok Kakashival és ha ezt minden jelenlévő megtudja, akkor Kakashi állásának lőttek.. Sőt mi több! Sasori az erőszakról is tudott. Ha ez a tény kitudódik akkor abból még nagyobb baj is származhat. Nem csak Kakashinak hanem nekem is, ha a papus tudomást szerez róla. Alaposan megnéztem minden zugot vagy bármit ahol találhatok egy lelakatolt valamit, de mikor véletlenül találtam is egy dobozd vagy egy táskát amit lelakatoltak, sosem ment bele a kulcsom.. Az idő rohamosan telt, a lakatomat nem találtam sehol és a barátaimmal sem futottam össze hiába reménykedtem benne.. Idegesen futottam végig egy folyosón amit az imént már át néztem, a fordulónál azonban egy kemény mellkasnak ütköztem. Jégcsap dühösen lökött félre én pedig elkerekedett szemekkel bámultam rá.. Most meg mi baja? Még is mit rejteget ami ennyire felzaklatta?
– Deidara, te vagy az? – hallottam meg Kankurou hangját aki egy dobozzal a kezében lépdelt felém.
– Aha.. Megtaláltad a tiédet?
– Igen. Te?
– Még keresem.. – motyogtam és kikerülve tovább mentem. Kankurou úgy döntött, hogy segít, mert nem a tornaterem felé folytatta az útját, hanem mellettem lépdelt és szólt amikor eszébe jutott, hol talált még lakatokat. – Nem tudtam, hogy zongoráztál.. – mondtam csak úgy mellékesen, hogy egy kicsit eltereljem a figyelmem. Egyfolytában Kakashin járt az eszem és azon amit tettünk, amit tett.. Hogy lehettem ilyen hülye?
– Az apám ragaszkodott hozzá. – zárta le ennyivel.
– Szerinted Itachi..?
– Nem! – szakított félbe dühösen. – Az ő dolga Deidara. Mindenkinek vannak titkai, hagyd őt békén.
– Csak azt akartam kérdezni, hogy szerinted mi lehet..?
– Nem tudom és téged se érdekeljen!
– De ha valamire ezt mondod csak még inkább érdekel.. Gondolj csak a sensei-re. – nyafogtam a ruhámnak megfelelően. Kakurou fájdalmasan nyögött fel.
– Annyira idióta vagy néha.. Jó.. Akkor talán a szeretőjének a neve.
– Az miért lenne olyan nagy titok? Hacsak nem egy férfi az..
– Komolyan kinézed Itachiból, hogy férfiakkal kavar?
– Magamból sem néztem ki, erre tessék. – szörnyülködtem játékosan és elmosolyodtam. – Eddig ideges voltam, de most hogy ez a vacak meglett. – húztam ki a fiókot amiről sikeresen le szedtem a lakatot. – Most kezdek megnyugodni. – vettem ki a nevemmel ellátott borítékot. Kankurou biztos távolságból figyelt míg én feltéptem a papírt és kivettem belőle a fotókat.. Kakashi és én voltunk rajtuk.. Az egyiken csókolóztunk, egy másikon a kocsijában ültünk, az egyiken pedig épp eléggé egymásba gabalyodunk a kocsijában.. Te jó ég, mi lett volna, ha ott szexelünk? Akkor arról is lenne egy képük vagy mi van? Egyáltalán honnan vannak ezek? Egy papír is volt benne amin nyomtatott szöveg volt. ˝Hatake Kakashi a Konohagakure Gimnázium egyik tanára, rendszeresen molesztálta Deidarát. Egy alkalommal tovább is ment a csókoknál és az érintéseknél. Nemi erőszakot követett el, később pedig egy kapcsolatba kényszerítette az érettségi előtt álló Deidarát.˝
– Mi van benne?
– Eltúlzott hazugság.. Nem kényszerített kapcsolatra, azt már én is akartam.. De a molesztálás és az erőszak igaz.. – motyogtam.. Ez komolyan rosszkor jött.. Még egy hónapja sincs, hogy szakítottunk.. – Menjünk vissza a tornaterembe. – indultam el, Kankurou pedig lemondóan felsóhajtott.
– Ilyen avatásra nem számítottam. Mármint a jelmezek még oké, az elég gyakori. – libbentette meg a füleit amit a kezes-lábas kutyajelmez kapucnijára varrtak. Az egész fekete volt, és több mint valószínű, hogy Kibához köthető. Hatalmas csattanásra kaptuk fel a fejünket majd egy ideges Uchiha trappolt el mellettünk. Bepillantva a tanterembe ahonnan kijött egy felborított padot láttam.
– Valami tényleg nem stimmel vele.. Mármint alapjáraton tök nyugodt.. – néztem utána a sötétben.
– Amikor utánad fut egyértelmű mi a gond forrása, de mikor valaki egyedül őrjöng az elég ijesztő..
– Főleg ha egy Uchiháról van szó, aki Itachi. – értettem egyet.. Kankurouval tovább indultunk a tornaterem felé, mikor is meghallottuk, hogy néhányan azt ordítják, hogy letelt az idő és mindenki azonnal menjen vissza a tornaterembe. Ennyi idő alatt biztos nem találta meg a lakatot.. – Szerinted minden rendben lesz vele? – utaltam Itachira. Kankurou elgondolkodva hümmögött.
– Szerinted van olyan ember Konohában aki keresztbe tenne egy Uchihának? Mármint rajtad kívül. – fűzte gyorsan hozzá. Jobban átgondolva egyedül az ő videói voltak kevésbé kínosak. Vagyis oké, amiket együtt műveltünk az gyakran volt kínos, főleg a perec-eset, de alapjáraton semmi olyat nm mondtak róla ami botrányt okozhatna.. Nem úgy mint Kankurou zongorás videója.. Hisz ő még is csak a Kazekage fia.. Vajon miért nem beszélt nekem erről soha? A tornateremben direkt az ajtó közelében telepedtem le.. Befelé jövet elkérték a lakatot és a kulcsot, miközben egy listáról húzták le a neveinket.. Ha minden felsőbb éves tud Kakashiról az már így is elég veszélyes rá nézve és valamilyen szinten rám nézve is. Egy ilyen botrányt soha nem mosnék le magamról.. Vagyis inkább a szégyent.. Férfi létemre megerőszakoltak.. Sőt mi több, széttettem a lábam Sasorinak és Kakashinak is.. A női tusfürdő ezek után egyáltalán nem ciki..
– Ja, megdugott és élveztem, valami problémád van vele? – hallottam meg Hidan hangját mire kissé zavartan pillantottam a cicafüles albínó felé aki épp grimaszolva hallgatta egy lány kérdéseit a nemi életével kapcsolatosan. Végül is igaza van.. Tök mindegy hogy fiú vagy lány, a szex akkor is szex a szeretkezés pedig akkor is szeretkezés.. Szeretkezés .. Nem voltam szerelmes egyikükbe sem, de szerettem őket.. Durva hogy erre is vannak szavak.. Szeretsz valakit akihez szexuálisan vonzódsz és lefekszetek akkor az szeretkezés, ha pedig ugyanezt azzal a személlyel teszed akibe szerelmes vagy akkor az szerelmeskedés. Tök gagyi hangzása van.. Szerelmeskedés.. De hogy hívják a szexet ha az egyik személy szerelmes a másik pedig nem? Vagy Kakashi szerint mi szerelmeskedtünk szerintem meg szimpla szeretkezés volt az egész. A szám elé kapva a kezem fojtottam el a nevetést és minden erőmet beleadtam, hogy elnyomjam a mosolyom is de nagyon nehezen ment. Ez a szerelmeskedtünk szó annyira viccesen hangzik.. Basszus tényleg kezdek fáradt lenni.. Itachi és Kisame haladtak el előttünk mire kíváncsian néztem utánuk. Itachinál nem volt semmilyen papír ami azt jelenti, hogy ő nem találta meg a lakatot.. De most komolyan, vajon mit titkolhat?
Úgy tűnik sokan nem jártatok sikerrel. – szólalt meg a mikrofonos srác. – Mivel az internetes közösségikről nem tudtuk meg a legnagyobb titkaitokat, így voltak olyan borítékok amikben sorozatokból és filmekből szedett viccnek szánt üzenetek voltak, mint például a ˝Tudom mit tettél.˝ vagy épp ˝Bátor vagy. Csókollak: A˝ És hasonlók. Akiknek volt valami személyes is a borítékjában az valamelyikünktől származik és természetesen ezeket a borítékokat ők maguk írták meg és lakatolták el. Más szóval azok akik nem találták meg a lakatot és valóban van mögötte valami titok, az ne ijedjen meg. Nem olvassuk fel, sőt.. Biztos lehet benne, hogy csak és kizárólag a bizalmasa tud róla. – szóval csak szívattak minket.. Seggfejek.. – Most pedig felolvasom azoknak a nevét akik nem találták meg a lakatot és azt is elmondom nekik, hogy melyik teremben találják meg. – mintha érdekelne.. Kisame épp el haladt előttem mire a fáradtság egy eddig ismeretlen fajtája sújtott le rám.. Éééés: Üdvöz légy kedves kotnyeles Dei-chan! Amint meghallottam Itachi nevét felkészültem az ugrásra és mikor az ízlésficamos host jelmezben elhaladt előttem, kikaptam a kezéből a kulcsot és azt tettem amihez a legjobban értek. Futottam.


Megjegyzések

Unknown üzenete…
Ugye tudod hogy bele fogok őrülni ha nem tudom meg mi a titka?Habár van tippem😏
R üzenete…
Mi a tipp? *-*
Unknown üzenete…
Esetleg Deidarával kapcsolatos?
Angel üzenete…
Mondhatsz bármit, tehetsz bármit,még mindig dilis Dei a kedvenc XD
R üzenete…
Nem ^^

(elkezdtem írni hogy mivel kapcsolatos de rájöttem hogy az spoiler, szóval kitöröltem.. Nem mintha olyan fontos lenne, csak nem tudom, hogy leírjam-e kommentben vagy ne..)
R üzenete…
Dilis Dei XD
R üzenete…
Becenévnek is elmegy
Névtelen üzenete…
Sziaa. Annyira jóóó. Már nagyon vártuk, mikor lesz folytatás? ^^