Sziklarejtek árvája 43. rész
Berobogtam a 127-es
szobába és.. Kezdődjék a gólyatábor!
Unottan pislogtam a hatalmas épületre és megpróbáltam
kizárni a feltörő emlékeket.. Mikor Konohába jöttem itt szállásoltak el és
mivel sok Konohai is igénybe vette ezt a kollégiumot az egyetem idején,
mondván, hogy ezzel kicsit kiszakadnak a családi környezetből.. Na jó lényeg a
lényeg, ez a kollégium tele volt egyetemistákkal én meg kis kilencedikesként
próbáltam bizonygatni, hogy nem vagyok meleg.. Persze itt még senki nem hajtott
rám, csak piszkáltak, hogy kis buzi vagyok.. Utáltam itt lenni, így mikor
megismertem Narutot, örömmel elfogadtam az ajánlatát, hogy költözzek hozzá.
Főleg mivel a kapcsolatunk már-már testvéri volt és mostanra nem csak, hogy
˝már-már testvéri˝ hanem komolyan testvérek vagyunk. Vér nélkül de komoly
testvérek.. Véresen komoly testvérek..
– Az
arcodra van írva, hogy ˝bazd meg még ez is..˝ - utánozta le az unott arcomat
Hidan.
– Majdnem.
Arra gondoltam, hogy mennyire örültem mikor kiköltöztem innen. – bár a második
fele valóban az hogy most jöhetek ide vissza egyetemi szívatásra.. Úgy hogy
igen.. Még ez is..
– Te
is laktál itt egy ideig? – kérdezte meglepetten.
– Miért?
Te is? – kérdeztem vissza hasonlóképp, csak mert nem rémlik hogy valaha láttam
volna.
– Ja,
egy pár hónapig. Itt haverkodtam össze Kimimaroval. Ő azóta is itt él. Meg
Juugo is. – vágta le magát a járda szélére és a kezével legyezgette magát. –
Téged is kidobtak?
– Nem.
Bármit csináltam mindig elnézték. – mert a Tsuchikage személyesen hozott el ide
a beiratkozásra. Pedig vagy százszor megkértem, hogy maradjon otthon, de ő azt
hitte, hogy szégyellem őt.. Ezért eljött had égjen a fejem. Pedig csak nem
akartam, hogy kikészüljön az utazástól.. Amúgy örültem neki, hogy eljött, de
eléggé elfáradt. – Téged miért rúgtak ki? – kérdeztem az albínót aki ledobva
magáról a felsőjét, kidőlt a füvön.
– Mindig
későn értem vissza és bár eredetileg úgy volt, hogy az egyetemistáknak ez
megengedett, a gimisek kicsit szigorúbban voltak fogva.. A második hónap körül
megunták, hogy szarok rájuk és kidobtak az éjszaka közepén..
– És
jött Kakuzu, felkarolt mint egy kóbor macskát és haza vitt, hogy megetessen és
megszeretgessen. – hallottuk meg Konan hangját aki ekkor lépett mellém. Kérdőn
pillantottam a hátam mögé, de Nagaton kívül nem láttam senkit. A kis emo fiú
intett aztán bement az épületbe. Mivel ő egyetemista, hamarabb kellett volna
érkeznie, hogy ott legyen az előkészületeken.. Na mindegy..
– Tévedsz
Konan. Meglepő, de Itachi és Kisame találtak rám a parkban. Itachi nem mondott
semmit, Kisame pedig gondolta jó fej lesz és megengedte, hogy a kanapén
aludjak. Kakuzu még az éjszaka közepén kiszúrta az ingyenélőt, vagyis engem, és
rögtön felébresztett, hogy mik a szándékaim és
jobb ha tudom, hogy nem csövezhetek mindig náluk.
– Hát..
Ez valahogy egészen rá vall. – értettem egyet és Konanre pillantottam aki
látszólag nem volt megelégedve a történettel. – De akkor végül, hogy jöttetek
össze?
– Ahogy
bárki más. Rájöttünk, hogy jók vagyunk együtt, lefeküdtünk és másnap már egy
pár voltunk.
– Az
emberek nem így jönnek össze. – morogtam kelletlenül.
– Deidara
szívem a te verziód az ami nem normális. Részegre iszod magad, és másnap valaki
ágyában ébredsz. Aztán hipp-hopp már nem vagy szingli. – csapta össze a
tenyerét Hidan és megpróbált úgy helyezkedni a füvön, hogy agyon nyomja a
rovarokat maga alatt. Legalábbis a mozdulatit nézve nekem ez jött le..
– Hát..
Ebben mondjuk igaza van. – mosolygott rám Konan.
– Ha
már itt tartunk, ti hogy jöttetek össze Painnel? – kérdezte az albínó.
– Engem
inkább az érdekelne, hogy miért nem itt éltetek az albérlet helyett. – böktem a
mögöttünk álló kollégiumra.
– Pain,
Nagato és én gyerekkori barátok voltunk egy árva házban, de végül mind a hármunkat
örökbe fogadták. Nagatoval közel laktunk egymáshoz de Painről sokáig semmit sem
tudtunk a távolság miatt. Nem igazán tudtam használni a netet, Nagato pedig
eljött ide a gimibe. Sokat mesélt a koliról, szóval végül albérletbe költözött
én pedig beköltöztem hozzá, mikor felvettek a konohai gimnáziumba.
– Gyanúús..
Nem mondott semmit Painről. – csücsörített Hidan amin elmosolyodtam.
– Pain
rossz társaságba keveredett és elég durván össze kaptak Nagatoval. Végül Konan
tett köztük rendet. – fejeztem be a sztorit. Részben ezek miatt a gondok miatt
lettünk jóban Konannel. Elég sokat szipogott a tetőn Pain miatt még a gimiben..
Én pedig szerettem elmenekülni a világ elől (amiben Kakashi is él).
– És
Kankurou? Őt sem láttam soha a koliban. – morfondírozott Hidan.
– Ő
nem árva, és a szülei albérletet kerestek a három gyerek számára. – mert ugye a
Kazekage gyereki, de ezt nem akarom reklámozni. – De Obito miért nem jött ide
lakni? – kérdeztem mert eszembe jutott, hogy elég rossz a kapcsolata az
apjával.
– Ezt
Kakuzu is megkérdezte tőle. Azt mondta az apja szégyellte volna olyan helyre
küldeni ahol ismerik őt.
– Miért
kérdezett tőle ilyet Kakuzu?
– Mert
beköltözött hozzánk egy hete. – vont vállat hanyagul és végül megunta a
bogarakat és felült. Konan segítőkészen lépett mellé és szedegette ki a hajából
a fűszálakat meg leseperte a hátát amin néhány friss csípés volt látható. Pár
perc múlva Kankurou is megérkezett így végre bemehettünk a szívatás kedves
előterébe, ahol még mosolyognak és úgy érezheted, nem lesz itt semmi féle szemétkedés,
hisz ez arról szól, hogy jól érezzük magunkat. Amíg jó a társaság és nem engem
piszkálnak egyedül, addig nem nagyon izgat mit csinálnak.. Hülye jelmezek,
ragadós festékkel töltött lufik, vagy romlott tejföl.. Én mindent kibírok. De
ha Uchihát látok.. Na akkor sikítok és letépem az arcát.
– Sziasztok,
az asztalnál kaptok egy-egy szatyrot, benne lesznek a tudnivalók és egy kártya
a csapatotok színével. – mosolygott ránk egy meglehetősen alacsony lány.
Megköszöntük és tovább mentünk az említett asztalhoz ahol snassz papír
zacskókat nyomtak a kezünkbe amin egy-egy szám volt. 127.. Remélem ezek nem
szoba számok..
– 127..
Rendben, kérlek diktáld a neved. – nézett rám egy magas, róka képű srác.
– Iwatoshi
Deidara. – hebegtem a lapját nézve, de pont nem láttam rá, hogy kikkel kerülök
egy szobába, azt viszonyt láttam, hogy egy fekete pötty van a szoba mellett,
valószínűleg azzal kerülök egy szobába akivel egy csapatban leszünk.. A lap
tetején a szobák elosztása a gólyatábor idejére, felirat volt nyomva.. Az első
emelet.. Háromágyas szobák.. A másodikon négy férőhelyesek vannak, a harmadikon
pedig vegyes. Ha jól emlékszem a földszinten van néhány hat férőhelyes szoba
is.. Mái napig nem értem mi értelme ezeknek.. Miért nem lehet minden szoba
ugyanannyi férő helyes?
– Miért
írják fel a nevünket? – kérdezte Hidan mire az egyik srácnak felcsillant a
szeme és egy beképzelt vigyor terült el a képén.
– Csak
nem? Kakuzu kis kedvence! – nevetett fel és elé lépve kezet nyújtott. – A nevem
Hitoshi. – Hidan pislogás nélkül meredt rá, majd elmosolyodott és megfogta a
srác kezét.
– Kakuzu
kis kedvence, de nyugodtan hívj Kedvencnek. Az őfelsége is tetszik, ha
változatosságra vágysz. – szorította meg a kezét, majd elengedte. – Szóval?
Miért írjátok fel a neveket? – a srác kissé veszített a lendületéből.
Valószínűleg meg akarta alázni, de Hidan elég egyértelművé tette, hogy hidegen
hagyja a dolog. Elég hirtelen haragú tud lenni, de ha valami igaz akkor igaz,
ezen nem fog megsértődni. Bár a „kis kedvenc” jelző valószínűleg neki sem tetszett..
– Hogy
ne legyen csere-bere a csapatok és a szobák között. – válaszolta a rókaképű
srác aki kissé furcsán méregette Hidant. – Egy óra múlva lesz az eligazítás,
addig nyugodtan menjetek fel és pakoljátok ki a cuccaitokat. – mosolygott ránk.
Ekkor a lenéző alak ismét megtalálta a hangját és valahonnan újra önbizalmat
gyűjtött a kötekedéshez.
– Ahogy
elnézem csak lányokkal leszel körülvéve és a csapat színed is édes. Milyen kár,
hogy nem tudsz ringyóskodni esténként.
– Majd
átmegyek hozzád ha nagyon akarod, bár kétlem, hogy ki tudnál elégíteni. – vágta
vissza Hidan csípőből.
– Sajnálatos
módon egészséges nemi életet élek. Egy srácra soha nem tudnám felállítani, de
nyugodtan kérdezd meg anyádat hogy mennyire élvezte mikor megdugtam.
– Egészséges
nemi élet egy hullát megbecsteleníteni? Te aztán durván nekrofíl vagy, ha a
csontokra élvezel. Ja meg az sincs kizárva hogy véletlenül apámat találtad be,
szóval ezek szerint buzi is vagy. Gratulálok. – néha elfelejtem, hogy Hidan
ismer olyan szavakat mint a nekrofília.. A srác csak a szemét forgatta.
– Akkor
a nevelő anyád. Nem mutatkozott be részletesen mikor felvettem a sarkon.
– Nincs
nevelő anyám.. Te most próbálsz valami hazugsággal megetetni? – mintha eddig
nem tűnt volna fel, hogy hazudik..
– Legyen
ez a végszó! – vágott közbe a rókaképű. – Az eligazításon találkozunk. –
mosolygott mi pedig elindultunk az emeletre..
– Gyakran
fordul elő ilyesmi? – kérdezte Konan a grimaszoló Hidant, aki csak unottan
vállat vont.
– Megesik..
Gondolom ez az eredménye, ha felvállalod a kapcsolatodat. – bosszankodott de
lényegében gyorsan megemésztette az esetet. Engem sosem piszkáltak Sasori
miatt.. Vagyis nem így. Néha Jégcsap tett pár megjegyzést de ennyi. A hosszú
hajam miatt többször szekáltak régen, de mára már senkit sem érdekel.
– Ti
milyen színű papírt kaptatok? – kérdezte Konan aki nem bírta ki, hogy bele ne
lessen a papírzacskóba. – Én kéket. – én is beletúrtam a zacskóba és egy fekete
kartonpapírt pillantottam meg. Szóval a pöttyök tényleg a csapat színt
jelölték.
– Én
rózsaszínt.. Kurva jó.. – morogta Hidan és hangosan felsóhajtott.
– Az
enyém piros. – emelt ki egy élénk piros lapot bizonyítékul Kankurou.
– Fekete.
– morogtam unottan.
– Ennyire
azért ne lelkesedj. – lökött oldalba Konan. Semmi kedvem nem volt ehhez az
egészhez, de a többiek rágták a fülem, hogy ez tök jó móka lesz és hogy nem
hagyhatom ki. Ha mást nem majd végig szenvedem, de legalább lesz róla valami
emlékem és nem otthon fogok gubbasztani. Marha jó, tényleg.. Amúgy meg az is
szép emlék lett volna ha kihagyom. Egyszer hagytam ki egy nyári tábort és tökre
élveztem. Strandon voltam helyette Kurotsuchival és Akatsuchival és otthon
elolvastam a „szép-szép de idióta” című alkotást az egyik kedvenc írómtól,
Mamiya Kousei-től.
– Az
én szobám erre lesz. – hagytam ott őket, mivel nagyon úgy tűnt, hogy Hidan a
földszinti szobát kapta, Konan pedig a második emeleten lesz. Kankurou utánam
jött de nem mondott semmit, csak benyitott a folyosón lévő egyik szobába, és
bement. Egy pillanatra megálltam és megnéztem a számot. 123. Nincs messze attól
amiben én leszek.. Benyitottam a 127-be és… Vannak azok a filmek amikor
benyitsz egy szobába, a nyitott ajtó és ablak miatt kisebb huzat keletkezik és
meglibbenti a függönyt ami miatt varázslatos hangulatot kölcsönöz a kis
helyiségnek.. Ja.. De ez nem az a film. A huzattól épp csak annyit tudtam
felfogni, hogy az íróasztalon lévő lapok lerepülnek a földre, egy ablak
belecsapódik egy ember arcába, mire ő dühösen eltolja az ablakot és mikor már
épp átkozódni kezdenék, az ajtó dönt úgy, hogy ha az ablakot nem sikerült
becsukni akkor majd ő orvosolja a huzat gondot és az én arcomba csapódik.. A
fejemet fogva estem térdre és fojtottan ordítottam fel.. Ajtók nyíltak ki a
folyosón, köztük az előttem lévő is, és Itachi lépett ki rajta, vöröslő orral és
homlokkal.. Mert ez is csak velünk történhet meg.
– Hn..
– ja ez szerintem is gáz.. Felállva a földről néztem fel rá és nem kell
észlénynek lenni, hogy tudjam mire gondol.
– Cserét.
Most. – jelentettük ki tökéletesen egyszerre és már el is indultunk lefelé, hogy
reklamáljunk. Kankurou kissé értetlenül szemlélt minket. Alig pár másodperce
váltunk el és alig pár másodperce kerültem egy szobába Itachival, máris kárt
okoztunk egymásban. Ez már komolyan nevetséges.. Lefelé trappolva a lépcsőn a
rókaképű srác és a bunkó felkapta a fejét, a túlzott lendületünk miatt ugyanis,
majdnem pofára estem, de megkapaszkodtam a korlátban meg Itachi hajában, aki
nem díjazta túlzottan a reflexeimet.. Mondjuk én kifejezetten élveztem
beletépni a fekete coffba és ezzel megmenteni magamat egy újabb eséstől, de hát
na.
– Ne
nézz ilyen csúnyán. – léptem el mellette majd a kezemre pillantottam amin
néhány fekete hajszál maradt.. – Öhm.. – néztem Itachira és felé tartottam a
tenyerem. – Bocs, ezt vissza adom. – Itachinál ekkor szakadt el az a bizonyos
cérna, ez esetben ˝haj˝, és izomból csapott bele a kezembe amit felé tartottam.
Fájdalmasan nyüszítettem fel az égető érzésre. Sosem voltam jó
piros-pacsizásban.
– Cserélni
akarunk. – jelentette ki Itachi dühösen mire a két srác megszeppenve nézett
ránk.
– Azt
nem lehet.
– Basszus
alig két perce nyitottam be a szobába és ez lett belőle! – mutattam az arcomra
majd az Itachiéra.. Kisebb gondolkozás után a tenyeremet is megmutattam,
hátha..
– Mi
történt? – sietett oda mellénk az alacsony lány. Dühösen rántottam meg a
vállamon lévő utazó táskát és felé fordultam.
– Itachival
utáljuk egymást. – kezdtem a mesét. – A gimi alatt többször is tönkre tettünk
jó pár rendezvényt.
– Hnnn.
(Amit nem, azon nem voltunk jelen.)
- Pontosan.
Szóval mi ketten nem lehetünk egy szobában. Sőt.. Egy csapatban sem. – ingattam
meg a fejem. Az alacsony lány fáradtan felsóhajtott.
– Mivel
az utolsók közt érkeztél.. – nézett rám szúrós szemekkel amiből könnyű volt
kikövetkeztetni, hogy nem igazán kedvel. – És Itachi már egyszer lejött reklamálni,
így.. Nincs több csere.
– Mi
a faszért jöttél le reklamálni!? – fordultam ezúttal Itachi felé aki mogorván
nézett maga elé. – Kivel került egy szobába? – fordultam a csaj felé.
– Egy
lánnyal aki gyereket akart tőle.. Vagyis még mindig akar.. Szóval letámadta..
És elég sok lány reagált hasonlóan.
– Milyen
elcseszett ízlése van itt mindenkinek.. – morogtam mire válaszul Itachi arrébb
lépett mellőlem és sok évi tapasztalat alapján ez nem csak az undor jele, hanem
a támadási előkészületeké. Már bennem volt a mozdulat hogy hátra toljam a
táskám, de ekkor eszembe jutott az oldalában lévő kulacs amit nem kéne
összetörni, szóval.. Kitártam a kezem és Itachi karjaiba omlottam aki amúgy
valószínűleg seggbe akart rúgni (ahogy azt előre sejtettem), de így fél lábon értem
el az öleléssel és mind ketten a padlón landoltunk..
– Mi
a fa.. – kezdte volna de én kihasználva az újabb lehetőséget szerelmesen bújtam
a mellkasához és fel pislogtam az alacsony (ebből a szögből magas) lányra.
– Ám
legyen. Akkor majd buzit csinálok belőle a természetes bájommal és egy nő sem
kaphatja meg soha a magvait. – Éreztem ahogy Itachi ellazul és várakozón
pillant a lányra, hátha az iménti fenyegetésem célba ér.. Egy ideig erősen
mérlegelte a lehetőségeit.. De ezután a két srácra nézett akik nem igazán
akartak egyik félnek sem segíteni.. A lány dühösen nézett vissza ránk amiből
már tudtam, hogy vesztettünk.
– Nincs
csere-bere! És ha nem akarjátok felfüggesztéssel indítani az egyetemi éveiteket
akkor ajánlom, hogy viselkedjetek normálisan! – csattant fel dühösen. Lemondóan
felsóhajtottam és felálltam Itachiról, majd mint békejobbot, úgy nyújtottam
felé a kezem, hogy felhúzzam. Mikor megfogta a kezem én pedig megvártam míg az
ülepe egy kicsit megemelkedik a földről.. Kinyitottam a tenyerem, ami a nagy
izgalmaktól eléggé megizzadt és csúszós lett, a szerencsém pedig úgy hozta,
hogy Itachi vissza pottyant a földre.. Dühösen nézett fel rám én pedig
megmutattam a még mindig vöröslő tenyeremet. – Most mondtam, hogy normálisan! –
ordította el magát a lány.
– Értettem
Pandácska. – utaltam az alsóneműje mintázatára, amit a földön fekve pont
láttam. A lány elvörösödött a két srác pedig meglepetten nézett rá.
– Most
azonnal tűnjetek innen! – ordított ránk és tekintve, hogy egy pandás bugyiban
lévő, alacsony lányról van szó, jobbnak láttam engedelmeskedni, szóval
felrohantam az elsőre. Még hallottam Itachi lépteit, aki kicsit megkésve tudott
csak utánam jönni és Uchihákhoz méltóan nem rohangált.. Ezt persze gyakran
elfelejti, de hát na. Utánam ki ne futna? Berobogtam a 127-es szobába és
levágtam a cuccaimat az egyik üres ágyra. Itachi is hasonló rosszkedvvel ült le
a saját ágyára.
– Nem
akarsz véletlenül haza menni? – kérdeztem mire kihívóan villantak meg a szemei.
– Hn
(Menj te.)
– Mennék,
de.. Mihez kezdenél nélkülem? – kérdeztem egy negédes mosollyal.
– Hn..
(Ha a közelembe mersz jönni..)
– Jajj
ne légy nevetséges. Egyértelműen nem vagy az esetem. – legyintettem és leültem
az ágyra majd elkezdtem kicsomagolni a táskámból. – Most öt napig szoba társak
leszünk. Az osztálykiránduláson is el tudtuk viselni egymást, bár akadtak
nézeteltéréseink, de ez már csak ilyen. – vettem elő a táskámból egy kis plüss
nyuszit és oda dobtam neki. A szemöldökét ráncolva meredt a plüssre. – Ez
Naruto táskája. Valószínűleg az övé, de biztos nem bánja, hogy kölcsön adom
neked. Rád fér egy kis vidámság, tudod. – kacsintottam, de a legnagyobb
meglepetésemre, nem nézett rám csúnyán, csak megforgatta a szemeit és letette
maga mellé az ágyra. – Komolyan tetszik? Neked adom ha kell.
– Barom..
– sóhajtotta és eldőlt az ágyán. A nyuszi a feje mellett pihent. Igazából
tényleg nem tudom, hogy honnan van az a plüss. Beletúrtam a kapott zacskóba és
egy kis tájékozatót vettem ki belőle. Hát.. Egész.. Lényegre törő.. De az igazi
programok minden bizonnyal este lesznek, amikről a tanárok nem tudnak. Szóval
eligazítás.. Az minek? Tűzvédelmi előadás, általános szabályok és néhány szó a
kollégiumról meg az egyetemről.. Mivel ez a kollégium kifejezetten a Konohai
Egyetemhez tartozik, így jelenleg csak azok a diákok vannak itt akik oda
járnak. De amint elkezdődik az iskola megtelik gimnazistákkal és azokkal akik
nappali képzéseken vesznek részt a városban.
– Komolyan
nem vágod hozzám a nyuszit? – kérdeztem Itachira nézve aki hátra nyúlt a feje
mellé és megragadta a kis tapsifülest majd vaktában hozzám vágta.. A nyuszi a
homlokomról pattant az ölembe.. És bár lenyűgöző Itachi szerencséje (lásd az
ablakot és engem), de ezt jobb ha nem mondom el neki. A végén még elbízná magát.
– Hn?
(Most örülsz?)
– Nagyon.
Igazából egész cuki. Lehet megtartom. – tapogattam meg a füleit. Itachi nem
válaszolt ami bár kicsit rosszul esett, azért őt is meg tudom érteni. Letettem
a táskámat a földre és előhalászva a zsebemből a fülesem és a telefonom,
elindítottam egy zenét és végig dőlve az ágyon merültem el egy nyugis kis
világban ahol kis Deidarák ugrándoznak a legelőn és egész nap azt csinálnak
amit akarnak..
Néhány órával később
Az árnyékban ücsörögve ittam ki a kulacsom tartalmának utolsó
cseppjeit és fáradtan sóhajtottam fel mikor Hidan elnyomta a cigijét.. Bár már
nem tűz olyan erősen a nap, attól még elég fülledt a levegő. Alig van
szélmozgás..
– Lassan
vissza kéne mennünk. – jelentette ki Hidan, de Nagatoval úgy tettünk, mintha
meg sem szólalt volna. Ezt az albínó is észre vette szóval minden mindegy
alapon nekidőlt a bolt falának és lehunyva a szemeit elcsendesedett. A meleg
belőle is kiveszi az energiát. Az eligazítás után elénekeltük a himnuszt és
minden gólya egyszerre futotta körbe a kolit és az egyetemet is ami egyébként
egy 10 perces sétára van a kollégiumtól, de futva természetesen gyorsabban
odaértünk.. A futás után bemehettünk az iskolába is ahol mindenkit a saját
szakára irányítottak. Mivel engem a művészeti ágak érdekeltek és logikusan erre
is jelentkeztem, így a művészet történeti csoporttal tartottunk egy ismerkedős
beszélgetést. A pólók színe itt még nem számított, de a kíváncsiság nagy úr,
ezért a bemutatkozás elején sokan a kapott lapocska színét is elmondták, mivel a
pólókat még nem osztották ki. Összesen három fekete csapattaggal volt
szerencsém megismerkedni, de egyikük sem volt szimpatikus, főleg mert két srác
rögtön átkarolt (ezzel megzavarva a személyes teremet) és közölték, hogy akkor
mi egy csapat vagyunk, és itt az ideje információkat gyűjteni az
ellenfeleinkről.. Szerencsére a harmadik fekete pólós lány nem így vélekedett,
de később kiderült, hogy ő volt az aki letámadta Itachit egy gyerek és házasság
reményében.. Szóval gőzöm sincs hogy akikkel végül jól elbeszélgettem milyen
pólót fognak majd viselni (nem jegyeztem meg minden színt ami elhangzott), de
legalább megnyugtat a tudat, hogy lesznek jó fej osztálytársaim is. Miután a
suliból visszajöttünk, elkezdődött az igazi tábor.. A csoportok szín szerint
félre vonultak és ismét jöhetett egy bemutatkozás, ahol most a póló színe
helyett a választott szakot mondtuk el a nevünk után. Sokan jöttek Köd és
Esőrejtekből, de ami igazán meglepő volt az egy sziklarejteki srác, akit még
életemben nem láttam, de ő nagyon is jól tudta, hogy én ki vagyok, tekintve,
hogy látott már a papussal a városban.
– Szóval
itt bujkáltatok. – lépett mellénk Konan, papírlapokkal a kezében.
– A
másik boltnál nagy a tömeg. – felelte Hidan, aki első körben a koli túl oldalán
lévő boltot célozta meg, de ott belefutottunk Mr. Bunkóba aki úgy tűnik elég
durván rá van kattanva Hidanre és hazugságokat terjeszt róla a diákok között.
Jobb lesz ha időben lépünk erre valamit, különben a tanárok fülébe is eljut és
később gondjai lehetnek belőle.. Jobban átgondolva durván egy éve még rohadtul
nem érdekelt volna ez az egész.. Talán még el is hittem volna a pletykát.
– Először
ott kerestelek titeket. – ismerte el Konan és a mögöttünk lévő kisboltra
nézett. A kollégium biztosítja számunkra a három fő étkezést, de persze arra is
van lehetőségünk, hogy az udvaron kijelölt helyeken magunkra főzhessünk. A
senpaiaink megszavaztatták, hogy közösen készítsük az ebédünket vagy sem, és
mivel az elmondásuk alapján a kolis menza bűn rossz.. Sokan feltették a kezüket,
köztük végül én is. Szóval azon felül, hogy a ˝beavatással˝ és az ismerkedéssel
telt a nap (délután..), ott volt még a csoportonkénti eligazítás és
megbeszélés. A felettünk járók szervezik az egyetemi avatást, ahogy az sok
helyen hagyomány. Idén azonban pontversenyt szerveztek. A győztes csapat
bérleteket kap, de azt nem mondták el, hogy milyen bérletről van szó.. Kaja,
kondi vagy olvasó bérlet? Mintha érdekelne.. Viszont a ˝meglepetés˝ nyeremény nagyon is
foglalkoztat. Csokit kapunk majd, vagy valami bugyuta kulcstartót? Hűűű de
izgiii..
– Ti
már eldöntöttétek mit adtok elő? – és itt a másik újdonság, amit mi jövőre
biztos kihagyunk a szervezésből. A tábor öt napos, az első nap elmegy az
ismerkedéssel de azért az utolsó napra hozzunk össze egy pár perces darabot.
Kész kabaré az egész. Ez történik, ha olyan idióta senpaiaink vannak mint Mr.
Bunkó és hisztis Pandácska.
– Elég
gyér választási lehetőségek voltak, szóval a kevésbé szart választották a
lányok. – vont vállat Hidan. – Viszont mivel Kakuzuval chateltem éppen, gőzöm
sincs mit fogunk előadni. – már meg sem lepődtem. – Azt mondták hercegnőt
csinálnak belőlem..
– Ti
már kiosztottátok a szerepeket? – kérdeztem meglepetten, ugyanis mi addig
jutottunk, hogy megszavaztuk a Hófehérkét mert miért is ne.. Nekem jobban
tetszett volna valami komolyabb, de a lányok voltak többségben és ők a harcos
hercegnőt akarták. Itachival elhünnögtük, hogy ennyi erővel lehetett volna a
kishableány is és mekkora poén lenne becsavarni egy rongyba a hangos kiscsajt
aki a Hófehérke mellett érvelt.. És mielőtt bárki azt hihette volna a csapatunk
közül, hogy Jégcsap és én jóban vagyunk, rögtön átment a kis ˝beszélgetésünk˝
sértések áradatává ami végül úgy ért véget, hogy Itachi ismét megkergetett én
pedig ismét megharaptam. Lehet ezúttal tényleg kiharapok belőle egy darabot a
darab végére… Haha.. Milyen vicces voltam (csupa iróniával). Jégcsap lesz az
alma én meg Hófehérke. Kiharapok egy darabot az arcából aztán szemen köpöm vele
a boszorkányt. Zseniális. Darabokat kéne írnom.
– Mi
egy animét írunk át, bár a szerepek még nincsenek fixálva. – mutatta felénk a
kezében lévő lapot Konan. Kuroshitsuji.
– Jaa
ez azaz anime amiben a láncfűrészes fickó van. – jutott eszembe hirtelen.
– Halálisten
és igen. De csak őt jegyezted meg? – kérdezte Konan kissé furcsán grimaszolva.
– Láncfűrésze
van. – ismételtem meg. Hidan rögtön felélénkült és hevesen bólogatva tette
hozzá:
– UnderTakernek
meg kaszája van!
– Ki
azaz UnderTaker?
– Fogadjunk
hogy nem is nézted végig. – szörnyülködött amit nem igazán tudtam mire vélni.
– A
Robbanásveszély jobban érdekelt. – vontam vállat. – Amúgy meg miért jöttél
ennyire lázba attól hogy kaszája van? A láncfűrész menőbb. – Hidan elkerekedett
szemekkel nézett rám.
– A
kasza sokkal menőbb!
– Akkor
én meg a fűnyírósra szavazok és vita lezárva! – szólt közbe Konan. Milyen
fűnyírós? – De végül is az alap ötlet, hogy a halálistenek kerti és
mezőgazdasági eszközökkel gyűjtenek lelkeket, tényleg egész ütős. –
gondolkodott el.
– Vajon
olyan is van akinek kapája van? – kérdezte Hidan.
– Rotációs
kapája? – fordultam felé mire fáradtan felsóhajtott.
– Odavagy
a hangos dolgokért mi?
– Ezért
szeret téged is. – csípte meg az arcát Konan. Ezzel mondjuk vitatkoznék.. Bár a
hangos eszközöket bírom a filmekben. Ha aludni akarok és a szomszéd elkezd
füvet nyírni attól ki tudok borulni.
– De
eddig csak csendes emberek vették körül nem? – kérdezte Nagato aki eddig
csendben nyomkodta a telefonját.
– Naruto
hangos. Meg Kurotsuchi is.
– Ki
az Kurosuchi?
– KuroTsuchi.
– javítottam ki.
– Kurot..
shit.. suji?
– Ja.
– hagytam rá végül. Túl fáradt vagyok ehhez. – Sziklarejteki. Együtt nőttünk
fel.
– Lassan
vissza kéne mennünk. A tanárok ma esti kerti mozis ötlete befuccsolt valami
technikai baki miatt. Szóval vacsora a menzán, aztán bizonyos keretek között
elüthetjük az estét. Viszont este 10-kor bezárják a kapukat.
– Úgy
is rég másztam kerítést. Belefér. – vont vállat Hidan. A telefonomra pillantva
lecsekkoltam az időt és fáradtan vettem tudomásul, hogy alig telt el fél óra
mióta itt vagyunk kint. Délben kezdődött az eligazítás meg miegymás. Meglepően
gyorsan lezavarták a tűzvédelmi előadást, meg a koli igazgatója mondott pár
szót a kollégiumról is miközben minden egyes mondat előtt nagy levegőt vett a
száján keresztül, hiába volt egy-két mondat két-három szó.. Úgy festett mint
akinek rohama van.. Egészen addig aggódtam egy picit amíg Hidan a képembe nem
nyomta a telefonját amin pandák hintáztak.. Bár először elküldtem a francba a
hülye videóival együtt, később mégis vele együtt néztük a videót. A többes szám
alatt a kedves szobatársamat értem, akivel a késésünk miatt csak szélen
jutottunk helyhez.. Eleinte jót állt magáért, tekintve hogy a padon mindössze
másfél hely volt ha az én valagammal mérjük.. Na de végül megsajnáltam
szerencsétlent és lerántottam magam mellé, így osztozkodtunk meg azon a kis
helyen. Az mellékes hogy mindig arcon csaptam a hajammal mikor Hidanhez
fordultam.. Igazából én tökre élveztem a dolgot, de ő megunta a kis játékomat
és elég durván kitépte a hajamból a hajgumit.. Így kicsivel nagyobb
mozdulatokat kellett tennem, de igyekeztem kimutatni a szeretetemet. Mikor
végül dühösen hünnögve megkérdezte miért simogatom aranyszálakhoz hasonlatos,
gyöngéden selymes és puha tincseimmel arcocskáját, a pilláimat rebegtetve
közöltem, hogy ez a legjobb módja egy kisállat magunkhoz szoktatásához.. Így
történt, hogy Itachi akkora nyaklevest lekevert (nem is értettem miért lökte a
vállamra a hajam nagy részét.. Túl későn fogtam fel, hogy csak a tarkómat
akarta szabaddá tenni, de a lényeg, hogy) akkorát csattant a keze a nyakamon,
hogy az igazgatónő egy pillanatra abbahagyta a levegőkapkodásos monológját és
meglepetten nézett ránk.. Miután elcsitultak a dolgok és mindenki visszatért az
elfoglaltságaihoz (telefonozás, susmus, az igazgatónő mikrofonba beszélt pedig
szerintem máshogy is lefoglalhatta volna magát de hát ő tudja..) megbosszultam
Itachi előbbi támadását.. Oldalba böktem.. Elég erősen, valahol a bordái közé..
A könyökével vissza bökött.. Erre Hidan közölte, hogy ez már facebookon
szexuális felkérés, így a következő bökést ő kapta.. Eleinte egész gyengéden
˝játszottunk˝ magunkhoz képest, de végül akkorát löktem Itachin hogy leesett a
padról.. Ez még vicces is lett volna, csakhogy reflexszerűen kapta volna el a
terem falán lévő (totálisan indokolatlan) bordásfalat.. Ami helyet a fa lécek között
tekergőző hosszabbítót kapta el. A hosszabbító azon része ami a bordásfal egyik
lécén volt körbetekerve (amúgy ezt se értem de mindegy), pont a dugasznál
lógott ki.. És Itachi ezt kapta el ami a súlyától és a hirtelen rántástól
szétjött.. A mikrofon pedig elhallgatott… És mindenki ránk nézett. Mi pedig
ahelyett, hogy éretten viselkedtünk volna és vissza dugjuk a dugaszt helyére,
majd csendben meghúzzuk magunkat az előadás végéig.. Noss egymást kezdtük
hibáztatni. Én Itachira mutogattam, aki nagyon csúnyán nézett rám. Hidanből
kitört a nevetés, mire rá meg én néztem csúnyán. Itachi elhünnögött pár
romantikusan szívmelengető szót, mire dühösen kezdtem ordibálni vele, különféle
szitokszavakkal illetve az agyát, a farkát, a seggét, meg úgy alapjában véve a természetét..
Ez neki sem tetszett túlzottan így megragadta a felsőmet és elég dühösen
morgott a képembe, mire közöltem vele (igencsak hangosan), hogy még a szája is
büdös (ami persze nem volt igaz). Hidan próbált minket szétszedni de így végül
ő is benyelt egy-két ütést ami miatt dühbe gurult és ő is verni kezdett
minket... Így végződött az ügy azzal, hogy kiültettek minket a folyosóra.. Ott
pedig pandás videókat néztünk Hidan telefonján, mintha mi sem történt volna..
– A
túlbuzgók most írják a darabot mi? – kérdeztem csak úgy mellékesen és Konanre
pillantottam aki kissé mogorván pillantott fel a lapjaiból.
– A
darabírás meglepően szórakoztató. És nem mellesleg te kurvára élveznéd. Gondolj
csak bele, megmondhatnád Itachinak, hogy mit csináljon, mit mondjon, milyen
jelmeze legyen. – kecsegtető ajánlat, csakhogy évek óta próbálkozok vele, hogy
értelmes és kedves mondatokat csikarjak ki belőle, ami általában félévente
egyszer történt meg és akkor is minimum két mondatig jutottunk, utána elkezdett
anyázni..
– Már
így is úgy táncol ahogy én akarom. – vontam vállat hanyagul, és bár a
jelenlévők is tudták, hogy ez egyáltalán nem igaz, még is rám hagyták a dolgot.
– Te
vagy az egyetlen aki ki tudja hozni a sodrából. – motyogta Nagato. – Még sosem
láttam ilyennek.. – hát igen. Nagato csapata nem messze ült mellettünk az
udvaron, így ők szemtanúi lehettek a fogócskánknak. A nagyteremben lévő beszéd
alatt el tudtam csípni pár rangidős tekintetét, köztük a kékhajú Kisaméét és..
Sasoriét is..
– Tényleg
Nagato, ti mit adtok elő? – kérdezte Konan elterelve a témát. A vörös hajú srác
fáradtan nyúlt a zsebébe amiből kivett egy papírzsepit amire tollal volt írva
valami.
– Robbanásveszély.
– Csapatot
akarok váltani. – motyogtam szomorúan. Nem fair, hogy ők a kedvenc sorozatomból
adnak elő valami jelenetet én meg egy agyon rágott hercegnőt kapok.. Talán
tényleg csatlakoznom kellett volna a túlbuzgókhoz a darab megszervezésében.. Ha
már ezt a borzalmas darabot szavazták meg, legalább fel dobhattam volna
valamivel amivel Itachi agyára mehetek. Például fél meztelenkedhetne a
színpadon. Még több csaj tapadna rá mint alapból. Egy perc nyugta sem lenne.
Jut eszembe, végül nem csináltam neki fanclubbot.. Bár jobban átgondolva talán
már van neki egy..
Megjegyzések
Mellesleg nagyon imádtam. Még mindig meg tud nevettetni. :D
Megjegyzés küldése