Sziklarejtek árvája 43. rész

Berobogtam a 127-es szobába és.. Kezdődjék a gólyatábor!


Unottan pislogtam a hatalmas épületre és megpróbáltam kizárni a feltörő emlékeket.. Mikor Konohába jöttem itt szállásoltak el és mivel sok Konohai is igénybe vette ezt a kollégiumot az egyetem idején, mondván, hogy ezzel kicsit kiszakadnak a családi környezetből.. Na jó lényeg a lényeg, ez a kollégium tele volt egyetemistákkal én meg kis kilencedikesként próbáltam bizonygatni, hogy nem vagyok meleg.. Persze itt még senki nem hajtott rám, csak piszkáltak, hogy kis buzi vagyok.. Utáltam itt lenni, így mikor megismertem Narutot, örömmel elfogadtam az ajánlatát, hogy költözzek hozzá. Főleg mivel a kapcsolatunk már-már testvéri volt és mostanra nem csak, hogy ˝már-már testvéri˝ hanem komolyan testvérek vagyunk. Vér nélkül de komoly testvérek.. Véresen komoly testvérek..
– Az arcodra van írva, hogy ˝bazd meg még ez is..˝ - utánozta le az unott arcomat Hidan.
– Majdnem. Arra gondoltam, hogy mennyire örültem mikor kiköltöztem innen. – bár a második fele valóban az hogy most jöhetek ide vissza egyetemi szívatásra.. Úgy hogy igen.. Még ez is..
– Te is laktál itt egy ideig? – kérdezte meglepetten.
– Miért? Te is? – kérdeztem vissza hasonlóképp, csak mert nem rémlik hogy valaha láttam volna.
– Ja, egy pár hónapig. Itt haverkodtam össze Kimimaroval. Ő azóta is itt él. Meg Juugo is. – vágta le magát a járda szélére és a kezével legyezgette magát. – Téged is kidobtak?
– Nem. Bármit csináltam mindig elnézték. – mert a Tsuchikage személyesen hozott el ide a beiratkozásra. Pedig vagy százszor megkértem, hogy maradjon otthon, de ő azt hitte, hogy szégyellem őt.. Ezért eljött had égjen a fejem. Pedig csak nem akartam, hogy kikészüljön az utazástól.. Amúgy örültem neki, hogy eljött, de eléggé elfáradt. – Téged miért rúgtak ki? – kérdeztem az albínót aki ledobva magáról a felsőjét, kidőlt a füvön.
– Mindig későn értem vissza és bár eredetileg úgy volt, hogy az egyetemistáknak ez megengedett, a gimisek kicsit szigorúbban voltak fogva.. A második hónap körül megunták, hogy szarok rájuk és kidobtak az éjszaka közepén..
– És jött Kakuzu, felkarolt mint egy kóbor macskát és haza vitt, hogy megetessen és megszeretgessen. – hallottuk meg Konan hangját aki ekkor lépett mellém. Kérdőn pillantottam a hátam mögé, de Nagaton kívül nem láttam senkit. A kis emo fiú intett aztán bement az épületbe. Mivel ő egyetemista, hamarabb kellett volna érkeznie, hogy ott legyen az előkészületeken.. Na mindegy..
– Tévedsz Konan. Meglepő, de Itachi és Kisame találtak rám a parkban. Itachi nem mondott semmit, Kisame pedig gondolta jó fej lesz és megengedte, hogy a kanapén aludjak. Kakuzu még az éjszaka közepén kiszúrta az ingyenélőt, vagyis engem, és rögtön felébresztett, hogy mik a szándékaim és  jobb ha tudom, hogy nem csövezhetek mindig náluk.
– Hát.. Ez valahogy egészen rá vall. – értettem egyet és Konanre pillantottam aki látszólag nem volt megelégedve a történettel. – De akkor végül, hogy jöttetek össze?
– Ahogy bárki más. Rájöttünk, hogy jók vagyunk együtt, lefeküdtünk és másnap már egy pár voltunk.
– Az emberek nem így jönnek össze. – morogtam kelletlenül.
– Deidara szívem a te verziód az ami nem normális. Részegre iszod magad, és másnap valaki ágyában ébredsz. Aztán hipp-hopp már nem vagy szingli. – csapta össze a tenyerét Hidan és megpróbált úgy helyezkedni a füvön, hogy agyon nyomja a rovarokat maga alatt. Legalábbis a mozdulatit nézve nekem ez jött le..
– Hát.. Ebben mondjuk igaza van. – mosolygott rám Konan.
– Ha már itt tartunk, ti hogy jöttetek össze Painnel? – kérdezte az albínó.
– Engem inkább az érdekelne, hogy miért nem itt éltetek az albérlet helyett. – böktem a mögöttünk álló kollégiumra.
– Pain, Nagato és én gyerekkori barátok voltunk egy árva házban, de végül mind a hármunkat örökbe fogadták. Nagatoval közel laktunk egymáshoz de Painről sokáig semmit sem tudtunk a távolság miatt. Nem igazán tudtam használni a netet, Nagato pedig eljött ide a gimibe. Sokat mesélt a koliról, szóval végül albérletbe költözött én pedig beköltöztem hozzá, mikor felvettek a konohai gimnáziumba.
– Gyanúús.. Nem mondott semmit Painről. – csücsörített Hidan amin elmosolyodtam.
– Pain rossz társaságba keveredett és elég durván össze kaptak Nagatoval. Végül Konan tett köztük rendet. – fejeztem be a sztorit. Részben ezek miatt a gondok miatt lettünk jóban Konannel. Elég sokat szipogott a tetőn Pain miatt még a gimiben.. Én pedig szerettem elmenekülni a világ elől (amiben Kakashi is él).
– És Kankurou? Őt sem láttam soha a koliban. – morfondírozott Hidan.
– Ő nem árva, és a szülei albérletet kerestek a három gyerek számára. – mert ugye a Kazekage gyereki, de ezt nem akarom reklámozni. – De Obito miért nem jött ide lakni? – kérdeztem mert eszembe jutott, hogy elég rossz a kapcsolata az apjával.
– Ezt Kakuzu is megkérdezte tőle. Azt mondta az apja szégyellte volna olyan helyre küldeni ahol ismerik őt.
– Miért kérdezett tőle ilyet Kakuzu?
– Mert beköltözött hozzánk egy hete. – vont vállat hanyagul és végül megunta a bogarakat és felült. Konan segítőkészen lépett mellé és szedegette ki a hajából a fűszálakat meg leseperte a hátát amin néhány friss csípés volt látható. Pár perc múlva Kankurou is megérkezett így végre bemehettünk a szívatás kedves előterébe, ahol még mosolyognak és úgy érezheted, nem lesz itt semmi féle szemétkedés, hisz ez arról szól, hogy jól érezzük magunkat. Amíg jó a társaság és nem engem piszkálnak egyedül, addig nem nagyon izgat mit csinálnak.. Hülye jelmezek, ragadós festékkel töltött lufik, vagy romlott tejföl.. Én mindent kibírok. De ha Uchihát látok.. Na akkor sikítok és letépem az arcát.
– Sziasztok, az asztalnál kaptok egy-egy szatyrot, benne lesznek a tudnivalók és egy kártya a csapatotok színével. – mosolygott ránk egy meglehetősen alacsony lány. Megköszöntük és tovább mentünk az említett asztalhoz ahol snassz papír zacskókat nyomtak a kezünkbe amin egy-egy szám volt. 127.. Remélem ezek nem szoba számok..
– 127.. Rendben, kérlek diktáld a neved. – nézett rám egy magas, róka képű srác.
– Iwatoshi Deidara. – hebegtem a lapját nézve, de pont nem láttam rá, hogy kikkel kerülök egy szobába, azt viszonyt láttam, hogy egy fekete pötty van a szoba mellett, valószínűleg azzal kerülök egy szobába akivel egy csapatban leszünk.. A lap tetején a szobák elosztása a gólyatábor idejére, felirat volt nyomva.. Az első emelet.. Háromágyas szobák.. A másodikon négy férőhelyesek vannak, a harmadikon pedig vegyes. Ha jól emlékszem a földszinten van néhány hat férőhelyes szoba is.. Mái napig nem értem mi értelme ezeknek.. Miért nem lehet minden szoba ugyanannyi férő helyes?
– Miért írják fel a nevünket? – kérdezte Hidan mire az egyik srácnak felcsillant a szeme és egy beképzelt vigyor terült el a képén.
– Csak nem? Kakuzu kis kedvence! – nevetett fel és elé lépve kezet nyújtott. – A nevem Hitoshi. – Hidan pislogás nélkül meredt rá, majd elmosolyodott és megfogta a srác kezét.
– Kakuzu kis kedvence, de nyugodtan hívj Kedvencnek. Az őfelsége is tetszik, ha változatosságra vágysz. – szorította meg a kezét, majd elengedte. – Szóval? Miért írjátok fel a neveket? – a srác kissé veszített a lendületéből. Valószínűleg meg akarta alázni, de Hidan elég egyértelművé tette, hogy hidegen hagyja a dolog. Elég hirtelen haragú tud lenni, de ha valami igaz akkor igaz, ezen nem fog megsértődni. Bár a „kis kedvenc” jelző valószínűleg neki sem tetszett..
– Hogy ne legyen csere-bere a csapatok és a szobák között. – válaszolta a rókaképű srác aki kissé furcsán méregette Hidant. – Egy óra múlva lesz az eligazítás, addig nyugodtan menjetek fel és pakoljátok ki a cuccaitokat. – mosolygott ránk. Ekkor a lenéző alak ismét megtalálta a hangját és valahonnan újra önbizalmat gyűjtött a kötekedéshez.
– Ahogy elnézem csak lányokkal leszel körülvéve és a csapat színed is édes. Milyen kár, hogy nem tudsz ringyóskodni esténként.
– Majd átmegyek hozzád ha nagyon akarod, bár kétlem, hogy ki tudnál elégíteni. – vágta vissza Hidan csípőből.
– Sajnálatos módon egészséges nemi életet élek. Egy srácra soha nem tudnám felállítani, de nyugodtan kérdezd meg anyádat hogy mennyire élvezte mikor megdugtam.
– Egészséges nemi élet egy hullát megbecsteleníteni? Te aztán durván nekrofíl vagy, ha a csontokra élvezel. Ja meg az sincs kizárva hogy véletlenül apámat találtad be, szóval ezek szerint buzi is vagy. Gratulálok. – néha elfelejtem, hogy Hidan ismer olyan szavakat mint a nekrofília.. A srác csak a szemét forgatta.
– Akkor a nevelő anyád. Nem mutatkozott be részletesen mikor felvettem a sarkon.
– Nincs nevelő anyám.. Te most próbálsz valami hazugsággal megetetni? – mintha eddig nem tűnt volna fel, hogy hazudik..
– Legyen ez a végszó! – vágott közbe a rókaképű. – Az eligazításon találkozunk. – mosolygott mi pedig elindultunk az emeletre..
– Gyakran fordul elő ilyesmi? – kérdezte Konan a grimaszoló Hidant, aki csak unottan vállat vont.
– Megesik.. Gondolom ez az eredménye, ha felvállalod a kapcsolatodat. – bosszankodott de lényegében gyorsan megemésztette az esetet. Engem sosem piszkáltak Sasori miatt.. Vagyis nem így. Néha Jégcsap tett pár megjegyzést de ennyi. A hosszú hajam miatt többször szekáltak régen, de mára már senkit sem érdekel.
– Ti milyen színű papírt kaptatok? – kérdezte Konan aki nem bírta ki, hogy bele ne lessen a papírzacskóba. – Én kéket. – én is beletúrtam a zacskóba és egy fekete kartonpapírt pillantottam meg. Szóval a pöttyök tényleg a csapat színt jelölték.
– Én rózsaszínt.. Kurva jó.. – morogta Hidan és hangosan felsóhajtott.
– Az enyém piros. – emelt ki egy élénk piros lapot bizonyítékul Kankurou.
– Fekete. – morogtam unottan.
– Ennyire azért ne lelkesedj. – lökött oldalba Konan. Semmi kedvem nem volt ehhez az egészhez, de a többiek rágták a fülem, hogy ez tök jó móka lesz és hogy nem hagyhatom ki. Ha mást nem majd végig szenvedem, de legalább lesz róla valami emlékem és nem otthon fogok gubbasztani. Marha jó, tényleg.. Amúgy meg az is szép emlék lett volna ha kihagyom. Egyszer hagytam ki egy nyári tábort és tökre élveztem. Strandon voltam helyette Kurotsuchival és Akatsuchival és otthon elolvastam a „szép-szép de idióta” című alkotást az egyik kedvenc írómtól, Mamiya Kousei-től.
– Az én szobám erre lesz. – hagytam ott őket, mivel nagyon úgy tűnt, hogy Hidan a földszinti szobát kapta, Konan pedig a második emeleten lesz. Kankurou utánam jött de nem mondott semmit, csak benyitott a folyosón lévő egyik szobába, és bement. Egy pillanatra megálltam és megnéztem a számot. 123. Nincs messze attól amiben én leszek.. Benyitottam a 127-be és… Vannak azok a filmek amikor benyitsz egy szobába, a nyitott ajtó és ablak miatt kisebb huzat keletkezik és meglibbenti a függönyt ami miatt varázslatos hangulatot kölcsönöz a kis helyiségnek.. Ja.. De ez nem az a film. A huzattól épp csak annyit tudtam felfogni, hogy az íróasztalon lévő lapok lerepülnek a földre, egy ablak belecsapódik egy ember arcába, mire ő dühösen eltolja az ablakot és mikor már épp átkozódni kezdenék, az ajtó dönt úgy, hogy ha az ablakot nem sikerült becsukni akkor majd ő orvosolja a huzat gondot és az én arcomba csapódik.. A fejemet fogva estem térdre és fojtottan ordítottam fel.. Ajtók nyíltak ki a folyosón, köztük az előttem lévő is, és Itachi lépett ki rajta, vöröslő orral és homlokkal.. Mert ez is csak velünk történhet meg.
– Hn.. – ja ez szerintem is gáz.. Felállva a földről néztem fel rá és nem kell észlénynek lenni, hogy tudjam mire gondol.
– Cserét. Most. – jelentettük ki tökéletesen egyszerre és már el is indultunk lefelé, hogy reklamáljunk. Kankurou kissé értetlenül szemlélt minket. Alig pár másodperce váltunk el és alig pár másodperce kerültem egy szobába Itachival, máris kárt okoztunk egymásban. Ez már komolyan nevetséges.. Lefelé trappolva a lépcsőn a rókaképű srác és a bunkó felkapta a fejét, a túlzott lendületünk miatt ugyanis, majdnem pofára estem, de megkapaszkodtam a korlátban meg Itachi hajában, aki nem díjazta túlzottan a reflexeimet.. Mondjuk én kifejezetten élveztem beletépni a fekete coffba és ezzel megmenteni magamat egy újabb eséstől, de hát na.
– Ne nézz ilyen csúnyán. – léptem el mellette majd a kezemre pillantottam amin néhány fekete hajszál maradt.. – Öhm.. – néztem Itachira és felé tartottam a tenyerem. – Bocs, ezt vissza adom. – Itachinál ekkor szakadt el az a bizonyos cérna, ez esetben ˝haj˝, és izomból csapott bele a kezembe amit felé tartottam. Fájdalmasan nyüszítettem fel az égető érzésre. Sosem voltam jó piros-pacsizásban.
– Cserélni akarunk. – jelentette ki Itachi dühösen mire a két srác megszeppenve nézett ránk.
– Azt nem lehet.
– Basszus alig két perce nyitottam be a szobába és ez lett belőle! – mutattam az arcomra majd az Itachiéra.. Kisebb gondolkozás után a tenyeremet is megmutattam, hátha..
– Mi történt? – sietett oda mellénk az alacsony lány. Dühösen rántottam meg a vállamon lévő utazó táskát és felé fordultam.
– Itachival utáljuk egymást. – kezdtem a mesét. – A gimi alatt többször is tönkre tettünk jó pár rendezvényt.
– Hnnn. (Amit nem, azon nem voltunk jelen.)
- Pontosan. Szóval mi ketten nem lehetünk egy szobában. Sőt.. Egy csapatban sem. – ingattam meg a fejem. Az alacsony lány fáradtan felsóhajtott.
– Mivel az utolsók közt érkeztél.. – nézett rám szúrós szemekkel amiből könnyű volt kikövetkeztetni, hogy nem igazán kedvel. – És Itachi már egyszer lejött reklamálni, így.. Nincs több csere.
– Mi a faszért jöttél le reklamálni!? – fordultam ezúttal Itachi felé aki mogorván nézett maga elé. – Kivel került egy szobába? – fordultam a csaj felé.
– Egy lánnyal aki gyereket akart tőle.. Vagyis még mindig akar.. Szóval letámadta.. És elég sok lány reagált hasonlóan.
– Milyen elcseszett ízlése van itt mindenkinek.. – morogtam mire válaszul Itachi arrébb lépett mellőlem és sok évi tapasztalat alapján ez nem csak az undor jele, hanem a támadási előkészületeké. Már bennem volt a mozdulat hogy hátra toljam a táskám, de ekkor eszembe jutott az oldalában lévő kulacs amit nem kéne összetörni, szóval.. Kitártam a kezem és Itachi karjaiba omlottam aki amúgy valószínűleg seggbe akart rúgni (ahogy azt előre sejtettem), de így fél lábon értem el az öleléssel és mind ketten a padlón landoltunk..
– Mi a fa.. – kezdte volna de én kihasználva az újabb lehetőséget szerelmesen bújtam a mellkasához és fel pislogtam az alacsony (ebből a szögből magas) lányra.
– Ám legyen. Akkor majd buzit csinálok belőle a természetes bájommal és egy nő sem kaphatja meg soha a magvait. – Éreztem ahogy Itachi ellazul és várakozón pillant a lányra, hátha az iménti fenyegetésem célba ér.. Egy ideig erősen mérlegelte a lehetőségeit.. De ezután a két srácra nézett akik nem igazán akartak egyik félnek sem segíteni.. A lány dühösen nézett vissza ránk amiből már tudtam, hogy vesztettünk.
– Nincs csere-bere! És ha nem akarjátok felfüggesztéssel indítani az egyetemi éveiteket akkor ajánlom, hogy viselkedjetek normálisan! – csattant fel dühösen. Lemondóan felsóhajtottam és felálltam Itachiról, majd mint békejobbot, úgy nyújtottam felé a kezem, hogy felhúzzam. Mikor megfogta a kezem én pedig megvártam míg az ülepe egy kicsit megemelkedik a földről.. Kinyitottam a tenyerem, ami a nagy izgalmaktól eléggé megizzadt és csúszós lett, a szerencsém pedig úgy hozta, hogy Itachi vissza pottyant a földre.. Dühösen nézett fel rám én pedig megmutattam a még mindig vöröslő tenyeremet. – Most mondtam, hogy normálisan! – ordította el magát a lány.
– Értettem Pandácska. – utaltam az alsóneműje mintázatára, amit a földön fekve pont láttam. A lány elvörösödött a két srác pedig meglepetten nézett rá.
– Most azonnal tűnjetek innen! – ordított ránk és tekintve, hogy egy pandás bugyiban lévő, alacsony lányról van szó, jobbnak láttam engedelmeskedni, szóval felrohantam az elsőre. Még hallottam Itachi lépteit, aki kicsit megkésve tudott csak utánam jönni és Uchihákhoz méltóan nem rohangált.. Ezt persze gyakran elfelejti, de hát na. Utánam ki ne futna? Berobogtam a 127-es szobába és levágtam a cuccaimat az egyik üres ágyra. Itachi is hasonló rosszkedvvel ült le a saját ágyára.
– Nem akarsz véletlenül haza menni? – kérdeztem mire kihívóan villantak meg a szemei.
– Hn (Menj te.)
– Mennék, de.. Mihez kezdenél nélkülem? – kérdeztem egy negédes mosollyal.
– Hn.. (Ha a közelembe mersz jönni..)
– Jajj ne légy nevetséges. Egyértelműen nem vagy az esetem. – legyintettem és leültem az ágyra majd elkezdtem kicsomagolni a táskámból. – Most öt napig szoba társak leszünk. Az osztálykiránduláson is el tudtuk viselni egymást, bár akadtak nézeteltéréseink, de ez már csak ilyen. – vettem elő a táskámból egy kis plüss nyuszit és oda dobtam neki. A szemöldökét ráncolva meredt a plüssre. – Ez Naruto táskája. Valószínűleg az övé, de biztos nem bánja, hogy kölcsön adom neked. Rád fér egy kis vidámság, tudod. – kacsintottam, de a legnagyobb meglepetésemre, nem nézett rám csúnyán, csak megforgatta a szemeit és letette maga mellé az ágyra. – Komolyan tetszik? Neked adom ha kell.
– Barom.. – sóhajtotta és eldőlt az ágyán. A nyuszi a feje mellett pihent. Igazából tényleg nem tudom, hogy honnan van az a plüss. Beletúrtam a kapott zacskóba és egy kis tájékozatót vettem ki belőle. Hát.. Egész.. Lényegre törő.. De az igazi programok minden bizonnyal este lesznek, amikről a tanárok nem tudnak. Szóval eligazítás.. Az minek? Tűzvédelmi előadás, általános szabályok és néhány szó a kollégiumról meg az egyetemről.. Mivel ez a kollégium kifejezetten a Konohai Egyetemhez tartozik, így jelenleg csak azok a diákok vannak itt akik oda járnak. De amint elkezdődik az iskola megtelik gimnazistákkal és azokkal akik nappali képzéseken vesznek részt a városban.
– Komolyan nem vágod hozzám a nyuszit? – kérdeztem Itachira nézve aki hátra nyúlt a feje mellé és megragadta a kis tapsifülest majd vaktában hozzám vágta.. A nyuszi a homlokomról pattant az ölembe.. És bár lenyűgöző Itachi szerencséje (lásd az ablakot és engem), de ezt jobb ha nem mondom el neki. A végén még elbízná magát.
– Hn? (Most örülsz?)
– Nagyon. Igazából egész cuki. Lehet megtartom. – tapogattam meg a füleit. Itachi nem válaszolt ami bár kicsit rosszul esett, azért őt is meg tudom érteni. Letettem a táskámat a földre és előhalászva a zsebemből a fülesem és a telefonom, elindítottam egy zenét és végig dőlve az ágyon merültem el egy nyugis kis világban ahol kis Deidarák ugrándoznak a legelőn és egész nap azt csinálnak amit akarnak..

Néhány órával később

Az árnyékban ücsörögve ittam ki a kulacsom tartalmának utolsó cseppjeit és fáradtan sóhajtottam fel mikor Hidan elnyomta a cigijét.. Bár már nem tűz olyan erősen a nap, attól még elég fülledt a levegő. Alig van szélmozgás..
– Lassan vissza kéne mennünk. – jelentette ki Hidan, de Nagatoval úgy tettünk, mintha meg sem szólalt volna. Ezt az albínó is észre vette szóval minden mindegy alapon nekidőlt a bolt falának és lehunyva a szemeit elcsendesedett. A meleg belőle is kiveszi az energiát. Az eligazítás után elénekeltük a himnuszt és minden gólya egyszerre futotta körbe a kolit és az egyetemet is ami egyébként egy 10 perces sétára van a kollégiumtól, de futva természetesen gyorsabban odaértünk.. A futás után bemehettünk az iskolába is ahol mindenkit a saját szakára irányítottak. Mivel engem a művészeti ágak érdekeltek és logikusan erre is jelentkeztem, így a művészet történeti csoporttal tartottunk egy ismerkedős beszélgetést. A pólók színe itt még nem számított, de a kíváncsiság nagy úr, ezért a bemutatkozás elején sokan a kapott lapocska színét is elmondták, mivel a pólókat még nem osztották ki. Összesen három fekete csapattaggal volt szerencsém megismerkedni, de egyikük sem volt szimpatikus, főleg mert két srác rögtön átkarolt (ezzel megzavarva a személyes teremet) és közölték, hogy akkor mi egy csapat vagyunk, és itt az ideje információkat gyűjteni az ellenfeleinkről.. Szerencsére a harmadik fekete pólós lány nem így vélekedett, de később kiderült, hogy ő volt az aki letámadta Itachit egy gyerek és házasság reményében.. Szóval gőzöm sincs hogy akikkel végül jól elbeszélgettem milyen pólót fognak majd viselni (nem jegyeztem meg minden színt ami elhangzott), de legalább megnyugtat a tudat, hogy lesznek jó fej osztálytársaim is. Miután a suliból visszajöttünk, elkezdődött az igazi tábor.. A csoportok szín szerint félre vonultak és ismét jöhetett egy bemutatkozás, ahol most a póló színe helyett a választott szakot mondtuk el a nevünk után. Sokan jöttek Köd és Esőrejtekből, de ami igazán meglepő volt az egy sziklarejteki srác, akit még életemben nem láttam, de ő nagyon is jól tudta, hogy én ki vagyok, tekintve, hogy látott már a papussal a városban.
– Szóval itt bujkáltatok. – lépett mellénk Konan, papírlapokkal a kezében.
– A másik boltnál nagy a tömeg. – felelte Hidan, aki első körben a koli túl oldalán lévő boltot célozta meg, de ott belefutottunk Mr. Bunkóba aki úgy tűnik elég durván rá van kattanva Hidanre és hazugságokat terjeszt róla a diákok között. Jobb lesz ha időben lépünk erre valamit, különben a tanárok fülébe is eljut és később gondjai lehetnek belőle.. Jobban átgondolva durván egy éve még rohadtul nem érdekelt volna ez az egész.. Talán még el is hittem volna a pletykát.
– Először ott kerestelek titeket. – ismerte el Konan és a mögöttünk lévő kisboltra nézett. A kollégium biztosítja számunkra a három fő étkezést, de persze arra is van lehetőségünk, hogy az udvaron kijelölt helyeken magunkra főzhessünk. A senpaiaink megszavaztatták, hogy közösen készítsük az ebédünket vagy sem, és mivel az elmondásuk alapján a kolis menza bűn rossz.. Sokan feltették a kezüket, köztük végül én is. Szóval azon felül, hogy a ˝beavatással˝ és az ismerkedéssel telt a nap (délután..), ott volt még a csoportonkénti eligazítás és megbeszélés. A felettünk járók szervezik az egyetemi avatást, ahogy az sok helyen hagyomány. Idén azonban pontversenyt szerveztek. A győztes csapat bérleteket kap, de azt nem mondták el, hogy milyen bérletről van szó.. Kaja, kondi vagy olvasó bérlet? Mintha érdekelne..  Viszont a ˝meglepetés˝ nyeremény nagyon is foglalkoztat. Csokit kapunk majd, vagy valami bugyuta kulcstartót? Hűűű de izgiii..
– Ti már eldöntöttétek mit adtok elő? – és itt a másik újdonság, amit mi jövőre biztos kihagyunk a szervezésből. A tábor öt napos, az első nap elmegy az ismerkedéssel de azért az utolsó napra hozzunk össze egy pár perces darabot. Kész kabaré az egész. Ez történik, ha olyan idióta senpaiaink vannak mint Mr. Bunkó és hisztis Pandácska.
– Elég gyér választási lehetőségek voltak, szóval a kevésbé szart választották a lányok. – vont vállat Hidan. – Viszont mivel Kakuzuval chateltem éppen, gőzöm sincs mit fogunk előadni. – már meg sem lepődtem. – Azt mondták hercegnőt csinálnak belőlem..
– Ti már kiosztottátok a szerepeket? – kérdeztem meglepetten, ugyanis mi addig jutottunk, hogy megszavaztuk a Hófehérkét mert miért is ne.. Nekem jobban tetszett volna valami komolyabb, de a lányok voltak többségben és ők a harcos hercegnőt akarták. Itachival elhünnögtük, hogy ennyi erővel lehetett volna a kishableány is és mekkora poén lenne becsavarni egy rongyba a hangos kiscsajt aki a Hófehérke mellett érvelt.. És mielőtt bárki azt hihette volna a csapatunk közül, hogy Jégcsap és én jóban vagyunk, rögtön átment a kis ˝beszélgetésünk˝ sértések áradatává ami végül úgy ért véget, hogy Itachi ismét megkergetett én pedig ismét megharaptam. Lehet ezúttal tényleg kiharapok belőle egy darabot a darab végére… Haha.. Milyen vicces voltam (csupa iróniával). Jégcsap lesz az alma én meg Hófehérke. Kiharapok egy darabot az arcából aztán szemen köpöm vele a boszorkányt. Zseniális. Darabokat kéne írnom.
– Mi egy animét írunk át, bár a szerepek még nincsenek fixálva. – mutatta felénk a kezében lévő lapot Konan. Kuroshitsuji.
– Jaa ez azaz anime amiben a láncfűrészes fickó van. – jutott eszembe hirtelen.
– Halálisten és igen. De csak őt jegyezted meg? – kérdezte Konan kissé furcsán grimaszolva.
– Láncfűrésze van. – ismételtem meg. Hidan rögtön felélénkült és hevesen bólogatva tette hozzá:
– UnderTakernek meg kaszája van!
– Ki azaz UnderTaker?
– Fogadjunk hogy nem is nézted végig. – szörnyülködött amit nem igazán tudtam mire vélni.
– A Robbanásveszély jobban érdekelt. – vontam vállat. – Amúgy meg miért jöttél ennyire lázba attól hogy kaszája van? A láncfűrész menőbb. – Hidan elkerekedett szemekkel nézett rám.
– A kasza sokkal menőbb!
– Akkor én meg a fűnyírósra szavazok és vita lezárva! – szólt közbe Konan. Milyen fűnyírós? – De végül is az alap ötlet, hogy a halálistenek kerti és mezőgazdasági eszközökkel gyűjtenek lelkeket, tényleg egész ütős. – gondolkodott el.
– Vajon olyan is van akinek kapája van? – kérdezte Hidan.
– Rotációs kapája? – fordultam felé mire fáradtan felsóhajtott.
– Odavagy a hangos dolgokért mi?
– Ezért szeret téged is. – csípte meg az arcát Konan. Ezzel mondjuk vitatkoznék.. Bár a hangos eszközöket bírom a filmekben. Ha aludni akarok és a szomszéd elkezd füvet nyírni attól ki tudok borulni.
– De eddig csak csendes emberek vették körül nem? – kérdezte Nagato aki eddig csendben nyomkodta a telefonját.
– Naruto hangos. Meg Kurotsuchi is.
– Ki az Kurosuchi?
– KuroTsuchi. – javítottam ki.
– Kurot.. shit.. suji?
– Ja. – hagytam rá végül. Túl fáradt vagyok ehhez. – Sziklarejteki. Együtt nőttünk fel.
– Lassan vissza kéne mennünk. A tanárok ma esti kerti mozis ötlete befuccsolt valami technikai baki miatt. Szóval vacsora a menzán, aztán bizonyos keretek között elüthetjük az estét. Viszont este 10-kor bezárják a kapukat.
– Úgy is rég másztam kerítést. Belefér. – vont vállat Hidan. A telefonomra pillantva lecsekkoltam az időt és fáradtan vettem tudomásul, hogy alig telt el fél óra mióta itt vagyunk kint. Délben kezdődött az eligazítás meg miegymás. Meglepően gyorsan lezavarták a tűzvédelmi előadást, meg a koli igazgatója mondott pár szót a kollégiumról is miközben minden egyes mondat előtt nagy levegőt vett a száján keresztül, hiába volt egy-két mondat két-három szó.. Úgy festett mint akinek rohama van.. Egészen addig aggódtam egy picit amíg Hidan a képembe nem nyomta a telefonját amin pandák hintáztak.. Bár először elküldtem a francba a hülye videóival együtt, később mégis vele együtt néztük a videót. A többes szám alatt a kedves szobatársamat értem, akivel a késésünk miatt csak szélen jutottunk helyhez.. Eleinte jót állt magáért, tekintve hogy a padon mindössze másfél hely volt ha az én valagammal mérjük.. Na de végül megsajnáltam szerencsétlent és lerántottam magam mellé, így osztozkodtunk meg azon a kis helyen. Az mellékes hogy mindig arcon csaptam a hajammal mikor Hidanhez fordultam.. Igazából én tökre élveztem a dolgot, de ő megunta a kis játékomat és elég durván kitépte a hajamból a hajgumit.. Így kicsivel nagyobb mozdulatokat kellett tennem, de igyekeztem kimutatni a szeretetemet. Mikor végül dühösen hünnögve megkérdezte miért simogatom aranyszálakhoz hasonlatos, gyöngéden selymes és puha tincseimmel arcocskáját, a pilláimat rebegtetve közöltem, hogy ez a legjobb módja egy kisállat magunkhoz szoktatásához.. Így történt, hogy Itachi akkora nyaklevest lekevert (nem is értettem miért lökte a vállamra a hajam nagy részét.. Túl későn fogtam fel, hogy csak a tarkómat akarta szabaddá tenni, de a lényeg, hogy) akkorát csattant a keze a nyakamon, hogy az igazgatónő egy pillanatra abbahagyta a levegőkapkodásos monológját és meglepetten nézett ránk.. Miután elcsitultak a dolgok és mindenki visszatért az elfoglaltságaihoz (telefonozás, susmus, az igazgatónő mikrofonba beszélt pedig szerintem máshogy is lefoglalhatta volna magát de hát ő tudja..) megbosszultam Itachi előbbi támadását.. Oldalba böktem.. Elég erősen, valahol a bordái közé.. A könyökével vissza bökött.. Erre Hidan közölte, hogy ez már facebookon szexuális felkérés, így a következő bökést ő kapta.. Eleinte egész gyengéden ˝játszottunk˝ magunkhoz képest, de végül akkorát löktem Itachin hogy leesett a padról.. Ez még vicces is lett volna, csakhogy reflexszerűen kapta volna el a terem falán lévő (totálisan indokolatlan) bordásfalat.. Ami helyet a fa lécek között tekergőző hosszabbítót kapta el. A hosszabbító azon része ami a bordásfal egyik lécén volt körbetekerve (amúgy ezt se értem de mindegy), pont a dugasznál lógott ki.. És Itachi ezt kapta el ami a súlyától és a hirtelen rántástól szétjött.. A mikrofon pedig elhallgatott… És mindenki ránk nézett. Mi pedig ahelyett, hogy éretten viselkedtünk volna és vissza dugjuk a dugaszt helyére, majd csendben meghúzzuk magunkat az előadás végéig.. Noss egymást kezdtük hibáztatni. Én Itachira mutogattam, aki nagyon csúnyán nézett rám. Hidanből kitört a nevetés, mire rá meg én néztem csúnyán. Itachi elhünnögött pár romantikusan szívmelengető szót, mire dühösen kezdtem ordibálni vele, különféle szitokszavakkal illetve az agyát, a farkát, a seggét, meg úgy alapjában véve a természetét.. Ez neki sem tetszett túlzottan így megragadta a felsőmet és elég dühösen morgott a képembe, mire közöltem vele (igencsak hangosan), hogy még a szája is büdös (ami persze nem volt igaz). Hidan próbált minket szétszedni de így végül ő is benyelt egy-két ütést ami miatt dühbe gurult és ő is verni kezdett minket... Így végződött az ügy azzal, hogy kiültettek minket a folyosóra.. Ott pedig pandás videókat néztünk Hidan telefonján, mintha mi sem történt volna..
– A túlbuzgók most írják a darabot mi? – kérdeztem csak úgy mellékesen és Konanre pillantottam aki kissé mogorván pillantott fel a lapjaiból.
– A darabírás meglepően szórakoztató. És nem mellesleg te kurvára élveznéd. Gondolj csak bele, megmondhatnád Itachinak, hogy mit csináljon, mit mondjon, milyen jelmeze legyen. – kecsegtető ajánlat, csakhogy évek óta próbálkozok vele, hogy értelmes és kedves mondatokat csikarjak ki belőle, ami általában félévente egyszer történt meg és akkor is minimum két mondatig jutottunk, utána elkezdett anyázni..
– Már így is úgy táncol ahogy én akarom. – vontam vállat hanyagul, és bár a jelenlévők is tudták, hogy ez egyáltalán nem igaz, még is rám hagyták a dolgot.
– Te vagy az egyetlen aki ki tudja hozni a sodrából. – motyogta Nagato. – Még sosem láttam ilyennek.. – hát igen. Nagato csapata nem messze ült mellettünk az udvaron, így ők szemtanúi lehettek a fogócskánknak. A nagyteremben lévő beszéd alatt el tudtam csípni pár rangidős tekintetét, köztük a kékhajú Kisaméét és.. Sasoriét is..
– Tényleg Nagato, ti mit adtok elő? – kérdezte Konan elterelve a témát. A vörös hajú srác fáradtan nyúlt a zsebébe amiből kivett egy papírzsepit amire tollal volt írva valami.
– Robbanásveszély.
– Csapatot akarok váltani. – motyogtam szomorúan. Nem fair, hogy ők a kedvenc sorozatomból adnak elő valami jelenetet én meg egy agyon rágott hercegnőt kapok.. Talán tényleg csatlakoznom kellett volna a túlbuzgókhoz a darab megszervezésében.. Ha már ezt a borzalmas darabot szavazták meg, legalább fel dobhattam volna valamivel amivel Itachi agyára mehetek. Például fél meztelenkedhetne a színpadon. Még több csaj tapadna rá mint alapból. Egy perc nyugta sem lenne. Jut eszembe, végül nem csináltam neki fanclubbot.. Bár jobban átgondolva talán már van neki egy..



Megjegyzések

Unknown üzenete…
Ahhwwwww...Végre. Már nagyon vártam. Imádom. Csak nem Itadei-t érzek a levegőben?
R üzenete…
*-*Jól érzed itt végre Itachi is komolyabban képbe kerül.
Angel üzenete…
Úgy is arról volt szó, hogy nem csinál neki. XD

Mellesleg nagyon imádtam. Még mindig meg tud nevettetni. :D
R üzenete…
Ja, mert ˝nem érdemli meg˝ xd de attól még elgondolkodott rajta