Konohana 6. rész

Mindenki aggodalmai

– Kiszolgáltatottan, széttett lábakkal feküdni egy olyan férfi alatt akit a legjobban gyűlölsz.. Érzed már a megaláztatást?.. Hm?.. Kouyou herceg? – még a szívem is megállt egy pillanatra szavai hallatán.. A nevem.. Tudja ki vagyok.. MokUn arcára mosoly kúszott ahogy arcomat pásztázta. – Igen. Pont ilyen reakcióra számítottam. – kezével elengedte csípőmet és az arcomhoz emelte jobbját, azonban alig ért hozzám, szabad kezemmel reflexszerűen ütöttem el ujjait. – Még soha nem láttam.. ily ostoba teremtést. – elengedte a leszorított kezem és távolabb húzódott tőlem, így én is felültem. Csendben figyelte arcomat, miközben én mindenáron megpróbáltam elkerülni a tekintetét és rendezni arcvonásaimat.. Mit kéne tennem? Esedezzek a bocsánatáért? Kérjem a kegyelmét vagy próbáljak észérvekkel hatni rá? Elvégre ha lebuktat, akkor folytatódik a háború.. Ezt ő sem akarja nem igaz? Elvégre ez az egész érdekházasság az ő ötlete volt.. Nem.. Elvégre MokUn-ról beszélünk, a véres kezű uralkodóról. Hiába könyörögnék vagy kérném a bocsánatát, ha meg akar ölni, akkor nem fog habozni.. Viszont jelenleg nem úgy tűnik mintha végezni akarna velem. Akkor már megtette volna, hisz nála van az erőfölény, akár kard vagy méreg nélkül is el tudná venni az életem. Talán épp az esélyeit latolgatja.. Hogy tudna minél többet kihozni a mostani helyzetből, és hogy mikor lenne a legalkalmasabb időpont arra, hogy levágja a végtagjaimat. Még Akira mesélte milyen harci modort képvisel MokUn.. Nem öl meg, élettelenné tesz.. – Noss herceg? Jutottál valamire a lázas gondolkodással? – a kezeim megremegtek, így elrejtettem őket a ruhám ujjában és MokUnra pillantottam akinek ajkaira egy visszafogottabb mosoly kúszott, ami sokkal inkább tűnt egy vadállat vicsorának, mint egy emberi lény kedves gesztusának. – A tekinteted akár a sarokba szorított rókáé. – úgy is érzem magam.. – Ne nézz ily rémülten herceg. Rajtam kívül senki nem szúrta ki a csalást. – a hangszíne némileg finomabb árnyalatot vett fel, ami teljesen összezavart. Az állatias tekintete egy pillanat alatt vált semmisé, de ez nem nyugtatott meg, sokkal inkább töltött el félelemmel és aggodalommal. Fogalmam sincs melyik arca az igazi és mire kéne számítanom.. 

– Megkérdezhetem, hogy szúrta ki a..? 

– Mit gondolsz, honnan tudom a neved? – kérdezte a szavamba vágva. Ezt még csak végig sem gondoltam. – Jártam atyád palotájában évekkel ezelőtt mikor tárgyalásokat folytattunk. Néhány testőr és pár miniszterem is velem tartott. Viszont ők a háborúban életüket vesztették, így csak én ismertem fel az arcod. – tehát már az első pillanattól tudta mikor meglátott.. Tudta ki vagyok, mégis hallgatott róla. 

– Miért ment bele a hazugságba? Mégis mit tervez most? – kérdeztem ügyelve arra, hogy a hangom magabiztosságot és erőt tükrözzön. MokUn az ujján lévő gyűrűre nézett és egy unott sóhajt hallatott amivel ismételten meglepett. 

– Mi értelme lett volna, ha ott helyben felfedem az igazi kilétét? A háború tovább folytatódott volna és mindez azért, mert ön meg akarta menteni a húgát. 

– Miből gondolja, hogy a húgomat védtem? – kérdeztem a szemeit kutatva. MokUn egyenesen farkasszemet nézett velem, ajkain szórakozott mosoly játszott. 

– Szóval csak azért öltözött hercegnőnek, hogy kiélhesse a ferde hajlamait? – dühösen fordítottam el a fejem amin MokUn halkan felnevetett. – Mi másért tett volna ilyen meggondolatlan lépést, ha nem a hercegnő épségéért? Az a rózsaszín gyűrű is ezt bizonyítja amelyet nem volt hajlandó még a ceremónián sem levenni. – a hangja meglepően kedvesnek tűnt így újra felé fordítottam arcomat. 

– Dühösnek kéne lennie.. – említettem meg, de a mosolya ekkor sem tűnt el az arcáról. 

– Valóban. Elvégre csúfos játékot űz velem és megpróbált átverni is. Egy herceg mint királyné.. Akárhogy is, ha fény derül a csalásra, a béke szerte foszlik. Hatalmas ostobaság volt öntől, hogy átvette a hercegnő helyét, azonban ezt már nem lehet megváltoztatni. Mindenkinek feltűnne ha egyik napról a másikra megváltozna a királyné kinézete, főleg mivel az ön arca eléggé egyedi, talán az enyhén férfias vonások miatt. – szándékosan gúnyolódik, viszont nem sok értelme lenne ha dühös lennék e-miatt. Nagyon úgy tűnik, hogy nem áll szándékában végezni velem, azonban cserét sem akar.. – Új fő udvarhölgyet kell kapnia. Egy olyat aki tud a titkáról és feltétel nélkül meg tud bízni benne. 

– Koreában nincs ilyen személy. – szúrtam oda félvállról. Engem jobban foglalkoztat, hogy a véres kezű uralkodó arról beszélt, hogy nem akarja folytatni a háborút. Ez olyan mintha egy farkas nem enne többé húst.. 

– Márpedig bennem kénytelen leszel megbízni és ha túl akarod itt élni akkor több közvetlen bizalmast is kell szerezned. – a hangja kemény volt és parancsoló így csak egy aprót biccentettem, ezzel is jelezve, hogy megértettem. – Van egy udvarhölgy a palotában akiben megbízok, és biztos vagyok benne, hogy a segítségedre lesz majd. – amíg királyi ágyas nem lesz belőle, nem igaz? Ezek szerint az utód nemzése részt, elég lesz kimagyaráznom azzal hogy terméketlen vagyok. Már csak egy orvos kéne aki hajlandó hazudni. – Ami még problémás lehet, azok az orvosok. A királyi orvos rendkívül megbízható, biztos vagyok benne, hogy a segédje is és ő is tartani tudják majd a szájukat. – akkor a megbízható orvos is megvan. Most már csak egy megfázás hiányzik és minden a helyére kerül. A betegség színlelését arra fogom használni, hogy magyarázatul szolgáljon arra, amiért a termékeny hercegnőből, terméketlen hercegnő lett. Nem számít mit mondott MokUn, egyáltalán nem vagyok ostoba.. Vagy legalábbis nem annyira mint amennyire ő gondolja. Bár jelenleg valóban ostobának és elesettnek érzem magam. Minden amit tudtam MokUnról, furcsa irányt vett. Álmomban sem gondoltam volna, hogy meghagyja az életem. Őt tekintettem a legnagyobb veszélynek ami rám leselkedhet ezek között a falak között, most azonban mégis arra kötelez, hogy bizalmasomként tekintsek rá. 

– Nem tudok megbízni önben. – jelentettem ki, ami egyáltalán nem lepte meg MokUnt. 

– Több ezer honfitársad vére tapad a kezemhez, ezért számítottam rá, hogy a hercegnő is úgy érez ahogy most te magad is. Azonban félre kell tennie az ilyesfajta érzéseit. Háború dúlt, több ezren haltak meg. A bátyja is hasonló dolgokat tett mint én. – a szívem fájdalmasan dobogott a mellkasomban ahogy a fivérem arcára gondoltam. Jól tudom mit tett, de végső soron nem mi indítottuk el a háborút. – A mai napon elfogadtam társamul és összekötöttem önnel a sorsomat. Az országban már mindenki tudja, hogy maga a királyném és, hogy fogadalmat kötöttünk a hagyományok szerint. Ha másban nem, hát bízzon meg ezekben a szavakban. Én soha nem szegem meg az ígéretem és mindig megvédem azt ami a tulajdonom. Herceg vagy hercegnő, az nem számít, Te lettél a másik felem amikor véget ért a ceremónia, és mindent meg fogok tenni, hogy megóvjalak. – a szavai egyszerre sértők, rémisztőek, és furcsa mód megnyugtatóak is. A tekintete határozott.. Ő pont olyan ember mint amilyennek Yuu leírta.. Sziklaszilárd akaraterő, büszke és félelmet nem ismerő tekintet. Ha elhatároz valamit, véghez is viszi. Ha kell a lehetetlent is eléri, nem számít kit kell feláldoznia érte… Bárhonnan nézzük, ő valóban a Véres kezű uralkodó.. A kérdés már csak az, hogy mikor mutatja meg az igazi arcát..

A nyaraló falain belül nagy volt a csend. Nami kerülte a tekintetem, míg Akira elmerengve pásztázta a tatamit. Ha bejelentem az érkezésem, valószínűleg nem buktak volna le. Reménykedtem benne, hogy betartják a rendeletet amit parancsba adtam, de úgy tűnik, számukra semmit sem ér a szavam. Az ajtó kinyílt és Kouyou szolgálója lépett be rajta. Shou sápadt volt és sokat fogyott az elmúlt időben. Kiskora óta ismerte Kouyout, nem csoda, hogy aggódik érte.. Egy tálcát tartott a kezében, amit letett az asztalra, végül pedig mélyen meghajolt és ismételten magunkra hagyott bennünket. 

– Rajta kívül csak két katona maradt életben? – Akira felpillantott és elhúzva a száját egy aprót biccentett. 

– Kouyou herceg emberei közül csak ők hárman voltak azok, akik mindig is töretlen hűséggel szolgálták a herceget. A jelenlegi helyzetünkben, kénytelen voltam minden lehetséges árulóval végezni. 

– Legalább egy parancsot teljesítettél, ha már a többit megszegted. – vetettem oda gúnyosan. 

– Bátyám, kérlek.. – kezdte volna Nami de nem is figyelve rá, unottan leintettem. 

– Belefáradtam, hogy folyton önmagamat ismételjem. Számítottam rá, hogy Akira át fogja lépni a nyaraló határát. Azonban nem azért jöttem, hogy ismételten csalódnom kelljen bennetek. 

– Bátyám.. 

– Hallgass Nami. – pillantottam rá, így újra elhallgatott. Akirára néztem aki minden tőle telhetőt megtett, hogy uralkodjon arcvonásain, azonban még így is kivehető volt a dühe. – Talán igazságtalannak tartod a szavaimat Akira? – kérdeztem, azonban nagyon is jól tudta, hogy nem várok tőle választ így csak lehunyta a szemeit és mély levegőt vett, hogy ezzel rendezze a vonásait. – Megszegtétek a Császár parancsát és megszegtétek az én parancsomat is. Veszélyeztettétek az ország békéét. Rengeteg gondot okoztatok. És nem csak ti hanem Kouyou is. Sőt, ő kezdte el ezt az egészet. – Akira és Nami megszeppenve néztek rám. – Azért jöttem ma ide, hogy elmondjam, a házasság már jó ideje megköttetett, a béke pedig jelenleg érvényben van. Két hete küldtem egy levelet MokUn királynak amiben az engedélyét kérem arra, hogy meglátogassam a testvéremet. Még nem érkezett válasz, de biztos vagyok benne, hogy hajlandó lesz tárgyalni. Akira, bár lefokoztalak a pozíciódból, Kouyou miatt úgy döntöttem, hogy téged viszlek magammal. 

– Akkor ez azt jelenti, hogy Kouyou haza térhet? Meg van rá az esély, hogy megmentsd őt bátyám? 

– Ne szaladj ennyire előre Nami. – minden MokUn kegyelmén múlik. Úgy tűnik, ő is békét akar, így egyértelműen elhallgatja Kouyou igazi kilétét, azonban ez még nem jelenti azt, hogy nem okoz kárt benne. – Ha MokUn bele is megy a cserébe, nem tudhatjuk biztosra, hogy milyen elégtételt vesz a csel miatt. Kouyou egy férfi és hozzá ment feleségül. Ez hatalmas sértés a királyi családra nézve. 

– De pont ezért utazol el személyesen nem igaz? Hogy tárgyalhass Kouyou érdekében. 

– Mindent megteszek, hogy épségben haza hozzam. – ígértem mire a húgom arca felragyogott. Hogy tud ennek így örülni? Hisz Kouyou miatta és Akira miatt került Koreába. 

– Ha megbocsát.. Engem jobban aggaszt, hogy mi lesz Kouyouval ha hazatér. – dühösen feszítettem meg az izmaimat Akira fennköltes hanghordozásának hallatán. 

– Nem vagy olyan helyzetben, hogy számon kérj engem. – sziszegtem dühösen, de Akira ezúttal sem rettent meg, ahogy az évek alatt már többször is képes volt szembe szállni velem. 

– Elnézését kérem felség, de tudni szeretném, mi vár a legjobb barátomra ha épségben visszatér. – és képes volt megismételni a kérdést, mintha elsőre nem értettem volna tisztán. 

– A herceg nem a barátod. 

– Az imént mégis Kouyou miatt döntött úgy, hogy én tarthatok önnel Koreába. Mi másért használta volna ezeket a szavakat, ha nem azért, mert ön is nagyon jól tudja, milyen régóta vagyok már a herceg barátja. 

– Régen talán barátok voltatok, de gondom lesz rá, hogy amint visszatér a palotába, te soha többé ne mehess a császári család tagjainak a közelébe. Ennél fogva az is nyilvánvaló, hogy ami Kouyouval vagy Namival történik, ahhoz neked semmi közöd. 

– Na de bátyám! 

– Hagyd Nami. – intette le ezúttal Akira miközben továbbra is a szemembe nézett. Úgy gondolja jól ismeri az indokaimat. Azt hiszi pusztán azért akarom őt eltávolítani a testvéreim közeléből, mert ismeri az érzéseimet Kouyou iránt.. De valójában ez nem Akira büntetése. Kouyou a hátralévő életét a lakrészébe zárva foglya tölteni és atyánkon kívül én leszek az egyetlen aki látogathatja majd. Nem adok esélyt arra, hogy ismételten elhagyjon. 

Már egy hónap telt el a ceremónia óta. Kouyou herceget az édesanyám vette a szárnyai alá, amiért roppant hálás vagyok neki, elvégre elég sok miniszterem ellenezte az eljegyzést és biztos vagyok benne, hogy e-pillanatban is azon ügyködnek, hogy tudnák megfosztani a rangjától. Arrébb rakva egy tekercset hangosan felsóhajtottam és hátra dőltem a székben. Évekig is eltart majd, mire az ország talpra áll. Japánnak azonban nehezebb a helyzete. Ha Ryou császár engedett volna a kérésemnek a kereskedő útvonalakkal és a kikötőkkel kapcsolatban, akkor nem kellett volna háborút indítanom. A nép éhezik, kevés a pénz, a termőföldek nem hoznak elég termést, a kereskedelmet pedig az alapokról kell újjáépíteni az új útvonalakra alapozva. Ha nem lett volna háború, Japán is és Korea is sokkal olcsóbban megúszta volna az egészet. Bár eredetileg csak a kikötők érdekeltek, végül több várost is eltiportam és amiről a többség még csak nem is tud, azaz adó. A levél amit Ryou császárnak küldtem, nem csak a házasságról szólt. Több feltételem is volt. Öt évig havi adót kell fizetnie és cserében néhány kikötőt továbbra is szabadon használhatnak. Ryou császár nagyon is jól tudta, hogy ennél kegyesebb ajánlatot nem kaphat. Vagy rábólint, vagy mindent felmarkolok amit csak tudok és tovább folytatom az öldöklést. A házasság pusztán a látszat amivel a népet voltam hivatott lecsillapítani. Sokuk az adózást és a kereskedelmet nem értik, épp hogy csak érzékelik az új piaci termékeket és az összegek változását. De egy érdekházasság a békéért bárkinek elegendő magyarázatul szolgál. Persze az ajánlatot más szempontból sem utasíthatta vissza. Az embereim több városban is közszemlére tették a békeajánlatomat, és ha Ryou császár megtagadta volna a kérésemet, a népe csak annyit látott volna, hogy a Császári család még egy ily apró áldozatra sem képes a népéért. A válasz levele végén egy sor díszelgett, amiben arról beszélt, hogy egy sarokba szorított sárkány talán képes arra, hogy fejet hajtson, de soha nem felejti el a megaláztatást. Én mindig is úgy hittem, hogy a sárkányok olyan mitológiai nemes lények, akik nem háborúznak és sosem hajtanak fejet. Mindazonáltal a dolgok még sem úgy alakultak, ahogy azt terveztem. Álmomban sem gondoltam volna, hogy a herceg átveszi a hercegnő helyét. Már az első pillanatban tudtam, mikor megláttam az esküvő előtti napon. Felismertem az arcát annak a csenevész fiúnak aki még egy kardot sem tudott megfelelően forgatni. Még a háború előtti években, többször is ellátogattam Japánba és a császár vendégszeretetét élvezhettem. Bár Kouyou herceggel és Nami hercegnővel egyszer sem beszéltem, távolról néha láttam őket. A hercegnőt futtában láttam, ahogy ide-oda járkál a kíséretével, Kouyou herceget pedig legelőször vívás közben pillantottam meg. A fivérével harcolt, de egyértelmű volt, hogy veszíteni fog. A tartása, a tekintete és a mozdulatai is erről árulkodtak. Nem akart harcolni, nem akart nyerni. Már akkor is ostobának tartottam. Ha a helyében lettem volna, minden tőlem telhetőt megtettem volna azért, hogy esélyem legyen a trónra. A herceg a háború alatt is csak útban volt, így végül haza küldték a palotába.. Még a népe is Dísz-hercegként emlegeti. Azt hittem gyáva és tehetségtelen, de amit tett az inkább bátorságról árulkodik. Yuu mellett olyan volt mint egy egyszerű szolgáló, akit szép ruhákba öltöztettek, de amikor elém lépett női ruhában.. Magabiztosságot és erőt sugárzott. Nem tudtam megvetni a ruhája miatt. Az ember azt hinné, hogy egy ilyen tettel egy férfi minden büszkeségét eldobja, de ő olyan volt mint egy igazi uralkodó. Eleganciát, magabiztosságot és törhetetlenséget sugárzott. Amit aznap este tettem, pusztán játék volt, hogy letörjem a szarvait. Egy pillanatra olyan volt mint egy őz aki remeg a félelemtől.. Mikor kimondtam a nevét, ott változott meg minden. Egy csendes ragadozó.. Jobb lesz vigyázni vele. Először úgy gondoltam, hogy amíg magam mellett tartom, addig finoman irányíthatom, de az éjszaka folyamán végül nem tudtam lehunyni a szemem. Az eszem tudta, hogy Kouyou nem tudna megölni engem, mégsem tudtam elaludni. 

– Már egy hónapja, mi? – kérdeztem csak magamtól és ismét felidéztem magam előtt az arcát amikor felette térdeltem. Egyértelműen félt tőlem. Felemelve jobbomat, a kezemet kezdtem tanulmányozni. Nem tettem vele semmit, ő mégis félt tőlem. Ennek minden bizonnyal a rossz híremhez van köze. MokUn a Véres kezű uralkodó. Még is ki találta ki ezt a baromságot? Mindenesetre azóta az este óta egyszer sem láttam. Az édesanyám szerint gyorsan tanul, azonban még nem hagyhatja magára a legapróbb rendezvényeken és szertartásokon sem, hisz sokan még nem fogadták el őt mint Királynéjukat. 

– Felség, a Királyné van itt. – meglepetten emeltem fel a fejem. 

– Engedd be. – adtam engedélyt. Mikor Kouyou belépett a helyiségbe, illedelmesen fejet hajtott üdvözlés képp. – Mi járatban királyném? – kérdeztem, de az utolsó szónál akaratom ellenére is egy szórakozott mosoly kúszott ajkaimra. Kouyou továbbra is az ajtó mellett ácsorgott, ezzel tartva meg köztünk a távolságot. Ami azonban még ennél is szembe tűnőbb volt, hogy a helyiség jobb oldalával szemben állt meg, ezáltal kerülve el a tekintetem. 

– Az anyakirályné ma meglátogatott. – szóval erről van szó. Felálltam a székemből, de az arca továbbra sem rezdült meg, pedig minden bizonnyal látja a mozdulataimat a szeme sarkából. – Felhívta rá a figyelmem, hogy több időt kellene töltenem önnel. – mondta kimérten, holott több mint valószínű, hogy legbelül fortyog a dühtől. Közelebb léptem hozzá és felemelve egyik kezem, óvatosan érintettem hozzá arcához a kezem. Kouyou reflexszerűen ütötte el, de így végre hajlandó volt rám emelni tekintetét. – Kérem tartózkodjon az ilyesfajta tettektől. – a tekintete ellenséges és haragos. Nem elég, hogy meggondolatlanul cselekedett és épp a kegyelmem miatt van még életben, ő még így is megtartja a büszkeségét. Férfi létére női ruhába bújt, átvette a húga helyét.. Már az is mérhetetlen sértés, hogy egyáltalán megpróbált átverni, és ő mégis úgy gondolja, hogy megtilthat nekem bármit. 

– Milyen ostoba herceg vagy te. – mosolyogtam mire az arcán megrándultak az izmok a dühtől. Semmi hasznom nem származna abból, ha megfélemlíteném. Ha el magyaráznám neki a jelenlegi helyzetét, minden bizonnyal kétségbe esne.. Előre gondolkodna olyan dolgokon, mint hogy mi az amit még engednie kell nekem.. A végén talán öngyilkosságot követne el, amit nem hagyhatok. Nem akarom kényszeríteni semmire, így hát ha azt akarom, hogy megbízzon bennem, és a társam legyen a palotában való túlélésben, akkor jobb ha hagyom egy kicsit dühöngeni. Amíg csak velem teszi ezt, addig nincs baj. Kouyou herceg arca ezúttal kutakodó volt. Minden bizonnyal nem tudja mire vélni a hallgatásomat. – Az anyakirályné arra célzott, hogy esténként kéne több időt töltenünk egymással. 

– Estén..ként..? – az arca és az ajkai teljesen elfehéredtek amikor felfogta a szavaimat. Az anyám engem is meglátogatott és arra ösztönzött, hogy foglalkozzak többet a királynémmel. 

– Még ha mi tudjuk is, hogy nem tudsz szülni, a látszatot fent kell tartanunk. Kezdésként, ehetnél egy kicsit többet, hogy felszedj pár kilót. – csíptem meg az arcát. 

– Hé! – ismét el akarta csapni a kezem, de még időben elhúztam és mosolyogva léptem tőle távolabb. 

– Ha azt akarod, hogy egy termékeny királynénak nézzenek.. 

– Nem akarom! – csattant fel. – A vézna alakomat fogom felhasználni arra, hogy terméketlennek látszódjak. Az orvosok akik tudják a titkot, biztos hajlandóak.. 

– Esélytelen. Még ha HyoSook és LeeYong meg is erősítik, hogy terméketlen vagy, az édesanyám minden követ meg fog mozgatni, és a legkülönfélébb orvosokat fogja elhozatni a palotába, hogy ők is bizonyosságot nyernek efelől. A dolgok nem olyan egyszerűek mint ahogy te látod. 

– De akkor.. 

– Ne aggódj. Beszéltem az édesanyámmal, hogy ne siettesse a dolgot. Arra hivatkoztam, hogy még időre van szükséged. – szinte észre se vettem, de már a nászéjszaka alatt elhagytam mindenféle udvarias formalitást ha vele beszéltem. Nem hiszem, hogy ez neki feltűnt volna, vagy csak épp nem tulajdonít semmilyen jelentést ennek a gesztusnak.. Már kissé furcsa lenni átváltani. 

– Ha jól sejtem addig nem fog megnyugodni, amíg nem kap egy trónörököst. – gondolkodott amin elmosolyodtam. 

– Jól sejted. – biccentettem majd halkan sóhajtva léptem vissza az asztalomhoz ahonnan felemeltem egy kötetet. A palota rendje és szabályai. Az édesanyám kerestette az udvarhölgyeivel. Valahogy elkeveredett és végül a HyoSoo, a fő eunuchom találta meg. – Ma este töltsd velem az éjszakát. Ha az édesanyám megnyugszik, akkor könnyebben ki tudom találni, honnan szerezzünk egy trónörököst. 

– Felség, ezt hogy érti? – ő velem ellentéten nagyon is távolságtartó. Pedig általában ha az egyik fél elhagyja a formalitásokat, akkor a másik fél is automatikusan így tesz. 

– Színlelni fogod a terhességet. Még nem tudom hogyan, de akkor tudjuk leginkább biztosítani a nemeddel való esetleges félreértéseket, ha eljátszod, hogy várandós vagy. 

– És mégis honnan fog újszülöttet szerezni? 

– Azt még nem tudom. – valójában ez a legnehezebb része a dolognak. 

– Ön tényleg nem akar több háborút? – a kérdése meglepett.. Nem is a kérdés, inkább az a halk és bizonytalan hanghordozás volt a meglepő. Azonban mikor felé fordultam, az arca ismét kifejezéstelen volt és üres.. Egy kezdetleges maszk ami tökéletesnek tűnik, egészen addig míg meg nem érintem. A könyvvel a kezemben ismét elé léptem.. Vészesen közel voltam hozzá. Alig egy fél fejjel alacsonyabb mint én, de a vézna alakja miatt sokkal kisebbnek tűnik. 

– A név, amivel a néped illet, nem a háborúhoz való érzelmeimet tükrözi, hanem a harcstílusomat. Ha valakit megsebzel, az nem felejt el soha. A túlélő katonáitok a rémálmaikban örökké emlékezni fognak arra a pillanatra mikor ˝végeztem˝ velük. – a testtartása megfeszült, alig vett levegőt és ismételten elsápadt. – Az ellenségeim voltatok. Ezért cselekedtem úgy, hogy egy életre megtanulják a leckét. 

– Milyen.. leckét..? 

– Hogy ne szálljanak harcba velem. – alig észrevehetően hátrált egy lépést azonban a távolságot újra átszeltem, ahogy az arcához hajoltam, hogy egyenesen belenézhessek a szemeibe. – Ne aggódj királyném. Neked soha nem kell látnod azt az arcomat. – a szeme csillogása és az ijedt arca olyanná teszi őt, mint egy röpképtelen madarat. Egy egzotikusan gyönyörű madarat, melyet még soha senki nem látott ezen a földön. Meglepetten pillantottam ajkaira amik meg-meg remegtek. A szavaim túl kegyetlenek lettek volna? Vagy a katonák helyébe képzelte magát egy pillanatra? Noss, nem számít melyik mondatom csikart ki belőle félelmet, de az tény, hogy én vagyok az oka. Kezemet arcára simítottam, de ezúttal nem lökött el magától. Hüvelykujjammal gyengéden cirógattam selymes bőrét és bár szívesen megjegyzést tennék rá, hogy ennyi idősen már arc szőrzete van a férfiaknak, most még sem érzem helyén valónak a piszkálódást. – Ne légy ilyen rémült kedvesem. Te vagy a béke szimbóluma az országomban, nem hagyom, hogy bántódásod essen.. 

– De ha.. A hamis herceg megszületik.. Ő lesz a béke szimbóluma.. 

– Nem számít. Amíg nem ártasz a népemnek addig egy karcolást sem ejtek rajtad. Tőlem nem kell félned. És jelenleg a népednek sincs mitől félnie. – engedtem el az arcát, majd a kezébe adtam a könyvet. – Ne kételkedj a szavaimban. Bízz bennem és ismerj meg személyesen. Ne a pletykák alapján ítélj meg. 

– Megismerni..? – motyogta kedvtelenül miközben a kezében tartott könyv borítóját nézte. Egy egyszerű borítás, mindenféle minta nélkül… 

– Egy könyv külseje nem mindig árulja el mennyi mindent rejtenek a benne lévő sorok.

7. Az érme másik oldala