Sziklarejtek árvája 36. rész
Észre se veszed... Deidara valóban ilyen ostoba?
A fürdőszobából kiszűrődő tus hangja egyre több sóhajtásra késztetett, miközben Kakashi egyik pólójában ücsörögtem a sötét szobában.. Valamilyen szinten igaza van Kankurounak is, de Sasori viselkedése után már nem látom annyira szörnyűnek Kakashit.. Na meg amiket az osztálykirándulás alatt mondott.. Minél többet gondolkodok annál hülyébbnek érzem magam. Mély levegőt vettem hogy aztán ismét egy hangos sóhaj törjön fel belőlem.
– Buta Deidara.. – buta, buta, buta.. Még is mikor lettem ennyire ostoba és ennyire homokos?.. Most komolyan, mi lesz a következő?.. Ugh.. Vagy inkább ki? Kezdtük a sort egy cuki lánnyal. Aztán valamilyen érthetetlen oknál fogva egy fanatikus lánnyal jöttem össze, akiről jól tudtam hogy mennyire betegesen odavan értem, mégis összejöttem vele.. Az is elég ostoba döntés volt.. Na de a harmadik választásom se volt jobb. Akkor már itt éltem Konohában, a csaj meg sokkal idősebb volt nálam.. Olyan öt-hat év lehetett köztünk. És elég durva perverziói voltak, amik végül ahhoz vezettek hogy szabályosan elmenekültem előle.. Ezután jött Kakashi aki minden időmet elvette attól hogy ismét becsajozzak, mert senki nem vette volna be, hogy egy lány jelölte meg a combomat vagy épp a seggemet… És a részeg éjszaka amin összeszedtem Sasorit, pontosabban ő engem.. Szar hülyének lenni… De mit csinálna egy okos Deidara? Először is levágatná a haját és bő ruhákat hordana mint valami hip-hop-os vagy rapper fazon. Talán egy okos Deidara még gyúrni is elkezdene, hogy ne legyen annyira karcsú és törékeny mint a buta Deidara.. De nem akarok lemondani az alakomról. Szeretem hogy olyan vagyok tőle mint egy törékeny herceg. A hosszú hajamat meg.. Szeretem.. És az is olyan herceges. Bár japánban a császároknak olyan hülye hajuk volt.. De Koreai hercegnek simán elmennék. Uh.. Kicsit elkanyarodtam a témától.. Szóval egy okos Deidara mit csinálna a helyemben? Hmmm… Ez igencsak jó kérdés.. A víz csobogás hirtelen abbamaradt ami egyet jelentett Kakashi érkezésével.. Bebújtam a takaró alá és az oldalamra fordulva tettem úgy mintha aludnék. Na tessék.. Megint butaságot csinálok.. Semmi okom arra, hogy elkerüljem a beszélgetést Kakashival, és attól sem kéne tartanom, hogy talán megcsókol vagy megérint.. Zavartan húztam el a számat miközben a fülem égni kezdett a ténytől, hogy a szívecském úgy dübörög mintha egy rock koncert dobosa szeretne lenni és épp az ütemet gyakorolgatná a mellkasomban.. Nagyot nyeltem.. Na ide figyelj te kis imádnivaló izomcsomó.. Nem lehetsz zenész. Szükségem van még rád, hallod? Szóval legyél oly cukor és halkíts egy kicsit magadon mert ha így folytatod Kakashi is hallani foglya ezt a förtelmes szólót. Mintha nem is hallgatna rám, még hangosabban kezdi ütni az ütemet ami miatt még jobban égni kezd a fülem. És ha ez még nem lenne elég, az ajtó nyílására még inkább rákezdtek a játékra. Az egyik hangoskodik, a másik meg lángra lobbantja a fejem. Micsoda árulók! Az ágy besüppedt mellettem, a takaró mozgásából ítélve pedig már be is bújt mellém.. Egy kicsit helyezkedett, majd éreztem ahogy megsimítja a karomat.
– Alszol? – kérdezte halkan mire erősen préseltem össze ajkaimat, de.. Végül megingattam a fejem, ezzel jelezve, hogy még ébren vagyok. Na tessék! Itt a harmadik áruló! Rossz buksi! Szégyelld magad! Oh baszdki.. Ez most olyan volt mint egy kutyanév.. Kakashi karjai a derekamra simult mire meglepetten pillantottam le, még ha a takaró miatt nem is láttam semmit. Azonban mikor közelebb vont magához elkerekedett szemekkel bámultam magam elé.. Egy kézzel emelt meg az előbb??? Egy kézzel pakolt át az ágy széléről a közepére, pontosabban a karjaiba? Mi az isten? – A te szíved ver ilyen hangosan vagy Pakkun bújt el az ágy alatt? – kérdezte mire már az arcom is felforrósodott zavaromban.
– Pakkun! Egyértelműen Pakkun! – vágtam rá gondolkodás nélkül.
– Hmm? Pedig esküdni mertem volna hogy kint van a többiekkel.
– Biztos belógott.. Elég kicsi, simán besurranhatott. – érveltem logikusan miközben a szívem csak nem hagyta abba a dobolást.
– Ez furcsa.. Hallgasd csak milyen ütemre csóvál.. – hallgatott el én pedig lélegzet visszafojtva hallgattam a szívem dobogását Kakashival.. Ba-dum Ba-dum Ba-dum-dum-dum.
– Jól van máár, nincs bent kutya! – fordultam hasra és a párnába temettem az arcomat, miközben Kakashi karja még mindig körém volt fonódva.
– Tudom. Pakkun elaludt a kanapén. És nem szokott úgy csóválni hogy valaminek neki ütközik a farka. Idegesíti.
– Ezzel azt akarod mondani, hogy direkt hallgattuk a szívverésem vagy öt percig? – dörmögtem a párna ellen.
– Egy perc sem volt, nem hogy öt. – nevetett halkan.
– Nekem ötnek tűnt.. – motyogtam még mindig az anyag ellen. De a dolog jó oldala, hogy a szívem megunta a rock karrierje építését, szóval lassan elcsendesült. Megfordulva Kakashi ölelésében a hátamra feküdtem, bár elég kényelmetlen volt egy izmos alkarral a lapockáim alatt, így kicsit fentebb tornáztam magam, hogy akkor legalább a derekam alatt legyen. – Folyton arra gondolok, hogy butaság itt lennem.. – vallottam be szívem titkát amit amúgy ő is tud a szíve mélyén. Kakashi megsimította arcomat és ott tartva kezét, hüvelykujjával cirógatta bőrömet.
– De mégis itt vagy..
– Én sem értem hogy miért.. Talán a Perverz-fiatal-sebhelyes-rejtélyes-tanár külső megkapó ha alul van valaki egy kapcsolatban. – töprengtem hangosan mire halkan felnevetett.
– Direkt kezdted a perverzzel?
– Az az első szó ami eszembe jut rólad.
– Ez fájt.. – horkantott fel kínosan mire szórakozottan elmosolyodtam és én is az arcára simítottam a kezem.
– Természetellenes, elferdült, eltévelyedett..
– Most felsorolod az összes szinonímáját? – kérdezte hitetlenkedve.
– Gondoltam kiválaszthatnád melyiket szeretnéd a perverz szó helyett, de szinte mindegyik sértő és a legkifejezőbb szó akkor is a Perverz.. De az meg elég erős kifejezés… Hmm.. Maradjunk a Kakashinál. – dobtam fel az ötletet mire csalódottan nyögött fel és a hátára feküdt, így már nem tornyosult felém, azonban egy egyszerű mozdulattal magára rántott így most a mellkasán feküdtem. Kissé fentebb tápászkodtam hogy rá láthassak arcára. Az arcán lévő vágás most valahogy még mélyebbnek tűnt. Óvatosan simítottam rajta végig mutató ujjammal.. Mikor a hegg végére értem még lentebb simítottam anyajegyére.. szájára.. – Mi értelme eltakarni az arcodat? – kérdeztem amin elmosolyodott.
– Mondtam már nem? Mert így olyan titokzatos.
– Ühm.. Mintha tényleg mondtad volna régen, de.. Már akkor sem hittem neked. – húztam el a kezem, de ekkor baljával megfogta kézfejem és szájához húzva bele csókolt tenyerembe… Majd az ujjaimra nyomott apró puszikat. Közelebb hajoltam hozzá és az ajkaimat harapva vártam, hogy ne csak a kezemmel foglalkozzon… Halvány mosoly kúszott ajkaira majd egy aprócska puszit nyomott orrom hegyére is. Kezét arcomra simította én pedig lehunyva szemeimet adtam át magam a érzéseknek. Végig csókolta arcomat, majd a másik oldalt is eljátszotta ugyanezt, míg végül meg nem találta ajkaimat.. Egy apró puszi.. Majd még egy.. Már épp áttért az államra mikor még mindig csukott szemmel simítottam kezeimet arcára hogy megcsókolhassam. Az illata belengi az egész szobát.. A csókja és az érintése ahogy lesimít oldalamon, egészen combjaimig, ahol aztán gyengéden markolja meg végtagjaimat. Lassan ül fel minek következtében ölébe csúszok.. Finoman dönti hátra fejemet, hogy ajkaival nyakamat kényeztethesse tovább, de én sem tudok tétlenkedni. Kezeimmel felsője alá simítok megérezve ujjaim alatt izmos hasfalát. Ezt látni akarom… Kezemmel hajába túrok s finom húzom meg tincseit, ezzel is jelezve, hogy újabb csókot szeretnék amit meg is ad nekem. Halkan morranok fel mikor nyelve átsiklik számba, de ízlelőszervem helyett fogaimon siklik végig.. Kezével felsőm alá simít de mikor elkezdte felfelé húzni, a nyelve ismét nyelvemre talál mire elégedetten nyögök fel, így végül úgy dönt, vár még egy kicsit mielőtt megszabadítana a ruhadarabtól. Mikor azonban levegő híján elválnak ajkaink, egy pillanatig sem habozik, és lehúzza rólam az anyagot. Orrunkat összesimítva zihálok, ugyanis kezei ezek után fenekemre siklanak s jobban az ölébe húzva mutatja meg, hogy ott lent igencsak kezd éledezni a hangulat. Ezzel nem csak ő van így. Az én péniszem is kezd éledezni.. Megfogva felsőjének alját én is megszabadítom őt a felesleges ruhától így végre rálátásom nyílt fedetlen felsőtestére.
– Biztos vagy benne?.. – kérdezte csípőmre simítva kezeit. – Még le tudok állni ha azt akarod.. – fűzte hozzá mire elmosolyodtam és megcsókoltam.
– Akarlak.. – suttogtam ajkai közé mire ismét a hátamon találtam magam. Újra csókban forrtunk össze miközben egyik kezével végig simított oldalamon.. Ostoba vagyok, igen.. De fiatal is.. Van még időm megtalálni a szerelmet, egyenlőre pedig miért ne élvezhetnénk egymás testét, hm?.. Kedvelem Kakashit.. De nem tudom hogy lehetne-e ennél több is.. De jelen pillanatban nem is érdekel..
Másfél hónappal később
Kakashi kanapéján ülve nézegettem a papírjaimat.. A ballagás utáni héten elkezdődtek az írásbelik, majd egy hónapra rá pedig a szóbelik. Kankurou a ballagás óta egyszer sem keresett így én sem erőltettem a dolgot. Főleg azért nem, mert többnyire Kakashinál töltöttem az időt, és Kankurounak biztos lett volna pár epés megjegyzése ezzel kapcsolatban. Pedig ha tudná milyen vele a szex.. Kakashi csípőmozgásától és nyelvétől még Kankurou is simán bemelegedne. Így visszagondolva Kakashinak köszönhetem, hogy nem stresszeltem végig az érettségis időszakot. Na nem csak azért mert viszonylag sok időt töltöttünk az ágyban.. meg a kanapén.. az ebédlő asztalon.. Na szóval nem csak a szexnek köszönhető, hanem mert tanult is velem. Bár elég kínos volt mikor a szóbelin valamit rosszul mondtam és erre lerúgtam az egyik cipőmet.. Persze Kakashi rohadtul tudta, miért jöttem ki a teremből cipő és zokni nélkül, de másrészről baromi nagy pacsi nekem amiért csak négyszer hibáztam és akkor is ki tudtam javítani magam. Ügyes vagy Deidara. Képzeletben meg is veregettem a vállamat.
– Gratulálok a sikeres érettségidhez. – tartott felém Kakashi egy kistányért amin egy habos-csoki süti csücsült. Mosolyogva vettem át tőle az édességet és illedelmesen meg is köszöntem egy gyors csókkal, ahogy azt illik.. Mármint.. Megköszönni illik, nem pedig csókkal kell megköszönni.. – Te lettél a második legjobb.
– Ja.. Itachi 17 ponttal megelőzött. Bár ez nem újdonság. – vontam vállat.
– Régen jobban zavart nem?
– Ühm.. Meglehet. Bár gyakran csak indokot kerestem hogy piszkáljam. – ismertem be mire halkan hümmögött.
– Kankurouval azóta sem beszéltél?
– Nem keresett akkor én minek keressem? Bár jobban átgondolva, Konannel se nagyon beszéltem mostanában. Csak Hidan zargat az üzeneteivel meg a kiscicás videóival. – forgattam meg a szemem. Pakkun hirtelen felugrott mellénk mire Kakashi oda se nézve simogatta meg a kutyus fejét. – A kutyák a hűséget szimbolizálják. Biztos jó ötlet volt egy olyan cicusba belezúgnod mint én?
– Néha örülnék ha tényleg olyan lenne a jellemed mint egy cicusé.
– Ezt meg hogy érted?
– Észre se veszed milyen hűséges vagy.. – motyogta én pedig zavartan néztem rá.
– Ezt kifejtenéd?
– Inkább nem. Még próbálom kiélvezni hogy az én cicusom vagy és annak is tartod magad. – nyomott egy puszit a számra majd felállt, hogy kiengedje az ajtóban várakozó Bisukét.. Már hogy lennék hűséges kutyus típus?.. Én inkább bújós vagyok és csak addig maradok egy kapcsolatban amíg kényelmes. Ez inkább cicás.. Vagy nem?..
A telefonomat nyomkodva próbáltam megdönteni Itachi rekordját a játékban.. Nem hiszem el hogy megdöntötte a saját rekordomat ezzel a golyós játékkal.. Ráadásul részeg volt.. Fene abba az Uchiha egójába! Főleg mert alapja is van hogy ilyen büszke arra a rohadt vérkötelékre.. A csengő zavart meg, holott most talán nyertem volna, de.. ÁÁÁ! Leszarom. Hülye játék! Felállva az ágyról indultam el ajtót nyitni. Naruto és Sasuke moziban vannak, Hidan romantikázik Kakuzuval szóval az egyetlen aki szóba jöhet..
– Konen. Szia. – nyitottam ki a kék hajú előtt az ajtót de fejével nemet intett, ezzel is jelezve, hogy nem szándékozik bejönni.
– Csak beköszöntem. Pain a kocsiban vár. – biccentett a ház előtt parkoló autó felé.
– Oh.. Értem. – motyogtam és intettem egyet a piercinges fazonnak aki csak biccentett egyet. Látszik hogy Itachi haverja. Fel ne emeld a kezed, ugyan. A végén leszakad, ne butáskodj. – És mi ez a villám látogatás? – tértem a lényegre ugyanis Mr. Lustaság elég türelmetlennek látszott.
– Vége az érettséginek, de te még mindig nem találkoztál Kankurouval. Legjobb barátok vagytok. Ne hogy már egy olyan kis semmiség miatt összekapjatok!
– Igen, jól vagyok Konan, jók lettek az eredményeim Konan, köszönöm hogy érdeklődsz Konan, nagyon kedves vagy Konan..
– Jól van baszod nem lehet mindenki olyan kibaszott zseni mint te! Én vért izzadtam azért hogy meglegyen az érettségim és amúgy meg.. Mi a fene volt a cipős dolog szóbelin?!
– Hosszú történet.. – motyogtam kínosan holott elég tömören össze tudtam volna foglalni. Mégpedig: Kakashi..
– Mindegy, szóval.. Én leszarom ha boldog vagy az ofővel, az sem zavar ha titokban kavartok, de ne hogy már egy pasi miatt megromoljon a kapcsolatod a barátaiddal. Kankurou csak próbál vigyázni rád, én meg próbállak össze kaparni titeket a vitáitok után.
– De hát ez az első komolyabb vitánk.
– És ki próbál összekaparni titeket? – kérdezte de persze nem várta meg hogy válaszoljak, válaszolt magának. – Naná hogy én! Én vagyok a ragasztó ami összeköt titeket. – ezt is valami sorozatból szedhette..
– És aki miatt smárolnunk kellett.. – fűztem hozzá kelletlenül.
– Néha túl erősen ragadtok egymáshoz. Csúcsminőségű ragasztó vagyok. – vont vállat hanyagul. – Na szóval állj végre a sarkadra vagy megmutatom ki az úr a házban! – mondta mérgesen. Ekkor Pain idegesen dudált egyet, ezzel is jelezve, hogy már pedig nekik indulniuk kell.. Nekem pedig leginkább az jött le, hogy ő a kibaszott úr a házban.. Fasza.. – Mennem kell. Te pedig beszélj azzal a gyökérrel!
– Mármint melyikkel? – kérdeztem értetlenül mire csak a szemeit forgatta.
– Na szerinted?
– Túl sok gyökeret ismerek, nem tehetek róla..
– Deidara ne bassz fel! Így is elég ideges vagyok.
– Tudom, már leesett hogy menstruálsz.. – biccentettem mire olyan erősen fejbe vágott hogy kis Deidarákat láttam a szemem előtt.. Cuki angyal lennék, hm..
– Én nem is.. Vagyis.. Nem ez a lényeg! Beszélj vele és béküljetek ki!
– De hát nem is vagyunk össze veszve. Tegnap is küldött egy videót egy szörföző kacsáról.
– Nem Hidanről beszélek te barom!
– De Itachival nem akarok kibékülni. Úgy szeretem utálni, uncsi lenne ha nem utálnám..
– Deidara én komolyan kiheréllek ha tovább húzod az időt. Görcsölök, folyik belőlem a vér mint a fene, fáj a fejem, Paint is vissza kellett utasítanom pedig kanos mint egy állat és ilyenkor imádok vele a legjobban szexelni, de jelen pillanatban annyira fáj a lenti felem, hogy menten meghalok. – csak fáradtan sóhajtottam és bólintottam egyet.
– Jó. Beszélek Kankurouval. – ígértem meg mire a kékség elmosolyodott majd egy gyors ölelés után elsietett.. Hát végül is azt nem ígértem meg, hogy mikor beszélek vele, ugye?.. Belépve a házba a szobám felé vettem az irányt, majd elővéve a bőröndömet hangosan felsóhajtottam.
– Sziklarejtek. Jövök.
Megjegyzések
Mindeeeegy, attól még Chill rész volt, talán picit uncsii, de pont ehhez volt hangulatom, egy laza részre, szóval köszi, Omma, You're The Best For Me.. love Youuuu😘😘❤😘❤😍😍
Xoxo Dia(Lányod)💙💙
És amúgy is köz-titok mennyire hülye vagyok nyelvből xDD
Na mindegy, szívasd csak az Ommádat, azért van xDD
Hm.. Amit értettem.. Te most meg akarsz ütni, vagy mi??? XDDD Gyere szívem, várlak 😘 Úgy se találsz meg 😊
Éééés igen. Tudom hogy uncsi meg minden, de emlékezz csak vissza az előző 35 részre. Az is ugyanilyen unalmas, mert ebben nincs semmi különleges, csak egy hülye meleg srác aki a mindennapi életét éli, éééés a Narutos karakterek fedezhetők fel a szereplőkben xdd Ennyi, ezért van az hogy nem szeretem ezt a sztorit. 12 éves kis lány voltam mikor elkezdtem írni szóval.. ja.. Ez már így marad xDD
Oh és.. Ez amúgy három rész volt összeolvasztva. Néhány részt és jelenetet kihúztam hogy ne legyen olyan veszettül terjedelmes mert semmi értelme húzni mint a rétes tésztát xDD
Tudom, minden videós/blogos/egyéb rendszeresen feltöltő egyén utálja ezt, de azért megkérdezem:
Mikorra várható a következő rész? *^*
Példa:inkább hazautazik minthogy megbeszélje a problémát a legjobb barátjával.
Várom a következő részt.❤💙❤
Sietek a kövivel ^^
Sokan írtátok már hogy ItaDei, ItaDei.. És igen.. Valóban őket tervezem össze boronálni. ^^ Már nem bírtam magammal és megírtam hogy jönnek össze. Előre láthatólag úgy az 50. rész környékén jönnek össze ^^
Hova let?
Be linkelnéd? Oda ahol a többi link is van?
Ugyanis elég vázlatszerű lett az utolsó hat-hét rész, és így nem annyira élvezhető, szóval majd ha lesz lelki erőm akkor újra írom és feltöltögetem a részeket.
Fogsz majd írni Rin x Bon sztorit? Ők az eggyik kedvenc párosom de sehol nem találom róluk semmit , én meg nem olvasok regisztrálós hejeken.
De egyébként az a baj, hogy minden tervben van, csak nem tudom mikor érek el odáig, hogy meg is valósítsam őket, szóval most az a terv, hogy minden párosról lesz egy hosszabb vagy rövidebb one-shot, aztán egyszer csak a végére érek az összes párosnak >.<
A Sebhelyek pedig nyár végére biztos felkerül javított verzióban. Ha nagyon bele lendülök, talán még wattpadra is fel rakom ^^
Örülök, hogy tetszik, ééés bár már sokfélét ígértem a fenti kommentekben, most valóban be fogom tartani és még most neki látok a folytatásnak ^^
Megjegyzés küldése