A két feladó 23. rész

Sajnálom, sajnálom, sajnálom..

Sugawara elkerekedett szemekkel bámult rám, amit meg is tudok érteni. Minden bizonnyal nem erre a látványra számított. 

– Suga-chan, jó reggelt. – mosolyogtam mintha nem is fájna az arcom, meg más egyéb testrészem. 

– Veled meg mi a fene történt? – kérdezte miközben kezével bentebb tolt, és ahogy azt valakitől már szépen elleste, egyszerűen beengedte magát.. Vajon kitől tanulta? Örök rejtély. 

– Ez is meg az is. – vontam vállat a kérdésére válaszolva. 

– Hol vannak a gyógyszereid meg a géz? – kérdezte miközben már ki is bújt a cipőjéből és a kabátjából. 

– Már le kezeltem magam, nyugi. – próbáltam hárítani mire egy szúrós pillantással jutalmazott. 

– Úgy nézel ki mint egy idióta, és ez itt rohadtul nincs lekezelve. – mutatott az arcomra és elindult a fürdő szoba felé. Halkan sóhajtva követtem és megállva az ajtóban figyeltem, ahogy szinte rögtön megtalálja a kenceficéket meg a többit. – Gyere. – fogta meg a kezem és elindult a nappali felé. Engedelmesen leültem és hagytam hogy rendesen leápolja a képemet. Tegnap este csak megmostam az arcom aztán dobtam pár jégakut a párnámra és bedobtam a szunyát. Csak annyi haszna volt, hogy nem dagadt fel a fejem, de reggel mikor szó szerint kifagyott az arcom, újra vérezni kezdett az egyik seb.. Szóval ja.. Megpróbáltam rá sebtapaszt tenni, de nem volt akkora tapasz ami elég lett volna a sebre, így a gézzel próbálkoztam, de az meg rohadtul nem sikerült.. Néztem ahogy Sugawara gondoskodó kedvességgel szemléli arcomat és nem tudtam nem arra gondolni, hogy nemsokára már nem lesz az enyém. Mikor halkan sóhajtva tette le a kisasztalra a betadint meg a többi cuccot, gondolkodás nélkül húztam magamhoz közelebb és a nyakába temetve az arcom beszívtam finom illatát. 

– Szeretlek.. – mondtam újból, de válasz helyett csak halkan felnevetett.. Tehát tényleg nem szeret.. Kedvel, de nem szerelmes belém. Kedvesen simogatta meg a vállam, de emiatt most leginkább a szívem sajgott.. Mintha ezzel a gyengéd gesztussal azt mondta volna: ˝Igen Oikawa, tudom.˝… 

– Elmondod hogy mi történt? – kérdezte én pedig eleresztve egy mély sóhajt, felegyenesedtem. 

– Nem. – böktem ki őszintén mire csak megcsóválta a fejét. 

– De legalább őszinte. – nézte a dolgok pozitív oldalát. – Figyelj.. Gondolkodtam és, nem hiszem hogy Daichi komolyan gondolta amit mondott. Ő az egyik legjobb barátom szóval biztos elfogadja hogy ilyen vagyok.. – hogy meleg vagy azt elfogadja, igen.. Sőt.. Örül neki.. – Csak szólni akartam neked, hogy ma beszélni fogok vele erről. 

– Miért? – kérdeztem mire meglepetten nézett rám. – Miért akartad ezt elmondani? Barátok vagytok, nem kell el kéreckedned tőlem. A pasid vagyok nem az apád. – mondtam és próbáltam valami kedves hangnemet megütni de nem igazán sikerült.. Ugyanis rohadtul fáj, hogy elmondta ezt a szarságot.. Mert ez azt jelenti, hogy már ma el fogom őt veszíteni. 

– Tudom, de ő volt az első szerelmem. És mivel most veled járok, gondoltam tudni akarod, ha találkozok vele.. – úgy.. dörgöld az orrom alá, hogy ő az első.. A csupa nagy betűs első szerelmed.. 

– Koushi.. – szólítottam meg a keresztnevén mire zavartan pillantott rám. – Ha már úgy is elmondtad, kérhetek valamit? 

– Persze.. – motyogta kissé bizonytalanul. 

– Ne most beszélj vele.. Majd hétfőn a suliban, vagy suli után.. Most maradj itt. Nézzünk filmet, rendeljünk valami gyors kajának nevezett szemetet, fürödjünk együtt, aztán aludj velem. – vázoltam fel azokat az apróságokat amiket a legjobban szeretnék jelen pillanatban. Mindegy milyen apróságok, a lényeg hogy vele legyek. Sugawara mosolyogva hajolt hozzám közelebb és édesen megcsókolt mire boldogan mosolyogtam rá. Ez egy igen volt, ugye? 

– Csábító ajánlat, de nem akarok egész hétfőn feszengeni Daichi jelenlététől. Fél óra és már jövök is vissza. Addig válassz filmet, de könyörgöm, ne ufós legyen, jó? – kérdezte nevetve, de most nem tudtam vele nevetni. – Hé, minden oké? – kérdezte mire halkan felsóhajtottam és egy mosolyt erőltettem magamra. 

– Persze. Akkor majd jössz. – biccentettem, bár jól tudom, hogy nem jön vissza.. Legalább is nem így jön vissza.. Majd megáll az ajtóban és búcsút mond.. Szakítani akar majd.. És én hagyni fogom… Mert rohadtul szeretném, ha boldog lenne.. Oda hajolva hozzá gyengéden megcsókoltam. Ajkaimmal finoman érintettem ajkait, nyelvemet lassan csúsztattam át szájába, hogy azt az olykor csípős és kegyetlen nyelvét érezhessem. Kezeim közé fogtam arcát. Ez a búcsú csókom. Egy búcsú addig amíg újra az enyém nem lehet. Talán évekbe fog telni mire újra megcsókolhatom.. Talán addigra már újra lesz egy barátnőm akibe talán beleszeretek.. Ki tudja.. Bármi megtörténhet. De ezt soha nem fogom elfelejteni. Az első szerelmet soha nem lehet elfelejteni, nem igaz? Elválva tőle mosolyodtam el. – Itt várlak. – mondtam mire piros arccal pillantott félre. 

– Lehet nem kell fél óra.. Sietek. – nyomott egy gyors puszit az arcomra majd felpattant mellőlem és el sietett. Még hallottam ahogy csukódik az ajtó, majd mélyet sóhajtottam. 

– Azért kíváncsi vagyok hogy fogsz velem szakítani.. – motyogtam magam elé. Mert biztos vagyok benne, hogy ez lesz a vége.. De talán.. – Ó! Kapd be Remény! Az őrületbe kergetsz! Arrrgh! – dőltem végig a kanapén és dühösen fontam karba a kezeimet. Hülye Daichi, hülye első szerelem, hülye szerelem!!! Utálok mindent..

Meglepetten néztem Daichi képét aki kínosan mosolygott. 

– Mi történt a fejeddel? – kérdeztem bár előre tudtam a választ. 

– Semmi lényeges. – hát persze. 

– Tök véletlenül, nem tudod, hogy Oikawa miért van összeverve? – kérdeztem mire csak megingatta a fejét, hogy nem tudja. Valahogy ezt is sejtettem. Mélyet sóhajtva nyomtam a kezébe a kis boltban vásárolt dobozos kávét. – Beengedsz, vagy félsz a buzi-baciktól? – kérdeztem kissé sértetten ő pedig halkan sóhajtva állt arrébb az ajtóból, hogy beengedjen. 

– Ne haragudj a tegnapiért. Nem gondoltam komolyan. – kezdte miközben én már a kabátomat is levettem. 

– Sejtettem. Pont ezért jöttem. – fordultam vele szembe. – Hogy megtudjam miért hazudtál.. Na meg.. Itt fáj? – böktem az arcára ahol nem volt tapasz. 

– Nem.. – motyogta értetlenül. 

– Remek. – mosolyogtam és dühösen arcon csaptam az említett helyen. Daichi elkerekedett szemekkel nézett rám. 

– Te komolyan megütöttél? 

– És te komolyan hazudtál? – kérdeztem vissza. – Rohadtul fel vagyok húzva szóval megérdemelted hogy egyszer én is megüsselek. És legközelebb ne álljatok le verekedni Oikawával! Lehet hogy a te fejedet le ápolják, de ő egyedül lakik és kétlem hogy Iwaizumi ügyesebb lenne a kötések terén mint az a hülye Egokawa. – ciccegtem dühösen miközben betrappoltam Daichi szobájába, persze a tulajdonossal együtt. Daichi leült az ágy szélére én pedig vele szemben a földön foglaltam helyet. – Mielőtt bármit mondanál arról, hogy menyire sajnálod hogy undorítónak neveztél, közlöm, hogy nem haragszok. – látszott rajta hogy igazán meglepte a dolog, de jelen pillanatban még nem végeztem szóval mikor szólásra nyitotta a száját, feltartottam a mutató ujjam, ezzel is jelezve, hogy még én beszélek. – Nem haragszom, mert bár nem értem, hogy mi bajod volt tegnap, de azt tudom, hogy te soha nem ítéled el azt ha valaki más. És mivel barátok vagyunk, kétlem hogy utálnál, csak azért mert megtudtál rólam egy kissé szokatlan infót. Rendben, elég csúnyán derült ki ezt elismerem, de el akartam mondani, csak még nem most. Oikawával tényleg járunk már egy ideje, de még csak most kezdett komoly lenni a dolog, mert eddig mást szerettem.. – motyogtam kínosan. – Oikawa látta ahogy szánalmasan epekedek valaki után aki nem viszonozza az érzéseimet. Látta ahogy sírok és bár eleinte rohadt szemét voltam vele, ő mégis kedves volt hozzám és próbálta elterelni a figyelmem, hogy ne legyek egyedül.. Aztán nem tudom hogy miért, de randizni kezdtünk és valamilyen misztikus csoda ként, megkedvelt engem.. Szóval mikor komolyodott a dolog, elmondtam neki, hogy nem vagyok belé szerelmes és lehet hogy nem is tudom majd úgy szeretni ahogy ő azt szeretné, de.. Azt mondta hogy megérti.. Megnevetett és kihúzott a gödörből többször is. Elismerem, hogy egy idióta aki meglepően egész okos tud lenni, és bár gyakran annyira gyerekes, néha ha kell, mégis roppant éretten viselkedik. Amire ki akarok lyukadni azaz, hogy lehet, hogy elítéled ha két férfi együtt van, de nem mindig tehetünk róla, hogy akihez vonzódunk az ugyanahhoz a nemhez tartozik.. Mármint ez nálam tényleg genetika, de Oikawánál nem. Ha nem tudod még elfogadni akkor nem beszélek róla, de nem akarok úgy tenni mintha hetero lennék, csak azért hogy újra minden olyan legyen mint tegnap előtt.. – fejeztem be a kissé kusza monológot mire Daichi csak egy aprót bólintott. 

– Szerelmes vagy belé? 

– Igen. Szerelmes vagyok belé. – mondtam ki mosolyogva amin ő is elmosolyodott. 

– Akkor mond el neki.. Utálom azt a srácot és nem is fogom megkedvelni, de ha boldoggá tesz akkor ne hagyd hogy bizonytalan legyen. 

– Honnan veszed hogy bizonytalan? – kérdeztem értetlenül mire kínosan pillantott félre. – Hát persze, véletlenül pont ugyanazon a napon néztek ki szarul és véletlenül tudod hogy Oikawa bizonytalan. Felfogtam, akkor megmondom neki. – álltam fel. Jut eszembe, én még tényleg nem mondtam ki hogy szeretem.. 

– Várj egy kicsit. – állt fel ő is és elém lépett. – Tényleg sajnálom amiket mondtam. Dühös voltam több okból is. Az első, hogy azt hittem letámadott téged, a második, hogy rájöttem nem letámadott, hanem joggal megérinthetett. 

– Ez elég kusza. – motyogtam ő pedig elmosolyodott és közelebb hajolva hozzám egy puszit nyomott az arcomra. Döbbenten néztem rá amin elmosolyodott. 

– Csak hogy ne legyen belőle kavarodás.. Tudom, hogy én vagyok az első szerelmed. – éreztem hogy felforrósodik az arcom. Oikawa te seggfej! – Úgy hogy úgy a tiszta ha te is tudod az igazat.. – kérdőn néztem rá ő pedig egy lágy csókot nyomott az ajkaimra. – Nekem is te vagy az első szerelmem. – mondta mire egy pillanatra a szívem is kihagyott egy ütemet, de utána ahelyett, hogy boldog lettem volna.. Zavartan léptem hátrébb. Régen bármit megadtam volna ezekért a szavakért.. Daichi kínosan felnevetett és ő is hátrébb lépett. – Úgy tűnik elkéstem. – nevetett majd kedvesen rám mosolygott. – Sokat sírtál miattam, és én is sokat szenvedtem. Te túl léptél aminek örülök, és azt hiszem én is kezdek túllépni ezen az egészen. Tudod én tényleg kedvelem Michimiyát és.. Tudja hogy te voltál az első szerelmem. 

– Ismerős sztori.. – motyogtam kínosan. – A két kapitány, hm? – mosolyogtam mire zavartan bólintott párat. – Boldog vagy vele? – kérdeztem mire elmerengve nézett maga elé. A szemei csillogtak és halvány pír kúszott az arcára. 

– Igen. – bólintott. 

– Akkor minden rendben. Felejtsük el a tegnapot, elég a mai beszélgetést megjegyezni. – mondtam mire egyetértően bólintott, de ekkor hirtelen észbe kaptam. – Nem is! Csak a délutánt felejtsük el. Elvégre tegnap megnyertünk egy meccset. – mosolyogtam szélesen. – Még nem is dörgöltem rendesen Oikawa orra alá. – csücsörítettem duzzogva. 

– Mondod ezt a száddal, aztán egyszerűen a nyakába ugrasz és elkezdesz valami totál másról hadarni. 

– Menj a francba! – vágtam hozzá egy nadrágot, ami épp a kezem ügyébe akadt. – Nem akartam mondani, de amúgy kitakaríthatnál. – szúrtam oda mosolyogva. 

– Az a te dolgod nem az enyém. – dobta vissza a nadrágot amit röhögve tettem le a székre. 

– Megcsaltalak, törődj bele. Amúgy meg okos voltam, mert megvártam míg te vallod be először hogy félre léptél, szóval én választok csapatot a következő gyakorló meccseken az edzésen. – tértem rá a válásra amin hitetlenkedve felnevetett. 

– Jól van, jól van, te nyertél. – hagyta rám a dolgot miközben én már az ajtó felé lépkedtem. 

– De amúgy.. – bújtam bele a cipőmbe, és rá néztem. – Ha hamarabb megtudjuk, hogy vonzódunk egymáshoz.. Szerinted működött volna? – kérdeztem mire eltöprengve nézett a plafonra. 

– Ki tudja.. Lehet a végén újra barátok maradtunk volna. De ez már nem számít. – mosolygott amin én is elmosolyodtam és felvettem a kabátomat. 

– Oh.. Mielőtt elfelejtem. Nem érdekel ki kezdte a verekedést. Ha újra megütöd Oikawát, eltöröm a karodat. 

– Hogy tudod ezt ilyen angyali mosollyal mondani? Mindegy, megértettem, nem ütöm meg többet. – vakarta meg a tarkóját kínosan mosolyogva. – De azért mellettem is kiállsz ugye? Mégis csak a volt férjed vagyok vagy mi.. 

– Végül is.. Rendben. Megmondom Oikawának, hogy ő se kezdeményezzen verekedést. – ígértem meg majd még búcsúzóul intettem egyet és behúztam magam mögött az ajtót. Mélyet sóhajtva néztem ahogy a leheletem ködként száll fel.. Nem volt hosszú csók, még csak el sem lett mélyítve, de nem váltott ki belőlem semmit.. Úgy tűnik már tényleg túl vagyok rajta.. Na mindegy, már csak egy probléma van.. Hogy fogom ezt elmondani Oikawának?.. Ez már megcsalás nem?.. Jézusom, én komolyan megcsaltam azok után hogy olyan kedves volt velem és türelmes?.. Mekkora hálátlan seggfej vagyok! Te jó ég, hogy a picsába tegyem ezt jóvá? És nem csak ezt, hanem mindent. Sírtam előtte a volt szerelmem miatt többször is. Ez már alapból a szakítás felé vezet egy kapcsolatot.. Óh mamám, még verekedett is miattam és.. Várj.. Oikawa elmondta Daichinak hogy ő volt az első szerelmem? Miért mondta volna el, ha nem tudta hogy…? Te jó ég.. Tudta.. Tudta hogy Daichi szeretett engem. Ezért marasztalt reggel.. Gyorsabban kezdtem szedni a lábaimat, már jóformán futottam Oikawa lakása felé. Bizonytalan az érzéseimmel kapcsolatban, mert még mindig úgy hiszi, hogy Daichit szeretem és most már azt is tudja, hogy az érzéseim nem voltak viszonzatlanok. Te barom, miért nem mondtad el hogy mit érzel? Miért nem mondtad hogy bizonytalan vagy? Miért csak velem foglalkozol? Idióta! Hol az a hatalmas egód? És basszus, én miért nem vettem észre hogy szenvedsz?.. Én vagyok a legrosszabb..

Értetlenül néztem az órára mikor meghallottam a bejárati ajtó nyitódását. Alig telt el negyed óra.. Ijedten rezzentem össze mikor becsapódott az ajtó és döbbenten fordultam a folyosó felé ahol csakhamar Sugawara jelent meg. 

– Most miért vagy ideges? Mit csináltam? – kérdeztem sokkoltan és már épp védekezőleg emeltem volna fel a kezem mikor elém ért és hirtelen az ölembe ült. Pislogva párat néztem fel szemeibe amiben nem az idegesség tükröződött vissza hanem valami egészen más. 

– Nem vagyok ideges.. – motyogta én pedig kutakodón figyeltem arc vonásait. Sírni fog? – Daichi elmondta hogy viszonozza az érzéseimet.. És te tudtad, nem igaz? – kérdezte amivel eléggé meglepett. – Azt hitted, hogy szakítok veled és rohanok hozzá, ugye?.. Idióta. – koppintott homlokon mire halkan felnyögtem a kisebb fájdalomtól. Sugawara az arcomra simította mindkét kezét. – Szeretlek te idióta. Komolyan nem vetted még észre? – mosolygott mire a szívem kihagyott egy ütemet. 

– Mi?.. 

– Én aznap tényleg lezártam az érzéseimet Daichi iránt. Mikor eljöttél a suli elé. Megmondtam, hogy lezártam. 

– De.. Amit mondtál.. 

– Hogy szeretlek? Komolyan mondtam. 

– Mi? 

– De hülye vagy.. Bár belém szerettél szóval ez nem meglepő. – gondolkodott hangosan de még mindig nem értettem.. Most akkor nem szakít velem?.. – Na nyisd ki a füled. – hajolt az arcomba egészen közel hozzám. – Szeretlek téged.. Én szerelmes vagyok beléd. Oikawa Tooru. Te hülye, imádnivaló, gyerekes feladó. Szeretlek az összes hülyeségeddel együtt. Szeretem amikor nyafogsz. Szeretem az értelmetlen sms-eidet. Szeretem hogy annyira úri vagy, hogy nem eszel kfc csirkét vagy pizzát reggelire. Szeretem mikor képes vagy egy kis gyerekkel vitatkozni és kihívni egy mini foci meccsre. Szeretem hogy olyan kedvesen megsimogatod az arcom és a fülembe súgod hogy szeretsz. Szeretem hogy bár egy hatalmas barom tudsz néha lenni, velem még is annyira kedves és elnéző vagy. Sajnálom amiért nem vettem észre hogy bizonytalan vagy.. Sajnálom hogy nem éreztettem veled eléggé, hogy fontos vagy. Sajnálom hogy annyit sírtam előtted Daichi miatt. Sajnálom, sajnálom, sajnálom. Előre bocsánatot kérek minden hülyeségemért, mert tényleg rengeteg hibám van, de próbálok változtatni ezen. Próbálok jobban oda figyelni és kimutatni az érzéseimet. 

– Nem kell változtatnod semmin. – vágtam közbe hirtelen. – Ha már úgy is lezártad Daichit és.. Most itt vagy velem, és nem vele.. Nekem ez elég. – nevettem el magam hitetlenkedve. 

– Tényleg? – kérdezte kissé meglepetten. 

– Tényleg. – mosolyogtam és rohadtul nem érdekelt hogy az egész arcom fáj, nem tudtam abba hagyni a mosolygást. 

– Ühm.. Van itt még valami.. Daichi.. Megpuszilt.. – mondta mire rögtön lefagyott a mosoly az arcomról.. Na ennyit erről. 

– Elásom. – álltam volna fel de még mindig az ölemben ült és mikor fel álltam őt is felemeltem. 

– Várj már! Csak egy puszi volt, nem jelentett semmit. 

– Akkor miért mondtad el?! 

– Mert tudnod kell róla! Mert téged szeretlek.. 

– Hol puszilt meg? 

– A seggemen, na szerinted hol? 

– Sugawara! 

– A számon, oké? A számon! Tegyél már le! 

– Nem. – morogtam dühösen és elindultam vele a szoba felé. 

– Oioioi! Mit csinálsz? – kérdezte megszeppenve mikor ledobtam az ágyra. 

– Emlékszel mit ígértem a háló túloldalán? – kérdeztem miközben megtámaszkodtam felette. 

– Hogy egész éjszaka.. De nappal van.. Ne várjunk kicsit míg lenyugszol? 

– Nem. – kezdtem el lehúzni róla a nadrágot. 

– Héhéhé! Én a seggemet féltem, nem az idegrendszered! Nyugodj le! – meghökkenve néztem rá, majd mielőtt bármit mondhatott volna mélyet sóhajtottam és oda hajolva kívánatos ajkaihoz, újra a magamévá tettem. Lágyan faltam ajkait amit egy édes nyögéssel jutalmazott és már egyáltalán nem bánta hogy lehúztam róla a nadrágot, sőt, a felsőjét is elkezdtem kigombolni. Zihálva váltunk el egymástól. 

– Koushi.. Komolyan azt hiszed hogy ártanék neked? – kérdeztem mire halkan nyögve ingatta meg a fejét. 

– Nem.. 

– Szeretlek Koushi.. Érezni akarlak.. Azt akarom, hogy nyögd a nevem és mond el újra és újra, hogy szeretsz.. És én újra és újra a csúcsra juttatlak és boldoggá teszlek.. 

– Te boldog vagy velem? – kérdezte hirtelen mire elmosolyodtam. 

– Boldog vagyok. – néztem azokba a gyönyörű szemekbe mire elmosolyodott és a nyakam köré fonta karjait. 

– Szeretlek.. Tooru..

24. rész - ez nem álom..