Secret Soldier

Ez nem álom.. Mosolyogva huppantam le az egyik székre Kou-kun mellé, aki köszönés ként egy fejpántot nyomott a fejemre.  – Ez meg mi? – kérdeztem meglepetten.  – Kou-kun örül a tavasznak. Csak a szokásos. – motyogta Teruma-kun egy őzike fejpánttal a fején.  – Egész aranyos. – ült le mellém Oikawa és megpiszkálta a fejemen lévő bigyót.  – A srác már foglalt. – lépett elénk Sinohara-san mire Oikawa meglepetten fordult felé.  – Tudom.. Én foglaltam le, vagy mi... – motyogta kissé megszeppenve mire Sinohara döbbenten nézett rá.  – Ó! Az sms-es srác. – esett le neki rögtön mire Oikawa kínosan elhúzta a száját.  – Ja.. Az sms-es srác.. – motyogta de mielőtt még össze kaparhatta volna magát, Kou-kun beállt közénk és alaposan szemügyre vette Oikawát, kicsit talán jobban is mint kellett volna, mert Teruma-kun mérgesen a kezére csapott, nehogy öv alatti helyekre vándoroljon.. Úgy tűnik még mindig érdekli az a ˝fontos kérdés˝ hogy Oikawa milyen méretekkel re...

Sajnálom, sajnálom, sajnálom.. Sugawara elkerekedett szemekkel bámult rám, amit meg is tudok érteni. Minden bizonnyal nem erre a látványra számított.  – Suga-chan, jó reggelt. – mosolyogtam mintha nem is fájna az arcom, meg más egyéb testrészem.  – Veled meg mi a fene történt? – kérdezte miközben kezével bentebb tolt, és ahogy azt valakitől már szépen elleste, egyszerűen beengedte magát.. Vajon kitől tanulta? Örök rejtély.  – Ez is meg az is. – vontam vállat a kérdésére válaszolva.  – Hol vannak a gyógyszereid meg a géz? – kérdezte miközben már ki is bújt a cipőjéből és a kabátjából.  – Már le kezeltem magam, nyugi. – próbáltam hárítani mire egy szúrós pillantással jutalmazott.  – Úgy nézel ki mint egy idióta, és ez itt rohadtul nincs lekezelve. – mutatott az arcomra és elindult a fürdő szoba felé. Halkan sóhajtva követtem és megállva az ajtóban figyeltem, ahogy szinte rögtön megtalálja a kenceficéket meg a többit. – Gyere. – fogta meg a kezem és eli...

Még szeretni akarom.. Döbbenten néztem Oikawára de mikor Daichi újra ütésre emelte az öklét, dühösen kaptam el, hogy ezzel magamra irányítsam figyelmét. Rá akartam ordítani.. Számon akartam kérni a viselkedéséért, de.. De mikor a szemembe nézett minden szó a torkomon akadt. Az a düh, az a csalódottság, az a rideg és undorodó pillantás amit nekünk szánt.. Bár a szavak nem jöttek ki a torkomon, a testem tudta mit tegyen. Mikor ugyanis Daichi elrántotta szorításomból a kezét és újra Oikawa felé lépett, egy lépéssel közéjük férkőztem. Daichi résnyire nyitotta ajkait és hol a mögöttem álló Oikawára, hol pedig rám pillantott.  – Te.. és ő? – kérdezte mintha még csak most fogná fel teljesen. Csak bólintani tudtam, mire gúnyosan felnevetett és egy pillanatra elfordult tőlünk, hogy rendezze a gondolatait. Oikawa felé fordulva aggódón vettem szemügyre szája szélét ami kicsattant az ütéstől, és elég csúnyán vérzett.  – Jól vagy? – kérdeztem kissé rekedtesen.  – Sokszor megütne...