Sziklarejtek árvája 19. rész
NE vidd étterembe a szőkét! Csak ne..
Fáradtan tettem le a dobozt a földre majd újabbakért
indultam. Mikoto kitalálta, hogy rakjunk rendet a művelődési házban hálából,
amiért ingyen megkaptuk az elmúlt időkben.. Ezzel nincs is semmi baj, ha nem
Itachival kéne kettesben pakolásznunk..
– Hn..
– Nem
érdekelsz Itachi, fáradt vagyok. – hagytam figyelmen kívül beszólását. Attól,
hogy több dobozt be tud vinni egyszerre, még nem jelenti azt hogy én is. És nem
vagyok gyenge!! De fáradt vagyok vitatkozni vele.. Kankurou egésznap
fárasztott, mert folyton arról kérdezősködött, hogy mit mondott nekem Kakashi,
és fel volt háborodva amiért a történtek után Iruka kettesben hagyott vele.. Én
is haragudtam Irukára.. Ráadásként többször is megkeresett a nap folyamán.. De
nem mondtam el neki a csókot. Ha komolyan gondolta, hogy mindent kitálal azzal
alattam is vágja a fát. Ha a papus megtudná, rögtön haza rendelne
Sziklarejtekbe, és rohadtul nem érdekelné hogy a nyakamon az érettségi. Halkan
sóhajtva néztem körül a raktárban.. A földön már nincs semmi, de kisebb dobozok
még akadnak a szekrények tetején. Odalépve felnyújtottam a kezem, de nem értem
el.. Én meg az alacsony növésem.. Na jó, annyira nem vagyok alacsony de akkor
is. Lábujjhegyre állva nyújtózkodtam de így is csak ujjaim hegyével tudtam
megérinteni a dobozt.. Hangosan sóhajtva huppantam vissza a talpamra, majd
újból neki veselkedtem.. Ismét semmi. Talán ha másik pózban próbálom.. Egyik
kezemmel megtámaszkodtam a szekrény ajtaján és úgy álltam ismét lábujjhegyre.
Szorosan simultam a szekrényhez miközben szabad kezemet nyújtottam a dobozért..
– Csak még
egy kicsit.. – erőlködtem. – Gyerünk már.. – próbáltam még jobban nyújtózni.
Karok nyúltak fel mögöttem és vették le a dobozt egy egyszerű mozdulattal.
Pislogtam párat majd hátra döntve fejemet farkas szemet néztem Itachival, akit
jelenleg fejjel lefelé láttam. Unottan bámult rám én pedig duzzogva néztem fel
a szekrény tetejére és újabb dobozok után kutattam tekintetemmel. Fáradt sóhajt
hallatott majd elhagyta a helységet. Mégis mióta nézte ahogy szenvedek? Ez
annyira idegesítő.. Puffogva mentem utána. A teremben dobozok hada sorakozott.
– Akkor bontsuk ki őket. – vettem fel a színpad széléről a szikét és egy kisebb
dobozhoz léptem majd pár mozdulattal felvágtam a celluxot. – Képek.. –
motyogtam unottan. Kicsit áttúrtam, de képeken kívül nem volt benne semmi. A
másik dobozhoz léptem és azt is felbontottam. Könyvek hada.. Kíváncsian vettem
fel az egyiket. Egy orvosi kötet. Fasza.. Itachi mellém lépett, majd lehajolva
kivett egy könyvet a kupacból és felém tartotta. Értetlenkedve néztem a
borítót. Versek. – Köszi. – vettem el tőle és bele olvastam. Itachi felvette a
földről a szikét és a többi dobozzal kezdett bíbelődni. Most még úgy ahogy, de
el is vagyunk.. Tekintetem megakadt egy szerelmes versen. A költő szerelmes
volt egy nőbe, de ez a szerelem egyoldalú volt. Azonban a lány játszott vele.
Kacérkodott és táncolt előtte.. Kakashi is így érezhette magát.. De ez a költő
nem erőszakolta volna meg a kedvesét.. Aha.. Meg a francokat. Tovább olvasva a
verset, olyanokat mondott, hogy legszívesebben bezárná egy kalitkába, hogy
csakis ő gyönyörködhessen benne. Ez abszurd. Ha bezársz valakit, az nem fog
tündökölni.. Ezt a költő is tudta, mivel a következő sorokban ezt is
megemlítette. Azt írja, akármennyire is elmúlna a nő fénye, ő még szürkén is
szeretni fogja.. Milyen beteg egy vers.. Szomorúan csuktam be a könyvet, ami
nagyobb zajt csapott mint terveztem. Itachi felém fordult, kezében egy furcsa
maszk volt. Egy farkas talán. Már épp szólásra nyitottam a számat, mikor a
telefonom rezegni kezdett. Halkan sóhajtva vettem elő zsebemből a készüléket.
Sasori írt. Vacsora meghívás.. Halványan elmosolyodtam, majd rögtön bepötyögtem
neki a választ.
„Ha ne te főzöl akkor
benne vagyok >.< ”
Leírta, hogy hány órára készüljek el és azt is, hogy
étterembe megyünk szóval úgy készüljek.. Étterembe?.. Miért?.. Nem jó otthon?
Vagy esetleg egy gyorsbüfében?.. Tekintetem újra a verses könyvre tévedt..
Végül is, Sasori elég romantikus alkat.. Nem mintha bánnám, csak nem érzem úgy,
hogy megérdemlem. Ha úgy vesszük akkor én megcsaltam őt, nem igaz? Ráadásul
Kakashival. El kéne mondanom neki? Végül is joga van hozzá, hogy tudja. De mi
van ha elmondja valakinek? Nem! Ő nem tenne ilyet. De ennek ellenére sem
mondhatom el neki.. Egyszerűen nem tudom megtenni..
– Fiúk! –
hallottam meg hirtelen Mikoto hangját, mire mind a ketten felé fordultunk. Kana
meg mit keres itt? Oh, remek Deidara! Ennél hülyébb nem is lehetnél! Nem MIT
keres hanem KIT. Vagyis Itachit. Komolyan ennek a csajnak valami baj van a
fejével. Oké, hogy Itachi sok mindenhez ért, de elég rá nézni. Egy sötét aurájú
antiszoc barom, aki színes káromkodáson kívül csak néhány értelmes szót tud
kinyögni.
– Kana-chan
felajánlotta, hogy segít nekünk, és hamarosan megjönnek Makiko-sanék is. – Hmm…
Ismerős név.. Makiko-san.. Várj már, így hívják az utcánkban élő öreg nénit
akinek egyszer berúgtam az ablakát Itachi cipőjével. Ugh.. Remélem nem ő az.
– Dolgozzunk
keményen. – hajolt meg kissé Kana.
– Hn.
– Hm.
– Na jó,
akkor én kimegyek Makiko-san ismerőseiért a városba. Kana-chan, vigyázz a
fiúkra. – mosolygott rá Mikoto, majd elhagyta az épületet. Unottan pakolásztam
tovább. Kana elindult Itachi felé. Ne már, basszus, ez sosem tanul? Értelmetlen
arra a Menyétre pazarolni a drága perceket.
– Itachi-san,
mit csinálsz? – kérdezte barátságosan. Na erre feléjük pillantottam. Itachi
Kanára nézett majd flegmán a dobozra mutatott.
– Pakolok. –
fasza vagy.. Pakolsz mi? Pakolsz???? Pakoooolsz??? Most komolyan? Eszem megáll,
ekkora egy sügért!
– Kana-cha~n!
– ordítottam felé csilingelő hangon. Kana unottan fordult felém. Na baszd meg
magad! – Ita-kyun a múltkor azt mondta, hogy nagyon ízlett neki a sütid. A
mostani rendezvényre is készítesz? – kérdeztem mire egy kiscica képét öltötte
magára, akinek a szemei ragyogtak a boldogságtól. Ellenben Itachival, akit
olyan sötét aura vett körül, hogy úgy éreztem megmérgez a levegőn keresztül.
Ilyen létezik egyáltalán?
– Ch! A szőke
korcs és az Uchiha kölyök. – na erre mind a hárman lefagytunk.. Kana a
döbbenettől, Ita és én pedig.. Hát.. azt nem tudom, hogy Ita miért, elvégre ő
alapból egy Jégcsap, de én a fagyos hanglejtés miatt dermedtem meg.
– Makiko-san..
– motyogtam és borsódzott a hátamon az a nem létező szőr is. Már csak ez
hiányzott a délutánjaimnak..
Kínosan húzogattam fehér ingemet az asztalnál ülve. Nem
számítottam ilyen elegáns helyre.. Oldalra pillantva egy gyönyörű nő
borozgatott egy fess férfival. A nő ajkait vörös rúzs díszítette, ruhája
testhez simult, nyakán drága ékszer csillogott. A másik oldalon három barátnő
csevegett. Mindegyik kezén karika gyűrű és drága óra. A hajuk olyan volt,
mintha most álltak volna fel a fodrászati székből.
– Ne feszengj
már. – mosolyogott rám Sasori, de nem tudtam rá hallgatni.. Kínosan sütöttem le
a szemem. Egy fekete csőfarmert viseltem egy hosszított fazonú fehér inggel. A
hajamat egyik oldalt felcsatoltam, nem igazán foglalkoztam vele otthon.. Na és
a cipőm.. egy fekete vászon sneaker, fehér cipőfűzővel.. – Dei.. – szólított
meg halkan Sasori, mire a szám szélét rágva felé pillantottam. Kedvesen rám
mosolygott. – Jól nézel ki. Nagyon is. – mondta, mire kínosan felnevettem.
Sasori egy sötétebb árnyalatú inget viselt, vörös nyakkendővel és egy fekete
zakóval..
– Miért
jöttünk ide? – kérdeztem végül.
– Egyszer azt
mondtad, hogy szívesen megkóstolnád a francia ételeket. – mondta én pedig
döbbenten néztem rá. Mikor mondtam ezt neki?? Mármint, igen, tényleg szeretném
egyszer megkóstolni, de neki mikor mondtam el? Sasori ábrázatomat látva halkan
felnevetett. – Mikor megismerkedtünk akkor mondtad el. – áááh.. mikor részeg
voltam.. Ez rohadt kínos.. És komolyan emlékszik egy ilyen apróságra?.. Halkan
sóhajtva emeltem fel a poharam, hogy igyak a vörös borból. Hátha kicsit
elfeledteti velem, hogy mennyire nem illek ide. Nem csak az étterembe, hanem
Sasorihoz sem. Kakashi szavai kicsit elgondolkodtattak, arról, hogy nem is
ismerem Sasorit igazán.. Na meg a mellek.. Sasorinak eddig mindig nagymellű barátnői
voltak.. És nekem nincsenek melleim.. Mert fiú vagyok.
– Mégis
mennyibe került, hogy elhozz ide? – kérdeztem körül pillantva..
– Nem nagy
dolog. – vont vállat, és emiatt lett gyanús. Előhalásztam a telefonomat (nem
érdekel, hogy étteremben illetlenség) és felcsatlakozva a wifire, majd megnéztem
az étterem oldalát..
– Danna.. –
sóhajtottam. – Itt egy hónapra előre kell asztalt foglalni és ez rohadtul
drága.. – suttogtam dühösen. – Megbeszéltük a legelején, nem igaz? Hogy nem
csinálunk ilyeneket. A pasid vagyok, nem pedig a csajod.
– Jó,
figyelj. – hajolt kicsit közelebb. – Legközelebb előre megbeszélem veled,
rendben? – kérdezte. Csak fújtattam.
– Legközelebb
elmegyünk hozzám, vagy hozzád és ott kajálunk. – szögeztem le mire kínosan
visszadőlt és halkan felsóhajtott.. – Danna. – hívtam magamra figyelmét. –
Nagyon kedves tőled, hogy elhoztál ide, és tényleg boldoggá tesz, hogy
emlékeztél rá, hogy érdekel a francia konyha. De..
– De kínosan
érzed magad. – fejezte be, mire ajkaimba harapva bólintottam. – Játszunk. –
mosolyodott el, én pedig kérdőn vontam fel szemöldököm.
– Játszunk? –
kérdeztem vissza mert attól féltem, hogy rosszul hallottam. Sasori mosolyogva
bólintott. – És mit?
– A művészi
hajlamaidat tekintve, legyen szerepjáték.
– Szerepjáték?
Az milyen? – kérdeztem értetlenül.
– Belebújunk
valaki másnak a bőrébe, és úgy viselkedünk mint ő. Ez a személy bárki lehet.
Színész, énekes, egy könyv szereplője, vagy akár egy anime karakter.
– Tehát
bárki. – ismételtem és huncut mosolyt villantottam felé. Sasori halkan
felnevetett.
– Igen.
Bárki. – erősített rá én pedig kihúztam magam a székben és lazán rá
mosolyogtam.
– Akkor én
téged foglak eljátszani. – mondtam amivel igencsak megleptem.
– Engem?
– Igen. Te
pedig játszd el.. Hmm.. – nézelődtem a teremben. – Őt ott. – biccentettem egy fiatal
nő felé.
– De.. Olyan
karaktert kell választani akit ismerünk nem? – kérdezte bizonytalanul.. Pedig ő
jobban ismeri ezt a játékot mint én.
– Ez benne a
nehezítés. Neked kell kitalálnod, hogy vajon milyen a viselkedése. – mondtam és
egy büszke mosoly terült szét arcomon. Sasori halkan felsóhajtott és végül
bólintott.
– Jó. Akkor
te vagy.. Sasori.. – nevetett hitetlenkedve. – Én meg.. Toya.
– Toya? –
kérdeztem vissza meglepetten.
– Igen. Toya.
– Miért pont
Toya?
– Mert
szeretem a barackot. Na kezdjünk.
– Okéé~
Noss.. Khm.. Hm.. – néztem magam elé.. – Nem kezded inkább te? – néztem fel rá,
mire ismét felnevetett.
– Rendben
van. – bólintott majd halkan a nőre pillantott és felvette a testtartását, ami
elég vicces volt. Úgy mozgatta a fejét mint egy díva, és rebegtette a szempilláit.
Röhögni akartam, de én most Sasori vagyok. Tehát nem nevetek, csak fejben.. –
Ne haragudj, hogy ide rángattalak. Csak a szüleim ragaszkodtak hozzá, hogy
megejtsük ezt a.. találkát. – hebegett zavartan.
– Ugyan. Nem
kell mentegetőznöd. A nagymamám addig nem hagyott volna békén, amíg nem jövök
el egy ilyen találkozóra. – mosolyogtam rá féloldalasan. Sasori eljátszotta,
hogy zavarba jött a mosolyomtól, ami elég vicces volt.
– Ühm.. És
hova jársz iskolába? – kérdezte mire rögtön a gimit akartam mondani, de gyorsan
helyre aktam a gondolataimat.
– A Konohai
Egyetemre. Irodalom szakos vagyok és franciát tanulok. Na és te?
– Én még
gimnazista vagyok. Homokrejtekben. De úgy tervezem, hogy.. – pillantott a nőre,
majd újra rám. – Hogy szakács leszek. – értetlenül pillantottam a nőre. Épp az
ételen mutogatott valamit és nagyon lelkesnek tűnt. A szemei csak úgy
ragyogtak. A férfi mosolyogva hallgatta őt. – Te tudsz főzni Sasori-kun?
– Elég a
Sasori. – ejtettem meg egy fél mosolyt. – Az alapok mennek. – füllentettem. –
És úgy tervezed, hogy Homokrejtekben maradsz?
– Igen,
természetesen. Ott van egy barátom aki… - pillantott félre. – Szóval egy
barátom. És te itt maradsz Konohában vagy vissza mész Homokrejtekbe?
– Őszintén
szólva nem tudom. Ez attól függ, hogy milyen munkalehetőségek közül
választhatok.
– Jön a
pincér. Szünet. – mondta Sasori zavartan.
– De én
Sasori akarok maradni. – hecceltem, ő pedig elnyomta nevetését. A pincért
megállt mellettünk és letett elénk egy-egy étlapot.
– Hozhatok
valamit inni az uraknak? – ez az, nem nézett nőnek! Apró örömök. Sasori felém
pillantott majd újra a pincérre nézett.
– Ebből a
borból még egy keveset kérnénk. – mondta mire elmosolyodtam. Elég egyértelmű,
hogy melyikünk a domináns fél..
– Máris hozom.
– hagyott ott minket. Sasori kecsesen kinyitotta az étlapot, ebből rögtön
tudtam, hogy vissza tértünk a szerephez. Én is kinyitottam az étlapot…
– Hmm… Obito
is franciás? – kérdeztem hirtelen.
– Igen.
Miért?
– Mert én nem
tudok franciául, te meg nem játszhatod el magad. – feleltem mire halkan
felnevetett.
– Szóval játsszam
el Obitot? – értette meg egyből.
– Ühm. –
bólintottam. – Én pedig Itachi leszek. – jelentettem ki gondolkodás nélkül.
– Oké, de..
Ők ketten, hogy beszélgetnek?
– Hát.. Az
majd most kiderül. – mosolyogtam.
– Oké. –
bólintott, és test helyzetet váltott. Én is változtattam picit. – Te mit
rendelsz Itachi-kun? – kérdezte mire unottan fújtattam egyet..
– Hn.. –
nézegettem a lapokat.
– Oh, szóval
nem tudsz franciául? – kérdezte és szinte magam előtt láttam a két Uchihát.
Gyilkos tekintettel néztem Obitora (Sasorira), majd becsuktam az étlapot és
hátra dőltem a széken.
– Kinyögöd
végre, hogy minek hívtál ide? – kérdeztem és megpróbáltam a leginkább felvenni
az Uchiha stílusát.
– Baj, hogy
beszélni akartam az unokatestvéremmel? – kérdezte mosolyogva én pedig unottan
bámultam rá. Kínosan elnevette magát. – Oké, igazából apámról lenne szó. – nem feleltem
csak vártam, hogy fojtassa amit egy halk sóhaj kíséretében meg is tett. – A múltkor
megütötte Tobit. – na erre magasba szaladt a szemöldököm. Addig oké, hogy ez
egy játék, tehát amiket mondunk nem feltétlenül valósak, de Obito külön
személyként tekint Tobira?.. Ez még nekem is új. Bár elég ritka, hogy
találkozok Obitoval. Többnyire Tobi zargat.
– Hn.. –
reagáltam le ennyivel és újra pókerarcot varázsoltam magamra.
– Szóvaaal..
Arra gondoltam, hogy talán amíg nem találok magamnak albérletet nem-e..?
– Nem.
– De még be
se fejeztem!
– Hn. –
fordultam el unottan, de valahogy nem úgy sikerült ahogy szerettem volna.
Hangosan felnevettem, és Sasori is csatlakozott hozzám. Tudom, hogy csak azért
találta ki ezt a hülyeséget, hogy oldódjon a hangulat, és őszintén szólva, el
is érte amit akart. – Danna..
– Hn?
– Nem kell
szerepjáték. Te legyél te, én pedig maradok én. – mondtam ő pedig mosolyogva
bólintott. Én komolyan nem érdemlem meg őt.. Túl tökéletes..
Megjegyzések
Valahogy nemtudom elképzelni Sasorit csajt játszva. Viszont Dei pazarul ért Itachiul szoval könnyebb dolga volt. Majdnem olyan mintha csalt volna xd
Viszont nem akarok akadékoskodni de... kedves Lányom! Úgy emlékszem hogy elengedted a büntimet és hogy kapok soook-soook részt :'( Lehet nem kellett volna sorra küldeni neked a kis ficceket :D Lesz itt dádá főleg ha apád megtudja. Amugy is morcos a mecs miatt. :\ Várom a fejleményeket de aztán olyan legyen hogy sikitozva fetrengjek mint egy elvetemült őrült:D
Nem tudom még de sietek vele :)
Nem hiszem hogy apu leszidna emiatt :D Egyébként még most akartam hozzá fogni a ficchez amit küldtél xdd eddig a diáknapokkal szenvedtem, de végre vége *-*
Úgyhogy nekiugrok a sziklarejteknek.. ismét xdd
Megjegyzés küldése