Sziklarejtek árvája 19. rész

NE vidd étterembe a szőkét! Csak ne..

Fáradtan tettem le a dobozt a földre majd újabbakért indultam. Mikoto kitalálta, hogy rakjunk rendet a művelődési házban hálából, amiért ingyen megkaptuk az elmúlt időkben.. Ezzel nincs is semmi baj, ha nem Itachival kéne kettesben pakolásznunk..

– Hn..

– Nem érdekelsz Itachi, fáradt vagyok. – hagytam figyelmen kívül beszólását. Attól, hogy több dobozt be tud vinni egyszerre, még nem jelenti azt hogy én is. És nem vagyok gyenge!! De fáradt vagyok vitatkozni vele.. Kankurou egésznap fárasztott, mert folyton arról kérdezősködött, hogy mit mondott nekem Kakashi, és fel volt háborodva amiért a történtek után Iruka kettesben hagyott vele.. Én is haragudtam Irukára.. Ráadásként többször is megkeresett a nap folyamán.. De nem mondtam el neki a csókot. Ha komolyan gondolta, hogy mindent kitálal azzal alattam is vágja a fát. Ha a papus megtudná, rögtön haza rendelne Sziklarejtekbe, és rohadtul nem érdekelné hogy a nyakamon az érettségi. Halkan sóhajtva néztem körül a raktárban.. A földön már nincs semmi, de kisebb dobozok még akadnak a szekrények tetején. Odalépve felnyújtottam a kezem, de nem értem el.. Én meg az alacsony növésem.. Na jó, annyira nem vagyok alacsony de akkor is. Lábujjhegyre állva nyújtózkodtam de így is csak ujjaim hegyével tudtam megérinteni a dobozt.. Hangosan sóhajtva huppantam vissza a talpamra, majd újból neki veselkedtem.. Ismét semmi. Talán ha másik pózban próbálom.. Egyik kezemmel megtámaszkodtam a szekrény ajtaján és úgy álltam ismét lábujjhegyre. Szorosan simultam a szekrényhez miközben szabad kezemet nyújtottam a dobozért..

– Csak még egy kicsit.. – erőlködtem. – Gyerünk már.. – próbáltam még jobban nyújtózni. Karok nyúltak fel mögöttem és vették le a dobozt egy egyszerű mozdulattal. Pislogtam párat majd hátra döntve fejemet farkas szemet néztem Itachival, akit jelenleg fejjel lefelé láttam. Unottan bámult rám én pedig duzzogva néztem fel a szekrény tetejére és újabb dobozok után kutattam tekintetemmel. Fáradt sóhajt hallatott majd elhagyta a helységet. Mégis mióta nézte ahogy szenvedek? Ez annyira idegesítő.. Puffogva mentem utána. A teremben dobozok hada sorakozott. – Akkor bontsuk ki őket. – vettem fel a színpad széléről a szikét és egy kisebb dobozhoz léptem majd pár mozdulattal felvágtam a celluxot. – Képek.. – motyogtam unottan. Kicsit áttúrtam, de képeken kívül nem volt benne semmi. A másik dobozhoz léptem és azt is felbontottam. Könyvek hada.. Kíváncsian vettem fel az egyiket. Egy orvosi kötet. Fasza.. Itachi mellém lépett, majd lehajolva kivett egy könyvet a kupacból és felém tartotta. Értetlenkedve néztem a borítót. Versek. – Köszi. – vettem el tőle és bele olvastam. Itachi felvette a földről a szikét és a többi dobozzal kezdett bíbelődni. Most még úgy ahogy, de el is vagyunk.. Tekintetem megakadt egy szerelmes versen. A költő szerelmes volt egy nőbe, de ez a szerelem egyoldalú volt. Azonban a lány játszott vele. Kacérkodott és táncolt előtte.. Kakashi is így érezhette magát.. De ez a költő nem erőszakolta volna meg a kedvesét.. Aha.. Meg a francokat. Tovább olvasva a verset, olyanokat mondott, hogy legszívesebben bezárná egy kalitkába, hogy csakis ő gyönyörködhessen benne. Ez abszurd. Ha bezársz valakit, az nem fog tündökölni.. Ezt a költő is tudta, mivel a következő sorokban ezt is megemlítette. Azt írja, akármennyire is elmúlna a nő fénye, ő még szürkén is szeretni fogja.. Milyen beteg egy vers.. Szomorúan csuktam be a könyvet, ami nagyobb zajt csapott mint terveztem. Itachi felém fordult, kezében egy furcsa maszk volt. Egy farkas talán. Már épp szólásra nyitottam a számat, mikor a telefonom rezegni kezdett. Halkan sóhajtva vettem elő zsebemből a készüléket. Sasori írt. Vacsora meghívás.. Halványan elmosolyodtam, majd rögtön bepötyögtem neki a választ.

„Ha ne te főzöl akkor benne vagyok >.< ”

Leírta, hogy hány órára készüljek el és azt is, hogy étterembe megyünk szóval úgy készüljek.. Étterembe?.. Miért?.. Nem jó otthon? Vagy esetleg egy gyorsbüfében?.. Tekintetem újra a verses könyvre tévedt.. Végül is, Sasori elég romantikus alkat.. Nem mintha bánnám, csak nem érzem úgy, hogy megérdemlem. Ha úgy vesszük akkor én megcsaltam őt, nem igaz? Ráadásul Kakashival. El kéne mondanom neki? Végül is joga van hozzá, hogy tudja. De mi van ha elmondja valakinek? Nem! Ő nem tenne ilyet. De ennek ellenére sem mondhatom el neki.. Egyszerűen nem tudom megtenni..

– Fiúk! – hallottam meg hirtelen Mikoto hangját, mire mind a ketten felé fordultunk. Kana meg mit keres itt? Oh, remek Deidara! Ennél hülyébb nem is lehetnél! Nem MIT keres hanem KIT. Vagyis Itachit. Komolyan ennek a csajnak valami baj van a fejével. Oké, hogy Itachi sok mindenhez ért, de elég rá nézni. Egy sötét aurájú antiszoc barom, aki színes káromkodáson kívül csak néhány értelmes szót tud kinyögni.

– Kana-chan felajánlotta, hogy segít nekünk, és hamarosan megjönnek Makiko-sanék is. – Hmm… Ismerős név.. Makiko-san.. Várj már, így hívják az utcánkban élő öreg nénit akinek egyszer berúgtam az ablakát Itachi cipőjével. Ugh.. Remélem nem ő az.

– Dolgozzunk keményen. – hajolt meg kissé Kana.

– Hn.

– Hm.

– Na jó, akkor én kimegyek Makiko-san ismerőseiért a városba. Kana-chan, vigyázz a fiúkra. – mosolygott rá Mikoto, majd elhagyta az épületet. Unottan pakolásztam tovább. Kana elindult Itachi felé. Ne már, basszus, ez sosem tanul? Értelmetlen arra a Menyétre pazarolni a drága perceket.

– Itachi-san, mit csinálsz? – kérdezte barátságosan. Na erre feléjük pillantottam. Itachi Kanára nézett majd flegmán a dobozra mutatott.

– Pakolok. – fasza vagy.. Pakolsz mi? Pakolsz???? Pakoooolsz??? Most komolyan? Eszem megáll, ekkora egy sügért!

– Kana-cha~n! – ordítottam felé csilingelő hangon. Kana unottan fordult felém. Na baszd meg magad! – Ita-kyun a múltkor azt mondta, hogy nagyon ízlett neki a sütid. A mostani rendezvényre is készítesz? – kérdeztem mire egy kiscica képét öltötte magára, akinek a szemei ragyogtak a boldogságtól. Ellenben Itachival, akit olyan sötét aura vett körül, hogy úgy éreztem megmérgez a levegőn keresztül. Ilyen létezik egyáltalán?

– Ch! A szőke korcs és az Uchiha kölyök. – na erre mind a hárman lefagytunk.. Kana a döbbenettől, Ita és én pedig.. Hát.. azt nem tudom, hogy Ita miért, elvégre ő alapból egy Jégcsap, de én a fagyos hanglejtés miatt dermedtem meg.

– Makiko-san.. – motyogtam és borsódzott a hátamon az a nem létező szőr is. Már csak ez hiányzott a délutánjaimnak..

Kínosan húzogattam fehér ingemet az asztalnál ülve. Nem számítottam ilyen elegáns helyre.. Oldalra pillantva egy gyönyörű nő borozgatott egy fess férfival. A nő ajkait vörös rúzs díszítette, ruhája testhez simult, nyakán drága ékszer csillogott. A másik oldalon három barátnő csevegett. Mindegyik kezén karika gyűrű és drága óra. A hajuk olyan volt, mintha most álltak volna fel a fodrászati székből.

– Ne feszengj már. – mosolyogott rám Sasori, de nem tudtam rá hallgatni.. Kínosan sütöttem le a szemem. Egy fekete csőfarmert viseltem egy hosszított fazonú fehér inggel. A hajamat egyik oldalt felcsatoltam, nem igazán foglalkoztam vele otthon.. Na és a cipőm.. egy fekete vászon sneaker, fehér cipőfűzővel.. – Dei.. – szólított meg halkan Sasori, mire a szám szélét rágva felé pillantottam. Kedvesen rám mosolygott. – Jól nézel ki. Nagyon is. – mondta, mire kínosan felnevettem. Sasori egy sötétebb árnyalatú inget viselt, vörös nyakkendővel és egy fekete zakóval..

– Miért jöttünk ide? – kérdeztem végül.

– Egyszer azt mondtad, hogy szívesen megkóstolnád a francia ételeket. – mondta én pedig döbbenten néztem rá. Mikor mondtam ezt neki?? Mármint, igen, tényleg szeretném egyszer megkóstolni, de neki mikor mondtam el? Sasori ábrázatomat látva halkan felnevetett. – Mikor megismerkedtünk akkor mondtad el. – áááh.. mikor részeg voltam.. Ez rohadt kínos.. És komolyan emlékszik egy ilyen apróságra?.. Halkan sóhajtva emeltem fel a poharam, hogy igyak a vörös borból. Hátha kicsit elfeledteti velem, hogy mennyire nem illek ide. Nem csak az étterembe, hanem Sasorihoz sem. Kakashi szavai kicsit elgondolkodtattak, arról, hogy nem is ismerem Sasorit igazán.. Na meg a mellek.. Sasorinak eddig mindig nagymellű barátnői voltak.. És nekem nincsenek melleim.. Mert fiú vagyok.

– Mégis mennyibe került, hogy elhozz ide? – kérdeztem körül pillantva..

– Nem nagy dolog. – vont vállat, és emiatt lett gyanús. Előhalásztam a telefonomat (nem érdekel, hogy étteremben illetlenség) és felcsatlakozva a wifire, majd megnéztem az étterem oldalát..

– Danna.. – sóhajtottam. – Itt egy hónapra előre kell asztalt foglalni és ez rohadtul drága.. – suttogtam dühösen. – Megbeszéltük a legelején, nem igaz? Hogy nem csinálunk ilyeneket. A pasid vagyok, nem pedig a csajod.

– Jó, figyelj. – hajolt kicsit közelebb. – Legközelebb előre megbeszélem veled, rendben? – kérdezte. Csak fújtattam.

– Legközelebb elmegyünk hozzám, vagy hozzád és ott kajálunk. – szögeztem le mire kínosan visszadőlt és halkan felsóhajtott.. – Danna. – hívtam magamra figyelmét. – Nagyon kedves tőled, hogy elhoztál ide, és tényleg boldoggá tesz, hogy emlékeztél rá, hogy érdekel a francia konyha. De..

– De kínosan érzed magad. – fejezte be, mire ajkaimba harapva bólintottam. – Játszunk. – mosolyodott el, én pedig kérdőn vontam fel szemöldököm.

– Játszunk? – kérdeztem vissza mert attól féltem, hogy rosszul hallottam. Sasori mosolyogva bólintott. – És mit?

– A művészi hajlamaidat tekintve, legyen szerepjáték.

– Szerepjáték? Az milyen? – kérdeztem értetlenül.

– Belebújunk valaki másnak a bőrébe, és úgy viselkedünk mint ő. Ez a személy bárki lehet. Színész, énekes, egy könyv szereplője, vagy akár egy anime karakter.

– Tehát bárki. – ismételtem és huncut mosolyt villantottam felé. Sasori halkan felnevetett.

– Igen. Bárki. – erősített rá én pedig kihúztam magam a székben és lazán rá mosolyogtam.

– Akkor én téged foglak eljátszani. – mondtam amivel igencsak megleptem.

– Engem?

– Igen. Te pedig játszd el.. Hmm.. – nézelődtem a teremben. – Őt ott. – biccentettem egy fiatal nő felé.

– De.. Olyan karaktert kell választani akit ismerünk nem? – kérdezte bizonytalanul.. Pedig ő jobban ismeri ezt a játékot mint én.

– Ez benne a nehezítés. Neked kell kitalálnod, hogy vajon milyen a viselkedése. – mondtam és egy büszke mosoly terült szét arcomon. Sasori halkan felsóhajtott és végül bólintott.

– Jó. Akkor te vagy.. Sasori.. – nevetett hitetlenkedve. – Én meg.. Toya.

– Toya? – kérdeztem vissza meglepetten.

– Igen. Toya.

– Miért pont Toya?

– Mert szeretem a barackot. Na kezdjünk.

– Okéé~ Noss.. Khm.. Hm.. – néztem magam elé.. – Nem kezded inkább te? – néztem fel rá, mire ismét felnevetett.

– Rendben van. – bólintott majd halkan a nőre pillantott és felvette a testtartását, ami elég vicces volt. Úgy mozgatta a fejét mint egy díva, és rebegtette a szempilláit. Röhögni akartam, de én most Sasori vagyok. Tehát nem nevetek, csak fejben.. – Ne haragudj, hogy ide rángattalak. Csak a szüleim ragaszkodtak hozzá, hogy megejtsük ezt a.. találkát. – hebegett zavartan.

– Ugyan. Nem kell mentegetőznöd. A nagymamám addig nem hagyott volna békén, amíg nem jövök el egy ilyen találkozóra. – mosolyogtam rá féloldalasan. Sasori eljátszotta, hogy zavarba jött a mosolyomtól, ami elég vicces volt.

– Ühm.. És hova jársz iskolába? – kérdezte mire rögtön a gimit akartam mondani, de gyorsan helyre aktam a gondolataimat.

– A Konohai Egyetemre. Irodalom szakos vagyok és franciát tanulok. Na és te?

– Én még gimnazista vagyok. Homokrejtekben. De úgy tervezem, hogy.. – pillantott a nőre, majd újra rám. – Hogy szakács leszek. – értetlenül pillantottam a nőre. Épp az ételen mutogatott valamit és nagyon lelkesnek tűnt. A szemei csak úgy ragyogtak. A férfi mosolyogva hallgatta őt. – Te tudsz főzni Sasori-kun?

– Elég a Sasori. – ejtettem meg egy fél mosolyt. – Az alapok mennek. – füllentettem. – És úgy tervezed, hogy Homokrejtekben maradsz?

– Igen, természetesen. Ott van egy barátom aki… - pillantott félre. – Szóval egy barátom. És te itt maradsz Konohában vagy vissza mész Homokrejtekbe?

– Őszintén szólva nem tudom. Ez attól függ, hogy milyen munkalehetőségek közül választhatok.

– Jön a pincér. Szünet. – mondta Sasori zavartan.

– De én Sasori akarok maradni. – hecceltem, ő pedig elnyomta nevetését. A pincért megállt mellettünk és letett elénk egy-egy étlapot.

– Hozhatok valamit inni az uraknak? – ez az, nem nézett nőnek! Apró örömök. Sasori felém pillantott majd újra a pincérre nézett.

– Ebből a borból még egy keveset kérnénk. – mondta mire elmosolyodtam. Elég egyértelmű, hogy melyikünk a domináns fél..

– Máris hozom. – hagyott ott minket. Sasori kecsesen kinyitotta az étlapot, ebből rögtön tudtam, hogy vissza tértünk a szerephez. Én is kinyitottam az étlapot…

– Hmm… Obito is franciás? – kérdeztem hirtelen.

– Igen. Miért?

– Mert én nem tudok franciául, te meg nem játszhatod el magad. – feleltem mire halkan felnevetett.

– Szóval játsszam el Obitot? – értette meg egyből.

– Ühm. – bólintottam. – Én pedig Itachi leszek. – jelentettem ki gondolkodás nélkül.

– Oké, de.. Ők ketten, hogy beszélgetnek?

– Hát.. Az majd most kiderül. – mosolyogtam.

– Oké. – bólintott, és test helyzetet váltott. Én is változtattam picit. – Te mit rendelsz Itachi-kun? – kérdezte mire unottan fújtattam egyet..

– Hn.. – nézegettem a lapokat.

– Oh, szóval nem tudsz franciául? – kérdezte és szinte magam előtt láttam a két Uchihát. Gyilkos tekintettel néztem Obitora (Sasorira), majd becsuktam az étlapot és hátra dőltem a széken.

– Kinyögöd végre, hogy minek hívtál ide? – kérdeztem és megpróbáltam a leginkább felvenni az Uchiha stílusát.

– Baj, hogy beszélni akartam az unokatestvéremmel? – kérdezte mosolyogva én pedig unottan bámultam rá. Kínosan elnevette magát. – Oké, igazából apámról lenne szó. – nem feleltem csak vártam, hogy fojtassa amit egy halk sóhaj kíséretében meg is tett. – A múltkor megütötte Tobit. – na erre magasba szaladt a szemöldököm. Addig oké, hogy ez egy játék, tehát amiket mondunk nem feltétlenül valósak, de Obito külön személyként tekint Tobira?.. Ez még nekem is új. Bár elég ritka, hogy találkozok Obitoval. Többnyire Tobi zargat.

– Hn.. – reagáltam le ennyivel és újra pókerarcot varázsoltam magamra.

– Szóvaaal.. Arra gondoltam, hogy talán amíg nem találok magamnak albérletet nem-e..?

– Nem.

– De még be se fejeztem!

– Hn. – fordultam el unottan, de valahogy nem úgy sikerült ahogy szerettem volna. Hangosan felnevettem, és Sasori is csatlakozott hozzám. Tudom, hogy csak azért találta ki ezt a hülyeséget, hogy oldódjon a hangulat, és őszintén szólva, el is érte amit akart. – Danna..

– Hn?

– Nem kell szerepjáték. Te legyél te, én pedig maradok én. – mondtam ő pedig mosolyogva bólintott. Én komolyan nem érdemlem meg őt.. Túl tökéletes..

20. rész - Azért néha én is kiakadhatok, nem?... Hm..