Sziklarejtek árvája 10. rész
– Kivel beszélsz ennyire? – jött be Sasori a szobába mire mosolyogva pillantottam felé.
– Oonoki Papussal. De már végeztem. – csuktam ki a gépet. – Csinálok palacsintát. Szereted? – kérdeztem ő pedig kissé zavartan nézett az órára.
– Ugye tudsz róla hogy fél tizenkettő van?
– Te meg ugye tudsz róla, hogy még nem is vacsoráztunk? – kérdeztem vissza kapásból.
– Egy rántotta pár perc alatt megvan, és amúgy is korán kelünk.
– Sokat aludtam a kocsiban, te meg délig nyomtad a szunyát. – utaltam arra hogy egyáltalán nem vagyunk fáradtak. Sasori felsóhajtva rázta meg a fejét miközben mosolyogva nézett rám.
– Te tényleg nagyon szőke vagy.
– Te meg vörös. Az se jobb. – nevettem ki miközben a konyha felé tartottam.
– Hányra jönnek holnap? – kérdezte miközben leült az asztalhoz.
– Olyan délután egy körül szoktak betoppanni. Tehát olyan hat körül kéne kelnünk hogy elmenjünk vásárolni.
– Négy óra alvás? Húzós lesz. – mondta én pedig felnevettem.
– A palacsinta is gyorsan kész van és amúgy se csinálok sokat. Te kérsz rántottát is?
– Inkább csak rántotta. Nem szeretem a palacsintát.
– Akkor se ha nem olyan édes?
– Akkor se. Szóval csináld úgy ahogy te szereted. – legyintett. Hát jó...
– Rendben. – mosolyogtam boldogan miközben elővettem a hozzá valókat.
– Nem is tudtam, hogy tartod a kapcsolatot a Tsuchikagével.
– Végül is ő nevelt fel. Eléggé le volt törve mikor ide jöttem gimnáziumba. – mondtam miközben kikevertem a palacsinta tésztáját.
– Miért jöttél ide gimibe? Sziklarejtekben is jó a suli. Ha nem ide jövök akkor oda mentem volna.
– Volt egy lány aki folyton zaklatott, szóval mindenképp meg akartam tőle szabadulni. Néha most is ír e-maileket. Bár a legnyomósabb okom az volt, hogy orvos szerettem lenni. Mivel köztudottan Tsunade-sama a legjobb így ebbe a városba akartam jönni, hogy tanuljak tőle. De előtte le akarom tenni az érettségit.
– Orvos akarsz lenni de utálod a bioszt?
– Azt kérdezted miért jöttem, nem azt hogy mi szeretnék lenni. – mosolyogtam rá. – Az régen volt. Most már változtak a dolgok.
– Hogy érted?
– Egyáltalán nem lennék jó orvos. Azt se tudom felsorolni mik a legfontosabb szervek és még mindig elgondolkodom azon hogy ez a derekam-e. – tettem a fenekem fölé a kezem.
– Megnyugodhatsz, az tényleg a derekad. – bólintott.
– Kösz. – röhögtem miközben hozzá kezdtem meg csinálni a rántottát.
– Akkor most mik a terveid? Irodalmár leszel vagy esetleg szakács, netán festő?
– Hogy jutottak pont ezek az eszedbe? – kérdeztem meglepetten.
– A három dolog amihez igazán értesz azok ezek.
– Ezt bóknak veszem. Ezek szerint ehető amit főzök. – utaltam arra, hogy eddig nem nagyon mondott semmit a főztömre.. Mondjuk egy rántottát nem lehet elrontani.. Vagyis de.. Naruto képes rá. Tudtam én hogy csoda gyerek. – Neked mik a terveid?
– Sok lehetőség felmerült. Köztük az irodalmár, könyvszerkesztő, tanár.. Mindegyikben én lennék a zsémbes irodalom tanár szóval nem tudom. – lelki szemeim előtt szinte láttam ahogy öltönyben ül egy nagy asztal előtt és veszekszik egy íróval amiért késik a határidővel.
– Valahogy ez nem igazán illik hozzád..
– Tudom.. – értett egyet. – De egyébként óvó bácsinak el tudnálak téged képzelni. Azok a kötények nagyon jól állnának neked.
– Perverz vagy. – gyűrtem össze egy szalvétát és a fejéhez dobtam. – Nem igazán tudom kezelni a gyerekeket. Egyet kettőt még talán, de sokat egyszerre lehetetlen. – ráztam a fejem miközben elkezdtem kisütni a palacsintát és letettem Sasori elé a rántottát.
– Itadaki masu… És mit szólnál a pincérhez? Szép arcod van, kedves vagy és biztos vonzanád a vendégeket.
– Nem hiszem. Lobbanékony vagyok, és kitelik tőlem, hogy nyakon öntsek egy vendéget már csak azért is mert nem szimpatikus. Gondolj csak az Uchihákra. Ha nem Mikoto-san az akkor tuti ciánt teszek az ételükbe.
– Ez azért túlzás.
– Akkor hashajtót, nekem mindegy. – vontam vállat.
– Elég nehéz eset vagy.
– Inkább a saját jövődön kellene agyalnod az enyém helyett. Te már mindjárt végzel az egyetemen.
– Egyelőre részmunkaidős leszek egy szerekesztőségnél. Jiraiya intézte el nekem még tavaly.
– Mintha tényleg említette volna, hogy egy volt diákja szerkesztő lesz. – gondolkodtam el. – Ezek szerint rád gondolt.
– Valószínűleg.
– Ő volt az osztályfőnököd?
– Nem. Nekem Nara-sensei volt.
– Az durva.. Az a tanár kicsinál, csak azért mert Kankurou-val barátok vagyunk.
– Ez Temari hibája. Ő is az osztálytársam volt és elég sokszor össze vesztek. Volt hogy az óra azzal ment el, hogy vitatkoztak. Nagyon rezgett alatta a léc, félő volt hogy kirúgják, de mivel elég okos és mivel a Kazekage az apja, így nem történt semmi.
– Mi mindenre jó a befolyás.
– Ezt te is elmondhatod. A Tsuchikage a fiaként tekint rád, de te egyáltalán nem használod ki a helyzetet. Ha legalább neki és Tsunade-samának elmondtad volna, hogy Kakashi mit tett veled…
– Akkor mi? – zártam el a gázt és felé fordultam. – Akkor megtudták volna, hogy mit tett, a papus kiakadt volna, elveszik Kakashi munkáját és végül mindenki tudomást szerezne arról, hogy miért. Nem kell felfújni a dolgokat. Ami történt megtörtént és részben én is hibás vagyok e-miatt. Ha jobban ellenkeztem volna már az elejétől kezdve akkor Kakashi nem gondolta volna azt, hogy talán egyszer viszonzom az érzéseit.
– Te most komolyan azt hiszed hogy a te hibád volt? – döbbent le és kicsit mintha mérges is lett volna.
– Természetesen Kakashinak nem kellett volna ilyen messzire elmennie, de részben az én hibám, hogy ezt tette. Ő sem akarta ezt tenni és nagyon bánja a történteket.
– Ezt ő mondta? – kérdezte gyanakodva.
– Azóta tudom mióta megtörtént. Nem kellett, hogy elmondja. – léptem elé és lovagló ülésben az ölébe huppantam.
– Ez az egész az ő hibája volt. Megerőszakolt téged.
– Egészen a végéig tényleg azt terveztem, hogy feljelentem.. – ismertem be.
– Akkor meg..?
– Sírt.. – idéztem fel az arcát. Ahogy szenvedett, ahogy próbált valamit mondani de nem tudott. Azóta is bocsánatot akart kérni, de sosem tudott mit mondani és én sosem várom meg hogy kimondja.
– Dei.. – simította meg Sasori az arcomat. – Ne haragudj hogy felhoztam. – simította tarkómra kezét és összedöntötte homlokunkat.
– Miért vagy ilyen kedves azok után ami történt? Miért nem szakítottál velem? – kérdeztem mert ez már elég régóta foglalkoztatott.
– Azért mert szeretlek. Épp ezért akármennyire is mondod azt, hogy nem Kakashi hibája, én akkor is őt fogom utálni a legjobban. Mert bántott téged. Nem érdekel milyen okból tette és hogy mi volt az előzménye. Én csak azt láttam ahogy véraláfutásos a karod a lábad és a csípőd és hogy megtörten sírsz, rettegve minden kéztől ami feléd nyúlt.
– Hülye.. – csuktam le a szemeimet.
– Az vagyok. De csak ha rólad van szó. – csókolt meg. Nyelve gyengéden érintette az enyémet, kezét hajamba túrta és lassan csókolt meg újra és újra. Csípőmet öléhez nyomtam mire mindketten belenyögtünk a kisebb nyelvcsatába.
– Sasori.. – sóhajtottam kéjesen ő pedig kezeit a combomra simítva állt fel, hogy aztán ledöntsön az asztalra. Pólómat gyengéden tolta fel miközben ajkai hasamat majd mellkasomat puszilgatták.. Kezemet arcára simítottam és álla alá nyúlva felemeltem fejét, hogy rám nézzen. Elmosolyodtam ő pedig felém hajolva újra megcsókolt. Karjaimat nyaka köré fontam miközben lábamat érzékien húztam fel Sasori combján míg végül csípőjére nem fontam. Szinte éreztem ahogy Sasorit kirázza a hideg ettől a mozdulattól amin elmosolyodtam.
– Élvezed hogy uralkodhatsz rajtam? – kérdezte szinte suttogva.
– Nagyon. – ismertem be egy boldog mosollyal ajkaimon.
– Annyira aranyos vagy. – ölelt meg felsóhajtva.
– Ugye rémlik még hogy fiú vagyok? Ne hívj aranyosnak seggfej. – ütögettem meg a vállát mosolyogva ő pedig halkan nevetve engedett el, hogy aztán megtámaszkodva felettem le nézzen rám. Kezével végig simított ajkamon és mintha csak játszana vele húzta le alsó ajkam, majd elengedte és végig simított számon.
– Akkor mit szeretnél, mit mondjak? Hogy milyen férfias vagy?
– Például. – bólintottam.
– Aranyos vagy, gyönyörű és rohadtul beindulok tőled. – hajolt hozzám közelebb.
– Azt érzem. – húztam magamhoz közelebb csípőjét. – A konyha asztalon akarod vagy bemehetünk a szobába? – kérdeztem ő pedig egy pillanatra elgondolkozott, vagy is inkább úgy tett mintha gondolkozna.
– Még úgy se csináltam konyha asztalon. – mosolygott le rám amin felnevettem.
– Akkor mindkettőnknek ez az első alkalom. – csókoltam meg. Kezemet pólója alá vezettem és végig simítottam szálkás hasán. A felsőink a földre kerültek.. Sasori övéhez nyúltam, majd nyakához hajoltam és erősen megharaptam hogy megjelöljem. Sasori meglepetten nyögött fel a kisebb fájdalomtól.
– Szadista. – fogta meg a nyakát amin csak mosolyogtam. Sasori lehúzta rólam a nadrágot és az alsógatyát is majd egy elégedett mosollyal nézett le rám. – Látom én is hatással vagyok rád. – fogta meg merevedésemet.
– Ühm! – emeltem szám elé egyik kezem hogy elnyomjam a feltöri készülő ˝aranyos˝ hangokat. – Danna, légy velem kíméletes, nekem ez az első. – játszottam a szüzet amin felnevetett.
– Ja.. Asztalon. – tette hozzá.
– De akkor is az első. – mosolyogtam majd én is izgatni kezdtem őt. Kezével feltolta lábamat az asztalra hogy hozzá férhessen bejáratomhoz, így azonban én nem értem el őt. Sasori végig döntött az asztalon majd a másik lábamat is feltolta és egyik ujjával lassan felnyomult bennem. Halkan felnyögtem az érzésre.
– Engedd ki a hangod Dei. – duruzsolta fölém kerekedve.
– Danna! – nyögtem fel amin felkuncogott.
– Danna?
– Te vetted el a segg szüzességem, szóval vállald érte a felelőséget. – mondtam kipirult arccal. Sasori megcsókolt miközben már két ujjával tágított. – Tedd már be, megőrülök. – fontam csípőjére lábaimat.
– Milyen türelmetlen ma valaki. – illesztette makkját bejáratomhoz. Mikor végre felnyomult bennem, hangosan felnyögtem.
– Sa..Sasori.. – nyögtem miközben ütemesen kezdett mozogni bennem.
– Szeretlek. – súgta ajkamra majd megcsókolt.
Fáradtan sétáltam a tésztákkal tele tömött polcok között és egy hatalmasat ásítottam. Sasori keze a derekamra simult és bár már kezdem megszokni ezeket az „ő hozzám tartozik” típusú megnyilvánulásait, attól még elég zavaró.. Az előbb egy lány úgy nézett rám, hogy „Szegényke, biztos megpakolták este..” Ezért miért kell sajnálni?? Őt is biztos megrakták már! És biztos úgy élvezte ahogy én! Szóval engem ne illessen senki szánakozó pillantásokkal mert megfejelem!
– Nem tudtál aludni az éjjel? – kérdezte Sasori én pedig duzzogva néztem rá.
– És ez szerinted kinek a hibája? Ráadásul te teljesen friss vagy.. – mondtam fáradtan. – Ez kitolás..
– Most haragszol? – kérdezte megpuszilva halántékomat.
– Igen! A második menet után mondtam hogy már nem bírom de neked muszáj volt rá húzni még kettőt. Ráadásul a boltban vagyunk, itt ne.. – bújtam ki az öleléséből mire összeráncolt szemöldökkel nézett rám.
– Miért zavar ha mások látják?
– Mert ez nem természetes dolog.
– Szerintem természetes ha két ember szereti egymást és együtt járnak.
– Ja.. de nem természetes ha két fiú.. – motyogtam miközben levettem egy csomag tésztát a polcról. Naruto bolonyait szeretne, úgyhogy holnap azt csinálok, ma pedig curryt. Jiraiya-san és Iruka is szeretik, meg azt már úgy is rég csináltam.. Sasori mellém lépve gyengéden megsimította a kezem. – Most finoman célzol rá, hogy sétálgassunk kéz a kézben? – kérdeztem mire elhúzta a kezét és halkan sóhajtva fordult el. Valószínűleg elkönyvelte magában, hogy ma rossz kedvem van..
– Kell még valami? – kérdezte csak úgy mellékesen.
– Még meg szeretném nézni a festékeket meg az ecseteket. – mondtam mire bólintott. A füzeteknél megálltam egy pillanatra és megnéztem a vásznak árát.. Drága.. Hát végül is gazdagok, megértem, hogy csak úgy meg tudnak venni belőle ötven darabot. Mocskos Uchihák.. A festékekhez lépve megnéztem a temperák fajtáját és az árát. Túl drága.. Az ösztöndíjat csak két hét múlva kapom meg. Végül is van még festék, szóval meg tudom oldani. Vagy legalábbis megpróbálom. De ecsetet mindenképp vennem kell. Meg még nem is küldtem csomagot Sziklarejtekbe. Túl sok a kiadás.. Kaja, számlák, iskolai dolgok meg még ami hirtelen felüti a fejét. Naruto elszakít egy ruhát, vagy valamelyikünk megbetegszik. Ha nem lenne Jiraiya, Iruka meg Oonoki papus már rég megőrültem volna.
– Csak azt veszed meg? – kérdezte a kezemben tartott ecsetet nézve.
– Ja. A tízdarabos készletemnek lába kélt, kihullott a sörtéje, vagy eltört.
– Ez nem olyan jó minőségű.
– Majd jövőhónapban veszek másikat. De most kell még három boríték, édesség, apró süti meg csomagoló papír.
– Minek a boríték meg a csomagoló papír?
– Minden hónapban küldök egy csomagot Sziklarejtekbe meg ők is küldenek nekem. Oonoki papus szerint a kézzel írt leveleknek nagyobb az értéke így olyat is küldünk egymásnak. – sóhajtottam.
– Úgy beszélsz róla mintha fárasztó lenne, de igazából szereted nem?
– Minden öregember fárasztó, de akkor is szeretjük őket. – vontam vállat. – Te nem így vagy a nagymamáddal?
– Néha tényleg fárasztó. De mi nem csinálunk ilyeneket. Bár ő néha küld csomagot, és én meg gyakran meglátogatom.
– Gyakran mi? – kérdeztem vigyorogva.
– Kinek mi a gyakran. – vont vállat. Na igen, ez a válasz annyira rá vall.. A következő pillanatban kiléptem a sorból és egy mellkas jött nekem..
– Hn..
– Igen, persze, én vagyok láb alatt. – helyeseltem fel nézve Itachira.
– Te ezt kajak értetted? – döbbent le egy halképű fazon.
– Kisame, Itachi. – lépett mellém Sasori és lekezelt a halképűvel. Szóval ő Kisame. Jólneveltségből Itachival is kezet fogtak, majd a halképű felém nyújtotta jobbját.
– Hoshikage Kisame vagyok. – mutatkozott be.
– Iwatoshi Deidara. – fogtam meg a kezét. Itachival egymásra néztünk.
– Hn/Hm – hallatszott ˝kézfogásunk˝ kórusban.
– Furák vagytok… – mondta ki Sasori a nyilvánvalót.
– Itachitól megszoktam, de figyu már Ita. – lökte meg a menyét vállát Kisame. – Nem is mondtad, hogy van egy lány akivel ilyen jól el tudtok ˝kommunikálni˝. – mondta mire Itachinak megremegett a szája széle, de végül elfordult és eltakarta nevetését. – He? Most mi van? – kérdezte Kisame értetlenül.
– Az van hogy fiú vagyok.. – motyogtam kelletlenül.
– Bazd! Nemá! Komoly? – kérdezte sokkoltan. – De durva..
– Hn.. – helyeselt Itachi immár komoly arccal én pedig mérgesen vágtam a fejéhez a kezemben tartott ecsetet.
– Fogd be te analfabéta antiszoc menyét vagy eskü leharapom az ujjadat! – mordultam rá.
– Kiheréljelek Dei-cica? Vagy várj, egyáltalán van mit kiherélni? – kérdezte gúnyosan. Már épp rá akartam ugrani de Sasori elkapott. Itachi önelégülten vigyorgott.
– Azonnal szaladok a Nobel díjadért köcsög. Végre ki mondtál két kerek mondatot bazdmegezés nélkül. – röhögtem felemelve az állam és gúnyosan néztem rá. – Vegyek neked csillám pónit a díjad mellé? Csak előtte szólj melyik nincs még meg, mert én nem tudom őket megkülönböztetni. – na erre már ő is ütni készült de a halpofa elkapta.
– Aszem mi megyünk. – mosolygott ránk kínosan Kisame.
– Ja. Mi is. – bólintott Sasori és elindultunk más-más irányba. – Ti mindig ilyenek vagytok?
– Többnyire..
Megjegyzések
Megjegyzés küldése