Secret Soldier

Kelepce 2.évad Engedd hogy megvédjelek A sötét folyosót halk léptek verték fel a csendből. Szaporán szedte lábait, pontosan tudva merre halad éppen. Az egyik ajtó mögül hangos ordítás hallatszott fel s valamilyen idegen nyelven beszélő nő segítségért rimánkodott. A léptek egy pillanatra megálltak, de tényleg csak egy pillanatra.. Nem pillantott hátra, s bár a sötétben nem lehetett látni, a fiú arca megrezdült.. De hogy milyen érzelmeket tükrözött az örökre el fog veszni a folyosó titkaiban. A fiú lefordult s már messziről hallotta főnöke hangját. Halk kopogás után benyitott a megfigyelő terem ajtaján. – Megvan amit kértem? – kérdezte a férfi rá sem pillantva az érkezőre. A fiú meghajolt majd elővette a füzeteket és a férfi mellé lépve átnyújtotta őket. Uchiha Itachi naplója.. A férfi elvette a naplókat s érdeklődő pillantásokkal nyitott bele. A fiú tombolt belül. Tisztelte a főnökét, és tudta, hogy amit tesznek az sokkal többről szól, mint aminek látszik. – Ki hitte volna, ...

Ne törődj azzal mit gondolnak mások – Jobbra. – sóhajtottam újra mikor már másodjára indexelt a rossz irányba. – Sensei, maga direkt szívat engem? – kérdeztem de nem felelt csak szórakozottan lekanyarodott jobbra. Tök jó lehet vezetni. Sasorinak is van jogsija és tudtommal már Kankurounak is meg Konanek is van. Akkor nekem miért nincs? – Sensei, vezethetek én is? – kérdeztem mire meglepetten vonta fel a szemöldökét. -   Mi ez így hirtelen? -   Nem tudom, csak rajtam kívül mindenkinek van jogsija.. Talán csak Hidannek nincs. -   Tavaly nyáron ő is megszerezte. -   Na tessék, szóval tényleg csak nekem nincs. -   Nem olyan nagy dolog. Ha szeretnéd én majd elviszlek bárhová ahová csak szeretnéd. – mondta mire unottan néztem rá. – De nyálas. – motyogtam amin kínosan nevetett. – De nem kell, köszönöm. Nincs pénzem kocsira, csak gondoltam jó lenne, ha én is tudnék vezetni. – néztem az útra elgondolkodva. Elég sokat beszélgettünk és végül felajánlotta, h...

Ezúttal mindenre emlékszem.. Még is hogy végződött így?.. Annyira de ja vue érzésem van.. Na akkor gondoljuk át.. Tegnap miután Sasori haza vitt, lefeküdtem aludni.. Igen, eddig stimm. Aztán mikor felébredtem, lefürödtem és megcsináltam az ebédet.. Igen.. Haragudtam is Narutora amiért nem jött haza enni, pedig direkt paprikás ételt készítettem, mert tudom, hogy utálja. Ühm… Még arra is emlékszem, hogy egy csomó emlék feljött és majdnem sírni kezdtem, de utána inkább ideges lettem és végül felhívtam Jiraiya-sant hogy menjünk el együtt inni.. De akárhogy nézem, ez nem Jiraiya szobája.. De akkor hol vagyok? – Felébredtél? – elkerekedett szemekkel fordultam a szoba tulajdonosa felé.. Az nem lehet.. Felemelve a takarót ismét meggyőződtem róla, hogy van rajtam boxer, de ez még nem változtat a tényen, hogy az osztályfőnököm ágyában vagyok egy szál alsóban és egy atlétában.. – Mi.. ugye nem? – kérdeztem reménykedve mire elmosolyodott. – Dehogy. Részegen felhívtál ezért elment...