Sziklarejtek árvája 5. rész

 

n Deidara n

Fájdalmas képpel feküdtem a padomon az utolsó órán a Menyét mellet és a táblát bámultam. Alapjában véve jó vagyok irodalomból (olyanokat költök, hogy mindenki csak gratulálni tud) de mivel most se energiám, se kedvem nincs hozzá, azt se értem amit látva másolok a füzetembe.

– Hn.. (Nem értem..) – ˝szólalt˝ meg Itachi halkan és tekintve hogy a családján és rajtam kívül senki nem érti a nyelvét, egyértelműen nekem szólt.

– Hm.. (Én sem..) – ˝feleltem˝ amin látszólag kicsit meglepődött, mert finoman felvonta a szemöldökét és felém pillantott. Haljak meg ha én valaha válaszolok neki egy minimális mimikai kérdésre. Azért a két betűs mondatkölteményeihez most már igencsak ragaszkodok.

– Hn? (Tényleg nem érted?) – na erről van szó.

– Hm. (Tényleg.) – ezt kéne tanítani az órán. Hogyan kommunikálj valakivel aki Menyét. Legalább lenne egy tanóra amit leadhatok, végül is ijesztően profi vagyok benne. Azt hiszem végül is mi tök jól kijövünk egymással.

– Hn. (Ez sem értem.) – kissé felemelkedve oda pillantottam a könyvébe, hogy mire mutat a tollával és a szemöldökömet ráncolva olvastam el a bekezdést.

– Hm? (Ezt?) – kérdeztem vissza és én is rámutattam, hogy tényleg erre akart-e mutatni. Ritka, hogy valamit én tudjak és ő nem.

– Hn. (Ja.)

– Hmm. (Tényleg bonyolult.) – néztem a régies szöveget majd felsóhajtottam. – Segítsek?

– Hn? (Komolyan?) – nézett rám kissé gyanakvóan. Felsóhajtva forgatta meg a szemem. Kicsit szarul esik, hogy ennyire nem bízik bennem, bár azt nem állítom, hogy nem alaptalanul, de attól még fáj.

Elővettem egy rotringot és belefirkáltam a könyvébe. Kis nyilakat húztam meg felé firkantottam hogy mi mit jelent. Már amit tudtam belőle. Mikor befejeztem újra elterültem a padon és tovább néztem a táblát. Itachi tanulmányozta egy kicsit a vonalaimat.. Mármint amiket firkantottam neki, aztán megvilágosultan nézett a táblára.

– Hn. (Már értem.) – ja, így már én is.. Pedig nem akartam figyelni. – Hn. (Köszönöm.)

– Hm. (Szívesen.) – édes is a kommunikáció.

Az óra további részére a tervem, hogy a hümmögést is kihagyom és csak pislogni fogok, meg levegőt venni. Kell az extra energia, hogy amint kicsöngetnek fénysebességgel rohanhassak haza, nehogy találkozzak Kakashival. Vagy ha a fény sebesség nem megy, ninjaként vagy kommandósként fogom csinálni, akkor meg az extra fókuszhoz fog kelleni a plusz energia.

Elképzeltem a jelenetet ahogy egy katonai sisakban végig bukfencezek a folyosón majd a sarkon megállok, ki pillantok és a tollam kupakjába beleszólok hogy „Tszt! Tiszta a levegő. Vége”. A gondolatra majdnem felnevettem, de rá eszmélve hogy elég hülyén nézhetek ki ahogy magamban vigyorgok, inkább megkomolyodtam. Bár nem igazán érdekel mit gondolnak mások.

– Hn. (Megint para vagy.)

– Oh, fogd be! – mordultam fel, de ezután gyanúsan nagy lett a csend. A tanár felvont szemöldökkel meredt rám én pedig a Menyétre mutattam, ami így úgy festett mintha őt gyanúsítanám azzal, hogy megszólalt, ráadásul ilyen hangosan és tiszteletlenül, holott azt akartam közölni a mutatóujjammal, hogy neki mondtam amit szóltam. – Ő volt. – hazudtam pofátlanul.

– Pedig esküdni mernék, hogy a te hangodat hallottam Iwatoshi.

– Mert hallotta valaha az ő hangját?

– Nem, de..

– Na az övé is pont ugyanilyen. Hangikrek vagyunk. – támaszkodtam fel kissé a padon. – De ha nem hisz nekem, bírja szóra és kiderül az igazság. – ezután a Menyétre néztem, aki bár nem különösebben értékelte, hogy megint rossz hírét keltem, elég egyértelműen sütött az arcáról, hogy nem fog megszólalni.

– Még egy ilyen és mindketten szaktanárit kaptok. – legyintett a tanár unottan.

– Hmm. (Feladta.)

– Hn. (Szívesen.) – ezen elmosolyodtam és visszadőltem a padra.

 w

 

Ahogy azt terveztem, óra után én voltam az első aki felhúzta a nyúlcipőt. Halkan végig futottam a folyosón a szekrényekig majd mikor megbizonyosodtam róla, hogy Kakashi nincs sehol gyorsan átvettem a cipőmet és már siettem is tovább.

– Deidara! – megtorpanva fordultam hátra és enyhe parával néztem ahogy Sasori leugrik a korlátról amin addig ült és elindul felém.

– Szia. Hm.. – motyogtam amin elmosolyodott.

– Haza kísérhet..?

– Nem. – vágtam rá ami miatt megtorpant egy pillanatra és az arca is magabiztosból bizonytalanná vált.

– Hű.. – túrt a hajába és benedvesítette az ajkait miközben gondolkozott. – Szóval rám mászol, elcsavarod a fejem, aztán mindent elfelejtesz róla és mikor próbálom veled megbeszélni úgy menekülsz előlem mintha én rontottalak volna meg téged. – belém mart a bűntudat. Nem tudom hogy történt de tényleg nagy hatással lehetett rá, ha képes volt sunyiban kikeresni Kankurou telefonjából a telefonszámomat és valahogy még ki is derítette mikor végzek a suliban. Egy kávé belefér ezzel a zaklatóval, kidühöngheti magát aztán mehet minden a régi kerékvágásban. Ami az én szemszögemből annyit tesz, hogy előre a csillagokig aztán a hegy lábához és kettővel odébb útbaigazításért a mókusokhoz, akiket nem találok majd meg ezért segítséget kell kérnem a madaraktól.

Az már baj ha én sem értem amire gondolok. Szörnyen hangzik, de most hiányzik az a kifürkészhetetlennek tűnő, néha spontán de többnyire az elbaszott helyzetek helyre eszkábálásával történő mindennapi logikám.

– Jól van. – sóhajtottam fel. – Üljünk be valahova. Ahol nincs alkohol. – Sasori bólintott és elővette a telefonját aztán pár pillanattal később megfogta a kezem és elindult egy irányba miközben a telefonján nézte hogy jó felé indultunk-e el. Oda pillantva láttam, hogy egy kávézóba megyünk, ami egész közel van és elvileg nincsenek túl sokan. Elhúztam a kezem mire felém fordult de végül csak felsóhajtott és megkímélt egy újabb emlékeztetőtől, hogy „persze, a buliban még a nyelvedet toltad le a torkomon de most a kezemet sem akarod megfogni”. Őszintén, még mindig kételkedem, hogy ez így történt volna.

– Nekem is kínos ez. – morogta de valahogy nem tudtam együtt érezni vele. Ő mégis csak a behatoló volt nem pedig a.. Másik.

Az út csendben telt, mikor odaértünk a helyre Sasori megkérdezte mit kérek, aztán egy asztal felé biccentett, hogy üljek le amíg megrendeli. Vitatkozni akartam vele, mert egyértelműen nőként kezelt, de ha neki ez megnyugtatja az egóját felőlem legyen. Duzzogva leültem és elővéve a telefonomat megnyitottam egy játékot de amint betöltött Sasori leült elém és várakozón nézett rám. Lezároltam a képernyőt és kínosan mosolyogtam.

– Jól van. Miről akartál beszélni? – kérdeztem megadva magam, de ekkor félre pillantott és gondterhelten felsóhajtott. Kezdek letargiába zuhanni.. Na jó, kell valami faszság. Mármint valami vaginaság, csakhogy növeljem a nők felé a vonzalmamat.

Szóval. Mit akarhat tőlem Sasori? Nem loptam és ő is tudja elvileg, hogy nem vettem el tőle semmit, állítása szerint nem ezért kattant rám ennyire. Te jó ég.. Lehet, hogy.. Ó istenem igen! Sasori egy titkos ügynök! És egy rém titkos küldetésről akar velem beszélni. Igen! Biztos látta a fergeteges kommandózásomat a folyosón. (Amit amúgy csak elképzeltem irodalmon, de amúgy nagyon menő lett volna ha megcsinálom és ezt minden bizonnyal ő is tudja.)

– Jól vagy? – kérdezte és mielőtt válaszolhattam volna, leesett, hogy ez nem egy általános kérdés hanem.. Szóval az érdekli, hogy van a testem miután mi..

– Fáj az ülés de.. Azt hiszem minden rendben. Hm. – talán csak emiatt aggódott? Mondjuk ez kedves. Egyszerűen leszarhatta volna, hogy ha esetleg szétszakított volna és kórházba kellett volna mennem ahol kínos hallgatások közepedte elmakoghattam volna, hogy részeg voltam, mire helytelenítően ingatják a fejüket azon, hogy milyen felelőtlen vagyok. – Szóval.. Csak ezért kerestél? Hogy tudd okoztál-e valami fizikai kárt? – a tekintete alapján igen, bár egy pislantással később meg úgy bámulta a mellkasomat, mintha szívesen megismételné azt az estét amire én nem emlékszem, de a mellbimbóm körüli fognyomok még élénken kivehetők pihe-puha bőrömön.

Na jó, egy-két képkocka beugrott azóta, de főleg az rémlik, hogy fáj és hogy Sasori fölöttem támaszkodik. Meg mintha láttam volna egy szellemet a folyosójukon, de azt biztos hogy csak halucináltam. Vagyis reménykedem benne. Lehet meg kéne tisztítanom a szobám a rossz energiáktól. Meg a fejemet is, hm.. Ha egy füstölőt dugok a fülembe, a füstös oldalával befelé, az mennyire fájhat? Ki kéne előbb próbálnom valakin, de kétlem, hogy Jégcsap nyugton tudna ülni amíg kísérletezem vele. Félig meddig végül is Menyét is.

– Nem csak ezért kerestelek. – fantasztikus. Ennyit arról, hogy ennyivel megúszom ezt a mennyi az amannyit. Sietni akarok haza füstölőzni.

Várakozón figyeltem őt, hogyha már amúgy is annyira irányítani akar, akkor irányítsa ezt a francos beszélgetést amit ő erőszakolt ki. De mikor pár perccel később is (nekem legalábbis pár percnek tűnt, bár az óra szerint fél perc telt el, de biztos vagyok benne, hogy ő téved) visszafogott félelemmel vártam a kivégzésemet, a beégetésemet, a lecseszésemet, a vádat miszerint megloptam vagy épp az esetleges kémkedős küldetés rém titkos részleteit viszont mivel Sasori arcáról ezúttal semmit sem tudtam leolvasni, elgondolkodtam rajta, hogy megkímélve mindkettőnket mégis csak átvegyem az irányítást. De csak elgondolkodtam rajta egy hosszú mondat legvégén és végül inkább feladtam mert elvesztettem a fonalat, így inkább Sasori kifürkészhetetlen arcát tanulmányoztam tovább. Talán épp azon agyalt, hány féle képpen tudna megdu.. Vagy lehet hogy fingania kellett és azon szenvedett hogy izzadja ki magából anélkül, hogy észre venném! Nem szégyen az! Ne fogd vissza, csak.. Menj ki a wc-re, én addig elhúzom a füst csíkot. Hol van már a kávé?! Oldalra fordultam ahol az egyik lány a pultban is épp felénk pillantott és rám mosolygott. Viszonoztam a gesztust.

– Bejön neked? – kérdezte hirtelen Sasori, kissé erőteljesebben mint indokolt lett volna.

– Hm? Mármint a lány?

– Hát nem is az öreg. – vágta rá mogorván. Nyeljél faszt!

– Pedig pont hogy az öreg tetszik. – mosolyogtam ami először megdöbbentette de aztán rájött, hogy nem beszélek komolyan.

– Sajnálom, nem akartam bunkózni csak.. Sosem kerültem még ilyen helyzetbe. – túrt a hajába gondterhelten.

– Hát én sem. – nevettem kínomban és ekkor indult el felénk a lány a kávékkal, így nem részleteztem azt a bizonyos helyzetet amiben feszengve lézengünk.

– Egy americano cukor nélkül és egy latte három cukorral. – ég és föld a két rendelés. A lány talán egy picivel tovább tartotta velem a szemkontaktust mint egy átlagos udvariassági körben, de nem akarom félreérteni. Lehet, hogy csak kedves. Megköszöntem és mikor elment felemeltem a csészém ami alatt egy kis szalvétán volt egy telefonszám. Nem értettem félre?! Várj.. Mi? Sasori kérdőn rám pillantott de sietve visszatettem a csészét amit szemöldök ráncolva figyelt.

– Mi a baj?

– A végén kell fizetni vagy te..?

– Meghívtalak, ne aggódj ezen. – egy aprót bólintva megköszöntem és mikor beleivott a kávéjába, én óvatosan eltettem a szalvétát. Talán nem is a lány száma hanem az öregé. Amilyen szerencsém van mostanában, biztos hogy melegnek néz és hallotta mikor azt mondtam, hogy bejön nekem az idős férfi. Amúgy jobban megnézve aranyos a bácsi. Annyira nem hogy szexeljek vele, de manapság úgy is sok rossz döntést hozok. Nézd csak, épp itt ül egy előttem.

– Ami pénteken történt.. Megbántad? – kérdezte és újra semleges arcot vágott. Anyám a menyben segíts rajtam!

– Öhm.. Mivel nem emlékszek semmire és belegondolva hogy rád másztam elég.. Kínos. Hm. – motyogtam feszengve. Talán még is jobb lett volna ha elfutok.

– Szóval megbántad.

– Nem ezt mondtam! Jézusom. – kaptam felé a fejem ösztönösen tagadva. Basszus Deidara, miért nem tudod befogni? Hülye, hülye, hülye! Idegesen túrtam a hajamba, és átgondoltam mit is mondjak. – Ha válaszolnom kéne akkor nem tudom. Talán igen de lehet hogy nem. – na ezt jól átgondoltad. Barom. Hülye. Ostoba. Van még erre szinonima? Hm… Oh, hogyne lenne! Itachi! Ő elég sok csúnya szó szinonimája. De hogy az ő nevével sértegessem magam az kicsit erős. Ezt még én sem érdemlem meg.

– Bocs de nem igazán értelek. – azzal nem vagy egyedül.

– Nem gondolkoztam azon, hogy megbántam-e vagy nem én csak.. Próbáltam felidézni mi történt és miért. És hogy te meg én.. Az inkább csak.. Szóval jófejnek tűnsz és olyan jót beszéltünk, meg te segítettél egyedül Tobyval kapcsolatban, azt hittem lehetünk majd barátok vagy valami de így annyira kínos lett az egész.

– De ha belegondolsz hogy én és te akkor undorodsz tőle vagy nem? – kérdezte türelmetlenül én pedig újra rá néztem de megint nem tudtam leolvasni semmit az arcáról.

Hogy ő és én..? Ha magam előtt látom a képet ahogy Sasori épp..

Az asztalra döntöttem a homlokom. Nem vagyok itt. Kijelentkeztem a szituációból.

– Dei..

– Csak hagyj gondolkodni kicsit jó? – válaszul felsóhajtott én pedig megerőszakoltam a képzelőerőm és elképzeltem hogy nem feszengek az egyértelmű biszexualitásom miatt. Mert bár Kakashival nem akarok csinálni semmit, a testem attól még reagál a férfi érintésre és nem egészen gyűlölöm, hogy alul legyek még ha roppant kínos és nehéz is.

– Na mire jutottál szöszi? – kérdezte Sasori én pedig kicsit megemelve a fejem az asztalra támasztottam az állam és összeszűkített szemekkel néztem rá. Még mindig semleges volt az arca. Most hogy jobban megnézem egész helyes, bár még így sem mondanám, hogy az esetem. Bár az eseteim többségében lányok voltak, enyhe pszicho beütéssel. Mondjuk az utóbbi azt hiszem stimmel nem? Mármint ha arra a bábura gondolok amiről a vázlatait készítette, az eléggé horror sztoris.

– Mindegy hogy mi a válaszom, nem fogsz elkerülni? – kicsit meglepődött majd halványan elmosolyodott.

– Mert nem akarod hogy kerüljelek? – kérdezte kicsit előrébb dőlve és ha lenne elég eszem, észre venném, hogy most épp flörtöl velem. Az arcom égni kezdett mikor arra gondoltam, hogy én és ő mit tettünk, és hogy ennek ellenére mégis itt van és.. Ennyire jó voltam az ágyban vagy mi? Max feküdtem és hánytam, nem?

– Csak válaszolj már. – morogtam oldalra pillantva miközben megpróbáltam kiverni a buta gondolatokat a fejemből.

– Nem foglak kerülni. – ígérte és elég komolynak hangzott ahhoz, hogy higgyek neki.

– És nem fogsz piszkálni sem és kinevetni sem? Ezen kívül nem fogod felemlegetni sem? – hadartam kissé talán halkabb és vékonyabb hangon mint általában. Kicsit nyafogósra sikeredett, de Sasori csak halványan mosolygott rajtam mikor felpillantottam rá.

– Nem, nem fogom egyiket sem megtenni. – mondta én pedig nagyot sóhajtottam.

– Nem undorodok a gondolattól. – motyogtam újfent az asztallapnak. Összeszorított fogakkal vártam valami reakciót de semmit sem hallottam. Nem hallottam hogy felállt volna szóval még mindig itt van. Basszus, nem merek rá nézni.

– Dei.

– Hm?

– Meddig akarsz az asztalon feküdni?

– Nem tudom, egész kényelmes itt. – motyogtam elkenődve amin felnevetett. Felsóhajtva felemeltem a fejem és épp megdörzsöltem az arcom mikor Sasori felállt és megtámaszkodva előttem az asztalon közelebb hajolva hozzám összeérintette az ajkainkat. Csak egy rövid csók volt mégis teljesen lefagytam tőle. Mire észbe kaptam már vissza is ült mintha mi sem történt volna én meg vörös fejjel bámultam rá. Méghozzá pislogás nélkül, ami egy idő után elég kellemetlen volt, szóval pislogtam párat ezzel erőt gyűjtve a beszédhez is.

– Ez mi volt? Hm.. – kérdeztem még mindig sokkoltan.

– Egy csók. – mondta ki egyszerűen.

– E..Erre én is rájöttem. – habogtam és óvatosan beharaptam az ajkam mintha ezzel ellenőrizném, hogy tényleg történt valami. – De miért? – elmosolyodott.

– Mert én sem undorodok attól ami történt és nem bántam meg egy kicsit sem. – értetlenül néztem rá így folytatta. – Mikor azt mondtad, hogy felejtsük el kicsit rosszul esett. Az meg hogy nem emlékszel semmire még rosszabb volt. Eleinte tényleg furcsának tartottam a dolgot mikor lesmároltál, de aztán egész jó volt. – még mindig nem akarom elhinni, hogy én kezdeményeztem. Hogy gerjedhettem rá ennyire? – Azért akartam veled beszélni, hogy megtudjam, te mit gondolsz erről. És a viselkedésed alapján bejövök neked. – jelentette ki szemrebbenés nélkül. Hát egója az van! Miből gondolja, hogy nekem bejön?! Piros arccal néztem oldalra ahol az üveg volt, így tökéletesen kiláttam az utcára.

– Akkor most.. Mi van? – néztem rá újra és igyekeztem feldolgozni a hallottakat.

– Ezt én is kérdezhetném. Mit szeretnél? – visszapörgetni az időt. De úgy rendesen, igaziból. – Részemről rendben ha csak barátkozni szeretnél némi extrával, de én.. – átnyúlt az asztalon és megfogta a kezem ami egyre jobban zavarba ejtett. – Jobban szeretném ha ez komolyabb lenne. – lehunytam a szemem és igyekeztem megidézni egy rinocéroszt, hogy eloltsa a fellobbanó lángokat de nem jött, én pedig mikor kinyitottam a szemem, a bennem lévő feszültség azt mondatta velem, hogy „Bánja faszom, csináljuk!”

– Jó. – elmosolyodott én pedig mély levegőt véve bólintottam. – Akkor járunk. – ez de rohadt furán hangzik.

– Akkor.. Kezdetnek kidobhatnád azt a telefonszámot. – észrevette. Elengedte a kezem és rám kacsintott. – Már nincs rá szükséged, ha nem tévedek.

– Igen. – motyogtam és kivettem a zsebemből majd a csészére tettem, hogy az öreg úr is tisztában legyen vele, hogy már foglalt vagyok.

– Őszintén, hívtál volna? – kínosan mosolyogtam ami felért egy válasszal. – Sejtettem. – sóhajtott fel és kiitta a kávéja maradékát. – Hogy sikerült a biosz? – kérdezte amin meglepődtem. Na nem a gyors téma váltás miatt, mert az különösen tetszett ebben a szituban, de honnan a francból tudja, hogy tanulnom kellett bioszra? – Pénteken mesélted a buliban mikor a tanárokat szidtad. – válaszolta meg a fel sem tett kérdést. – Legalább a láb és karizmokat el tudtad mondani?

– Persze, még többet is, miért?

– Mert a buliban miközben Tobit ütötted mindig elmondtad melyik izmaidat használod. – felelte szórakozottan én pedig elképzeltem ahogy Tobit ütöm és minden ütés után sorolom az izmokat.

– Szegény.. – talán küldenem kéne neki egy bocsánatkérő sms-t, vagy kosarat. Vagy bocsánatkérő sms kosarat. Bármilyen bosszantó, nem érdemli meg hogy verjem. Olyan mintha egy gyereket rugdostam volna. Pocsék ember vagyok.

– Mit csinálsz holnap? – vezekelni fogok gyerek bántalmazásért.

– Keddenként Narutót viszem ramenezni. Valamiért rettenetesen imádja. – kortyoltam bele újra a kávémba.

– Naruto? Mármint Uzumaki Naruto?

– Aha. Ismered? – néztem rá meglepetten, bár Narutót elég sokan ismerik. Meglepően népszerűtlenül népszerű, pedig cuki pofa.

– Én nem. Kisame párszor találkozott vele meg Sasukével. De miért jársz vele rámenezni?

– Ja mi együtt élünk, testvérek vagyunk... – kezdtem a sztorit de közbe vágott.

– De te nem Iwatoshi vagy?

– De igen. – bólintottam. – De együtt élek Narutóval, mindketten árvák vagyunk szóval.. – vontam vállat. – Fogadott testvérek lettünk. – nem szokatlan az ilyen.

– Szőke, kék szemű, hangos.. Végül is lehetnétek rokonok.

– Én is mindig ezt mondom. – bólintottam. – Bár kettőnk közül én vagyok a helyesebb. Meg az okosabb is.

– Akkor neki milyen erények maradtak?

– Kedvesebb mint én. – mosolyogtam és elégedetten néztem mikor a fejét ingatva felnevet azon, hogy gonosz vagyok. – Gőzöd sincs mibe vágtál bele.

– Azt hittem ágynak hívják. – a hajamba túrva nevettem el magam.

– Hát.. Azon már túl vagyunk.

– Biztos? – kérdezte és bár ezt egyértelműen flörtnek szánta engem kivert a víz a gondolattól, hogy szexelni fogunk valamikor a közeljövőben. – Mi az? – kérdezte zavartan mikor nem úgy reagáltam ahogy remélte.

– Semmi csak.. Haladjunk lassan, oké? – bólintott és rám mosolygott. – Az este után azt hittem durr bele fajta vagy, de a józan szende éned is tetszik. – nem szende vagyok hanem kezdő. És bár van bennem némi szexuális izgatottság, ez nem jelenti azt, hogy ne félnék.