🔞 Kelepce - 5. rész 🔞
040 – Deidara Egyedül vagyok, mindig egyedül voltam, nincs családom, árva vagyok, nincsenek emlékeim, nem lehetnek emlékeim! Nem emlékezhetek rájuk! Szigorúan magam elé nézve ültem a házában, a földszinten a nappaliban. Igyekeztem nem felmérni a terepet, így inkább csak arra összpontosítottam, hogy minél inkább ki tudjam zárni az érzelmeimet. – Nem kell félned tőlem. – óhatatlanul is a combomra pillantottam, de… Elmondta, hogy miért tette. Valószínűleg ugyan ezért csókolt meg. Adott egy okot arra, hogy miért bízott jobban egy idegenben, mint a családjában és társaiban. – Nem félek. – hazudtam, mert úgy tűnt, hogy ezt szeretné hallani. – Önmagadként rosszul hazudsz. – sóhajtott, én pedig ha lehet, még jobban lehajtottam a fejem. – Sajnálom uram. – felsóhajtott és elém lépve nézett le rám. – Miért nem nézel rám? – mert nem akarom látni ahogy a szemei rám szegeződnek. Az egyet jelent a halállal. De... Eszembe jutott, hogy mosolygott mikor abban a szerepben rá néztem és közvetlen voltam ...