Secret Soldier

Nagisa Karma képén ugyanaz a ravasz mosolyt terült el amit évekkel ezelőtt, olyan jól ismertem, mint a saját tenyerem, most mégsem tudtam megjósolni belőle, hogy mire készül. Már az is furcsa volt, hogy hirtelen megjelent egy baromi drága kocsival a munkahelyem előtt és (foglyuk rá, hogy) meghívott egy kávéra. Ja.. Talán már emiatt is jobb lenne félnem.. – Szóval jól vagy, sikeres vagy és magas. – összegeztem az udvarias bájcsevejünk lényegét, amiben Karma elég sokszor megemlítette a nyilvánvalót, hogy sokkal nagyobbra nőtt, mint én. – Ne irigykedj Nagisa-chan, nem olyan jó magasnak lenni. – Képzelem. – nem is igazán érdekel. A gyerekek szeretnek így hencegni és én már felnőttem. Nem érdekel, nem hat meg, nem zavar.. – Persze hogy képzeled, hisz sosem voltál magas és nagyon úgy fest, hogy nem is leszel. – menj a fenébe Karma! Nyugalmat erőltetve magamara köszörültem meg a torkom és mosolyt varázsoltam az arcomra. – És hogy-hogy erre jártál Karma? Minden bizonnyal nem a sütemények von...

Szeretlek   Mindenki tavasszal akar házasodni, vagy legalábbis a többség biztosan. Tekintetemmel az összegyűlt tömeget szemlétem, Toorut keresve akit mintha a föld nyelt volna el. Idegesen forgattam az ujjamon lévő gyűrűt ami egy ilyen esemény után, még nehezebbnek tűnt. A házasság előtt is hordanak gyűrűt az emberek, de az esküvő napján annyira nagy hangsúlyt fektetnek ezekre a karikákra, hogy valamiért óhatatlanul is sokkal több figyelmet szentelünk nekik. Ez persze csak azért lehet, mert nem mi házasodtunk össze. Akkor valószínűleg nem a gyűrű érdekelne hanem az összegyűlt baráti társaság és mindenekelőtt a párom, akit már lassan fél órája keresek. Mély levegőt véve ültem le egy üres asztalhoz. Körülöttem mindenki franciául beszélt és hiába próbáltak beszélgetést kezdeményezni angolul, nem igazán értettük egymást. Pedig szeretem az esküvőket. Amin eddig részt vettem az mindig jó volt. Lepillantottam a gyűrűmre amit ma reggel Tooru az ujjamra húzott míg aludtam. Évek óta nem ...