Sziklarejtek árvája 57. rész

Hosszú távon..? Ez a szőke nem ért ilyen bonyolult kérdéseket.

Elmerengve ücsörögtem a kanapén és a tv-t néztem, bár semmit nem fogtam fel belőle. Már lassan két napja együtt vagyunk Jégcsappal, de valahogy nem érzem jól magam. Furcsán bizsereg a hasam; folyton szexelni akarok Itachival; az esetek többségében azon rágódok, hogy ne hívjam-e fel telefonon és ami a legidegtépőbb, hogy gőzöm sincs hogy viselkedjek vele. Ha reálisan nézzük, egyértelmű, hogy szeretjük egymást, vagyis együtt szeretnénk lenni. Nem hiszem, hogy kínos lenne, ha őszintén beszélnék neki arról mennyire szeretem, de ez valahogy elég ijesztőnek tűnik. És azt sem akarom, hogy el szaladjon vele a ló, hisz olyan kis beképzelt tud lenni. Na persze.. Én is tudom, hogy nem beképzelt, pedig kibaszott tökéletes. Vagyis hát biztos van valami a rajzoláson kívül amihez nem ért, ugye? Mondjuk a festéshez.. 

– Nii, mi van veled? – kérdezte Naruto kilépve a konyhából. Sasuke persze hozzátartozó kis kulcstartóként jött mögötte. Amióta kibékültek a gőzöm-sincs-milyen-polip-ügy után, azóta sokkal inkább egymásra vannak cuppanva. Már-már zavaró is lehetne, ha nem lennék kissé féltékeny. Én is Itachira akarok cuppani. Minden értelemben! 

– Mi lenne? Pihenek. 

– Semmit nem ettél. – most valami egészen másra éhezek.. 

– Leköt a.. reklám. – ezt még a rókabajszos sem vette be, pedig régen simán bedőlt egy ilyen hülyeségnek is. – Ti sokat randiztok? – kérdeztem csak úgy mellékesen, mire Naruto elgondolkodva vont vállat. 

– Azt hiszem igen. 

– Meg a francokat.. – adott hangot a valóságnak Sasuke. – Ez az idióta minden alkalommal elhívta a többieket is mikor randira hívtam. Rohadtul nem veszi a lapot. 

– Ez nem is igaz! 

– Mozi Shikamaruékkal, séta a parkban Kibáékkal és kvázi osztálytalálkozó a rámenesnél. – ezen nem tudtam nem nevetni mire Sasuke szikrát szóró szemekkel hallgatatott el. Vagy legalábbis megpróbálkozott ezzel. Megedződtem a gimi alatt az Uchiha féle pillantások terén. Na de.. Elképzelve a jelenetet hogy a fekete hajú randira hívja a szöszit, mire az boldogan hívja magával a többieket is.. Ezen nem lehet nem röhögni. Sasuke lemondóan sóhajtott, mint aki már beletörődött abba, hogy nem kell ostoba randikra fecsérelnie az idejét. – Bár a szexre elég könnyű rávenni, szóval ez így oké. – hát arra engem is könnyű rávenni.. De ha csak szexelünk az nem számít igazi kapcsolatnak. 

– Kibaszott seggfej tudsz lenni. – morogta Naruto a fekete hajúnak. 

– Most mi bajod te idióta? – hát nem édesek? Nem! A fagyi édes, kivéve ha citromos. Vajon Itachi milyen ízű fagyi lenne? Csoki? Vagy eper? Az egyre hangosabb veszekedésük kissé furcsa irányt vett és mivel már ismerem őket annyira, hogy tudjam ezek a viták képesek beindítani őket, így inkább felkaptam a kulcsom, a tárcám és a telefonom, majd köszönés nélkül leléptem. Nem értem a kapcsolatokat. Kakuzu és Hidan gyakorlatilag szado-mazo izében élnek de néha mégis úgy tűnik mintha elég teret adnának egymásnak, pedig olykor meg egyenesen olyan, mintha Hidan pórázra lenne kötve. Sasuke és Naruto pedig eddig rivalizáltak és sértegették egymást, erre most ez lett az egyik fő oka annak, hogy kamatyolnak. Fuh de fura ez a szó. Kamatyol. Ka-ma-tyUl. Ez a szó tényleg röhejes. Tetszik. Egy kissé kemény valami koccant a fejemnek, mire kérdőn néztem a hátam mögé. Itachi felém tartotta a jégkrémet amivel az előbb felhívta magára a figyelmem. Megköszönve vettem el tőle és megnéztem a csomagolást. Csokis. Azt szeretem. 

– Hmm? (Engem kerestél?) 

– Hn. (Inkább hozzád indultam.) Jöjjek vissza később? 

– Nem, csak sétáltam. – ez egy jó lehetőség. Egész este azon agyaltam, hová kéne mennünk randizni. – Menjünk el a tropicariumba. – ideje sem volt reagálni, egy pillanatra megfogtam a karját és elindultam a közeli buszmegálló felé, és persze amint megindult velem, elengedtem a kezét, nehogy kellemetlen helyzetbe hozzam vagy ilyesmi. 

– Hn? (Miért pont oda?) 

– A legjobb barátod egy hal. – bontottam ki a jégkrémes csomagolást és ezzel a rövid válasszal le is tudtam a magyarázatot. Itachi beérte ennyivel, valószínűleg megértette ennek a mondatnak a jelentőségét. Vagyis, hogy számomra ez tűnt a leg logikusabbnak. Ugyanis! Egy kis vissza emlékezés az elmúlt estére! Deidara megpróbált elaludni miközben folyton arra gondolt, hogy hiányzik mellőle a menyétje, akihez valamiért egész gyorsan hozzá tudott igazodni az ágyban alvás szempontjából. Talán ennek az volt az oka, hogy már többször is aludtak együtt még ha nem is szándékosan, mint az összefonott haj esetekor. Aztán ott a tény, hogy mikor legközelebb aludtunk együtt kellemesen lefárasztottuk egymást, vagy legalábbis ő engem biztosan. És ezután a cuki (ki veszi ezt be? kócos és karikás szemekkel a sötétben meredtem a telefonom kijelzőjére..) kis Deidara órákig böngészte a netet azután kutakodva, hogy lehetséges, hogy ilyen mélyen tud mellette aludni és kipihenten ébred egy bizonyos Uchiha mellett. Noss Deidara több választ is talált, az egyik az hogy a szerelmes emberek a kapcsolat elején kevesebb alvással is beérik. Aztán mivel már nagyon belemerült az olvasgatásba, rákerestett, hogy egy olyan pasinak aki sokat dohányzik, hogy lehet édes ízű ondója? A válasz rém egyszerű volt. Nem Itachi az édes, csak a cukor szőkének túl tökéletes kémiai partner. Miután ezekre megtalálta a választ a plafont bámulva gondolkodott és arra jutott, hogy nem kérdezi meg Itachitól, hogy a fekete hajú számára keserűek-e a szőke testnedvei. Ez egy undi kérdés. Heh. Undi. Ez a szó is marha vicces. Na, de na! Szóval miután azon kezdett el agyalni, hogy randizniuk is kéne, első sorban olyan helyek jutottak az eszébe ami inkább neki és nem egy Menyétnek tetszik.. Kiállítások, felolvasó estek, karaoke bárok, koncertek, mozik.. Aztán elkezdtett azon gondolkodni, hogy ő vajon milyen randikra menne szívesen, de ekkor random lányokkal villant be róla pár egyáltalán nem tetsző kép egy lövészeti gyakorló helyen. Aztán sok-sok szenvedés után végre megvilágosult a szőke a sötétben! És eszébe jutottak az olyan közhelyes shoujo mangás dolgok mint a planetárum vagy a tropicarium. Ezután pedig megnézte az útvonalterveket, a nyitvatartási időt, a belépők árát meg minden egyebet ami kellhet. Vissza emlékezés vége! Tényleg elég sokat szenvedtem mi? Pedig csak meg kellett volna kérdeznem, hogy ő hova menne szívesen. A buszmegállóban csak ketten voltunk, így elvileg nem lenne baj, ha megfognám a kezét vagy megcsókolnám üdvözlésképp, ha már az az előbb kimaradt. Valamiért egyszerre feszengek és egyszerre vagyok laza. Boldog de ideges. Van ilyen egyáltalán? Majdnem felordítottam a lehetetlen helyzet miatt de végül csak addig jutottam, hogy hátra csaptam a fejem és elég erősen beleütöttem a falba.. Fájdalmasan nyüsszögve szorítottam rá a szabad kezem amiben nem a jégkrémet tartottam. 

– Hn? (Mit csinálsz?) 

– Ordítani akartam, de meggondoltam magam, viszont a fejemet mégis hátravetettem és ezért ez lett belőle, most legszívesebben ezért ordítanék mert kicseszettül fáj. – hadartam halkan motyogva kissé összefüggéstelenül. Itachi megfogta az állam, majd maga felé fordítva a fejem hirtelen megcsókolt, majd elengedett és tovább ette a jégrémét. Néhányat pislogva meredtem rá. 

– Ez meg mi volt? Az előbb. 

– Hn. (Csóknak hívják.) – nem mondod!? Ja nem, hünnögöd, akkor oké.. A tenyerembe temettem az arcomat és elfordulva igyekeztem lehűteni magam. Úgy érzem lángol a fejem. 

– Ez elég idegesítő de.. Eddig még nem igazán beszéltünk az alapokról.. – motyogtam és felé pillantottam. Kérdőn vonta össze a szemöldökét, a szájában a jégkrémmel.. Oh édes Jégcsap, ne tedd ezt velem.. Megköszörülve a torkom pillantottam félre. – Az alapok! Alapok! Tudod.. – magyarázkodtam, már ha egy szó ismételgetése annak számít.. Itachi felsóhajtott, így újra felé fordultam. 

– Hn? (Szóval az utcán ne csókoljalak meg?).. Hn. (Mert felizgulsz tőle?) 

– Egy fenét! – mordultam rá mire elfojtott egy mosolyt. – Miért nem mosolyogsz? – kérdeztem mire egy tetetett fáradtsággal tűzdelt sóhaj volt a reakciója. 

– Nem lehet. A végén még jobban belém zúgnál. – ezen felnevettem, mert annyira érződik belőle az irónia, pedig tök igaza van. 

– Hát persze Mr. Vonzerő, de mi az igazi oka? – ezen elgondolkodott miközben a csomagolásba gyűrte a már üres pálcikát. 

– Nincs különösebb oka. Hn.. (Beidegződés..) – vagyis álca. Vajon hol ragadt rá ez a hülyeség? 

– Kár érte. Nagyon helyes vagy mikor mosolyogsz. – kissé meglepetten nézett rám majd elfordulva rejtette el a zavarát. Cuki.. Hogy lehet egy pasi egyszerre marha édes, és férfiasan szexi? Ez a kettősség nagyon bejön. – Szóóval.. Khm.. Az alapok.. Egymás kezét fogni, meg ilyesmik.. Nem.. Zavar? – kérdeztem és ezúttal én voltam zavarban. 

– Hn? (Téged nem zavar?) 

– Azért kérdezem mert engem nem zavar! – álltam fel hirtelen a padról és elvéve Itachi kezéből a szemetet a közeli kukához sétáltam és kidobtam a pálcikákat meg a csomagolásokat. Visszamentem és megálltam előtte, majd lehajolva hozzá az arcára simítottam a kezem és megcsókoltam. Itachi viszonozta a kissé rövid csókom, majd mikor elváltam tőle elmosolyodott. Megint ég az arcom.. Miért vagy ilyen helyes te jó ég!? Fanboy módban érzem magam. 

– Szóval nyíltan vállaljuk fel? 

– Nem muszáj ha nem akarod, csak felhoztam.. Hogy ne legyen baj belőle, később.. Vagy ilyesmi.. – motyogtam felegyenesedve és elfordítva a fejem az utat kémleltem hátha megpillantom a távolban valamelyik buszt ami bevisz a központba. Itachi megfogta a kezem én pedig a számat rágva igyekeztem legyűrni a zavaromat és a vigyorgást. Mi a fenéért vagyok ennyire boldog? 

Kisame kissé gyanúsan méregetett minket, miközben a tárcáját forgatta a kezei között. Nemrég értünk vissza a randinkról ami meglepően átlagos volt, de mégis jól éreztem magam. Bár többnyire csak fogtuk egymás kezét és sétálgattunk. Feljött egy-két felszínesebb dolog és egy-két komolyabb beszédtéma is, mint Kisame rendőrségi ügye és Obito családja. Gondolom oké, ha nem magunkról beszélgetünk, hanem megosztjuk egymással a körülöttünk lévő személyek helyzetét. Ez is az emberi kapcsolatok része. 

– Most melyikünket stírölöd? – untam meg a kék bőrű tekintetét magamon és kissé duzzogva néztem rá. 

– Azt próbálom felmérni, hogy megint kint ragadok-e estére, ha leszaladok a boltba kajáért. Bár nem úgy tűnik mintha jelenleg annyira be lennétek gerjedve. – gondolkodott továbbra is minket vizslatva. Itachival összepillantottunk és szemmel megvitattuk, hogy a múltkor valóban kicsesztünk szegénnyel, de.. Én simán megtenném újra. – Ez most mi volt?! Mit dumáltok!? – kérdezte kissé hangosabban mire mosolyogva folytattam a böngészést a telefonomon. 

– Hn/Hm. – válaszoltunk kórusban, bár valójában ez nem jelentett semmit, csak hangot adtunk ki. 

– Kurvára értem.. – morogta a halpofa, majd nagyot sóhajtva rászánta magát, hogy elinduljon. Azonban az ajtóban még megtorpant. – Ha bezárjátok az ajtót, rátok töröm. – még el is hinném, ha nem tisztelné olyan fura és érthetetlen módon Itachit. 

– Ha betöröd az ajtót, te veszel másikat. Még a héten. – mondta Itachi mire a szemöldökömet ráncolva néztem rá, majd Kisamére aki fejben kezdett számolgatni, hogy vajon van-e annyi pénze, hogy új ajtót vegyen. A választ nem tudtam leolvasni az arcáról mert már el is hagyta a helyiséget. 

– Ilyenkor nem valami menőbb mondattal kéne visszavágnod? 

– Hn? (Például?) 

– Hát hogy „Ha betöröd az ajtót, a fejeddel teszem ugyanezt.” Vagy ilyesmi. – utánoztam Itachi gengszter hangját (legalábbis ahogy elképzelem). Itachi a szemeit forgatta. 

– Mert egy leendő rendőr biztos ilyet mondana. 

– Nekem sok csúnya dolgot mondtál. Az nem volt baj? – kérdeztem utalva ezzel arra, amikor a „szeretlek” szó helyett olyanokat kiabált utánam, hogy átrendezi az arcom, kinyír és ehhez hasonló nyalánkságok, nagyon-nagyon színes káromkodással meghintve. 

– Egyiket sem gondoltam komolyan. Többnyire. – most megsértődhetnék, de ezzel én is ugyanígy voltam. – Hn. (Ha komolyan vettem volna a verekedéseinket, már nem élnél.) – beképzelt pöcs! 

– Na persze. Esélyed sincs ellenem. 

– Hát persze-persze. – legyintett hanyagul. 

– Ne hagyd rám! – ültem fel dühösen és morogva néztem vele farkasszemet. Fenébe. Felsóhajtva dőltem ismét a hátamra de ezúttal a telefonom helyett a plafont bámultam. – Még mindig nem tudom, hogy kezeljem ezt. – eddig folyton piszkáltam és kergetőztem vele, olykor pedig egymásnak estünk és addig püföltük egymást míg valaki szét nem szedett minket. Itachi elmerengve bámult rám, de nem adott semmilyen megoldó képletet a helyzetünkre. – Foglyuk egymás kezét, rövid csókot váltunk akár az utcán is mikor találkozunk.. De mi van a többivel? 

– Hn? (Milyen többivel?) 

– Hogy egészen idáig utáltuk egymást. Vagy legalábbis valami olyasmi. – nem mondott és nem is hünnögött semmit, így feladva, hogy bármilyen reakciót kicsikarja belőle, kimentem a konyhába egy pohár vízért. Na nem mintha szomjas lettem volna.. A konyhában Hidan épp valami könyvet olvasott, míg Sasori és Obito főztek vagy mi. Legalábbis Obito biztos főzött, de Sasori.. Noss róla elég nyilvánvaló, hogy inkább csak igyekezett nem láb alatt lenni. Hidan felpillantott a sorok közül és meglepetten nézett rám. 

– Mi bajod? Itachinak nem állt fel? – reflexből csaptam homlokon ami a lendülettől akkorát csattant, hogy egy pillanatra még én éreztem rosszul magam. – Mi a franc? Csak ennyi megy? – kérdezte Hidan röhögve. Kinyírom. 

– Mi bajod Dei? Most hogy nem Itachival verekszel ráakaszkodsz majd Hidanre? – fonta karba a kezeit Sasori és bár valószínűleg nem állt szándékában, számon kérni a viselkedésemet.. Meg a faszt nem! Majd pont egy dühkezelési problémákkal élő, paradicsomnak fogok magyarázkodni. 

– Hidannek szar íze van. Nincs kedvem harapdálni. Meg amúgy is mazo, a végén még elsülne. – mintha az imént tisztáztam volna le, hogy nem magyarázkodok. Végül is mindegy. Elhúztam Hidan elől a könyvet és megnéztem a borítóját. Kötözés.. Mindent értek. 

– Majd kölcsön adom ha szeretnéd. – ajánlotta fel mosolyogva. Semmi reakció az előbbi kijelentéseimre? Hogy van mersze semmibe venni egy robbanékony szőke szavait? 

– Deidarának nincs szüksége ilyesmikre. – közölte Sasori, mire fintorogva pillantottam felé. 

– Majd én tudom mire van szükségem és mire nem! 

– Akkor kell? – kérdezte Hidan, de tiszteletteljesen vissza csúsztattam neki a könyvet két kézzel. 

– Köszönöm, nem élnék a lehetőséggel. 

– Most meg mi ez a hangnem?! – röhögte el magát a hirtelen váltás miatt az albínó. Fáradtan felsóhajtva rogytam le egy székre. 

– Tudod.. Én tényleg szeretem Itachit, de valami nem oké és gőzöm sincs, hogy oldjam meg. 

– Miért nem beszéled meg vele? Még is csak ketten vagytok ebben az egészben. – idegesen csitítottam el az albínót, mire meglepetten vonta fel a szemöldökét. 

– Most ne mondj értelmes dolgokat, kiakaszt. Aah.. Ha mondok is valamit, az a hülye csak elmerengve bámul rám és valószínűleg megpróbálja egyedül megoldani, de addig én mit csináljak? Elolvastam vagy ezer oldalt a kapcsolati pszichológiáról és mind három pontja meg van annak amit érzek. 

– Három pont? 

– Ja. Intimitás, vonzalom, kötődés. 

– A harmadik az elköteleződés. – szólalt meg végre Obito is mire meglepetten fordultunk felé. Zavartan pillantott félre és ő is keresztbe fonta maga előtt a karjait. – Ha hosszú távon gondoltok egymásra, akkor ez is megvan, de az nem kötődés hanem elköteleződés. – motyogta kissé bizonytalanul. Jövőkép.. Gondolom erről beszélt Kakashi a múltkor. Akárhonnan nézem, én el tudom képzelni a jövőmet Itachival. Bár.. Jó lenne tudni, hogy ő is így érez-e. 

– Hmm.. A kapcsolatok bonyolultak mi? – kérdeztem csak magamtól. 

– Kakuzuval nem nehéz. – gondolkodott el Hidan mire egy sunyi mosoly kúszott az ajkaimra. 

– Na de veled? – kérdeztem mire az albínó sértetten felordított, de csak nevettem rajta míg ő duzzogva káromkodott. Sasori morogva rúgott arrébb egy dobozt (melyet eddig észre se vettem.. Mit keres az a földön? Hát gondolom, azt amit a dobozok általában keresnek.. Celluxot. Egyértelmű.). Kérdőn néztem a vöröst. Most mi baja van? 

– Szóval ha egy kis problémába ütközöl kiakadsz és elolvasol egy csomó cikket ahelyett, hogy megbeszélnéd vele rendesen a dolgokat? És még csodálkozol, hogy egy normális kapcsolatod sincs. – eeeeh? Mi a fene baja van már megint? 

– Sasori.. – próbálta leállítani Obito, de a vörös most sokkal inkább volt a dühös ex, és a fáradt egyetemista, mint a kipihent és őszinte de kedves barát. 

– Mikor mi együtt voltunk, csak a legelején foghattam meg a kezed. Utána mindig ellöktél és kiakadtál mikor ˝túl közel˝ voltam hozzád. – azért ez nem egészen igaz. Nem löktem el.. Vagyis nem mindig. És honnan tudja, hogy Itachival kézen fogva sétálgattunk? Követ engem? Ugyan, már ez hülyeség. Ha-ha.. Ha?.. – Folyton problémáztál valamin vagy valakin! Egy olyannak mint te, rohadtul nem való egy kapcsolat! Azt se tudod, hogy kell kötődni. Az első buktatónál szakítottál velem, és nem érdekel mennyit agyaltál rajta mert végül akkor is kihátráltál. 

– Hé-hé! Nyugi! – csapta az asztalra a könyvet Hidan. – Basszus ember, nézz már magadra. A mindig higgadt fapofa most úgy rinyál egy szőke faszáért, hogy azt már nézni is kínos, nem még hallani. Korántsem tudok annyit a kapcsolatotokról mint mondjuk Konan vagy Kankurou, de az biztos, hogy belőled a legrosszabbat hozta ki ez az egész és ez nem Deidara hibája. 

– Ő mindenkiből a legrosszabbat hozza ki. 

– Mindenkiből vagy csak két dührohamos seggfejből? – kérdezte Hidan mire Sasori már szólásra nyitotta a száját de aztán végül úgy döntött, hogy Hidan egy ló és nem áll le vele sakkozni. Legalábbis ez ült ki az arcára. 

– Miből gondolod, hogy Itachiból nem hozod ki az állatot? Eddig is felcseszted az agyát. – na igen, különleges képességeim egyike, hogy bárkit ki tudok hozni a sodrából pillanatok alatt. – Az elég egyértelmű, hogy te odáig vagy érte, és hogy ő is érted, de ez hosszú távon hogy fog működni? – kettős öngyilkosságban reménykedem. Jajj várjunk egy kicsit, ez nem az a karakter. Deidara téged választalak! Oh jesszus a lehető legrosszabb pokeboy-t hívtam elő. Nincs olyan aki robbantani tud vagy ilyesmi? Az menő lenne. Egy ideig elhallgattam Sasori és Hidan vitáját az erőszakról, a szadomazo cuccokról meg más egyébről, de igazából nem nagyon ragadt meg belőle semmi. – Itachi miért más mint én?! – ordította a képembe, meglepően közel hozzám. Észre sem vettem, hogy mikor álltam fel a székről, de valószínűleg tudat alatt már elindultam volna kifelé a konyhából.. 

– Nem tudom.. Csak szeretem. Pedig tényleg igaz, hogy nincs bennünk annyi közös, mint veled. - vettem egy mély levegőt és kicsit hátrébb húzódtam a dühös vöröstől. – Itachival nem egy idillt élek át, hanem valami igazit. Szeretem, de eddig folyton azt mondtam mennyire utálom, pedig ez nem is igaz. Én csak.. Ki akarom nevetni mikor öreg korára szemüveget kell majd hordania, és hozzá akarok vágni valamit mikor ő nevet ki engem, ugyan emiatt az ok miatt. Fel akarok olvastatni vele a telefonkönyvből, be akarom fonni a haját, reggelente piszkálni akarom az arcát amíg fel nem ébred és el nem hünnög a frászba. Fogni akarom a kezét, a nyakába akarok ugrani és megcsókolni mikor egy lány nyáladzva stíröli. Napokig képes lennék bezárkózni vele a szobába és egész nap meg este szeretkeznék vele. Rá akarom írni, hogy az enyém.. Ezeket nálad egyáltalán nem éreztem. Viszont szeretném ha boldog lennél, de ne velem. – ezen Sasori csak a szemeit forgatta. Ennyit arról, hogy barátok maradunk. Esélytelen. 

– Hn. – ijedten csaptam magam arcon (?) az ismerős hangra, majd a zavarom még inkább nőtt mikor hátulról átvetette a karjait a vállamon és megtámasztotta az állát a fejemen. – Ha folyton azt próbálod megfejteni, hogy miért nem szeret téged, azzal csak egy csomó nyűgöt okozol. Pont nem érdekelne, ha csak rólad lenne szó, de ezzel Obitot is kellemetlen helyzetbe hozod és Deidarát is bántod. 

– Ha elfojtom magamban az érzéseimet, azzal magamnak ártok és ha felgyülemlik a dühöm, ki tudja mit teszek. – szóval nem feltétlenül akar bántani, csak a nagyobb bajtól fél. De ha végig azon kattog hogy miért szeretem jobban Itachit mint őt azzal tényleg csak magának árt. 

– Kérd el Kakashitól a terapeutája számát. Tudod a fickó aki a gimiben tanított.. – szólalt meg Obito ezzel csak olajat öntve a tűzre. Na nem mintha szándékában állt volna, de ezt lehet nem kellett volna felhozni. Viszont az jó jel, hogy Sasori nem beszélt neki Kakashiról és rólam. Bár azért elég gáz, hogy négy exemből három dilidokira szorul. Sasori kiment a konyhából, mi pedig négyen ott maradtunk egy kissé kínos csendben. Megfogtam Itachi kezeit és halkan felsóhajtottam. Egyszerre vagyok boldog, szomorú, ideges, nyugodt és minden egyszerre. Miért nem tudok csak egyszerűen boldog lenni és kész?

58. rész - Az izomcsomóm imád téged.. Minden rendeződni látszik?