Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2020

A két feladó 2. évad 7. rész

Kép
Feküdj az égre Yaku rosszallóan méregetett mikor hazaértem. Tudtam mire gondol és azt is tudtam mit fog mondani épp ezért hagytam a francba a színjátékot és fáradtan sóhajtva túrtam a hajamba idegességemben.  – Ne kezd jó? Barom vagyok, seggfej vagyok és kibaszott gyáva.. Tudom. Nem akarom még tőled is ezt hallgatni. – csak lemondóan sóhajtott, de már ez is rosszul esett.  – Miért nem mondod el neki végre az igazat? Szereted. Nem akartál szakítani, nem akartad elhagyni.  – Most mondtam, hogy ne kezd, nem? – kérdeztem idegesen morogva.  – Miért? Úgy sem dobsz ki, annyira azért nem vagy szívtelen. – fordult sarkon és beiszkolt a konyhába.  – Pedig szívesen lecserélném a gyávaságomat a szívtelenre.. – motyogtam az orrom alatt majd hangosan sóhajtva levettem a másik cipőmet is és felállva a földről mentem be a fürdőszobába, hogy lemossam magamról a mai nap hazugságait. A fürdőben lévő rend teljesen megváltozott mióta Yaku ideiglenesen beköltözött hozzám. Eddig ...