Sziklarejtek árvája 41. rész

Újra Konohában! Valami nem stimmel..

Tele szívva a tüdőmet levegővel hangosan elordítottam magam a forgalmas út szélén, ezzel mutatva meg a városnak, hogy bizony, a kedvenc szőkéjük visszatért!

– Mi a faszért ordibálsz!? Baromi idegesítő vagy. Basszus.. – na jó.. Nem lehetek mindenki kedvence..

– Látom rossz kedved van.. Hm.. – pillantottam az albínóra aki az egész utat morgolódással töltötte amikor tudatosult benne, hogy vége a nyári szünetnek és kezdődik az egyetem.

– Ne Deidarán vezesd le a hülyeségeidet. – szólt rá Kakuzu, de Hidan csak dühösen ciccegett és elfordította a fejét.. Ma már sokadjára.. Ilyenkor adok hálát az égnek amiért megismertem Narutot és nem kellett beköltöznöm Kakuzuékhoz.. Most nem szívesen hallgatnám ahogy Kakuzu és Hidan levezetik a felesleges energiáikat.

– Nii! – mosolyogva kaptam a hang irányába a fejem és mosolyogva intettem a rókabajszos srácnak aki futva közeledett felénk.. Már megint.. Nőtt.. – Nii! – ölelt át jó szorosan én pedig megrökönyödve az ölelésében szomorúan vettem tudomásul, hogy már másfél fejjel magasabb mint én.. – Oh?.. Összementél. – engedett el, hogy jobban szemügyre vegyen.

– Te nőttél meg! – ütöttem a mellkasába mire nevetve vakarta meg a tarkóját.

– Csak ennyi csomagod van? – lépett Naruto mellé Sasuke aki.. szintén megnyúlt a nyár alatt.. Köcsög Uchiha!

– Őt minek hoztad? És miért érdekli őt a csomagom mennyisége? – kérdeztem duzzogva a rókabajszos srácot aki egy halvány pírrel az arcán nevetgélt.

– Randink volt. – közölte Sasuke miközben átvette tőlem a bőröndöt.

– A randitok után miért nem mentél haza?! – mordultam rá, mert bár nagyon cuki amiért viszi a bőröndöm, de én rohadtul nem voltam kíváncsi a képére. Sasuke egy visszafogott mosollyal az arcán nézett le rám és felemelve szabad kezét megpaskolta a fejemet, ezzel is jelezve, hogy mennyivel magasabb mint én. – Ne paskolgasd a fejem mint egy kutyának! – csaptam el a kezét és dühösen fújtam mint egy macska.

– Nekem sem hiányoztál. – közölte mosolyogva de.. Ugh.. Nem akarom tudni mitől ilyen elégedett és mosolygós a kisugárzása.. Aaaah.. Már amúgy is tudom… Narutora néztem aki szintén kisimult és vidám volt.. Ezek a fiatalok.. Fogadjunk hogy alig mozdultak ki a négy fal közül.. Pontosabban alig keltek ki az ágyból..

– Iruka-sensei és Jiraiya-san is nálunk vannak. Iruka-sensei rament csinált ebédre, úgy ahogy te szereted. – mosolygott Naruto miközben átvette tőlem a táskámat.

– Klassz. – mosolyodtam el. – Majd dumálunk, jó pihenést. – intettem a többieknek miközben Naruto már bele is kezdett a mesélésbe. Na nem mintha olyan ritkán beszéltünk volna telefonon vagy a közösségi oldalakon.. Viszont Naruto képes arra, hogy órákig meséljen arról mit is evett, hogyan is ette, milyen volt az íze, ja és hogy kivel ment el és miért rament enni. Az étrendje durván 60%-a ramen. Ez a százalék felugrik kilencvenre, mikor sem én, sem pedig Iruka nem tudunk neki főzni bizonyos dolgok miatt. Mint például mikor beteg vagyok, vagy épp ha nem vagyunk Konohában. Sasukére pillantottam aki szokásához híven nem sokat beszélt, épp csak annyit amennyi nem rondít az Uchiha imidzsén.

– Ja meg ott az a tábor ahol Itachi volt. Tegnap Sasukével felmentünk a tábor honlapjára és megnéztük a képeket. Lehet hogy jövőre mi is megyünk.

– Na ez új. – pillantottam fel a szőkére aki épp az imént mondta, hogy katonai táborba akar menni, ahol Itachi hetekig kínozza majd, a sárban kell hemperegnie, nem ehet majd rament minden nap és nem aludhat majd sokáig. Na jó, a sárban hempergéssel biztos nem lesz baja. – És csak ketten mentek vagy a többi osztálytársatok is?

– Kiba azt mondta érdekesnek tűnik. A többieket nem igazán érdekli a dolog. – vont vállat hanyagul. – Neked van kedved jönni?

– Hogy Itachi dirigáljon nekem? Kizárt. – fintorogtam előre látva magam előtt a képet amint Itachi karba font karokkal ordít, miközben én fekvőtámaszozok.. Hm.. Kétlem, hogy ordítana.. Valószínűleg nem mond semmit, csak tapsol, sípot fúj vagy hünnög.. Egy tapsikoló Itachi. Na az tényleg vicces lenne! Meglepetten pillantottam az előttem haladó két srácra, akik szinte észre sem vették, hogy apránként nőni kezdett köztünk a távolság.. Hosszabbakat lépnek mint pár hónapja.. Naruto mosolyogva mondott Sasukének valami orbitális baromságot, mire Sasuke a szokásos módon lehülyézte őt.. Naruto ezen duzzogni kezdett, hogy miért mond neki Sasuke ilyeneket.. Az Uchiha csak mosolygott rajta, mintha ezzel azt üzente volna, hogy ő még így is nagyon szereti őt.. Vagy még inkább, hogy ezt is szereti benne.. A kapcsolatuk megváltozott.. Amikor elkezdtek járni, még elég furcsa volt a viselkedésük. Hol veszekedtek mint régen, hol pedig dúlt a szerelem, de most egyszerre csinálják a kettőt.. Mintha biztosak lennének abban, hogy egymásnak a másik a fontosabb.. Biztosak az érzéseikben, a kapcsolatukban.. Nem vesznek össze apróságokon.. Azért kíváncsi lennék, milyen az amikor ténylegesen összekapnak valamin. Bár Sasuke minden bizonnyal tudná úgy terelni Narutot, hogy a saját malmára hajtsa a vizet.. Na akkor Sasukének tényleg Naruto a fontosabb?.. Naruto és Sasuke hirtelen megtorpantak és felém fordulva meglepetten vették észre mennyire lehagytak.. Pedig nálam nincs is csomag.. Mikor beértem őket halkan felsóhajtottam. Végre itthon.. Belépve az udvarra megtartottam a kiskaput, hogy ne kelljen még azt is megtartaniuk, ha már ilyen jó fejek voltak a cuccaimmal..

– Már biztos kész a kaja~ Éhen halok. – lelkendezett Naruto amin elmosolyodtam.. Jó végre itt lenni.. Már hiányzott.. Belépve az ismerős falak közé elfogott az itthon-melege érzés.. Nem tudom létezik-e ilyen, de valami ilyesmit érzek.

– Tadaima! – motyogtam az orrom alatt. Sziklarejtekben is hasonló érzés fog el, mikor a lakásomra megyek. Tudom, hogy azaz enyém és a maga módján otthonos is. Egy csomó emlék fűz hozzá, de ha ide jövök van egy testvérem is.. Bár az igazi szüleim meghaltak, de ha úgy vesszük elég nagy családom van. Sziklarejtekben ott van a Papus, Kurotsuchi és Akatsuchi. Itt pedig itt van nekem Naruto, Iruka és Jiraiya.

– Üdv itthon Deidara-kun! – lépett a folyosóra Iruka és mosolyogva üdvözölt. – Már kész az ebéd, moss kezet és gyere enni. Majd később segítek a csomagokkal. – szinte szóhoz sem jutottam, már el is tűnt az ebédlőbe vezető ajtón keresztül. Mintha az anyukám lenne… Áááh… Bűntudatom van amiért a háta mögött együtt vagyok Kakashival. Ennyit a kellemes és megnyugtató érzésről… Miért generálom magamnak a bajt? Tiszta hülye vagyok.. Halkan sóhajtva szaladtam el kezet mosni, majd csatlakoztam a többiekhez az ebédlőben. A redőny le volt engedve, és az ablakok is be voltak csukva, hogy ne jöjjön be a meleg azonban így is elég nagy volt a hőség.. Naruto mindig elfelejti becsukni reggel az ablakokat. Bezzeg este nem felejti el kinyitni, elvégre ő is nagyon tud szenvedni a melegben este.. Arról ne is beszéljünk, hogy amióta együtt vannak azzal a jégkockával, még jobban melege lehet… Hiába fagyosak, nyáron az ő testük is elég meleg. Tudom, tapasztaltam a kiránduláson.. A megváltást vártam Itachitól, de rá kellett jönnöm, hogy a beceneve nem egyezik a testhőmérsékletével.

– Jiraiya-san, elolvastam a könyvet amit adtál. – ültem le mellé ő pedig mosolyogva hallgatta az élményeimet amiket a könyve okozott. Valóban nem volt benne semmi erotika, a karakterek megnyerőek voltak és ami a legjobban tetszett benne, hogy a karakter külsejéről egy sort sem írt, így elképzelhettem úgy ahogy csak akartam. Az első fejezetet kétszer olvastam el, mert először óhatatlanul is a saját külsőmmel képzeltem el a fő hőst, de úgy nem igazán tetszett, ezért újra olvastam. És így maga az élmény is megváltozott.

A délutáni enyhe szellő rettentően jól esett, főleg a fullasztó autó út és a meleg leves után. Konohában rengeteg a fa, így a levegő is jobban jár és nincs akkora hőség sem. Persze Naruto háza egy igencsak rossz helyen épült fel, de tavaly előtt már orvosoltuk a problémát, és szereztünk pár fa csemetét az udvarra.. Amíg nagyra nem nőnek, addig szenvedhetünk.. Kankurou albérlete előtt megálltam és keserűen elmosolyodtam.. Szegény srác.. Egyre jobban sajnálom.. A Kibával való kapcsolata egyre jobban az őrületbe kergeti és nem tud tenni ellene semmit. Megkérdeztem Narutot hogy tud-e erről valamit, de ahogy arra számítani lehetett, neki semmi nem tűnt fel Kiba viselkedéséből, Sasuke meg egyszerűen leszarja mások érzéseit, így ő sem tudott semmit az egészről..

– Köszönöm, hogy eljöttél. – hátra fordulva halványan elmosolyodtam.

– Eléggé meglepett, hogy hívtál. – ismertem be mire csak kelletlenül biccentett egyet. Csendben indultunk el a közeli kávézó felé. Sokat változott a nyár alatt. Kicsit talán nőtt is, bár ebben nem vagyok biztos. Lehet, hogy tényleg én kezdtem el összemenni.. Belépve a kávézóba egy csendesebb zugban foglaltunk helyet. A rendelést ő adta le, tudta hogy mit kérek.. Ugyanaz a hely, ugyanaz az illat, ugyanaz az íz.. De mi ketten már nem vagyunk ugyanazok.

– Tudom azt mondtam, hogy kitöröltem a számod, de hazudtam. – igen ez valahogy nekem is leesett.. Halkan sóhajtva emeltem fel a csészém és ittam belőle. Valóban ugyanolyan édes mint az első találkozásunk alkalmával.

– Miért kerestél meg? – kérdeztem ő pedig hangosan felsóhajtva dörzsölte meg a homlokát.

– Lezáratlannak érzem ami köztünk volt. – ezen nem tudtam nem nevetni.

– Lezáratlannak?

– Kifordultam önmagamból és bántottalak. Ha Kinu nem jött volna..

– Sasori. – vágtam közbe mire elhallgatott. – Ezt már lezártuk. Felajánlottam, hogy maradjunk barátok, de azt mondtad, hogy neked az nem elég. Ha Kinu nem lett volna, akkor is ez lett volna a vége, csak máshogy váltunk volna el.. Mert..

– Mert nem voltál belém szerelmes. – fejezte be a kimondatlan szavakat. Csak biccentettem. – Tudom. Már akkor is tudtam mikor összejöttünk. A természeted szeszélyes és izgalmas. Ennek köszönheted, hogy sok barátod van és az őszinte érdeklődésed és törődésed miatt sokan megbíznak benned. Amikor összejöttél velem, a kíváncsiságod hajtott.

– Ezt azért nem mondám. – vágtam közbe kínosan nevetve. – Amúgy miért elemezgetsz? Ez valami új hobbi? – kérdeztem bár nem igazán dühített a dolog, elvégre csak jó dolgokat mondott rólam. – Kakashi miatt nem voltam veled elutasító. És Obito miatt. Már régebben is elég sok meleg férfi volt körülöttem, mintha bevonzanám őket. Sziklarejtekben békén hagytak mert tudták, hogy jóban vagyok a Tsuchikage Papussal, de itt ez már nem változtatott semmin. Obito másik személyisége kiakasztó, nem csak nekem, hanem mindenkinek. Kakashi pedig tapadós és nem igazán tudja helyén kezelni az érzelmeket. Te pedig.. Jókor voltál jó helyen és én nagyon örülök annak ami köztünk volt még annak ellenére is hogy a végén már rettentően gyűlöltem az egészet. Az hogy mi lett volna ha Kinu nincs, egyszerű.. Nyitott kapcsolatunk lett volna, mert azt az érzelmi beteljesülést nem találtam meg melletted.. Kedvellek, de nem vagyok beléd szerelmes.. Nem tudom milyen lezárást akarsz, de nem fogok még egyszer lefeküdni veled. Így is elég sok káoszt kavartam már magam körül, nem akarok még egyet. – fakadtam ki mire Sasori megértően bólintott.

– Ezt én is tudom. Elsősorban azért hívtalak ide, mert tudni akartam hogy vagy. Amikor legutóbb találkoztunk, tartottál tőlem, de már nem úgy nézel rám, szóval megkönnyebbültem.

– Azért könnyebbültél meg, mert túl tettem magam a történteken? – kérdeztem mire bólintott. Szóval erre a lezárásra gondolt.. Én meg minden hülyeséget összehordtam.. – Ne haragudj.. Azt hittem újra akarod kezdeni velem.. Ragadt rám valami Sasuke egocentrikus viselkedéséből..

– Az Uchiha hnn.. – meglepetten néztem ahogy Sasori ajkai egy alig észrevehető de annál őszintébb mosolyra húzódnak amit nem igazán tudtam mire vélni. – Itachi öccse, ugye? – kérdezte mire csak bólintottam. – Sok minden történt az elmúlt időben. Veled is és velem is.

– Igen.. – igaz, hogy csak egy-két mozgató rugója volt a történéseknek, de azon belül elég sok minden történt.

– Szerettem veled a festményekről és a versekről beszélgetni.

– Én is veled.

– Akkor ezúttal legyünk barátok. – mondta amin elmosolyodtam.

– Támogatom az ötletet. – bár még nem tudom, hogy milyen lesz, de majd eldől. Kakashiról nem fogok neki beszélni, de a művészetekről csak vele tudok őszintén elbeszélgeti. – És hogy van Kinu meg a baba? – kérdeztem, csak hogy ne indítsak rögtön egy félre érthető ˝menjünk el arra a kiállításra˝ dologgal, aminek a végén többnyire az ágyban kötöttünk ki. Felemelve a csészét ismét kortyoltam belőle egy párat.

– Kiderült, hogy nem vagyok az apja.. – köhögve próbáltam helyes útra terelni a félrenyelt folyadékot. Sasori aggódva figyelt és már épp fel akart állni, hogy megveregesse a hátam de leintettem.

– Bocs, csak ez meglepett.. – motyogtam még mindig köhögve.

– De Kankurou azt mondta, hogy említette neked. – meglepetten néztem fel Sasorira. Oké.. Eddig is tudtam, hogy beszélgetnek, de.. Kankurou mégis mikor mondta el nekem ezt az egész baba ügyet? Én tényleg most hallom ezt először...

42. rész - Semmi értelme... De lehet, hogy mégis..