Sziklarejtek árvája 34. rész

A ballagás napja... Sem a Cserfes, sem a Rekedt nem ért a beszédekhez..

Utálom a meleget.. Nagyot nyögve fordultam át a hasamra és egy elégedett sóhaj szakadt fel torkomból. 

– Te mit csinálsz? – kérdezte hirtelen egy hang.. 

– Hűsölök.. – válaszoltam röviden. – Valószínűleg azért nem ismered a szó jelentését, mert jégkocka vagy. – fordultam újra a hátamra így alul nézetből csodálhattam az ifjabbik Uchihát. 

– Roppant vicces.. – morogta de már nem igazán érdekelt a hangsúly amivel beszélt. 

– Naruto tusol, valószínűleg még egy jó darabig bent lesz. – tápászkodtam fel, de csak annyira hogy felvegyem a kanapén felejtett legyezőmet, majd újra kiterültem a kövön és lehunyva a szemeimet relaxáltam tovább. 

– Még mindig duzzogsz a fegyver szünet miatt? 

– Most nincs itt Naruto, úgy utállak ahogy csak akarlak. 

– Igen, de én nem ezt mondtam. – unottan néztem rá. 

– Miért csinálod ezt? Folyton bunkó vagy és egyszerűen nem tudod elfogadni ha valaki nem istenít téged és a hülye klánodat. Nem tudnál le szállni rólam? – kérdeztem kissé indulatosan, de csak hamar rájöttem hogy jobb lenne tartalékolni az energiát, mert ekkora hőségben túl gyorsan fogyasztom a benzint. 

– Ha nem ismerném Narutot nem foglalkoznék veled. 

– Nagyszerű, foglyuk arra aki nincs itt. 

– Nem ezt mondtam. – sóhajtotta fáradtan. 

– Tudom mit mondtál. Azért akarsz jól kijönni velem, mert valamilyen szinten fontos neked Naruto, Narutonak pedig én, ahogy nekem is ő. De ne legyél már idióta és fogd fel végre hogy nem kell jó pofiznunk egymással. Te csendes vagy, én meg visszafogom magam és egyikünk sem bassza fel a másik agyát feleslegesen. 

– Miért kell úgy beszélned velem mint egy hülyével? – csattant fel. A ballagásom napját nem Itachi hanem Sasuke teszi tönkre. Imádom.. 

– Elnézést Mr… Akkor kérem mondja el, hogy mit is szeretne pontosan. – néztem rá gúnyosan. Egy ideig farkas szemet néztünk, végül azonban Sasuke megadóan sóhajtott. 

– Ne becézgess jégkockának vagy Mr.-nek. A nevem Sasuke, nem pedig Te meg Az. 

– Egyéb óhaj? 

– Tudom hogy nem kedvelsz, de biztos vagyok benne hogy ha egy kicsit megerőltetnéd magad akkor egész jól kijöhetnénk. 

– Próbálkozok. – legyintettem. 

– Azt látom. – horkant fel. Nem igazán érdekel a véleménye, de igaz ami igaz.. Ő legalább tud beszélni, nem úgy mint a bátyja. – Komolyan mondtad a múltkor, hogy irigy vagy a családunkra? – kérdezte mire csak a szemeimet forgattam. Biztos vagyok benne, hogy akar valamit, máskülönben nem bájcsevegne itt velem. 

– Bár nem tudom milyen ha igazi rokonokkal élsz, de nem vagyok irigy. Ahogy azt te is tudod, sosem voltam egyedül teljesen. Főleg mióta itt élek Narutoval. – az Uchiha meglepetten hümmögött. Valószínűleg nem a válaszom lepte meg, hanem az hogy normálisan beszéltem vele. Csak Naruto miatt vagyok hajlandó elviselni őt, és nem fogom megkedvelni csak azért, mert próbál fegyver szünetet kötni. Mikor meghallottam a fürdőszoba ajtó nyitódását halkan sóhajtva tápászkodtam fel a hideg kőről. Ideje tusolnom. 

– Miért találkozgatsz Kakashival? – kérdezte hirtelen, mielőtt még ki tudtam volna kerülni. Meglepetten néztem rá.. Tudtam hogy akar valamit, de én azt hittem, hogy valami olyasmiről lesz szó, hogy ne rontsam el Itachi ballagását és ne húzzam fel az idegeit.. 

– Nem hiszem hogy közöd lenne hozzá. – zártam le végül a beszélgetést és a szobám felé vettem az irányt, hogy össze szedjek pár holmit.. Miután kikészítettem a ruháimat az ágyra, sietős léptekkel indultam el a fürdőszoba felé. Mióta ismét kötelező lett az egyenruha, nem kell kifejezetten ünneplős hacukát ölteni, pusztán a nyakkendő más ezeken a napokon, meg szigorúbban ellenőriznek minket. Nem nagy cucc. Bezárva magam mögött az ajtót, gyorsan ledobáltam magamról a cuccaimat és belépve a zuhany alá megengedtem magamra a vizet… Értelmetlen lenne azon agyalni, hogy Sasuke hogy jött rá arra, hogy Kakashinál töltöm az időm nagy részét. Bár szörnyű elismerni, az Uchihák elég okosak.. Kivéve Tobi.. Bár mikor Obito akkor egész okos tud lenni. Legalábbis Konan szerint. Én még csak az őrültebbik oldalát láttam.. 

A tornateremben hatalmas volt a hőség, hiába nyitották ki az összes ajtót, semmi huzatot nem teremtettek vele. A papus már küldött egy üzenetet, hogy megérkeztek, de valahol hátul ücsörögnek, szóval feladtam, hogy megtaláljam őket, tekintve, hogy majdhogynem legelöl állok a sorban. Ennek több oka is van, de lényegében Itachi miatt történt az egész. Fej-fej mellett haladtunk az él tanuló címért, és mivel ő egyedül rajzolni nem tud.. Amire valamilyen oknál fogva sosem kaptunk rendes jegyet.. Noss a lényeg, hogy 0,05%-al legyőzött.. Épp ezért nem is készültem beszéddel, mert úgy voltam vele, hogy ő nyert, szóval baszódjon meg, neki kell beszédet mondania… De persze ma reggel visszamondta, így nekem kell beszélnem. Számíthattam volna rá, hogy ez lesz, hisz mégis csak róla van szó.. De nem tudom, hogy mit mondjak és hogy egyáltalán jó lesz-e.. Általában egy tanárnak elő kell adni az ilyen cuccokat, aztán eldöntik, hogy akkor az úgy jó vagy sem. De Kakashi egyszerűen vállat vont és azt mondta, hogy: ˝- Mindent bele.˝.. Ezzel sokra mentem.. 

– És most megkérném a ballagó diákok szóvivőjét, hogy búcsúzzon el tanáraitól és diáktársaitól. – halkan sóhajtva indultam el a színpadra és köszönés képp bólintottam egyet a diákok és a rokonok felé.. Mikor a mikrofonhoz léptem zavartan köszörültem meg a torkomat. 

– A nevem Iwatoshi Deidara és.. Valójában nem nekem kellene itt állnom. – nagyon jó.. Eredetileg azzal akartam indítani, hogy „Kedves egybegyűltek” de rájöttem, hogy az túlságosan is esküvősen hangzik és amilyen ideges vagyok, a végén még összeadtam volna két random embert.. Tekintetemmel megtaláltam Itachit aki nem rettent meg gyilkos pillantásomtól, csak meredten bámult vissza rám. – Az első legjobb tanulónk sajnos berekedt.. Már évek óta rekedt. – gondoltam át, de mikor Itachi rosszallóan megingatta a fejét észbe kaptam. Most nem kéne gúnyolódnom.. – Lényegében fogalmam sincs mit kéne mondanom. Egyáltalán nem készültem fel arra, hogy elbúcsúzzak, mert.. Akiket megismertem itt az évek alatt, azokkal nem szándékozom megszakítani a kapcsolatot, legyenek azok diákok vagy tanárok. Rengeteg szép emlék köt ehhez a helyhez és úgy gondolom, hogy az egyetlen amit itt most elmondhatok az.. A köszönet. Hálás vagyok, hogy megismerhettem a legjobb barátaimat és talán még Mr. Rekedt Urat is. – nézetem Itachira ismét, majd tekintetemmel megtaláltam Kakashit is aki mosolyogva nézett rám. Látszólag nem zavarja, hogy elrontom a ballagást a hülyeségeimmel... – Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem és nehéz lesz innen elmenni. A folyosók amiket már olyan jól ismerünk mi mindannyian. A tanárok akiknek ismerjük a módszereiket és a szokásaikat. Az osztálytársaim akikkel jól tudtuk, hogy tudunk összedolgozni annak érdekében, hogy túléljük a feleléseket és a dolgozatokat, na meg azt a rengeteg házi feladatot. – pillantottam Nara-senseire aki csak egy fél mosollyal ingatta meg a fejét. – Már csak az érettségi van előttünk és utána végleg elmegyünk. Sokan a Konohai Egyetemre készülünk, így még jó ideig nem kell elbúcsúznunk egymástól, de a tanáraink mások lesznek.. – meredtem magam elé. – Visszaidézve a négy év leforgását, csak a ballépéseimről tudnék beszélni. Párszor egészen véletlenül követtem el hibát, de olykor szándékosan húztam ki a gyufát, ezzel pedig nem igazán tüntettem fel jó színben az otthonomat. Én vagyok, vagyis voltam az egyetlen sziklarejteki diák, és ahelyett, hogy bebizonyítottam volna, milyen érettek és okosak vagyunk, én.. Felrobbantottam a kémia labort.. Többször is.. – húztam el a szám és zavartan bólogattam. – Tönkre tettem a Szalagavatót.. Kétszer is.. – egyszer a sajátunkat és egyszer a tavalyi végzősökét.. – Az egyenruha újbóli bevezetése pedig egyértelműen a mi hibánk volt.. Gyakran késtem az első óráról és rengeteget verekedtem, főleg egy bizonyos valakivel. – néztem újra Itachira. – De minden hibám ellenére, a tanáraim támogattak és segítettek, hogy jobb ember legyek. Nem csak velem tették ezt. Megtanítottak minket az empátiára és arra, hogy fogadjuk el azokat akik mások. Mert attól hogy mások, még lehetnek jó emberek. – pillantottam Hidanre, majd rögtön utána Irukára. – Rengeteg mindenért mondhatnánk köszönetet.. Nem csak a tanárainknak hanem a szüleinknek is és a családunknak. Mindegyikőnk nevében szeretném megköszönni, hogy támogattak minket és remélem, hogy mosolyogva emlékeznek majd ránk. – hajoltam meg, ezzel köszönve meg az elmúlt éveket amiken elviseltek engem is és a hülye barátaimat is. A taps hallatán lesiettem a színpadról és vissza álltam Itachi elé. A szívem hevesen vert a mellkasomban. Egy csomó hülyeséget összehordtam és az egész beszédnek nem volt se eleje sem pedig vége.. Talán jobb lett volna ha összeadok két embert.. „– Kedves egybegyűltek. Azért vagyunk ma itt, hogy elballagjunk, de mindenekelőtt Uchiha Itachi, kérlek fáradj a színpadra.”… Na várjunk csak.. Akkor lehet hogy magammal adtam volna össze?.. Na jó, még is csak jobb volt ez így. 

– Azt hittem verset szavalsz. – hallottam meg Itachi hangját mire hátra pillantottam rá a vállam felett. 

– Az egyetlen vers ami az eszembe jutott az a halálról szólt, és a temetésedre tartogatom. – néztem rá dühösen mire meglepetten vonta fel a szemöldökét. 

– Hn? (Mi bajod?) 

– Neked kellett volna ki menned, nem pedig nekem! – suttogtam dühösen mire csak a szemét forgatta majd elindult a színpad felé. Döbbenten néztem utána, és az igazgató helyettes is meglepetten hagyta abba a beszédet.. Itachi súgott valamit a fülébe, majd átvette a tanárnő helyét.. 

– Csak én látom úgy, vagy Itachi tényleg a szokásosnál is fehérebb? – suttogta Kankurou mire csak zavartan bólogattam, hogy én is úgy gondolom ahogy ő.. Itachi illemtudóan meghajolt, hogy ezzel köszöntsön mindenkit. Na tessék, a végén kézjelekkel fog beszédet mondani. 

– Az előttem lévő diáktársam bár jól összefoglalta az elmúlt négy évünket, és mindent megköszönt a tanárainknak, egy valamit elfelejtett. – mi? Mit felejtettem el??? Az mellékes hogy majdnem Uzumaki Deidarának vallottam magam.. – Szándékosan felejtette el, mert haragudott rám, amiért rá sóztam a beszédet. – noss, tény hogy haragszom, de szándékosan nem felejtenék el semmi fontosat.. Bár.. – Amíg itt állt kint és össze-vissza csapongva próbált búcsút venni, eszembe jutott az elmúlt négy év. Igen, valóban hálásak vagyunk a tanárainknak, de ugyanakkor diáktársainknak is. Talán találkozni fogunk még, hisz valóban a Konohai Egyetemet vettük célba mindannyian, de az egyetem már másabb. Egy osztály leszünk ugyan, de alig lesznek közös óráink. Hiányozni fognak a reggeli közös osztályfőnöki órák, és az, hogy ilyen közel legyünk egymáshoz. A Konohai Egyetem hatalmas és sokkal több diák jár oda. Így tehát köszönetet szeretnék mondani az elmúlt négy évért amit együtt töltöttünk. Talán nem voltam túl beszédes, de végig veletek voltam, és mindig emlékeztettek rá, hogy rólam sem feledkeztetek meg. Talán Ms. Cserfes az imént említette, hogy sokat verekedett és ezzel nem tüntette fel jó színben a hazáját. – mi az hogy MS?! Én is MR vagyok!!! – De úgy gondolom hogy ez nem igaz. – meglepetten néztem Itachi arcát és már kezdtem volna meghatódni, de.. – Mind tudjuk, hogy még egy olyan hülye mint ő, nincs Sziklarejtekben.. De talán még Konohában sem. 

– Kinyírom. – indultam volna el, de Kankurou visszafogott. 

– Nyugi, itt van az apja is, ne üsd már le mindenki előtt. – suttogta röhögve mire duzzogva fontam karba a kezeimet, Itachi pedig ekkor nézett rám. 

– Végül egy tőle tanult vers részlettel búcsúznék diáktársaimtól: 

„Mert az égi útnak elve:. 

kúszva, vérzőn énekelve, 

portól, sártól piszkosan, 

menni mindig, biztosan” 

Itachi végül meghajolt és elhagyta a színpadot és bár nem akartam, végül még is megtapsoltam. Mikor visszasétált hozzánk, az első dolgom volt hogy bokán rúgjam, de végül csak elmormogott egy bazd+ félét és vissza állt mögém. Az igazgató helyettes folytatta amit elkezdett még Itachi előtt és csakhamar mindenki énekelni kezdte a ballagók búcsú dalát. 

– Nem vagyok Ms. – morogtam úgy, hogy a mögöttem álló is hallja, ugyanis van rá egy tízesem hogy, nem énekel. 

– Hn.. (Pedig annak tűnsz..) 

– Bekaphatod.. – morogtam idegesen. Erre már nem válaszolt.. Halkan sóhajtva nyitottam ki a számat, hogy én is énekeljek a többiekkel. Itachinak igaza van abban, hogy már semmi sem lesz ugyanolyan. Sokkal kevesebbet fogunk találkozni egymással.. Hiányozni fog a kis pad amin Konannel és Kankurouval ücsörögtünk szüneteken és hiányozni fog a tesi óra Iruka-senseiel, meg az osztályfőnöki órák Kakashival.. Viszont Konan és Kankurou mindig ott lesznek mellettem, így nem látom értelmét annak, hogy búcsúzkodjak tőlük. Igen, az itteni emlékek már tényleg csak emlékek maradnak és nem szerzünk újabbakat ezen a helyen, de ott lesz az egyetem. Közös óráink bár nem lesznek, de akkor is találkozunk majd.. Kakashit pedig jobban szeretem sulin kívül.. És amúgy sem lenne legális hogy egy tanárommal kavarok, szóval ha esetleg komolyabbra fordulnának a dolgok, fel is vállalhatjuk a kapcsolatunkat.. Viszont egy valami gyökeresen meg fog változni az pedig az Itachival való kapcsolatom. Mondhatom, hogy utálom, de ahogy azt Konenék is megmondták, mi valójában tényleg bírjuk egymást, még ha gyakran vitatkozunk is.. Meg verekszünk.. – Hé.. – hagytam abba az éneklést hirtelen és szembe fordultam a Varjú képűvel. Meglepetten nézett le rám én pedig mosolyogva bámultam fel rá. – Végre hallottalak káromkodás nélkül elmondani öt mondatot egymás után. Büszke vagyok rá, tényleg felnőttél. – csaptam vállon mire fáradtan felsóhajtott. 

– Nyugtass meg, hogy nem leszel örökké ekkora barom.. – morogta mire megint csak úrrá lett rajtam az érzés, miszerint egy barátommal ma tényleg búcsút mondunk egymásnak, mert még ha el is ismerjük valahol mélyen, hogy hiányozni fognak a közös ökörködések és kergetőzések, biztos vagyok benne, hogy egyikünk sem foglya venni a fáradtságot, hogy meglátogassuk egymás.. 

– Csak ha megígéred, hogy kinyitod a szád és végre találsz magadnak rendes barátokat. – mondtam mire kissé zavartan ráncolta össze szemöldökeit. – Nem futkározhatok utánad mindig, hogy ne legyél egyedül. Bár szar beismerni de valamilyen szinten haverok voltunk az elmúlt négy év során. Na meg a kistestvéreink együtt vannak, szóval valószínűleg össze futunk még, de.. 

– Vannak barátaim. 

– Kisame már csak egy évet jár az egyetemre. – világosítottam rá a tényekre mire Itachi csak a szemeit forgatta. – Lényegében hiányozni fog hogy húzzam az idegeidet. – fejeztem be a kis búcsúmat. 

– Mi az? A végén már ölelkezni is fogtok? – kérdezte Kana flegmán mire elmosolyodtam. 

– Nem is rossz ötlet. Na gyere ide. – tártam ki a karomat mire Kana ijedten ugrott arrébb, de nem tudott elfutni előlem. Jó erősen megropogtattam ezzel mutatva ki mennyire gyűlölöm a hülye fejét. Na meg.. Tényleg szükségem volt most egy ölelésre és az istenért sem öleltem volna meg Itachit, szóval maradt a Kancsója.. Ez van… 

Terveim szerint a délutánt a családommal akartam tölteni, ahogy azt illik, hisz Oonoki papusék egészen sziklarejtekből jöttek el konohába, hogy találkozzunk. Csakhogy az ebéd és a hosszú beszélgetés után, olyan hat óra magasságában berobbant Kankurou, hogy „ –  Deidara, tedd le azt a törlőruhát! Apuci bulizni visz.”… Noss Oonoki eléggé felhökkent ennek hallatán, ugyanis a legutóbbi telefonbeszélgetésünk alkalmával azt hazudtam neki, hogy Kankurou meleg.. De végül a papus át gondolta a dolgokat és azt mondta, hogy bár egy meleg házasság nem igazán békekötésre való, de így végre Homokrejtek és Sziklarejtek eláshatja a csata bárdot.. Még mindig nem értem miért mondta ezt.. 

– Ez az!!! – lelkendezett Hidan mikor megint ő húzta a korona emblémával ellátott jégkrém pálcikát.. Sosem szerettem a király játékot, főleg mert én sosem dirigálhattam a többieknek.. Persze sokáig reménykedtem benne, hogy egyszer majd én is kihúzhatom a király pálcikát, de végül sosem sikerült, és e-miatt teljesen megutáltam ezt a játékot. – Oké akkor a páratlan számok csókolózannak a páros számokkal. Az egyes a kettessel és így tovább. – legyintett hanyagul. Na igen. Hidan már annyiszor kihúzta a király pálcikát, hogy az már pofátlanság. Megnéztem a számomat ami a kilences volt. 

– Ne már.. – nyöszörögte Létra fiú, akinek még mindig nem tudom a nevét és felém tartotta a pálcikáját.. Ő a tízes.. Na bazd meg.. 

– Na gyere. – húztam le magamhoz és egy gyors szájra puszit adtam neki. Akkor ezzel meg is volnánk. Hidanhez lépve odaadtam neki a pálcikámat azonban az albínó nagyon figyelt valakit.. Pontosabban valakiket.. Követve a pillantását döbbenten néztem Kankuroura és Itachira akik egymás előtt állva próbáltak pálcikát cserélni minden lánnyal, hogy megúszhassák a dolgot. 

– Ugyan már! Csak egy szájra puszi az egész! – ordítottam oda mire mind a ketten dühösen néztek rám. Értetlenül néztem Hidanre. – Rosszat mondtam? 

– Adtál egy jó ötletet. – mosolygott vidáman. – Itachi! Kankurou! Vagy egy nyelves smaci egymással, vagy egy-egy szájra puszi annak akit a legvonzóbbnak tartotok a teremben. – mosolygott Hidan mire Kankurou boldogan elmosolyodott és határozott léptekkel indult el Kana egyik barátnője felé. Miután adott egy gyors puszit a szájára, elégedetten huppant le Konan mellé.. De Itachi továbbra is ott ácsorgott és a lányokat nézte. – Mi lesz már?! – sürgette Hidan mire Itachi zavartan nézett felénk, mintha csak szemmel könyörgött.. oppá.. vagyis kérte volna Hidant, hogy hagyja végre békén, de az albínó hajthatatlan volt. Megszánjam?.. Ne szánjam?.. Nem szánom! Csak egy szájra puszi az egész! Mi a faszt kell ezen problémázni? Itachi végül oda lépett a Kancsóhoz és nyomott egy gyors puszit a szájára. Arra számítottam, hogy elalél majd a gyönyörtől, de csak morcosan nézett Itachira és mondott neki valamit amit persze nem hallottunk. Hidan unottan sóhajtott. – Játszunk megint felelsz vagy merszet? Csak most hagyjuk ki a felelést. És nem létezik olyan opció, hogy ha nem akarsz megtenni valamit akkor iszol. Mindenki iszik amennyit akar, meg amennyit bír! – dobta el a pálcikákat. Látszólag sokan díjazták az ötletet, mert nagy hangzavarral elkezdtek kört alakítani a szoba közepén és jó pár üres üveg is előkerült.. 

– Már ennyit ittunk? – hűltem el. Kankurou csak vállat vont. 

– Elég sokan vagyunk rá. – mondjuk ez is igaz. Leültem Konan és Kankurou közé és próbáltam kizárni a fejemből a múltkori játék eseményeit. 

– Én kezdek! – ragadta meg az üveget Hidan mikor is kinyílt az ajtó…

35. rész - foglalt vagyok..