Sziklarejtek árvája 14. rész

Az őrangyalod kitett magáért

Naruto csak egy sms-t írt amiben közölte, hogy milyen szenya vagyok amiért paprikát tettem az ebédjébe, és azt mondta a ramenesnél vár.. Becsaptam a cipős szekrény ajtaját. Konan beteg, Kankurou pedig besegít a barkács klubban (pedig már nem vagyunk kötelesek klub foglalkozásra járni, az érettségi miatt..).

– Hn..

– Ne szólj hozzám. – morogtam idegesen. Csendben sétáltunk a ramenes felé. Nem hiszem el, hogy Naruto már megint kiszúrt velem. Minek barátkozik az Uchihákkal? Miatta volt rám kattanva Obito alias Tobi, és most ez is… Hangosan felsóhajtottam. – Te fizeted az én adagomat is. – motyogtam rosszkedvűen. Csak a szemét forgatta. Tényleg nem szól hozzám? Még hünnögve se?.. Hmmm… Nem is rossz. Talán tényleg kifizeti a kajámat is. A telefonom csörögni kezdett. Sasori. Mosolyogva vettem fel. – Na hogy sikerült? – utaltam a vizsgára/esszére, franc tudja mire.

– Jól. Milyen volt a napod?

– Kaptam egy szaktanárit..

– .. Most komolyan... Mi a francot csináltál?

– Köze van Jégcsaphoz. – mondtam mire Itachi tarkón vágott. – Au.. Ne ütögess! – mordultam rá.

– Ki van most veled?

– Jégcsap.. – mondtam undorodva mire kaptam még egy fülest. – Remélem elolvadsz a napon, te kis.. – kezdtem fenyegetőzni, mire gyilkos pillantásokkal jutalmazott. Szinte szikrázott a tekintetünk.. – Bocsi de most leteszem. – mondtam monoton hangon, majd kinyomtam a készüléket és egy mozdulattal arcon vágtam a táskámmal Mr. Jégcsapot és futásnak eredtem.. Hátra sem kellett néznem, hogy tudjam, követ.. Nem az arcát akartam megütni!!! Most tuti kinyír!!

– Iskolán kívül vagyunk szarcsimbók! Most nem kegyelmezek! – ordította dühösen. Ááá, pedig biztos kifizette volna az én adagomat is, kellett nekem arcon vágni…  Lihegve rontottam be a ramneshez és levágódtam a sarokba Narutóék mellé. Itachi kócos hajjal közeledett felénk.. Gyanítom én sem nézek ki jobban.

– Nii..? – nézett rám Naruto értetlenül.

– Most megdöglesz.. – morogta Itachi és felgyűrte ingujjait, de a ramenes megfogta a vállát.

– Ha verekedni akartok azt kint tegyétek. – mondta komoly arccal. Hálásan pislogtam az öregre, szinte már patakokba folyt a könnyem a hálától.. Most tényleg kicsinált volna.. Itachi lehuppant elém és dühösen méregetett. A két fiatalabb fáradtan felsóhajtott, mire egyszerre hajítottuk nyakon őket, bár nem túl erősen. Mintha csak fegyver szünetet kötnék pillantunk egymásra a mennyéttel és elismerően biccentünk, hogy a két öcsi még nálunk is rosszabb, szóval nincs joguk sóhajtozni..

– Aniki, mi van az arcoddal? – kérdezte Sasuke.. Itachi dühösen nézett rám.. ennyit a fegyverszünetről…

– Jól van már, csak egy kis karcolás, túléled. – tettem karba a kezem duzzogva.

– Te komolyan életveszélyes vagy.. – nézett rám Sasuke idegesen.

– Én vagyok életveszélyes?! Ti folyton..

– Nii, egy kicsit vissza foghatnád magad..

– Haa?! – Naruto, te áruló!!

– Hn..

– Jól van már! Egek.. Bocsánat.. Nem az arcodat akartam megütni.. – motyogtam. Itachi nem válaszolt, amit nem is bánok. Sasuke és Naruto beszélgetni kezdtek a suliról, meg valami filmről amit a múltkor néztek. Bár Naruto nem emlékezett túl sokra belőle. Nem is számítottam másra.

– Mit kértek? – lépett mellénk az öreg.

– Naruto-nak és nekem a szokásos, Jégcsapéknak pedig valami nagyon forrót. – adtam le a rendelést, mire Itachi bokán rúgott. – Hogy aza… - átkozódtam és dühösen néztem Itachira. Közben Sasuke leadta az ő rendelésüket is.

– Mi volt ma? – kérdezte Naruto tématerelés gyanánt. Halkan felsóhajtottam és felé fordultam.

– Új órarendet kaptunk és feldobtam az osztálytársaim napját. – bólogattam unottan.

– Hn..

– Téged nem is akartalak feldobni. – mondtam ellenségesen.

– Ki találom. Megint csináltál valami hülyeséget amivel felhúztad a bátyámat és ezen mindenki nevetett.

– Nem volt hülyeség de egyébként eltaláltad. Igazából feldobtam a mogorva kinézetét, hogy kicsit barátságosabban fessen. Szerintem egész jó lett, tekintve hogy pár perc alatt eszeltem ki és vittem véghez.

– Már megint mit csináltál te szerencsétlen? – kérdezte előre félve a választól.

– Hnnn…

– Ja. Hosszú.. Más téma? – intettem le az Uchihákat és Narutora néztem aki megszeppenve nézett vissza rám és lázasan gondolkodott mi mást mondhatna.

– Öhm.. Mi újság Sasorival?

– Ma évzáró dolgozatokat írtak. Azt mondta, hogy jól sikerült, szóval nem aggódom. Nagyon okos és intelligens.

– Meg kedves.. – motyogta Naruto.

– És bűbájos. – folytatta Sasuke.

– Hn.. (Imádnivaló..)

– Menjetek a francba. Ma olyan gonoszak vagytok velem. – dőltem hátra duzzogva. Az öreg letette elénk a tányérokat és kedvesen rám mosolygott.

– Ennél már csak jobb lehet. – bíztatott, majd elment.

– Hn..? (Ez meg..?)

– Ő legalább kedves, veled ellentétben. – rúgtam bokán, mire megrándult egy arcizma. – Ittadaki masu! – kezdtem neki az adagomnak. Itachi végül szó nélkül hagyta megjegyzésemet és ők is enni kezdtek. Az első falat után meglepetten vettem észre, hogy változtattak a recepten. Most sokkal finomabb. – Ühmmm.. Ez annyira finom. – mondtam szinte kórusban Narutoval. Sasuke halványan elmosolyodott, Itachi pedig kicsit meglepetten nézett rám. Felé toltam az edényt. – Kóstold meg. – javasoltam ő pedig halkan sóhajtva kivett a tányéromból egy kis falat húst és megkóstolta.

– Hn.. – hallatszott a meglepett reakció.

– Én mondtam. – mosolyogtam vidáman.

– Az egyik pillanatban utáljátok egymást a másikban pedig egy tányérból esztek. Ki érti ezt? – forgatta a szemét Sasuke.

– Hn… (hagyd…)

– Hm… (úgy se értenéd…) Meg sem próbálkozom azzal, hogy elmagyarázzam. – húztam vissza magam elé a tányért. A zsebem rezegni kezdett.. Kérdőn vettem elő a telefonomat. Kakashi sms-t írt... Nem akarom megnézni.. nagyon nem.. ˝Úgy tűnik az őrangyalod kitett magáért˝ Rosszabbra számítottam. Valami perverz idézet vagy ilyesmi.. Várj már, milyen őrangyal???

Dúdolászva sétáltam a teremben. Sasori dobott egy sms-t, hogy majd benéz egy kis idő múlva. Ma este amúgy is nála alszok. Naruto ugyanis Kibáékkal tanul közösen. De ha ők közösen tanulnak akkor én tuti nem alszok…

– Hn… (szar hangod van…)

– Nyaljál sót! Nem kérdeztelek! – vágtam rá mire csak a szemét forgatta és tovább pakolt. Érdeklődve figyeltem ahogy felemeli az egyik ajándék festményt és el haladva mellettem elviszi a terem másik végébe, majd levágja a többi közé. A szememet forgatva tettem le az ecsetemet és mikor Itachi visszaindult a többi festményért az útját álltam. – Valaki azzal a festménnyel nagyon sokat dolgozott. – kezdtem, de nem igazán érdekelte a dolog. – Mások művét nem lehet ilyen hanyagul dobálni! Ez sértő! Az a festmény, érzéssel készült. Benne van az alkotó lelke, a lényének egy fontos darabkája és te csak úgy dobálod őket. Na figyelj. – fogtam meg a karjait és szembe fordítottam az alakulóban lévő művel. – Minden színnek jelentése van. A körvonalak, már amikor vannak, szintén sok mondanivalóval bírnak. Ez egy megmagyarázhatatlan dolog, bár sokan próbálkoznak a megfejtésével. Minden összefügg. Az alkotó lelki világa egy képbe sűrítve. Azon múlik, hogy milyen lesz a kép, hogy milyen a művész hangulata. Egy igazi művésznek kikapcsolódás ha ecsetet ragadhat.

– hn.. (nekem nem..)

– Azért mert te sokat gondolkozol rajta. Csak ugorj neki és kész! Bár.. azt el kell ismernem, hogy nem születik mindenki művésznek… Hogy magyarázzam el ezt neked? – gondolkodtam hangosan.. – Még én sem vagyok teljes értékű művész. Van hozzá tehetségem, de sokszor nagyon lefáradok tőle. Nem mindig kikapcsolódás és nem nyújt mindig megnyugvást.. De a szobrászat igen. Ahj! Ez nehéz…  Khm.. – köszörültem meg a torkomat.

Egy szó, amely megtöri a csendet,
Pár dal, ami úgy kell, mint a só,
Egy kéz, ami akkor kap el éppen,
Amikor már csak zuhanni volna jó.

Egy éj, mely színes áradtba fordult,
Hajnal előtt előhívatnám,
Egy lap, mi a radírtól letisztult,
Mint az a hely, ahol oly rég jártam már.

Egy vers, amit feledésből írtam,
Egyszer talán valakit elér,
És a harc, mit mások miatt vívtam,
Viszem magammal a tegnap küszöbén.

– Hn.. (megint kezdi..) – morogta Itachi az orra alatt, mire dühösen megütöttem a vállát.

Dohos szuterén fullasztó szaga,
poros könyvek rendezetlen sora.
Fakószürke falat nem éri fény,
petróleumlámpa pislákolva,
halovány, gyenge lángot adva ég.

Itachi már le akart lépni de elkaptam karját s folytattam.

Barátságtalannak tűnő szoba,
hol nemes lelkű, szerény művész él.
Régmúlt emlék-darabkák foszlánya
melyről festészete által mesél.

Ecsetvonásai s színvilága
érzelmeit hűen ábrázolja.
Élete értelme a művészet
mely számára boldogságot jelent.

Szegénységében sem vagyontalan
önkifejezése birtokában.
Alkotásait önzetlen adva,
embertársainak reményteljes
szebb jövőt, éltet s utat mutatva.

– Szép vers. – hallottam meg Sasori hangját, mire mosolyogva kaptam felé a fejem.

– A magányos művész. Szerintem is megkapó. – Itachira néztem, de… Már hűlt helye volt mellettem.. Lelépett. A kis mocsok.. 

– Deidara-kun, ez nagyon szép festmény. – mondta Obito, furcsán normális állapotban. Meglepetten néztem Sasorira aki csak leintett. Hát jó..

– Köszönöm, de még nincs befejezve. – mondtam mire bólintott. – Ha Mikoto-sant keresed vagy a Jégcsapot, akkor arra lesznek. – biccentettem a terem végén lévő ajtóra.

– Rendben, akkor én megyek. – biccentett, majd elindult az ajtó felé. Még mindig nem kedvelem.

– Szóval, mi történt ma? – kérdezte Sasori a szaktanárira célozva.

– Teleszórtam Jégcsap haját apró szívecskékkel meg kis virágokkal. Ő meg akart verni én pedig a wc-be menekültem, de.. eltévesztettem a fiú wc-t és a lányokéba rohantam.. – ismertem be kínosan kevergetve a festéket. Sasori halkan hünnögött. – Lényegében az én hibám volt. – fejeztem be végül. – De most már vissza kell fognunk magunkat.. Ebben az évben ez a harmadik szaktanárink és ezután már osztályfőnöki megrovás jön. Azt meg nem akarom..

– A harmadik? – kérdezte döbbenten. – Mi az istent csináltok ti az iskolában?

– Hmm… Tanulunk.. Meg ilyesmi.. – gondolkodtam hangosan, miközben már a képen dolgoztam. Sasori mögém lépve átkarolta a derekam és a nyakamba csókolt.

– Távol kéne maradnod Itachitól, ha mindig csak bajba keveritek egymást. – mondta mire kelletlenül bólintottam.

– Ja.. Kéne.. De minden óránk együtt van.

– Ugyanazon a fakon van mint te?

– Igen. De kit érdekel Itachi. – untam meg a témát és felé fordulva megcsókoltam. – Mit csinálunk ma este? – kérdeztem erősen célozva a szexre.

– Nem tudom. Mit szeretnél csinálni? – búgta mély hangján, elsőre megértve a kérdésem mögött lévő valódi jelentést.

– Hnn.. (hányni...)

– Menj a francba! – vágtam hozzá az ecsetet. Sasori meglepetten nézte a lila Uchihát.. Ja igen.. nem volt kimosva az ecset. Itachi letörölte szeme alól a festéket és dühösen nézett rám miközben egyre gyorsabban szedte a levegőt.. Ma már hányadszor is csesztem fel?..

15. rész - Ha másban nem, legalább a táblán megverem.. Talán fizikailag is..